Fővárosi Hírlap, 1932 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1932-02-03 / 5. szám
Budapest, 1932 február Ü. 9 az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja. Előfizetési ár: egész évre.............................24 pengő. fél évre..................................12 pengő. Tisztelettel' felkérjük lapunk előfizetőit, akiknek előfizetése január 1-én lejárt, hogy az előfizetés megújításáról mielőbb gondoskodni szíveskedjenek. Hogy lehet az, hogy nekünk kell róla nekrológot írni, amikor mindig, amikor szembenültünk vele, úgy éreztük, hogy friss, piros arcával, hófehér hajával, bölcsességet sugárzó szemeivel fiatalabb, mint mi vagyunk valamennyien. Nem változtatott ezen az sem, hogy Salgó Ignác volt egyike azoknak, akik közülünk legrégebben szegődtek kritikus szemű, szókimondó házőrzőnek a városházára. Minden zugát ismerte ennek az épületnek, amelyben férfikora legszebb munkás-esztendeit töltötte el. De őt is ismerte mindenki ebben a hivatalkolosszusban, ahol nemcsak értesülésekkel töltötte meg naponta hírszerző tarisznyáját, de ahol rendkívüli tekintélye és becsülete- volt a bírálatnak is, amely akár tollából került a szedőgépbe, akár élőszóban mondta el arra illetékesek előtt. Mintaképe volt azoknak a fővárost lelkesen szerető újságíróknak, akik nemcsak az események krónikásai, de akiknek az események helyes és jó kialakulásában is részük szokott lenni. Salgó Ignác városházi munkásságának gerince és csúcspontja azok a gazdag évtizedek voltak, amelyeket, mint a Neues Pester Journal fővárosi rovatvezetője töltött el. Újságírói kvalitásait mindenki ismerte és méltányolta, A Neues Pester Journalban — úgy mondhatnék — szűz rovata volt. A lap megindulásától megszűnéséig nem adta ki a kezéből, ezt a rovatot, mindig ő szerkesztette a főváros adminisztrációjának, Budapest, lakossága kívánságainak é's gondolkodásának olyan ismeretével, hogy ebből maga a pesti élet áradt, elevenen lüktetett ennek a városnak a jövendő nagyság iránt való vágyakozása és erre való rátermettsége. Szorgalmas és céltudatos munkával csinálta Salgó Ignác ezt a nagyszerű rovatot, amelynek azonban volt egy még nagyobb erénye is: az, hogy ha kellett, a harc fegyvereivel is bátran, keményen élt. Odaadó munkája és szolid bölcsesége mellett ugyanis Salgó Ignác harcos egyéniség is volt, amely harcos egyénisége kemény csatákban edződött meg. Harcos egyéniség jobb iskolából nem kerülhetett ld, mint ő: a magyar szociáldemokrácia hőskorának volt egyik legszélsőségesebb, leg- hajlíthatatlanabb vezéregyénisége. Amikor nem mandátumokért és városatyaságokért kellett küzdeni, hanem amikor még minden bátor szót a börtön sötétje fenyegetett, Salgó Ignác akkor volt rettenthetetlen, vakmerő katonája Marx Károly eszméinek. Később csalódott. Talán nem annyira elvekben, mint inkább emberekben: visz- szavonult a partin oízgalomtól, a pártéi ettől, polgári újságíró lett, polgári munkával kereste kenyerét és a polgári gondolat jegyében lett Budapest törekvéseinek egyik leglelkesebb támogatója és harcosa. Salgó Ignác halálát egész Budapestnek gyászolnia kell, mert szinte egész élete munkáját ennek a városnak szentelte. Ezen a nagy családon túl a maga szeretett kis családját sújtotta legjobban a gyász. Felesége és Erzsi leánya, a kitűnő zongoraművésznő gyászolja, aki jelenleg Frankfurtban tökéletesíti művészetét. Ugyanilyen fájdalommal töltötte el a gyász második családját, a városházi újságírókat. Halála alkalmával a Fővárosi Rovatvezetők Szindikátusa szombaton délben gyászülést tartott, amelyen B. Virágh Géza méltatta megható, szívből jövő szavakkal Salgó Ignác, érdemeit és siratta el a nemesszívü, jó kollégát. A szindikátus elhatározta, hogy Salgó Ignác emlékét jegyzőkönyvben örökíti meg, sírjára koszorút helyez. A sírnál a szindikátus nevében Pásztor Mihály beszélt. A hétfői temetésen a főváros képviseletében Gallina, Frigyes tanácsnok jelent meg, de ott voltak BipJca Ferenc főpolgármester, Sipöcz Jenő polgármester, az ösz- szes tanácsnokok és elöljárók, az üzemek vezetöj. és a főtisztviselői kar számos tagja is. A főváros Salgó Ignác számára díszsírhelyet adományozott és koporsójára koszorút helyezett. Folyamatos üléseken tárgyalja az elnöki) szak- bizottság a szabályrendelet-módosításokat. Az elnöki ügyosztály szakbizottsága Lázár Ferenc dr. elnöklétével folyamatos üléseken tárgyalja az új fővárosi törvény szerint ujj átszervezésre váró szabály rend eleteket. A tanácsi -és törvényhatósági ügyrend tárgyalásával’ szerdán este végzett- a bizottság és így .a<z ügyireud-te-rvezet már a legközelebbi tanácsülés elé kénül. Hyperol iáeálfs száj- és otroköfo lögetö Kozma Jenő a gyógyulás utján. Két héttel ezelőtt influenzában megbetegedett Kozma Jenő dr. országgyűlési képviselő, az Egységes Községi Polgári Párt elnöke. Kozma Jenő betegsége időközben komplikálódott, de most már a javulás utján van, úgy, hogy a hét végefelé ismét átveszi irányitó szerepét a várospolitikai életben. Domer Gyula a székesfőváros tanácsában. Dorner Gyula miniszteri tanácsos, az Egységes Községi Polgári Párt tagja a székesfőváros tanácsában az elhunyt Budai Dezső tanácstag örökébe lépett. Dorner Gyula már a múlt ciklusban is tagja volt a tanácsnak és mint kiváló technikus különösen középítési és városrendezési kérdésekkel foglalkozott. Csütörtökön: tanácsülés. A törvényhatósági tanács csütörtökön délután 5 órakor tartja legközelebbi ülését. Napirenden szerepel a Városi Színház bérbeadása, a totalizatör-adó kulcsának leszállítása, az elektromos árammérők bérleti díjának bevezetése és a Kazinczy- érem alapító oklevelének megállapítása. Gallina Frigyes — a racionalizálási ügyek törvényhatósági biztosa. Sipöcz Jenő dr. polgármester rendeletet adott ki, amelyben Gallina Frigyes dr. tanácsnokot, az elnöki ügyosztály vezetőjét! megbízta az adminisztráció és a törvényhatósági közigazgatás egyszerűsítésének tanulmányozásával, valamint a szükséges javaslatok elkészítésével. Gallina tanácsnok február 1-én kezdte meg félévre terjedő nagyfontosságú munkásságát és hivatali helyiségért a második emeleti alpolgármesteri hivatal mellett lévő irodában rendezi be. Távolléte alatt az elnöki ügyosztály vezetésével Felkap Ferenc dr. főjegyzőt bizta meg a polgármester. Éber Antalt választották a fővárosi üzemi bizottság elnökéül. A főváros közgyűlése az üzemek felülvizsgálatára külön bizottságot alkotott, amely csütörtökön ült össze alakuló ülésre. Titkos szava,zás során a bizottság elnökéül Éber Antalt, alelnökéül Szőke Gyulát választották. A javadalmi intézőség új vezetője. A polgármester a javadalmi intézőség’ vezetőjévé Ivánfi Andor közélelmezési tanácsost nevelte ki. Tisztújító közgyűlés a Ferencvárosi Kaszinóban. A Ferencvárosi Kaszinónak üsetty Béla orsz. képviselő, elnök vezetésével tartott övi közgyűlés a fölmentvény megadása után Wellisch Andor törvényhatósági bizottsági tag indítványára köszönetét szavazott az elnökségnek a kitűnő vezetésért és közfelkiáltással elnökké üsetty Bélát, társelnökké Popellca Béla törvényhatósági bizottsági tagot, alelnökké Fejér Ottót, Pavlik Ferencet, Springer Ferenc dr.-t, Szentesi Józsefet, Wellisch Andort, Wolff Istvánt és Sánta Antalnét, igazgatókká vitéz dr. Sághelyi Lajost, Konrád Györgyöt és Kránits Frigyest, főtitkárrá Sturm Ferencet és ügyésszé dr. Cseh Andrást választotta. Üsetty megköszönte újabb megválasztását, majd a közgyűlést követő társasvacsorán Pavlik Ferenc üdvözlő szavaira további harmonikus együttműködésre hívta fel az új vezetőséget- meleg- szeretettel ünneplő tagokat. Előadóest és társasvacsora a Kelenföldi Társaskörben. A Kelenföldi Társaskör saját helyiségében (I., Fehérvári-út 24., II. -em. 2.) folyó hó 27-én, szerdán este 7 órakor előadóestét rendez a következő műsorral: dr. Erdélyi János magy, kir. egészségügyi tanácsos, gyermek- orvos népszerű előadást tart „Az ideges gyermekekről.“ — S. Hreglianovics Annuska operaénekesnő operaáriákat és müdalokat ad elő zongorakisérebtel. — Dolinay Gusztáv zeneszerző saját szerzeményű dalait adja elő, zongorán kisér dr. Striss Gyula. — Az előadóest után este 8 órakor társasvacsora lesz, amelyen a borgazda tisztségét dr. Petracsek Lajos orsz. képviselő látja el. Előadóest a Hungária Közművelődési Egyesületben. A Juranics-telepi Hungária Közművelődési Egyesület előadóestjén Bévay Károly elnök, P. K. revizor, dr. Szlá- vik Mátyás ny. jogakadémiai dékán, Buócz Imre járásbírósági alelnök, Terebessy István, György Dénes, Tamás Károly, Schuster Antal, Királyi Lajos és Protics László felszólalásai után Payr Hugó orsz. képviselő, törvényhatósági tanácstag nagyérdekességü előadást tartott községi és gazdaságpolitikai kérdésekről A nagyszámú közönség élénk tetszéssel kísérte az előadást. Szürke autotaxik. A közönség köréből több ízben kérdést intéztek azirárat, hogy a kék színűre átfestett autó- taxik a szürke taxi érdekcsoporthoz tartoznak-e. Mint velünk közük, a szürke taxi érdekeltség kocsijai kizárólag szürke színűek, s így más színű (piros vagy kék) k-ocsik mm -tartoznak ,a szürke' taxi érdekcsoporthoz. Versenytárgyalási hirdetmény Utalással a Fővárosi Közlöny ..Hivatalos hirdetések“ élén közölt általános ajánl-ati feltételekre, nyilvános Írásbeli versenytárgyalást hirdetek a székesfőváros hivatalai, iskolái, intézetei ós üzemel részéire szükséges papíráru szállítására. A teljes ldírá-si művelet (szállítási feltételek, minták) Budapest székesfőváros központi anyagszertárában (IV.. Központi városháza, III. udvar) hétköznapokon 8—2 óra között díjmentesen megszerezhetők, illetve megtekinthetők. Az ajánlatokat Budapest székesfőváros központi anyagszertárában 1992. évi február bö 15-én 12 Öräig kell benyújtani. Az ajánlatok a polgármesteri XI. ügyosztály helyiségében (Központi városháza, II. emelet, 235.) ugyanaznap Ki órakor kerülnek felbontásra, ahol az ajánlattevők, vagy azok Igazolt képviselői jelen lehetnek. Budapest, 1932. évi január hó 29-én-. A székesfőváros polgármestere. Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros polgármestere a székesfőváros egyearuházott altisztjei, takarítónői, a tűzoltó-legénység és jaVadalmiőrsége részére szüksége^ 7896 m cérnázott púm utvászon, 295 m kamgaraszBvet, 4800 m karton, 3300 m féllenesíkos tűr-oltői vászonunyiiíí, valamint 2267 «Irl» különféle sapka és 79 tlrb kalap elkészítésére és szállítására nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet. A szállítási és vállalati feltételek érteimében- szabályszerűen kiállított, 2 pengős állami és 2 pengős fővárosi okmánybélyeggel ellátott, pecséttel lezárt, sértetlen borítékban elhelyezett, magyar nyelvem szerkesztett -ajánlatokat 3 992. évi március bő 2-án (szerdán) délelőtt 3 1 őráiív a székesfőváros polgármestere XI. ügyosztályában (IV. kér., Központi városháza. II. emelet, 235. ajtószámú szobájában! közvetlenül, vagy posta útján kell beadni. Budapesti (Budapesten cégjegyzett) ajánlattevők ajánlataikat postán in-em küldhetik be. Az ajánlatok felbontása ugyanazon a napon, a fent megjelölt helyen, délelőtt 11 órakor történik és ezen a felbontáson az ajánlattevők, vagy igazolt megbízottaik jelen lehetned Elkésve érkező, vagy az előírt -kellékeknek nem megfelelő ajánlatokat a polgármester nem fogja figyelembe venni. Az általános és részletes feltételek, valamint az ajánlati mintalapok nyomtatványai a székesfőváros, gazdasági hivatalában, (IX. kér., Gyáll-út 3/b. szám alatt) köznapon- ként délelőtt 9—1 órák között, díjtalanul megszerezhetők. Ajánlattevők ajánlataikkal a végérvényes döntésig kötelezettségben maradinak. A székesfőváros polgármestere fenntartja magúnak a jogot, hogy az ajánlatok között, a megajánlott árakra való tekintet nélkül, szabadon választhasson, «, szállítást az ajánlattevők között tetszése szerint1 megoszthassa, vagy a/, összes -ajánlatokat visszautasíthassa. Budapest, 1932. évi január hó 26-án. A NzélcesfővároJH polgflrmeKtere König. Román ét Stein mérnökök, építési vállalkozók Budapest. VIII. kér, Népszinhaz-utca 13 Telefon József 436—53 VIGADÓ-KÁVÉ HÁZ V., Deák Ferenc-utca 2, * VIGADÓ-KIOSZK V. kerület, Vigadó-tér. Tulajdonos: BABÓCSY LŐRINC ROSTI «JAKAB ALAP™ Vas-, fém. és gépköreskedése Budapest, VI., Váci-út 82. lel: 902—96 és 914—77 1909. SZUSZLAJOS TŰZIFA-, KŐSZÉN- ÉS KOKSZTELEPE BUDAPEST-KŐBÁNYA ALSÓPÁLYAUDVAR (MÁZSA-TÉR.) TELEFON: József 456-35 E1 s i n g e r-Linóleum Budapest, V., Houvéd-u. 4L Telefon: Automata 232—58KHMERREL 4SEZA PIRKEITVIILULDIA BUDAPEST, V., ALKOTMÁNY-U. 4 — TEL.: AUT, 297-57 RAJZOLOPAPIROK rajzesz^őzök «agy választékban, legolcsóbban j ENGEL KÁLMÁN Telefon2S—1 46. FREIMANN ES TÁRSA vésnök! műDtézete, pecsétbéh eg, címke és domborműnyomdája Budapest, VI., kerület, Király-utca 10 Bélyegzők. Telefon : 245 — 69. EGGEH3ERGER-FÉLE pánni Sí á P AI II köhyvkereskedEsKgnyI R81OI y A Magyar Kir. Állami Térképészet főbizományosa Budapest, IV. kér., Kossuth Lajos-utca 2. szám Fennáll: 1768 óta © Telefon: Aut. 893-24 Szépirodalmi és tudományos művek minden nyelven. — Szakkönyvek Kényelmes fizetési felrétel<=>k SZEGEDY BÉLA JENŐ OKL. GÉPÉSZMÉRNÖK, ÚT-, VASÚTÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ, KÖVEZÖMESTER BUDAPEST, L, TÁRNOK-UTCA 2. TELEFON AUT. 608—52. Salgó Ignác halála