Fővárosi Hírlap, 1932 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1932-05-04 / 18. szám

Budapest, 1932 május 4. 7 Nagyszabású vendéglői szándé­koznak berendezni a központi vá­rosháza óriási pincehelyiségeiben Tatarozzák a városházát — Díszesen átalakítják a főlép­csőt, amely kizárólag csak a polgármesteri hivatalhoz vezet A központi városháza több, mint 200 esztendős épü­letén egyre több nyomot hagy az idő pusztító foga. A haj­dani Invalidus-házból 1900-ban költöztek ki a katonák, hogy a hatalmas épület boltozatos helyiségeiben helyet adja­nak a fejlődő Budapest központi adminisztrációjának. Harminc év pergett le azóta, de a lezajlott évtizedek alatt alaposan egyszier sem tatarozták az óriási épületkomplexu­mot, ami nagyfokú könnyelműség volt, mert a ház» orna­mentikája és a párkányon elhelyezett szoborcsoportok pusztulása pótolhatatlan veszteségét okozhat. Egy mű­szaki vizsgálat már két esztendővel ezelőtt megállapította, hogy a tetőt tűzbiztonsági okok miatt is át kell építeni, mert az óriási padlásterüket osztatlan, nem határolják tűzfalak, és tűz esetén az egész tetőzet menthetetlenül el­hamvadhat. Elővigyázatból azóta néhány tűzfalat beépí­tettek és a padlásbej ároknál,! melyeket vasajtókkal sze­reltek fel,, bizonyos tűzvédelmi berendezéseket is elhelyez­tek. Ennél több azonban nőm, történt. A közelmúltban ismét mérnökök járták be a padlás labirintusait és akkor kiderült, hogy az óriási méretű, többszáz éves tetó'gerendák annyira elkorhadtak,- > hogy kézzel is szétmorzsolhatók. A városház-utcai főhomlokzat allegorikus szoborcsoportjai, a hajdani Invalidus-templom, tornya é,s az egyébb orna- mensek pedig annyira megrongálódtak, hogy a tatarozásra most már tovább várni nemi leltet. Minthogy pillanatnyilag a torony rendbehozatala a legsürgősebb, ehhez a munkához a szobrászok és kő­művesek szombatom hozzáfogtak. Ez alkalomból aztán el­határozta a főváros vezetősége azt is, hogy alaposan rendbehozatja az egész épületet, amely a fővárosnak szinte egyedülálló, impozáns építészeti műemléke, a régi Pest első nagyszabású építkezése. A restaurálás során elsősorban a tetőt, azután a homlokzatokat javítják ki, az épület belsejében pedig a folyosókat hozzák rendbe. Előiször az elsőemeleti folyosót, amely a tanácsterem és a polgármesteri hivatal előtt vonul el, igyekeznek házilag és olcsó eszközökkel úgy át­alakítani, hogy az reprezentációs jellegű legyen. Az az elgondolás, hogy az I. számú lépcsőt a tisztviselők és a felek számára az I. emeletig elzárják és ez lesz a polgármesteri lépcső, a reprezentációs bejárat. A felek és a hivatalnokok az épületnek ebben a részében a magasabb emeletekre lifttel közlekedhetnek, a városház- utcai fronton pedig ezenkívül úgyis még két lépcsőháza van az épületnek. A bejáratot és a lépcsőházat a folyosó­résszel együtt kicsinosítják, régi városi zászlókkal, címerek­kel éls délszaki növényzettel díszítik. A restaurálással kapcsolatban felmerült egy másik, igen érdekes terv is. A városház-utcai főépület alatt véges-végig- hatalmas pined húzódik. Ez a többszáz méter hosszú, boltos helyiség most tüzelőanyaggal, papír- hulladékkal van tele. Értesülésünk szerint egy vállalkozó ebben az óriási pincében a bécsi Kathauskeller mintájára vendéglőt, sörözőt, bor­pincét volna hajlandó berendezni. A bejárat a megyeház felőli kis térségről nyílna. Az egy­kori Invalidusok Háza, amely 1724-ben Savoyai Jenő herceg kezdeményezésére, III. Károly császár parancsára, Martinelli Erhardt mester tervei szerint épült, és amely­ről Mária Terézia azt mondta, hogy hatalmasabb, mint a bécsi Burg, — a maga számtalan érdekességében ezzel a vállalkozássá? kéitségteílenül gyarapodna. Megvalósí­tása annál inkább .reálisnak látszik, mert a terv, mög ötf maguk a budapesti sörgyárait állanak. Elérte teljesítőképességének határát az Mutó Tíz uj középtipusű járművel szaporítják a kocsiállo­mányt — A jövökét en tartandó műtamendőri bejá­rás után a 12-es vonal a Széna-térig közlekedik Versenytárgyalás 50.000 kilogramm motorolajra Amióta a közlekedési ügyosztály mélyreható gondos­sággal vette kezébe az Autóbuszüzem hatósági irányítását, azóta lépésről-lépésre sikerült ennek a. nagyjövőjü közleke­dési vállalatnak a működését reálisabb alapokra helyezni. A közlekedés egységesebb, beosztása, máris komoly pénzügyi eredményeket ígér, a 12-es nagykörúti autóbuszjáratnak a rendszeresítése, továbbá a budai oldalra való meghosszab­bítása pedig egyszeriben meggyorsította a két testvérváros összeköttetését. A kiegyensúlyozott közlekedés ügyes alkal­mazkodással javítja meg a forgalom intézését mindazokon az útvonalakon, ahol a BSzKET képtelen a gyors közlekedést megvalósítani és amennyire leromló tendenciát mutat a. villamosvasút, annyira emeli Budapest belső közlekedését a modern autóbusz. Fedezze fel Ön is a Velencei-ló szépségei!! Budapesttől 1 órányira, a Velencei-tónál Magyar-Velencén, GARDOHYFÜREDEN magaslati és partmenti vülalelkek □ölenként P 4 tő! 24 havi lefizetésre. Nyári és téli sportok. Jó ivóvíz. Villany- világítás. Fürdőjog. B AR ACSK A-PETTENB telepen Budapesttől 28 km-re, Vasútvonal két oldalán lett, talajvízmentes iiázheiyek □Jenként P l-20-tól havi Jó ivóvíz. HO pemjö réssietfízetésseS, Kitűnő termőföld, gyümölcstermelésre kiváló. (‘innen CtniilhtäP7 hűül a városi irodától (I., Horthy Miklós- •iiyycll dinüUüöZ körtér 3/b. I. 6. Telefon 694-33 ) min­den vasárnap, d. e. 3U9, d. u. 3 órakor, minden csütörtökön és szombaton 3 órakor. ❖ Kérjen prospektust. Újjáéled! Az autóbusz újabb terjeszkedéséről számolhatunk be annak az akciónak a nyomán, amelyet Kozma Jenő indí­tott meg a budai és a pesti városrészek összeköttetésének megjavítása érdekében. A kezdeményezés eredményeként a 12-es autóbusz, amely most a Boráros-tér és a budai Pálffy- tér között látja el a szolgálatot, a közeljövőben a budai városrész szívébe, a Széna-térre helyezi át végállomását és ezzel ideális összekapcsolást létesít a nagykörút termé­szetes folytatásaként húzódó budai Margit-körúton. Az új vonalról Az Autóbuszüzem igazgatóságától a következő információt kapta a Fővárosi Hírlap munka­társa : — A 12-es autóbusz valószínűleg már «t jövő hetek­ben kiszélesített út vonaléin bonyolítja le a 'közlekedést. A meghosszabbított reláció természetesen igénybeveszi az Autóbuszüzem utolsó tarta- lékaképen szereplő két jármüvet, amire azért van. szükség, hogy a Boráros-tér és a Széna­tér között a közlekedés’sűrűsége ellen panaszok fel'ne merüljenek. Az Autóbuszüzem e&zel telje:dt'őhépesséfjé­nek ai határáig megy el és most úgy alakul majd a helyzet, hogy a többi vonalakra kisegítő kocsikat eisak végszükség esetén tudunk beállítani. A mai hálózat .szerencsére úgy van megkonstruálva,, hogy a járatok menetideje nagyjából kielégíti aa igényeket, azonban a fejlődés azt kívánja, hogy az Autóbuszüzem kocsiparkját megfelelően szaporítsuk. Erről! a törvényhatósági tanács és a közgyűlés fog hatá­rozni,, remélhetőleg olyan értelemben, hogy az meg­teremti Autóbuszüzem újítási alapját. A szénatiúri reláció bejárására -a napokban sor kerül és akkor a köz­lekedési szakbizottság' döntése után a j; ír at okai.) aiotvfuil nu);jüxUt juh. * Értesülésünk szerint a városházán is tisztában vannak azzal, hogy az Autóbuszüzem fejlesztése olyan elsőrendű közérdek, ami elől továbbra elzárkózni már nem lehet. Éppen ezért komoly megfontolás tárgyává teszik tíz új autóbusznak a beszerzését, anélkül azonban, hogy az Autóbuszüzem pénzügyi helyze­tére ez. kedvezőtlen hatást gyakorolna. A tervek szerint középtipusű autóbuszok megrendelése vain küszöbön, ami a legjobban bevált. Általában az Autóbuszüzem a jövőben tartózkodik kistípusú kocsik használatától, mert az utasok akadálytalan elszállítása csakis megfelelő méretű jár­müvekkel történhetik. A rendelkezésre álló kistípusú jár­müveket a hegyi járatoknál fogják felhasználni. Versenytárgyalás motor­olaj szállításra Az Autóbuszüzem 50.000 kg motorolaj szállítására ápri­lis 29-i lejárattal versenytárgyalást hirdetett. Ajánlatot nyújtottak be: Kun Sándor 30.000 kg szállítását vállalja méterüldzsámiként- 82 pengőért; Nyirbogdányi Peiróleumipar Bt. 25,00'0 kg', a) miuiőaégiböu. 89.—, b) mmösagiben 9'. : Székely Gyula 50.000’ kg 80.30; Magyar Olaj és Vegyiipar Rt. 10.000 kg 84; Fantóművelc 10.000 kg 82; Berg Ásvány­olaj Rt. 10.000 kg a) 80, b) 9(3; Vacuum Oil 50.000 kg aj 234, b) 144; ZilaJvy Kiss Jenő 54.000’kg 74.90; Magyar Peiróleumipar Rt. 50.000 kg 6S; Magyar-Belga Ásvány­olaj Rt. 201,000; kg 139.40'; Transatlantic 50.000 kg 143; Láng és Lovasa 50.000 kg 120; Schwartz Rudolf és Társa 50.000 kg 74.90; vitéz Antal János 50.000 kg 81.20; Hazai Kőolaj 50.000 kg 82; Shell, Phöbus Olajkereskedelmi Rt., Finomított Olajok Kereskedelmi Rt., Good Oil és Hegedűs és Társa. Ez az utóbbi öt cég a Shell-konszernhcz tartozik. Mindegyik az egész mennyiség szállítására vállalkozik a) minőségben 95.50 pengőért, b) minőségben 63 pengőért. A kiírt olaj mennyiséig! alig 3 hóra fedezi az Autó­buszüzem szükségletét, ele már ennél az aránylag kis mennyiségnél is feltűnik,, hogy a felbomlott olajkártól tagjai milyen egymást öldöklő, gyilkos versenyzésbe fog­tak. Persze az árrombolás még nem jelenti, hogy »az egyes cégek a.Ttruisztilkus alapon, hajlandóik az olajat szállítani. A döntő körülmény a szállítandó áru minősége és ezt a vegyelemzcs hivatott megállapítani. Az analízisből tűnik ki, hogy az egyes olajfajtáknak milyen a fajsúlya és mekkora a viszkozitás. Mintlbog'y .a kincstári illeték méiteimézeánki.nt 35 pengő, a 63 pengős szállítási ajánlat minden valószínüség szerint csak gyengébb fajsúlyú olajra szól. Az olajnál ugyanis megtörténhetik, hogy az „olcsó húsnak híg a leve" és ezt az Autóbuszüzem egyes, feltűnő előszeretettel dédelgetett szállítóinál kell különösen figyelembe venni. NOVOPIN Szivattyúk. Motorok. Műszaki és üzemszük­ségleti cikkek. szénsavas ff @ §*£8 © lse* n idegesség, fáradtság ellen Szárnyszivattyu >00000000000 00000000000000000000000000000000$$$ 0$$o$<c><>ooo<ooo<>.CiOOOOOOOOOOOOOO >00000000000000000000000& A FŐVÁROSI HÍRLAP HIRDETÉSEI EREDMÉNYESEK <$00000000000000000000000000000000000000*00000ooooooooooo^ooooooooooooooooooooooo 00 0000000000000000000c DEMAG­eraelők ezerszeresen be­vált elektroeme- lőink 1/4-9 t. te­herbírásig DEMAG­függődaruk szabványrészek­ből összeállított pályán futnak. Teherbírás 1/4-31. DE MAG­kettősemelők egyidőben két te- herhoroggal működ­nek, zsákokat és ládákat 250 kilogr. súlyig. Magyarországi képviselő: Königsberger Gyula oki. gépészmérnök Budapest, VIII., Üllőí-út 14. Telefons 40-3-94. TURAN" ff a legkiválóbb magyar iron SCHULER JÓZSEF Rt. Budapest 4 Budapest, VI., Vilmos Császár-út 61. Alapittatott: 1866. Telefon: 21-8-04. »1 Házi villamos Vízellátó

Next

/
Oldalképek
Tartalom