Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1931-02-18 / 7. szám
Budapest, 1931 február 18. Árlejtés nélkül adták ki az uccai jelzőtáblák áffestási munkálatait A kisiparosság panasszal ffordul a pol(jármesf@rh@i Már régen megérettek a renoválásra a budapesti u-cmjelzö táblák. Kopottak, rozsdásak, piszkosak és ■lehetetlenné teszik a közönség tájékozódását. Hosz- üzas előkészítés után elhatározták a táblák újjáfestéiét, ami ha nem is jelentékeny, de mégis valamelyes munkaalkalmat jelent a címfestő kisiparosságnak. Az érdekeltek nagy várakozással néztek a munkálatok kiírása elé és azt hitték, hogy számos kisiparos fog részesülni a budapesti uccatáblák előállításában. Néhány nappal ezelőtt nagy meglepetéssel látták, hogy egyes körzetekben munkások jelennek meg és átfestik a címtáblákat. Érdeklődésükre azután kiderült, hogy a közel húszezer pengős megbízást egy festővállalkczás kapta meg, minden versenytárgyalás kiírása és pályázatok bekérése nélkül. A címfestő iparosok részéről most panasszal fordulnak a polgármesterhez, amelyben elmondják, hogy a Közszállítási Szabályzat rendelkezéseinek mellőzésével, árlejtés nélkül történt a munkák kiadása. Felfogásuk szerint az illetékes ügyosztálynak az Ipartestület útján kellett volna felszólítást intézni a kisiparosokhoz, CHAFFER KAROLY OKLEVELES MÉRNÖK Vasút-, út-, betónépítési vállalkozó, kővező-mester 1 Budapest, IV., Kecskemét! ucca 13., III. em. I. Telefóu: 844—12 KARA JÁNOS képesilsli kőmísves- és ácsmester Telefon: J. 35!—«4 BUDAPEST, VI!!., Kőris ucca 23 Bármilyen ács-, kőműves- és betónmun- kákát vállal NKUSCHL ŐS £Sa®53GaW®E53iHaSKS3 REPÜLŐGÉPGYÁR ÉS FAIPARI R.-T. BUDAPEST—ALBERTFALVA. Tel.: Lá. 11-70 Városi iroda: IV. KÉR. ESKÜ ÜT 3. Telelőn: Automata 890-47 Gyár';: Pzrfcettáf, épOleTasi’alosrr.ünká?, hajlított bútort mindennemű íatSmeqrru akik közül legalább húszán juthattak volna ezer-ezer pengős szerény munkaalkalomhoz, ami a mostani nehéz) viszonyok között nagy segítséget jelentett volna. A főváros érthetetlen eljárása megfosztotta őket ettől a lehetőségtől és ez az indokolatlan mellőzés ismét arra a szimptomára mutat, hogy a kisiparosság felkarolásának fontosságát nem mindig tartják szem előtt a városházán. A mellőzött iparosság körében különben úgy tudják, hogy az uceatáblák átfestése munkálatait a Garai és Társa cégnek juttatták, az árlejtés teljes kikapcsolása., tehát közvetlen megbízás útján.----—■■“»«MmHiESBET^iSäHaEasEEEnD»»*-------Ue rsenytárgy&lá&i megl*í&á&®l£ A múlt héten tartott nyilvános és szűkkörű versenytárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállitásokat a következő cégek kapták: Tetőfedőmunkát az állatkerti zebraistállónál: özv. Biberál Józsefné 2044 P. Parkettám un kát a mag- lódiúti szeretotthonnál: Pesetái- Dávid 12.798 P. Üvegesmunkát ugyanott: Bukova Lajos 20.110 P. jBronzlámpakészítést a Szabó József uceai autóbuszgarázsnál: Kajtár Lajos 7190 P. Központi gőzfütöberende- zési munkát a németvölgyiúti iskolánál: Szentgyörgyi és Társa 44.244 P. Altiszti ruhák szállítását a köztisztasági hivatalnál : Euhakonfekció Kereskedelmi és Ipari r. t. 7495, Textilipari Feldolgozó és Értékesítő Szövetkezet 18.986, Budapesti Szabóiparosok Hitelés Termelőszövetkezete 17 ezer 371, Koch Tamás és Ottó Ferenc 1602, Derby Munkaruhaüzem, Sacha Li- pót 4485, Mohácsi Pál 4800 P. Sapkák szállítását ugyanott: Steiner Zsigmond és Társa 5374, Baraker Mátyás 600, Kasch Adolf 1260 pene$ vállalati áron. M e ér leemeli ajánlataik. A múlt héten tartott versenytárgyalásokon a különböző közmunkákra és közszállításokra a következő cégek pályáztak: HAVELLAND ANTAL M kir. szab. emelőgép, íeSvonó és vasszerkezetiek gyára VIII., NAP UCCA 22. TEL.: J. 329-66 és J. 439-53 NAGY GYULA Sakatosárugyára BUDAPEST, V!N., Kőris-utca 10. sz. Telefon: J. 348—15. KSvcsőinesfer ÉS tí 1É pl/ÉSÍ sjiíilaSUoxó EISSENBERGES* JÓZSEF BUDAPEST, IX., VÁGÓHÍD UCCA B/b SZ. Zwillfinger Csyuia ÉPÍTÉSZ Vn., CSENGERY U. 30 TELEFÓN: JÓZSEF 433—«8. BITTLER FERENC ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, Vili., Baross u. 36 (/jattáwtáaázáz, sáérieo a JU. iTgKrariiwifrwMi »Tünmnrr.i»iwwwry A Horthy Miklós szeretetotthon padlóburkoló munkálataira: Nagy István és Sebestyén Gyula 117.682, Walla József 113.008, Schillinge! Vilmos 116.960, Neuhauser Miksa 115.991, Cristofoli Vince 11S.OOO, Nagybátony- Ujlaki rt. 121.411, Strasser Vilmos rt. 121.765, Melocco Péter 134.489, Cristofoli Vince 128.243 P. Ugyanott a kórházépület vasbetétes műkő falburkoló- munkálatokra: Róna György 14.441, Balogh Ferenc 29.271, Melocco Péter 30.877, Walla József 32.885, Margalit Andor 38.263 P. Ugyanott csempe falburkolómunkálatokra: Somogyi Béla 80.9S9, Cristofoli Vince 99.328, Andrea rt. 103.545, Weiss Gyula 105.420, Lloyd kerámia rt. 113.150, Emptió ipari és kereskedelmi rt. 113.150, Kraszner József 120.844, Neuhauser Miksa 126.370, Schillingcr Vilmos 126.S72, Urbach és Tafler 128.010, Balog Ferenc 138.100, Melocco Péter 67.780 P. A miskolciúti autóbusz főműhely elektromos üzemű teherfelvonó szerelési munkálataira: Handlovics és Horváth 3002, Haverland Antal 5600, Wertheim és tsa 6923, Sere és társa 7538 P. A gyarmatuccai bérház víznyomást növelő berendezés munkáira: Riemer Miksa 3289, Janisch János 3509, Sztojka Béla 3589, Hrauda Károly 3615, Szűcs Gyula 3623, Fried Zsigmond 3726, Kolbányi és Pákozdy 3792, Fekete Ödön 3848, Gyöngyösy István 3883, Fort Oszkár 3927, Buchta Károly 3984, Ecser József 4116, Egri István 4131, Margittal Gyula 4158, Wolf Márk 4483, Wortington rt. 545(5 P500 darab sétányszék szállítására: Madarász László 12, Kollerich Pál 42.35, Vass és Kovács 12.50, Vancák Béla 13.35, Kellener és Sándor 12.90, Sallay 13.50 Spillavó Józsefné 13.50, Solír és társa 13.55, Herényi és Lengyel 13.60, Maiercsik Kálmán 13.65, Surányi István 13.92, Ledniczky és társa 14, Gaugusch János 14.50, Haidekker Sándor 15.57, Gichner János 14.80, Nay és Róna 15.50, Hicker Gyula 15.70, Munkácsi Gyula 15.80, Hutter és Schrantz 16, Kühne 15.5S, Zsédei Károly 17, Vitái András 17, Hermann János 17, Kokky István 17.80, Krispek Pál 18, Podhorsky A. 19.50, Magyar Vegyiipari Gépgyár 20, Hofherr - Schrantz 20, Szudár Dezső 23.70 P-vel. Az altisztek, tűzoltók, javad a Isré örök cipőinek szállítására : Dávid Ferenc, Gara Menyhért, Fülöp Ferenc, Matócza István, Keresztény iparosok orsz. szövetsége cipész szakosztálya, Gara Menyhért, Rabanek, Róna Ferenc, Görög József, Rónai Ferenc, Alnach és Hegedűs, Varga Mihály, Lengyel Bertalan, Dörnbach Jakab, Mészáros József, Lampert János, Császár Károly, Mátó Mihály, Dara Ferenc, Grandits Nándor, Farkas Gergely, Ob- rovta József, Oremus Ödön, Bárány János, Búzái Pál, Wolfner Gyula, Kosztándi Ferenc, Jakob ovits Adolf, Kolonits Károly, Bpesti ci- pészipartestület termelő csoportja, Gálfy József, Brummer Miklós, Blaskó Antal, Tarnóczai Antal, Czompo Imre, Bezék János, Kónai Béla, Rozgonyi Antal, Héjjá Péter, Hegyes Mihály,1 Botos Miklós, Nagy Lajos, Tordai István, Weisz Ber- nát, Sarudy Péter, Ungvári Gábor, Szabó Gyula, Ács Lajos, Rudanics Ignác, Vince Pál, Köcse Gergely, Jankovics Péter, Gaál István, Járfás Kálmán, Oláh, Titánia cipőgyár rt., Buj- tor György, Schwertz Mihály, Lőrinc Ferenc, Noválc Károly, Mayer János, Gálfi János, Sebők Gáspár, Sztraka Rudolf, Schmaude- rer Károly, Eisenberger Sándor, Vogel Lajos, Breit- schneider Vilmos és fia. THOLT ISTVÁN Budapest, II., DonáL u. 26. Telcíón*. Alit. 516-75 OKL. MÉRNÖK — Tervez és készít : központi gőz-, víz- és etage- íűtést, vízvezetéket, csatornázást és szennyvízderítő telepeket Városi Színház. Szombaton, február 21-én este V28 órakor először és a következő napokon minden este a Városi Színház első operett-bemutatója Lábass Juci, Szedő Miklós, Szirmai Imre, Kim Magda, Érc- kövy László és a világhírű Dől. Dauber szimfonikus jazz-zenekar felléptével Fehér orchideák, Kiszely Gyula és K. Halász Gyula operettje. Jegyek 60 fillértől 6 pengőig. Fővárosi Operettszínházban szombaton este az új Stolz-operett premierje, Katóka, egy irodakisasz- szony bűbájos szerelmi története. Jegyek az első tíz előadásra már válthatók. Hely árak: 1—7 pengőig. Nem kaphatja meg a legrosszabb ajánlattevő a városligeti Nsparéna bérletét A törvényhatósági tanács egyik legközelebbi ülésén kerül döntés alá a városligeti Néparéna bérleti ügye, amelyet egyre jobban érthetetlen titokzatossággal kezelnek a városgazdasági ügyosztályon. Hat pályázó jelentkezett az egykor oly népszerű ligeti szórakozóhely bérbevételére, közöttük Schmidt Mihály, a jelenlegi bérlő, aki a legkisebb részesedést ajánlotta föl. Ilyen körülmények között a természetes következmény az volna, hogy a bérletet a legelőnyösebb ajánlattevőnek juttassák s mégis úgv hírlik, hogy a városgazdasági ügyosztály Schmidt Mihályt biztatja a bérlet további elnyerésével. Teljesen érthetetlen, hogy a főváros anyagi érdekeinek megkárosítása fenyeget egy olyan bérlemény értékesítésénél, ami tekintélyes hasznot hajt a bérlőnek s aki mégsem akar olyan bérösszeget fizetni, hogy az a főváros szempontjából kielégítő legyen. Annak ellenére, hogy Schmidt az igazgató, a Jancsi cirkusz jó üzleti vállalkozás, miért, is egyenes megkárosítása a fővárosnak,, hogy ez a cirkusz csak Schmidt Mihálynak legyen jó üzlet, míg a főváros az épületbe .fektetett tőkéjének a kamatját sem kapja vissza. Azt mondják, — és ezt az üggyel foglalkozó helyen is megerősítették, hogy Schmidt Mihály 45.000 pengővel tartozik a fővárosnak, amelyet a főváros csak úgy tud a maga részére biztossá tenni, ha a jelenlegi bérlőt továbbra is meghagyja a cirkuszban. Ezt az okoskodást el lehetne fogadni, ha nem volna köztudomású, hogy Schmidt Mihály a fővárostól olcsón bérelt cirkuszban annyira „elszegényedett”, hogy 190.000 pengőért meq tudta vásárolni a Bogai Orfeumot és így az Erzsébet körútra is bevonult a ligeti cirkuszok stílusa. Pártpolitikai elígérkezés nem lehet ok arra, hogy Schmidt Mihály,, a különben tehetséges lóidomár, nemzeti ajándékot kapjon a fővárostól. ^ A törvény rendelkezései szigorú utasítást írnak elő a fővárosi ingatlanok mikénti hasznosításáról és abban nem szerepel olyan rendelkezés, hegy egy bérletet a legrosszabb ajánlattevőnek kell odaadni. A 45.000 pengős tartozás — mint enyhítő körülmény — nem játszhat szerepet az odaítélés mérlegelésénél, meri ezt az összeget meg kell kapni a fővárosnak, ha máskép nem: a Royal Orfeum pénztárának lefoglalása útján, amire már volt példa a budapesti szórakozóhelyek tulajdonosainak fizetéskedvtelensége esetében. HLATKYJÓZSEF OKLEVELES WERN0K MÉRNÖKI IRODÁJA ÉS ÉPÍTÉSI VÁLLALATA MAGASÉPÍTÉS, ÜT,- VASÜT , HÍDÉPÍTÉS, VASBETON BUDAPEST, I., FEHÉRVÁRI ÜT 42 — TELEFON : LÁ. 1—03 VASS ÉS KOVÁCS SODRONYFONAT-, KERÍTÉS-, ÁGYBETÉT- és VASBÜT ORGYÄR Budapest, II., Fő ucca 48 Telefón: Aut 517-87 Telefón: Aut. 517-87