Fővárosi Hírlap, 1932 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1932-09-28 / 39. szám

4 Budapest, 1932 szeptember 28. Uj közlekedési szabályozásra van szükség Buda­pest iorgalmi hibáinak kiküszöbölése érdekében A főváros és a rendőrség együttesen tanulmányozza a legfon­tosabb reformok alkalmazásának lehetőségét tanácstaggal, Hírlap munka­Budapest közlekedésének intéző hatóságai úgy a fő­város, mint az államrendőrség a legnagyobb körültekin­téssel szervezik meg az utcai közlekedés rendjét, hogy a forgalom lebonyolítását a- többi világvárosokéhoz hasonló nívóra emeljék. Legújabban osztályozás alá kerültek az útvonalak és ennek során új jelzőtáblák adják tudtára a járművek vezetőinek a főútvonalak és a mellékútvonalak minősítését. Tagadhatatlan, hogy a főváros igyekszik lé­pést tartani a közlekedés fenntartásának és gyorsabbá té.- -telének minden újításával^ azonban még ma is vannak .olyan kirívó visszásságok, amelyek a közlekedési rendészet további reformját sürgetik. Aki megfigyeli Budapest autó- forgalmát, az lépten-nyomon tapasztalhatja, hogy az össz­hangzás a járművek irányításában még mindig nem. egy­séges és ha balesetek sűrűn előfordulnak: ebben egyfor­mán hibáztatható úgy a gyalogosán járó közönség, mint az : autók kormányánál ülő vezetők. Sűrűn előfordul, hogy a mellékutcákból a főútvonalakra törekvő jármüvek nem számolnak az útirányukkal derékszögben mutatkozó' és a főútvonalon megengedett- nagyobb gyorsasággal száguldó közlekedési eszközökkel és mellőzik azt az elemi feltételt, hogy a keresztezéseknél és a kanyarodóknál megfelelő óva­tosságot tanúsítsanak. Változatlanul fennállónak a kifo­gások a gyalogjárók nemtörődömségével szemben is, akik sokszor figyelmen Mvül hagyják a közlekedési rendőrök jel­zéseit és okozójává válnak a kisebb-nagyobb baleseteknek. A közlekedési rendészet tehát még Budapesten nem forrott ki a maga teljességében és ezzel magyarázható, .hogy az illetékes fórumok meg mündig a szükséges újítások alkalmazását készítik elő. A közlekedés bajairól és a fenn­forgó nehézségekről folytattunk beszélgetést ezeknek az ügyeknek egyik legalaposabb ismerőjével, Scheuer Róbert országgyűlési képviselő, törvényhatósági aki a következőket mondotta a Fővárosi társának: — Aki behatóan foglalkozik a budapesti közleke­dés ügyeivel, az nem hunyhat- szemet ama igazság előtt, hogy a főváros közlekedés,ének tökéletesítése még sok kívánnivalót követel. Éppen ezért a törvényhatósági tanács legutóbbi ülé­sén szóvátettem néhány anomáliát, amelyek a közleke­dési rend és főleg a közlekedési rendészet szempontjá­ból kifogásolhatók. Abból indultam ki,, hogy az elmúlt- héten több súlyos közlekedési baleset történt, amelyek közül az egyiket egy fuvaroskocsi, a másikat pedig motorbici'kli okozta* Utaltam arra, hogy különösen a fuvaro-kocsik közlekedésének ügye érdemel nagyobb és különösebb figyelmet, úgy a főváros hatóságai, mint- a rendőrség részéről. A közlekedési szabályren­delet- -előírja,, hogy minden fuvaroskocsit kivilágított hátulsó vörös (prizmával kell felszerelni. Megállapítható, hogy a lóval vontatott köz­lekedési eszközök alig öt százalékának van ilyen prizmája és sajnos, hogy a rendőrség az errevonatkozó szabály- rendelet betartását nem ellenőrzi a kellő szigorral. Még az esti kötelező lámpavilágítás sincs úgy megoldva ahogy azt a rendelet előírja. Egyiken papírzacskóba (beállított gyertya igyekszik pótolni a kötelező lámpát, a másikon gyéren pislákol valami lámpa-féle, de az is olyan eldugott helyen, mintha ott sem volna. A közle­kedési szabályzatnak azt a rendelkezését, hogy a ló fo­gatú kocsik cäak az úttest szélén maradhatniuk, szinté semmibe sem veszik. — Komoly kifogás, hogy a biciklistáknak nin­csen rendszámuk,1 és így az általuk okozott közlekedési baleset- elől nyomtalanul eltűnnek és eltűnhetnek. Fo­kozza a nehézségeket az is, hogy a rendőrség részéről eszközölt közlekedési szabályozás helyenként önkényes és, hely­telen. Ilyen és ehhez hasonló anomáliák sűrűn tarkállanak a (közlekedési rendészetben, — tehát sürgős refornwkrci van szükség. Igaz ugyan, hogy az erre vonatkozó rendelkezés a közlekedési kódex alapján a rendőrséget- illeti, de viszont fennáll az is, hogy a fővárosnak e kérdésekbe mégis be kell avatkozni. Maga Ferenczy Tibor főka­pitány úr is elismerte, hogy a .szabályozás reformjára sürgős szükség mutatkozik. — Felhívtam a figyelmet arra a tarthatatlan intézkedésre is, hogy az utcai bódék helyfoglalásának ügye a polgármesteri II. ügyosztályba tartozik. Az en­gedély kiadása előtt az ügyosztálynak ki kell kérni kifejezetten közlekedési szempontból az illetékes kerü­leti kapitányság véleményét, a rendőrségnek tehát szU gorúan csak közlekedési szempontból kell az engedély ügyéhez hozzászólni. Ezzel szemben egy konkrét ügyben megtörtént, hogy az ügyosztály kiküld egy ilyen bódé- állítási kérést a főkapitányságnak, ahonnan a követ­kező válasz érkezik: a kérelem elutasítandó elsősorban azért, mert a felállítandó bódé az utca oldalán lévő szép portálokra való kilátást megakadályozza és mert az új bódé a közelben lévő más bódétulajdonosok üzleti for­galmát csökkenti. Közlekedési szempontról szó sem volt a válasziratban. ♦ Scheuer Róbert felszólalására Bódy László tanácsnok válaszolt és kijelentette, liogy a főváros a felhozott indo­kolt panaszok ahipján a rendőrséggel együtt fogja meg- alko-tni a közlekedési rend új szabályozását. Készítik az üzemviteli, szerződést a Beszkártés a HÉV között Alaptalan híresztelések a polgármester elnöki pozíciójáról és az igazgatóság megválasztásáról Az elmúlt napokban olyan hírek járták be a sajtót, hogy a közeli időben rendkívüli közgyűlést tart a HÉV, hogy az új részvénytulajdonosok intencióinak megfelelően kicserélje az eddigi igazgatóságot. Ezzel kapcsolatban már azt is kolportálták, hogy Sipőcz Jenő polgármestert vá­lasztják az igazgatóság elnökévé és hogy a főváros tör­vényhatósága nyolc igazgatósági tagot delegál a IIÉV-hez, míg a további négy helyet a kisebbségi részvényesek kapják. Alkalmunk volt erről a kérdésről illetékes helyen információt szerezni, ahol -a következőket mondották a Fővárosi Hírlap munkatársának: — A Beszkárt, illegve a szentlőrinei HÉV és a BHÉV között még mindig folynak az átvétellel kapcso­latos tárgyalások és a végleges lebonyolítás csak akkorra várható, ha az összes jogi és műszaki kérdések tisztázód­tak. Ilyen körülmények közeit még nincsen terminusa a HÉV rendkívüli közgyűlésének sem, mert a kicserélés csak akkun válik szükségessé, ha a fő­város ténylegesen birtokába is ve.s'z<i az egész üzemet. Nem felel meg a valóságnak az a hír, ho,gy Sipőcz Jenő dr. polgármester kerül -elnöki minőségben a HÉV leg­főbb méltóságúba, mert his'zen ez egyrészt, ellenkezik a polgármester felfogásával, másrészt nem fedi az új fővá­rosi törvény intencióit sem. Emlékezetes, hogy a polgármester saját elhatározásából mon­dott le a Beszkárt, valamint a Községi Ta­karékpénztár elnöki állásáról, mert nem kívánta egyszemélyben egy-egy fővárosi tulajdonban lévő részvénytársaság elnöki és a törvényhatóság vezetői szerepét betölteni. Min'dezek a hírek tehát semmi alappal sem bírnak és pozitívum, csak annyi van, hogy az új igazgatóság meg- vúkszfása csak akkor következik be, ha a Beszkárt és a HÉV közgtt szükségei üzemviteli szerződés megkötése időszerűvé válik. Bizalmi válság van az egész világon, mely megdermeszti a gtazda-sági életet és a. szociálist ésl politikai, helyzetet is erősen hefo- lyáaoíöa. Eizen (bajok leküzdésére össze kell fogni, fel kell lendíteni mindent. Ésszerű célokat kell kitűzni és el kell indulni azokon az utakon, melyek bizalomhoz vezetnek. reménységet fakasztanak;. Nem csfig- gediti, hanem alkalmat, szerencsét kell ke­resni minden egyes embernek. Viszonyaihoz képest kipróbálhatja a „szerencséjét“ mindenki a m. kir. osztálysorsjátékon. B—6—12, vagy 24 pengőért okos és célszerű sorsjegyet venni. Lehetséges, hogy ezáltal egyszerre g/a.zdag ég gondtalan lesz.. Nem biz­tos. ... de megvan az ELŐFELTÉTEL: A jö (érzés, meg a remény pedig feltétlenül biztos! Próba — szerencse! SCHMIDT TESTVETEK Nyomdafestékgyár R-T. Gyárt: Kő-, olag-mélynyomő, aníün-gumínyo- tnó és bádognyomó festékekéi. Tel.: Aut. 852—85. Távirati: Farbenschmidt Rákospalota. M. Kir. Postatakarékpénztári csekkszámla szám: **52850 Folyószámla az Angol Magyar Bank központjánál, könyvnyomdái-, valamint offsetfesiékeket Mint különlegességet készít. Gyár és központi iroda: Rákospalota, Pázmány-utca 41. Értesülésünk szerint a Községi Takarékpénztár irá­nyítása mellett előrehaladott stádiumban folynak az érde­kelt részvénytársaságok közötti tárgyalások, amelyeknek befejezte után újból a- tanács elé kerül a HÉV megvételé­nek perfektuálásáről szóló jelentés. KÖVEZŐMESTEREK ÚT- ÉS CSATORNAÉPÍTŐK ummfU'innrfmTii iiimuininiu Schaffer György II., FeJvinci-u. 17. Tel.: 52-3-64 Handl István HL, Pacsiríamezö-üíca 7. Telefon: 62-0-28 Helfensteín Károly VI., Hungária-körút 71. Telefon: 91-3-64 Reinisch és Wohl Ajtós! Dürer sor 7. szám. Telefon: 38-0-62 Neuman Ferenc VII. , Egressy-út 34. Telefon ; 96-6-40 Obendorfer József VIII. , Ludovíceum-utca 18. Tel.: 38-4-6$ KRAUSZ FERENC VI, Hungária-körút 71. Tel.: 91-3-64 Obendorfer Károly és Rudolf 1., Horthy Míklós-út 29. Tel.: 69-2-99 j Schaffer Antal 11., Biai-út 21. Telefon: 52-2-91 HAJNAL IHRE oki. mérnök, kövezSmester Budapest, IX., Üllői-út 55. Telefon: 386—93. Telefon: 386—93.

Next

/
Oldalképek
Tartalom