Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1931-11-25 / 47. szám

atWBSgea!IIIBa^ Budapest, 1931 november 26. Félmilliós költséggel a Duna medrében alagútszerű szennyvízlefolyócsatorna épül Elkészült az elektromos gépekkel felszerelt központi csatorna­szivattyútelep A főváros- északi határán, a megyeri vízmütelepen folyó nagyszabású vízi építési munkálatokkal csaknem egyidöben lát hozzá a főváros egy másik hasonló nagyszabású tech­nikai feladat elvégzéséhez is. Ez a főcsatorna dunai torko­latának áthelyezése lesz. A megyeri vízmütelepen két alagút épül, — mint a Fővárosi Hírlap részletesen megírta, — amelyek azt a célt szolgálják, hogy a szigeteken lévő kutak vízét szállító főcsöveket bennük átvezessék és ezeken az alagutakon járhatnának majd át a vízmütelep gépészei, munkásai, alkalmazottai is a megyeri főtelepről a szigeten lévő kútművekliez. A főváros déli határán nem kisebb munka in­dul meg hamarosan, ugyancsaK a Duna vize alatt. Itt is alagút készül, azzal a különbséggel, hogy ez két- méteres átmérőjű vascső lesz és csak a Dunameder közép­vonaláig halad, hogy ott ömlessze be a folyam sodrába a budapesti csatornahálózat szennyvízét. Ez a technikailag is igen érdekes és ritka munka a tavasszal indul meg és 500.000 pengőjébe kerül a fővárosnak. A soroksári-uti központi csatorna-szivattyútelep me­dencéjéből, ahová a milliós város kloákámak szennyvize ömuiik, t-uayakívően hatalmas alagútszerű főcsatorna t-orkolik a Dunába. Ez a- torkolat az összekötő vasutrlud tövében van. Évtizedekkel ezelőtt, amikor a csatornatelep létesült, ez a vidék még kietlen pusztaság volt. Azóta nemcsak hogy elérte, hanem -túl is terjedt rajta a város, a betorkoiás köz­vetlen szomszédságában épült meg a Kvas^ay-zsilip és a helyikikötő. Mindezek a szempontok arra késztették a fő­várost, hogy foglalkozzék a főcsatorna-torkolat áthelyezé­sével. Az ailann kikötő kormánybiztossága is szorgalmazta a főcsatorna áthelyezését, mert szerinte a szennyvíz a Kvásoay-zsdip csatornáján át közvetlenül á soroksári Duna- ágba, iiiet-ve a lielyikikotő medencéjébe ömlik és nem keve­redik el a folyam víztömegeivel. A csatornaépítési ügyosztály már elkészítette a fő­csatorna áthelyezési terveit és eszerint a főcsatorna torko­latát úgy készítik el, hogy 180 méterrel meghosszabbítják a Dunameder alatt. Ilymódom a másodpercenként beömlő 2 köbméter szennyvíz ÜUU.UOO köbméter dunavizzel keveredik állandóan és így olyan nagyarányúvá válatc a hígítás, hogy automatikusam megszűnik* mindem szennyezés. A nagyszabású munka technikai lebonyolításának részleteit illetékes helyen az alábbiakban ismertették a. Fővárosi Hírlap tudósítójával: — Az aránylag rövid csőfektetés igen jelentős műszaki feladat. Az 500.000 pengő kiadásnak kis töre­déke a kétméteres, 100 méter hosszú vascső ára, a költ­ség jelentősebb részét az építkezés emészti fel. Az óriási vascsöveket egészen speciális eljárással fogjuk a Duna ágyába lefektetni. Kétféle megoldás lehetséges: az egyik az, hogy a víz alatt kotrógépekkel hatalmas árkot szántunk a meüerpe es amint reszietenkmt elkészül a Vízaxatti árok, uszajynajorol nyoműan belesuuyesztjük a csodarabokat, amiket azutan búvárok fognak egymásba illeszteni. Ha azonban a próbakotrásoknál azt tapasztaljuk, hogy a kikotort árok rögtön beomlik, illetve a víz sodra azt betemeti, akkor komplikáltabb módszerhez kell folya­modni. Bizonyos távolságokra hatalmas vasrudakat verünk le a Duna fenekébe. Mindegyik vasrudat egy-egy iehorgonyzott pontonnoz rögzítünk, hogy a sodrás ki ne mozdítsa a helyéből. Négy oszlopot vaslapokkal kötünk össze és az így keletkezett aknából kiszivattyúzzuk a vizet és azután a kiszárított meder­ben lásott árokba a nagy vascsöveket lefektetjük. Mindez természetesen meglehetősen lassú és nehéz munka, úgy hogy j hónapokig eltart, amíg az alagútszerű csa­torna a Duna lenekén elkészül. Az építkezésnél igen soft munkásra lesz szükség, saj­nos azonban, hogy a munkát, annak speciális termesze ténéi lógva, csak a tavasszal, az idő ieimelegedése után lehet, elkezdeni. — A kosponti cs atomasziv a ttyú-telep felszerelé­sének modernizálása egyébként teljesen befejeződött, az összes régi gépeket elektromos szivattyúk­kal kicseréltük. Az utolsó két Diesel-motor szerelése van még hátra, amelyen a tartalék energiát lesznek hivatva biztosí­tani. A munkának ez a befejező részé 30.000 pengőbe kerül. Három kilométer Dunapart építését is tervezik a téli inségmuiLKa programban. A f ővárosi Hírlap más helyén számolunk be arról, hogy a főváros vezetősége elkészítette a téli inségmunka programot és bemutatta a kormánynak. Természetesen csak olyan munkák jöhetnek kombinációba, ahol minimális az építőanyagszukségiet, hogy minden pénzt munkabérre fizethessenek ki. liyen munkának tervezik a még ki nem épített Dunapartok rendezését. A pesti oldalon a Dráva-uteától Újpest felé, a buaai oldalon pedig. Óbuda, és Római-fürdő közot-t nincs kiépítve a Dunapart. összesen mintegy 3 kilométernyi partjai építéséről lenne szó, ebből 2ŐUU folyóméter a bal­partra, 11X10 méter pedig a jobbparti szakaszra esik. Mivel, mint említettük, a legolcsóbb építési módot választják, rézsútos partfalat emelnek, mert ehhez elhasznált, régi, másutt feleslegessé vált bármilyen követ alkalmazhatnak, egészen közönséges terméskövet raknak össze cement­habarccsal, megfelelő töltési munkák után. A partfal ily- módon való kiépítése páirszázezer pengővel megindulhat és hosszú időn át a föld- és kőmüvesmun-kások százainak adhat kenyeret. Jelentés az Autóbuszüzem benzin-versenytárgyalásá­ról. A közlekedési bizottság kcadi ülésén terjesztette elő Bódy László tanácsnok az Autóbuszüzem benzin-verseny­tárgyalásának creményeit. A jelentés szerint ajánlatot Leukoplast magyar gyártmány tett a félmillió kg benzin szállítására a benzvnlcartel 41.40 egységáro-n, továbbá az Aszfalt és Kátrányipar Fi. 40.80 é s a Magyar FetrólewnÁpar Ft. 40.80 .egységárral A közlekedési bizottság hétfőn délben tárgyalta az aján­latokat és a versenytárgyalás meg semmisítését határozta el, mert kilenc cég egyöntetűen hartelszenü ajá/üla-tot adott be. Az Autóbuszüzemnél új versenytárgyalást ír\nak ki. Versenytárgyalási hirdetmény Budapest Székesfőváros Vízmüveinél nyilvános árlejtésen eladásra kerülnek: a budaujfaiU telepen 3 drb Cornwall- kazán, 1 drb tartánnyá átalakított kazán; a. krisztinavárosi terepen lévő 5 drb Cornwall-kazán és 1 drb kazántápvíz- előmelegitő. ) Az ajánlatok a Vízművek Igazgatóságánál (IV., Reál- tanoda-n. 1—3. sz. II. em. 33. sz.) adandók be folyt» évi december liö 12-én délelőtt 11 óráig és azok déli 12 órakor ugyanott bontatnak fel. Az ajánlatok úgy az egyes kazánokra és elő.nielegítőre, mint azok összességére szólhatnak. A kazánokhoz tartozó armatúrák, tüzelőajtók, rostélyok es gőzvezetékek ezen ár­lejtésen nem kerülnek eladásra. Bánatpénzül az ajánlati összeg 2%-a fizetendő be az ajánlat beadásával egyidejűleg a Székesfőváros Vízmüvei pénztáránál (I. em. 15.>. A Székesfőváros Vízmüvei igazgatóságának joig.a van meg nem felelő ajánlat esetén újabb versenytárgyalást tar­tani. vagy a kazánokat szabadkézből értékesíteni. A kazánok az ajánlat elfogadása után azonnal készpénz­ben kiíizetendők és a telepekről 30 napon, belül elszállítandó!!. A véted! illeték a vevőt terheli. Az eladásra kerülő kazánok jellemző adatai a Vízmüvek üzemmérnökségénél (IV., Reáltanoda-u. 1—3. sz., II. em. 20. sz.) megszerezhetők, ugyanott a kazánok megtekintésére az engedélyt megadják. Budapest, 1931 november hó 18-án. nndnpest Székesfőváros Vízmüvei. Minden üzem­nek megfelelő bérfizetési tasakbt, levél borítékot, papírzacskót FOSA L. gyárt és leg­olcsóbban szállít levélboríték- és papirzacskógyár Budapest, VII., Garai-utca 36. Telefon: J. 333 01 Mintázott árnjén lattal szolgálok Versenytárgyalási megbízások A Elült héten tartott nyilvános ég szűkkörfl verseny' tárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták; Sziíretelftimmkr.t a soroksáriúti élclmlszer-nagyvásár- telepen: Gosztonyi és Társa 1392, Kőmfvesmnnkfit ugyanott: Báthory és Klenovits 12.000 ufidogosmuiiRfit ugyanott: Balassa András 420, ^^odrnnyfönömnnMt ugyanott: Hutter é* Schrantz TTÖ,inwfll\í?^, fz *budai elektromos transzformátor háznál. Horváth Mátyás 10.521, Szobafestőmül»köt ugyanott: Mihály Ferenc 1332, Tjvegesmiuíkfit ugyanott: Bielek Károly 1328 pengő vállalati áron. 1 ■ niirkolómnnkflt a Mária Terézia-térl plébániánál- Csernek Pál 4765, Parkeítamunköt ugyanott: Hufnagel Imre 5882 w„híirafíves®n,lkilt a Rókus-kórháznál: Major’ Imre o236, a Kercpesi-temctőnél: Katzer József 2069, l.akatONiüu n köt a Maglódi-útl szeretetotthonnál­Hutter es- Schrantz 1474, Vízvezeték- és csatornázási mankfit Bajthay Rezső 2270, Kovács. A. Ödön 1280, Villanyszerelési munkát ugyanott: Kovák Bftdos-osmnnköt a Palotai-úti kislakásoknál Nándor 4643, , ugyanott: Pál 2000, : Horváth Tatarozflsi mnnkfit a balatonberényi gvermeküdülő- uél: Hoff er Gyula 10.014, , BetonmnnkSt a Miskolci-úti autobuszfőmfthelv keríté­sénél: Csányi'Pál 1437, Celluloid ajtövédő felszerelést a Maglódi-úU sze­retetotthonnál: Vajda Béla 2473, Palafedési mnnkfit a Budai Vigadónál; Györffy Lala, 3172 pengő vállalati áron. Beérkezeti ajánlatok k műit háton tartott versenytárgyalásokon a különbősS közmunkákra és közszállitásokra a következő cégek pályáztak: A Kizénntérf élelmiszerpiae bíívítésével kapcso- latos víz vezetékszerelési munkákra szükebbkörft ver­senytárgyalást tartott a székesfőváros polgármestere (VIII. üo.). Ajánlatot adtak be: Butsovits János 4032,90. Fried Zsig- mond 4904.71, Kocsner Antal 5715.86, Fort Oszkár és Tárca 5838.84, Schreil János 7349.14 P-vel. A sertéssza badvásár fakerítés-munkfilataij-a szűkebbkörű versenytárgyalást tartott a székesfőváros pol­gármestere (VIII. üo.). Ajánlatot adtak be: az ácsmunkára: Érti József és ha 1880, Tőke György 3240. Erdei Lajos 3320 P le 5% eng.; mázolómunkára: Kollár József 727.20, Herz és Grünwald 915.20. Zúzán iBéla 1456 P-vel. A1 sert ésszabad vásár tEkarjnányraktáv-moiiUS- latairsi szűkebbkörű versenytárgyalást tartott a székesfővá­ros polgármestere (VIII. üo.). Ajánlatot adtak be: a. kőmű­vesmunkára: Dobrovits Ferenc 2752.50, Wagner Géza 4336, Katona János 4532, Ákos Frigyes 4542.30, Castelli Kont 4697.50 P; ácsmunkára: Erdei Lajos 1078.50. Tőke György 1074 és Érti József és fia 1198.59 P; bádogosraunkára: Csizly Mi­hály 585.50 P; tetőfedőmunkára: Árvay László 2128. Csincsur János 2304.75, Krumpholz Ferenc 2338 P-vel. A B»Uari-úfi sziikséglakfisos telep villanyszere­lési munkfilataira szűkebbkörű versenytárgyalást tartott a székesfőváros polgármestere (XIII. üo.). Ajánlatot adtak be: Diószeghy Sándor 1977.60, Nemes Gyula 1987.84, v. H-antay Ödön 2314, Barta Károly 2340.80, Hatsc.hek Guttmann és társa 2675.15, Dulovits Etoir 2698 P-vel. TClinihavarrátflsl íiumkát az altisztek, tűzoltók stb. részére: Textilipari feldolgozó és értékesítő szövetkezet. Zá- vodszky Ferenc. Blum és Testvére. Szabómesterek Országos - termelő és értékesítő szövetkezete összesen 11.944 pengőért. Bundaszállítást a javadalmi őrök részére: Soós Zoltán 2400. Bundajavítfist ugyanott: Magyar szűosiparosok ter­melő szövetkezete 820, Oldalfesyvei’szfillítfist és javítást ugyanott: Pacholek Györgyné 2000, Ing-szállítást ugyanott: Gutmann J. ős Társa 1600 pengő vállalati áron. VECSEY JENŐ oki. gépészmérnök, kereskedelmi és ipari részv.-íárs. |y¥Tr& A IP Telefonok: József tSiJ B 339-02, 351-99, Vili., Kisstáció-utca 11. 394—86 Alakult 19U5. évben AUTÖ-OSZTÁLY s F& S precíziós coíyós- és görgös- csapágyEk, f’EROlSO fék- és kap- csc?ó-beíéiek. - S»;verrev-gyt«jtó- gyertyák. — INDIA angol kö[ nyék és tömlők. üpc­Szigeielö- és Asfaltipar Fried Miksa oki mérnök Újpest, Andrássy-utca 3. Telefon; 942 -58. Gyártmányok; Szigetelőlemez, fedéllemez — Munkak'vltele- zés: Tetőfedés, szigetelés, víztelenítés, asfaltozás. Hidegen kenhető tetőmázok asfaltból, gummiból, kiöntő asfatt, asfalt coulé BURROUGHS SPECÍÁLGÉPEK számlázás, könyvelés, bérelszámolás, statisztika részére a legtartósabbck és legcélszerűbbek. Tájékoztató leírásokkal és szervezési tanácsokkal készséggel szolgálunk, a gépek bemutatását bárhol ingyen és vélelkötclezettség nélkül eszközöljük BURROUGHS1R0DAGÉPKERESKED C.LMI R -T. Budapest, IV, Váci-utca I —3. (BejáratTiirr István-u. 8) Tc]^_Aubjn-89_ SpÁNYI ERNŐ tklera1 • 1 m é r■ 8 k öláljrápitó-, kövesé- 4e Wtumca- £pK( vállalata. Budapest, L kar^ dyfizö-ntca 8. Tal.» Alt. 579-91.

Next

/
Oldalképek
Tartalom