Fővárosi Hírlap, 1932 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1932-08-24 / 34. szám

Budapest, 1932 augusztus 24. Király Kálmán ügyosztályvezető főtanácsos a Fővárosi Hirlap útján intéz fel­hívást az útépítő vállalkozókhoz A jövő évbe» befejezik a szükségmunkát, amelynél sokezer fővárosi munkás jut ál­landó kenyérkeresethez A főváros vezetősége szombaton hirdette ki a verseny- tárgyalást a tervezett ínségmunkák legnagyobb csoportjára, az ötmillió pengőt meghaladó útépítésekre. Húsz útvonalat építenek ki végleges burkolattal és ezzel a másfél eszten­dőre szánt építkezéssel el akarják timtetni a makadámos utak tekintélyes részét is a főváros belső területéről, hogy véget vessenek az állandó és jogos panaszoknak. Az útépítés­nek a nagyszabású szociális cél elérésén kívül tehát igen számottevő közlekedési előnyei is lesznek. Az útépítési program részleteiről Király Kálmán műszaki főtanácsos, az útépítési ügyosztály vezetője a következőket közölte a Fővárosi Hirlap munkatársával: — Az első szempont az utak kiválasztásánál az volt, hogy a városból kivezető, makadámmal burkolt [főútvonalak közül a legnagyobb forgalmúikat lássuk el jóminőségű, tartós, hézagmentes burkolattal. Azonkívül ide soroltuk azokat 'az útvonalakat is, amelyeknek ki­építését már régebben tervbe vettük, de a költségvetés keretein belül és a költségvetési hitel terhére sem a múlt esztendőben, sem ebben £1z évben nem tudtuk megvaló­sítani. Természetesen itt csak azok a munkák jöhettek szóba, amelyeknél eredetileg is végleges burkolat volt előirányozva. A mostani útépítkezéseknél ugyanis magá­tól értetődőn, csak végleges, hosszú időtartamú burkoló­módokról lehet szó, mert hitelművelettel történik az építkezés és így a dolog természetéből következik, hogy olyan Kazánok Radiátorok STREBELMOVEK BUSAPEST, V., ALKOTMÁNY-UTCA 16. TELEFON: 16—5—65. Gyártelep: MOSON Boby és Daisy a közönség kedvencei a Székesfővárosi Állatkertben Pálmaház ■$> Akvárium Nyitva egész nap! burkolat, amely már egy-két év múlva gyökeres javításra szorulhat, amilyen például a vizes íhakadám, vagy a kát­rányos makadám, érméi az akciónáli számításba nem'■ jöhet. A burkolatok megválasztásánál elsősorban a helyi viszonyokra, a forgalom várható, vagy ismert nagy­ságára és az útvonal legmagasabb emelkedéseire voltunk tekintettel. A mostani útépítkezéseknél először alkalmazzuk nagyobb mértékben a betont, mint útépítő anyagot. A főváros egyideig tartózkodóan viselkedett a beton­útokkal szemben, most már azonban rendelkezünk kellő tapasztalattal. Azt láttuk, hogy például a Szent László- úton készített portlandi cement-burkolat több mint hároméves éfe teljesen kifogástalan, a táti betonút iá kitűnően bevált, nemkülönben az Államépítészeti Hivatal által az utóbbi években készített 'betonútok is mind a legkielégíPőbb eredményeket mutatták. A város belső területén levő útvonalakat részben keramittal, részben hengerelt aszfalttal, az úgynevezett topekával, finom aszfaltbetonnal burkoljuk, mert ezek a módszerek váltak be legjobban. Az Elemér-utcára például alternativ bur­kolási lehetőséget írtunk ki a pályázatba, itt és még néhámy utcában vttgy\ bitumenes tégla-, vagy pedig fopekaburkolatot fogunk alkalmazni. — A szóbanforgó útépítési program végrehajtása révén a főváros közlekedési viszonyai lényegesen javulni fognak. Jobbak lesznek a főutak, eltűnnek a város belsejéből a nyáron poros, egyébként pedig sáros makadámok, sok, ezidő- szerint rossz kövezettel borított utca végle­ges, hézagmentes burkolatot kap. Ahol nagy teherforgalomra lehet számítani, oda a fő­város háromnegyedes b az a £t burkolatot* szánt. Ilyen pél­dául a Gubaesi-út. Azokon a kivezető főútvonalakon pedig, ahol nagyobb az emelkedés s így ott a betont közlekedésbiztonsági okokból alkalmazni nem tanácsos, bazalt kiskőburkolatot fogunk készíteni. A munkákra a kiírás szombaton megtörténik. Az ajánlatok felbontása szeptember 9-én lesz. Figyelemmel a várható ajánlatok nagy számára, az ügyosztály a felbontásokat már reggel kilenc órakor meg fogja kezdeni. — A vállalkozók a saját érdekükben járnának el, ha ajánlataikat már szeptember 7-én beadnák, tekintet­tel arra, hogy a következő nap, szeptember 8-a, ünnep lesz. Tanácsos tehát, hogy az ajánlatokat ilyenformán legalább két nappal előbb beadják és ha lehet, a bánat­pénzt a központi pénztárnál letétbe helyezzék, nehogy a torlódás miatt lemaradjanak. Éppen ezért szükségesnek tartottam, hogy a Fővárosi Hir­lap nyilvánosságán keresztül erre a körül­ményre felhívjam és figyelmeztessem a pá- pályni szándékozó vállalkozókat és iparos­mestereket. — A versenytárgyalási hirdetmény szerint a fő­város a munkákról legkésőbb november 30-ig dönt, de a nagy munkanélküliség enyhítése érdekében minden igyekezetünk arra irányul, hogy a munkákat ennél a terminusnál jóval kontóban vállalatba adhassuk. A tervbe vett útépítési munkákat a főváros a jövő évben fejezteti be, hacsak ennek valami különleges akadálya nem lesz. A vállalkozók ebben az esetben is tartoznak a munkát 1934- ben is folytatni és befejezni, anélkül azon­ban, hogy egységáraiknak felemelését, vagy másnemű kárpótlást kérhetnének esetleg a fővárostól. Az útépítési programban szereplő munkák, számításaink szerint, meghaladják a négymillió pengőt. Mivel csupán fővárosi lakosokat szabad alkal­mazni az építkezéseknél munkásoknak, ezért a szóban­forgó útépítési program SCHMIDT TESTVEREK Nyomdafestékgyár R-T. Gyárt: Kő-, könyvnyomda! mó" és bádognyomó' festékeket. Gyár és központi iroda: Rákospalota, Pázmány-utca 41. Tel.: Aut. 852—85. Távirati: Farbenschmidt Rákospalota. M. Kir. Postatakarékpénztárí csekkszámla szám: **52850 Folyószámla az Angol Magyar Bank központjánál, valamint offsetfestékeket. Mint különlegességet készit. megvalósítása a főváros többezer lakosának biztosít hosszú időn át állandó munkát, kenyérkeresetet. Gondoskodtunk arról is, hogy minél nagyobbszámú mun­kás juthasson az útépítés révén kenyérhez és ezért elő­írtuk, hogy a munkásokat felváltva, turnusokban kell foglalkoztatni a vállalkozóknak. Érdeklődtünk a már megkezdett munkálatok iránt is, erre vonatkozóan a következő választ kaptuk: — Gyönyörűen kiépítettük a Szentendrei-utat, ennek a Római-fürdőig terjedő szakasza már kész is van, a napokban nyílt meg, a toáábbi szakasz kiépítése pedig á mosf kivitelre kerülő programban szerepel. Megkezdtük az Erzsébet-híd budai hídfőjétől kiinduló és a Tabánt átszelő nagy Át-lós-út építését, amely a Bel­város és a budai hegyvidék között teremt közvetlen kap­csolatot. Ennek az útnak 'építésével az őszre, előrelát­hatóan novemberre leszünk teljesen készen. Folyamat­ban van a Németvölgyi-út további kiépítése is. — Az ugyancsak ötmilliós csatornázási munka- program szvitén teljesen kéézen vanj .és a csatornázásra kerülő útvonalak listája a közeljövőben kerül nyilvánosságra. A Horthy Miklós-kertváros csatornázáshoz már hozzá- láttunk es készül a vezérutcai főgyűjtő is. Ez a két munka egyedül egymillió pengőt képvisel és mind a kettővel körülbelül öt hét múlva leszünk készen-. — Mint ismeretes, az útépítési és csatornaépítési ínségmunkaprogramot a főváros áruhitel formájában végezteti el, miután ilyen nagy összegekkel, .ami ehhez a nagy építéshez kell, nem rendelkezik. A munkálatok iránt a vállalkozók ködében, ennek ellenére, igen nagy az érdeklődés és hogy igen nagyszámú ajánlatot vái’-1 hatunk, ezt abból következtetjük, hogy tömegesen vitték el az ügyosztályból a versenytárgyalás megpályázásához szükséges ismertetéseket és nyomtatványokat. A főváros három év alatt fizeti vissza részletekben a vál­lalkozóknak a végzett munka ellenértékét a munka befejezésétől, illetve az átvételtől számítva. Fedezze fel Ön is a Velencei-tó szépségeit! Budapesttől 1 órányira, a Velencei-tó Magyar-Velencén, GÁRDONYFÜREDEN magaslati és partmenti villatelkek n-ölenként P 3-től 21eK tésre. Nyári és téli sportok. Jó ivóvíz. Villanyvilágítás. Fürdőjog. Orökkabin vehető a strandon, villatelek vételkényszer nélkül is. 140 P vételárért részletfizetésre, telekkönyvi szolgalmi joggal biztosítva. Strandvendéglőkben menü P 1.20. Menettérti weekend-jegyek P 2'20. BARACSKA-PETTEND telepen Budapesttől 28 km-re. vasútvonal két oldalán lett, taiajvízmentes házhelyek □ ölenként P l-20-íól havi lO pengő részletfizetéssel. Jó ivóvíz. Kitűnő termőföld, gyümölcstermelésre kiváló. Inniifln Qiiinhiic? indul a városi irodától (1.,Horthy Miklós-körtér lllyyuil dUlUllUOL 3/b. I. 6. Telefon 694—33 ) minden vasár- és ünnepnap, d. e. 3/49 és d. u.3 órakor, minden kedden, csütörlökön és szombaton 3 órakor. ♦ Kérjen prospektust. Igyunk „HARMAF-vizet! Megrendelhető : székesfővárosi ásványvíz-üzemnél (L, GELLÉRT-RAKPART 1. TELEFON : 530-03) KL JSENECOT FÉ »SZALAGGAL rfiKSIVE.ÉLETSiXTOMÜAOA TÖKÉLETES yCYÁRTJAí SZÉN ÉS PÁL TECH IÍHK.AI SIÖVÖÜZF. MC VÁROSI IRODA ÉS GYÁR: VII., THÖKÖLY-UT 109. TÉLt.FON : AUTOMATA 97—1—57. MULTIGRAPH házinyomdaés sokszorosítógépen minden nyomtatvány házilag készíthető el. V ez érkép viselet: TELEFON: ROSINGER L. B. 28-2-47 BUDAPEST, VI., VILMOS CSÁSZÁR ÚT 21.

Next

/
Oldalképek
Tartalom