Fővárosi Hírlap, 1932 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1932-08-24 / 34. szám
35m&ó£jBfiSő> Budapest, 1932 augusztus 24. Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros vízmüvei a. ,,Fővárosi Közlöny“- ben a „Hivatalos hirdetések“ rovatának élén közölt általános ajánlati feltételekre, továbbá a fővárosi általános, részletes építési feltételekre való utalással, nyilvános versenytárgyalást hirdet, a káposztásmegy éri telepén, Újpest, Váci-út 102. szám alatt • létesítendő víztisztítóberendezés .elhelyezésére szolgáló épület föld, kőműves, műkő, ács, szobrász, tetőfedő, bádogos, asztalos, lakatos, mázoló, üveges, vasszerkezeti és padozat! munkálataira. Kiírási művelet nyomtatványai, úgymint az ajánlati költségvetések. ajánlati szöveg mintája és az ajánlattevő által végzett hasonló munkák feltűntetésére szolgáló űrlap, ezenkívül az építmény tervrajzai 1932. évi augusztus hó. 19-től kezdődően kaphatók 10 pengőért a. székesfővárosi vizművei üzemvezetőségének hivatalos helyiségében (IV., E'gyetem-utca 2. sz. II. em. 24.) hétköznapokon 11—13 óra között. Ugyanitt a szükséges1 felvilágosítást is mégadják. Pályázni csakis valamennyi munkára együtt lehet. Budapest székesfőváros vízmüveinek üzemvezetősége fönntartja magának azt a jogot, hogy a beérkezett ajánlatokra való tekintet nélkül szabadon választhasson, illetőleg tetszése azerint egyik ajánlatot sem fogadja el és új versenytárgyalást tartson anélkül, hogy az ajánlattevők emiatt a székesfőváros vízmüvei ellen kártérítési vagy bárminemű igényt támaszthatnának. Bánatpénzül 250.000 P-ig az ajánlati összeg 2%-ka, a 250.000 P-ön felüli ajánlati összeg után annak 1%-a teendő le a vízművek üzemvezetőségének pénztáránál. (IV. Reáltanoda-utca 1—3. sz., I. emelet 15.) Az ajánlatokat 1032. évi szeptember lió 3. napján délelőtt 11 óráig- kéll a vízmüvek üzemvezetőségének titkári hivatalában (IV., E'gyetem-utca 2. sz., II. emelet 23. sz.) lepecsételt borítékban leadni. ;A beérkezett ajánlatok 1932. évi szeptember hó 3-án déli 12 órakor lesznek a székesfőváros vízmüvei fent jelzett hivatalos helyiségében nyilvánosan felbontva. Budapest, 1932. évi augusztus hó 13-án. Budapest széfkesfőváros vízmüveinek igazgatósága. A szerkesztésért és kiadásért felelős: DACSő EMEL. Kiadja: FŐVÁROSI HÍRLAP lapkiadővállalat. Nyomatott a Budapesti Hírlap nyomdájában, Budapest, VIII., Rökk Szilárd-utca 4. — Felelős nyomdavezető: NEDECZKY LÁSZLÓ igazgató. # TURAN ii 99 a legkiválóbb magyar iron SCHULER JÓZSEF Rt Budapest FAVORIT FEKBETET Hungária tömítőanyag. Hazai gyártmány. Grosz és Társa BUDAPEST, V , CSANÁDY-UTCA 7. TELEFON: 912-64. Használja munkáinál a világhírű egresi gipszeket Legjobbak, legkiadósabbak, legjobb kötőképességüek Kaphatók: GIPSZET ÁRUSÍTÓ R.-T. BUDAPEST, V., Erzsébet-tér 15. Telefon : Aut. 805—25. Sürgönyeim : GIPSZ, Budapest. Singer «József Fatermelő, tűzifa- és szénnagykereskedő, Bpest, Józsefvárosi pályaudvar X. kapu jg*. Telefonhívó : József 311—19. szám. fijtBah Kiváló üzelőanyag készletem legolcsóbb napi árakon Köztisztviselőknek fizetési könnyítések MUNKÁCSY GYULA-cég takaréktűzhely, kályha, kéménytoldó és lakatosárúgyár. ===== Budapest, VII., Rózsa-utca 39. Telefon : J. 312—80, J. 359—16, KRONEMER DÁVID] márványipafí üzeme 1 Épület burkolás, márvány portálok, kapcsoló- ! ( táblák, butormárványok, emléktáblák jj Budapest, X., Szállás-uíca 44. Telefon: J. 412-43 | Krisch Fekete «lános tetöSedőmesler Budapest, L, Karolísia-ut 16, Telelőn: 69-5-59. BAJZA SÓHDOR ES CZRH1GYUULI I oki. gépészmérnökök Budapest, V., Fáik Miksa - utca 32' Telefon: gjjgv Központi fűtés, víz' Aut: 271-47. vezeték, csatornázás MaRGALIT ANDOR ÉS ÖDÖN MÉRNÖK-ÉPÍTŐMESTER, VÁLLALKOZÓK BUDAPEST, I. KÉR., KELENHEGYI-ÚT 11 — 13 TELEFONSZAMOK: 69-5-04 v«it Wellísch Náthán Utóda í FISCHER ZSIGMOND épületfakereskedő. Ajánlja dúsan felszerelt raktárát állványfa és asztalosáruban stb. X., Asztalos Sándor-utca 5. Telefon : J. 310—89. The Heuchatel Asphalte Company Limited Budapesten Iroda: VI., Vilmos császár-út 31. Telefon: Teréz 212—46. Gyár: VL, Váci-út 35. Telefon: L.914-88. Gyárt és elad Val de traverzi mastixot, ralfínált bitument, ialszigetelő aszfaltot. Készít : Traversi természetes tömörített aszfalt utakat és öntött asztaliból járdákat és kocsiulakat. — Budapest székesfőváros szerződéses vállalkozója Egyesült Tégla- és Cementgyár Rt. Budapest, V. kér., Sas-ntca 25. szám Telefoni 230—71, 108—59, 141—52. 1 12,000 vágón cement 5,000 „ mész 80.000,000 darab tégla 8.000,000 „ cserép Portlandcementgyár: LÁBATLAN. — Mészégető: LÁBATLAN. Téglagyárak: BUDA, KŐBÁNYA, NYERGESÚJFALU Karteien kívüli Favorit Aszfalt és Fedéllemezipar Szállít: kátrányfedéllemez, bőrlemez és szigetelő lemezeket legjobb minőségben Városi iroda: VI., Berlini-tér 2. Tel.: A. 23—3—58. Gyár : X., Gyömrői-ut 40. Tel. : J. 33—9—17, .1 FISCHER MIKLÓS és Flfl teherszállítási vállalata BUDAPEST, VI. KÉR., ORSZÁGBIRÓ-UTCA 38-50. SZ. TELEFON: AÜT. 915-45. ALAPÍTÁSI ÉV: 1896. Szárnyszivattyu Budapest, VI., Vilmos Császár-út 61. , Alapittatott: 1866. Telefon: 21-8-04. S' Szivattyúk. Motorok. Műszaki és üzemszükségleti cikkek. Hásf villamos ▼IzellákS „J0INTITE“ parafalap 1« =20™ tégla hőszigetelésével <>=0.0345) árusítja: Bürgermeister Ferenc Utóda, Budapest, VIII., Népszinház-u. 38. Telefon: 45—4—31. VASS ES KOVÁCS SODRONYFONAT-, KERÍTÉS-, ÁGYBETÉT- ÉS VASBÚTORGYÁB BUDAPEST, EL, FÖ-UTCA 48 TELEFON: AUT. 517—S7 STEINER DÍSZ-,TEMPLOM-, És szimper^ SZÓ Bű FESTŐK f&fp ÉS MŐZOLŐK Budapest, IX., Üllöi-út 57. Teiefan: Józsel 306-29 Betón, makadám, aszfalt felvágásáho* vegyen bérkompressort LISKA JENŐ okleveles gépészmérnök, kompressor-bérbeadá, Budapest, VlfLkerfllet, Orcr^-ét 22. sz. Telefonszámj^ József 335—42 Legolcsóbban vehet pokrócot, hátizsákot, szobatomakészletet és horgászati cikkeket Szállít hivatalok részére iratkötő- hevedert, por- és padlótörlőrahát Telefon: J. 415—07 Alapítva 1838-ban Hauschild Albert Budapest, VII., Károly-körút 15 KISS JENŐ okleveles mérnök, építési vállalkozó Budapest, V-, Zoltán-ucca 10. szám Telefon: Aut. 150-81 DAVID ES KERTÉSZ KAZÁN-ÉS GÉPGYÁR R.-T. BUDAPEST, VI. KÉR., MÁGLYA-UCCA 75-77 TELEFON: LIPÓT 914—46 I Telefon : 53-0-92. Telefon : 53-0-92. védjegyű Phosphorbronzok és könnyűfém-dugattyúk minőségileg elismerten a legjobbak Nagy raktári készlet phosphor-bronzokból és könnyűfém dugattyúkból. Gyártja: Schütz Testvérek fémöntödéje mótor- gépgyára Budapest, II. kér., Káplár-utca 3, SZÉKELY El TÁRSA MÉRNÖKÖK ELEKTROMOS VILÁGÍTÁSI ÉS ERŐÁTVITELI VÁLLALAT GÉPI KÉPVISELETEK ES MŰSZAKI CIKKEK TELEFON : 296-60. BUDAPEST, V., ÁRPÁD-U. 7. Szigetelő- és Asfaltipar Fried Miksa oki mérnök Újpest, Andrássy-utca 3. Telefon: 942-58. Gyártmányok; Szigetelőlemez, fedéllemez. — Munkakivitelezés: Tetőfedés, szigetelés, viztelenités, asfaltozás. Hidegen kenhető tetőmázok: asfaltból, gummiból, k'iöntő asfalt, asfalt coulé. Bontásra kerülő épületekért legnagyobb árat tizet ifj. Görheny János fuvarozási vállalkozó Budapest, Bécsi-út 193. sz. Telefon : 623 — 34. Kőbányai Gép- és Vasszerkezeti Műhely BISSELICHES MÉRNÖK Budapest, X., Liget-u- 46. Tel. : Kőbánya 74-25 Vasszerkezetek, lakatosmunkák, portálok KRAL CyilLA kőfaragómester, kő- és márványtelepe BUDAPEST, III. KÉR , LAJOS-UTCA 77/79 KŐBÁNYA: TELEFON: A U T O M A T A 624—88 BUDAKALÁSZ Alapittatott: 1880. HELLE ANTAL Cégtulajdonos : SCHRENK MÁTYÁS Hevederszövő-, kender- és sodronykötélgyár. Géphajtó- (transmissio-), felvonó-, emelődaru-, hajó-, vontató-, bánya-, balász-, turista-, tűzoltó- és mentőkötelek. RÁKOSPALOTA, BOCSKAY-UTCA 124. SZ. TELEFON: AUTOMATA 952—89 Márkus Miksa lakatosárúk, vasszerkezetek és speciálsi kettősen üvegezhető vasablakok gyára. SSS: Budapest, VI. kér., Mohács-utca 5. sz. Sí?/. BUKOVA LAJOS épületüvegező és képkeretező IX., LONYAY-U.46 Telefon : Aut. 870—26 ALEXY G oki. gépészmérnök villamossági és műszaki vállalata. BUDAPEST, V., FALK MIKSA-UTCA 26—28. lelefon: 4. 209—92 es Aut: 209—93 se, Herkules Magas és Mélyépítő Vállalat Budapest, X. kér., Kelemen-utca 31. sz. Telefon. Kőbánya 76—21.