Fővárosi Hírlap, 1932 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1932-01-27 / 4. szám
Huszonegyedik évfolyam Budapest, 1932 január 27. 4. szám ■ Előfizetési ér: Egész évre .............24 pengő Fé lévre ...................12 pengő Eg yes szám éra: 50 fillér FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Megjelenik minden szerdán Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VI., Szív-utca IS. Telefonszám : Aut. 137—15. Racionalizálunk Sok embert nem íri,gylünk, akit általában — a lá-tsza- j tok után ítélve — irigyelni szokás: de a legkevésbé fogjuk irigyelni azt a férfiút, akinek mint a főváros racionalizálási biztosának hamarosan meg kell kezdenie a. -munkát. Hozhatja miattunk iszákjában a teljhatalmat, lehet joga építeni és rombolni, felforgathatja a városházát fenekestül: mi nem irigyeljük a mesterségét. Legfőképpen azért nem tartjuk az istenek kegyeltjének, mert tudjuk, ismerjük a lehetőségeket! és lehetetlenségeket, amelyekkel útjában találkozni fog. Bármit csinál majd, lesznek, akiknek az -eleven liús-ába vág, s ezeknek még a legtávolabbi rokonai, barátai, ismerősei is feljajdulnak. Szörnyű jajgató kórus ad majd neki macskazenét. És lesznek olyanok — valószínűleg Budapesti polgárságának nagyobbik fele — akiknek semmi sem eléig. Budapest polgársága nem egészen ok nélkül, ha nem is egészen jogosan nagyon feketének látja azt a helyzetet, amelyet a racionalizálási biztosnak fehérre kell varázsolni. Ez a közvélemény pedig alighanem elég jól látja a dolgokat, ha magának Gallina tanácsnoknak, a kilátásba helyezett racionolizálási biztosnak, is az a véleménye, •hogy a főváros adminisztrációjába. egészen új szellemet kell bevezetni. Uj szellemet-, amit a racionalizálási biztos igen plasztikusam úgy fejezett ki, hogy nem szabad senkinek úgy elmenni a ■városházáról, hogy ne legyen megelégedve. Mert eddig húszszor is káromkodva ment el például az, akinek harcos hónapjaiba- került, amíg végre jól megérdemelt pénzéhez, vagy mondjuk, építkezésének megkoz- j déséhez a kötelező -engedélyhez jutott. Mindén megrekedt j az aktázás kátyújában. Anélkül, hogy a tisztviselők okai . letttek volna a képtelen huza-vonónak. ők csak a köteles- | ségiiket teljesítették. Akik még emlékeznek a magyar vas- i úti sztrájkra, nagyon jól tudják, hogy annak kiindulási : pontija a „Szolgálati pragmatika“ százszázalékos betartása volt. Azt mondták a. vasutasok: ha mi szigorúan ragaszkodunk a szolgálati pragmatika betűjéhez, akkor minden erőszakos, vagy jogtalan cselekedeti nélkül, sőt kötelességünk előírásiul teljesítése miatt huszonnégy óra alatt megáll az országban minden vonat. A városházán ezt a szolgálati pragmatikát alctásáö’-nak hívják és van olyan rossz és káros, mint hivatalbeli elődje, a hírhedt copf volt. Az aktázás ma is teljes virágjában van, sőt kötelező is, ami nem jelenti egyszersmind azti is, hogy az egykori copfnak minden csökevénye kiveszett volna. Mindez éppen az ellenkezője annak, -amit Magyary Zoltán, vagy Gallina Frigyes akar. Nem hinnénk például, hogy akár az ország racionalizálási kormánybiztosa, akár a városháza jövendő racionalizálási biztosa -egyvéleményen lenne Wossala tanácsnok úrral, aki úgy véli egyszerűsíteni a közigazgatást, hogy a kerületektől elveszi a bagatel-munkákat és azokat olyan nagy feneket kerítve intézi el, mint az az egyszeri számadó juhász, aki a Hortobágyon hamispénz gyártásra szánta el bús fejét és tíz krajcárt- költött rá minden -darab négykrajcárosra. Eddig úgy volt, hogy ha- valahol betörött egy iskolaablak, akkor -az iskolaszolga átugrott az elöljáróságra, ahol megbízták a legközelebbi üvegest, hogy az ablakot hozza rendbe. Mindez megtörtént! egy negyedóra alatt. Most háromhetes aktázásba kerül az ablakcsináltaitás, -talán — koncedáljük — egy-két fillérrel olcsóbb is, mint azelőtt, de közben elpusztul a kisiparosnak nevezett kerületi adóalany, aki nem kis mértékben a nebulók jókedve és az ablaküveg törékenysége között lévő összefüggésre alapozta exisztefteiáját. De jó iskolát ajánlunk -a racionalizálási biztos úrnak akkor is, ha a közélelmezési ügyosztályba invitáljuk meg. Vájná Ede tanácsnok úr félesztendő előtt átvette a maga ügyosztályába és ügykörébe a kikötő-ügyeket. És félesztendő alatt nem volt egyetlen bizottsági ülés, a közélelmezési ügyosztály mákonyos levegőjében elaludt az egész kikötő-ügy. Elaludt annyira, hogy a Fővárosi Hírlap mai számában már a kikötőnek az élelmiszer-nagyvásár alosztályává v-aló degradálásáróil adhatunk hírt. Hát ez tényleg olyan leegyszerűsítése a dolgoknak, hogy csak olyan agyban születhetett meg, amelynek fogalma sincs a Dunának, Közép-Európa hatalmas víziútjának, jelentőségéről. A dunai kikötők versenyének óriási nemzetközi harca két évtizede tart, de a főváros közélelmezési ügyosztálya még nem vett róla tudomást'., A racionalizálási biztost nem kell figyelmeztetni, hogy a copfosoknál, az aktamatadoroknál is van egy veszedelmesebb műfaj! Ez a túl-racionálizáló. Aki papírkosárba, szemetesládába süllyeszt óriási fontosságú dolgokat, mert a bürokrácia hályogával megvert szeme nem ismeri föl jelentőségüket, Eltemette a bürokrácia a helyi- kikötő nagyszerű elgondolásait A közélelmezési ügyosztályban nem foglalkoznak a kikötő ügyeivel — Abbamaradtak a tárgyalások az állammal és a gazdasági körökkel. Az épülő élelmiszer-nagyvásár zöidségraktárává akarják degradálni az ötmilliós modern alkotási Amikor a törvényhatóság évükkel ezelőtt — nem kis mértékben a Fővárosi Hírlap propagandája nyomán — elhatározta a helyikikötő megépítés,ét, az a célkitűzés vezette, hogy állandó és megszervezett forgalmi gócpontot létesítsen a nagy nemzetközi víziót centrumában. Egyidejűleg a főváros kezdeményezésével felépítették az állami kikötőt és úgy látszott, hogy Budapest a Duna inteFnaciói'iiális, viz ifőr g cclm,áb du domináló szaflep- hep jut. Az időközben bekövetkezett vámpolitikai helyzet és a gazdasági viszonyok leromlása nem váltották be a nagy várakozásokat és bár az állami kikötő forgalma évről-évre jelentékenyen növekszik: a mellette elterülő ferencvárosi h&lyilciköLö a lassú, da biztos sorvadás útjára jutott. Az elmúlt években még sűrűn szerepelt a különböző szakbizottságok és a közgyűlés napirendjén a ferencvárosi kikötővel kapcsolatos számos munkálat, most azonban semmi hír sí/ioí erről a itagyrahvcatoh főtíárosi alapításról, mert a kikötő ügyeire vonatkozó minden további fejlesztési terv aktáit por lepi abban az ügyosztályban, ahová ezt az ügykört teljesen elhibázott intézkedéssel áttették. A r.égi közlekedési ügyosztály fürge apparátusa gyors egymásutánban készítette a különböző javaslatokat a kikötő hasznosítására, a már rendelkezésre álló tárházak kihasználására, tárgyalásokat folytatott a különböző közgazdasági .tényezőkkel, a szállítmányozási vállalatokkal és ipartelepekkel, kedvezményeket helyezett kilátásba az átmenő és elraktározandó árukra: általában elevenség és gyors mozgás jellemezték az ügyek intézését és minden kilátás megvolt .ahhoz, hogy a fwéoncvárosi helyikikötő ncigy md-gMcéót ellátó büszke intézménye lesz a, fővárosnak. Az ügyosztályok hatáskörének új beosztásánál a ferencvárosi kikeltő ügyeit a közélelmezési ügyosztályba tették át és ezzel az elhibázott lépéssel pontot raktak a kikötő fejlesztési lehetőségeinek végére. 1931. év áprilisában jutott a ferencvárosi kikötő .sorsa a nyolcadik ügyosztály fennhatósága alá és az eredmény már mutatkozik : nem hallani semmit erről az intézményről, megái lőtt minden további kezdeményezés és az egykor oly nagy érdeklődést tanúsító gazdasági szakkörök már lemondottak arról, hogy üzleti tevékenységükben a fővárosi kikötőre számítsanak. A kikötő ügyeit pedig abban a stádiumban vette át a közélelmezési ügyosztály, amikor nagyjelentőségű tárgyalások voltak folyamatban, a Kereskedelmi és Iparkamara külön kikötőbizottságot hívott életre, a kereskedelmi .minisztérium az állami kikötővel való azonos együttműködésre kért javaslatot, a pénzügyminisztérium különböző illetékek megállapításáról .akart tárgyalni, a dunai hajóstársaságok az elhelyezkedési lehetőségek iránt mutattak érdeklődést, ám a legszebb reményeikre jogosító helyzet kialakulása közben elnyelte a kikötő ügyét a közélelmezési ügyosztály bürokráciája. és a vontatott ügyintézés fáradt gőze eltakarja ezt a uagyjövőjű alkotást az összes érdekeltek szeme elől. A ferencvárosi helyikikötő ötmillió pengőjébe kt\rült a főváros közönségének és ezt a. nagy áldozatkészséget csakis azzal lehetett megindokolni, hogy ez a kikötő lényegesen hozzájárul Budapest közgazdasági életének felvirágoztatásához. El kell ismerni, hogy a start jó: sikerült és a továbbiakban is minden lehetőség arra mutatott, hogy a magyar főváros a dunai medencének legvirágzóbb bázisa lesz, arra azonban senki sem gondolt, hogy Vájná Ede tanácsnok kezelésébe, utalják ezt a jobb sorsra hivatott intézményt. Közgazdasági szempontból csaknem a nullával egyenértékű most a ferencvárosi helyikikötő: parlagon hever és az értékesítés érdekében nem történik egyetlen komoly lépés sem. Mindazok a függő kérdések, amelyeket a gazdasági érdekeltségekkel és az állammal kellett volna rendezni, megbújnak az ügyosztály ekhós szekerének mélyében és talán fel szabad vetni a kérdést, hogy mi rejlik a nyilvánosság fényköréből elvont kikötő-probléma mögött? Tökéletes titokzatosság fedi most «• ferencvárosi kikötő sorsát, amelyről fcmtá&ztikus hírek kerültek sztfmyré és csak cettől kéül félni, hagy ezek a kombinációk vfpgdred- vténybe\n fedik á vcdóáágot. Ahogy általában a szóban- forgó ügyosztály elbíráló tekintetét ismerik, valószínűleg helytálló az az értesülés, hogy Vájná Ede tanácsnok a ferencvárosi kikötőt a Soroksári-úton lassan, de bizonytalanul épülő élelmiszer-nagyvásár függelékének kívánja alárendelni, ami azt jelenti, hogy teljesed megszüntetik a kikötő jellegét és a raktárházakat, valamint a modernül felszerelt tárházakat a fővaros krumpli- és káposzta- politikájának szolgálatába állítják. Hírek hallatszanak arról is, hogy a zöldségkoncepció a soroksáriúti kofák kirakodóhelyévé akarja degradálni a nemzetközi Dunának ezt a legnagyobb jövőjű állomását, ahová az eredeti elképzelés nem sárgarépa-zsákokat és zeller-kötegeltet, hanem a keletről nyugatra irányuló nemzetközi forgalom árutömegeit kívánta felhalmozni. A közélelmezési stílustalanság ellen a legnagyobb erővel kell tiltakoznia nemcsak a törvényhatóság testületéinek, hanem az egész magyar közgazdasági életnek, mert a jóvá nem tehető rövidlátás behozhatatlan „ károsodásokat okozhat a nemzeti érdekeknek. Tiltakozó szavak helyett azonban dörömbölő harsonára vau szükség, hogy a közélelmezési ügyosztály valóban meghallja a közvélemény jogos felháborodását. BECSEY ANTAL: Nem történt semmi a kikötő kihasználására A fővárosi kikötő ügyét tettük szóvá Becsey Antal törvényhatósági tanácstag, az Egységes Községi Polgári Párt társelnöke előtt, ki tudvalevőleg' legkiválóbb szakértője a kikötővel1 összefüggő összes problémáknak. A kikötő sorsáról és az új elgondolással kapcsolatos híresztelésekről Becsey Antal a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Ebben a nagy gazdasági zűrzavarban, amely ma Európaszerte dúl, mindenütt nálunk is elhomályosodtak bizonyos fontos problémák, azonban .most mégis előtérbe •került a budapesti kereskedétlmi és ipari kikötőnek az ügye. A dolog aktualitását az idézte fel, hogy a ferenc- váiUsi kikötő a közélelmezési ügyosztály hatásköréibe került, ahol a nagy élelmiszervásár közeli megnyitásával egyidejűleg javaslat készült a uagyvásárnak a kikötő
