Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1931-08-26 / 34. szám

Budapest, 1931 augusztus 26. Az 5 milliói érő Anker-paloián 4*5 millió teher Az eladósodott Anker Az európai pénzügyi események csak igen kevés bizto­sító társaságot érintettek közvetlenül. E kevesek közé tar­tozik az Anker Biztosító Társaság, amelynek oly figyelemre­méltó balszerencséje van, hogy éppen annál a két osztrák pénzintézetnél van érdekelve, amelyeknek pozícióját a vál­ság megrendítette: a Credit anstattnál és a> Mer curb anlcnáil. Az Anker ugyanis díj tartalékainak jelentékeny részét tartotta letétben a Creditanstaltnál, illetve a Mercumál, úgliogy ügyfelei méltán nyugtalankodhattak, amikor a két intézet válságának híre nyilvánosságra került. Az Anker Biztosító vezetősége jól tudja, hogy a díj­tartalékokkal nem lehet és nem szabad tréfálni, éppen azért legelemibb kötelessége lett volna ügyfeleit őszintén tájékoztatni a helyzetről. Ennek a tájékoztatásnak különö­sen Magyarországon lenne nagy jelentősége, ahol az ügy­feleknek a már fentebb is említett okokon kívül egyéb okuk is van a nyugtalanságra. A budapesti Anker leg­nagyobb és legkézzelfoghatóbb értéke hosszú időn át a ha­talmas Anker-palota volt. Ennek a palotának nagy for­galmi értéke mindenkor meggyőzte a biztosított feleket arról, hogy a tulajdonos intézet soha sem jöhet zavarba sza­vatosságainak teljesítése tekintetében. Ez a megnyugtató érzés egészen addig indokolt és alátámasztott volt, míg a­palotának tehermentessége nem szenvedett kétséget. Újab­ban azonban a helyzet lényegesen megváltozott. Mint ugyanis az Anker-ház telekkönyvi terhelési lapja tanúsítja, az Anker-palotát az utóbbi évek folyamán nem kevesebb, mint 4,500.000 pengő elsőhelyi beke­belezéssel terhelték meg. Az utolsó terhelési bejegyzés a múlt év végéről származik, amikor is a Schweizerische Bück javára kebeleztek be egy igen tekintélyes összeget. Tekintettel arra, hogy az Anker-palota forgalmi értéke a jelenlegi nyomott ingatlanárak mellett aligha éri el az 5 millió pengő, nem túlságosan merész az az állítás, hogy a palota ma már jóformán nem is tekinthető az intézet tulajdonának. Ez a tudat pedig a biztosított felekre nézve, annak elle­nére, hogy az Anker-palota nem díjtartaléki érték, minden­nek inkább mondható, mint megnyugtatónak. Ha az Anker igazgatósága még ilyen körülmények mellett sem érzi sürgős szükségét a nyilvánosság őszinte tájékoztatásának, akkor csak csodálni tudjuk mindenek- felett álló hidegvérüségét. Más kérdés azonban, hogy üzleti etika szempontjából milyen beszámítás alá esik az a kísér­teties nyugalom. A Hitelbank francia főrészvényesei helyezték el a 1 kincstárjegyeket Parisban. A kincstárjegyek külföldi elhelyezése végre sikerült. A francia piac először vállal nagyobb érdekeltséget egy magyar állami hitelműveletben. Tudvalevőleg,az ötmillió fontos, kincstár jegyekről a Ba/nque Union Parisiqnße vezetése alatt álló francia csoport több, mint 50 százalékot, pontosan 2,850.000 fontot vett át. Reméljük, hogy a francia tőke ezentúl fokozottabb érdek­lődést fog tanúsítani a magyar piac iránt, ahol a múltban úgyszólván csak a Hitelbanknál volt érdekelve, a fentemlí- tett Basque Union Pctyh-siánny. és eo Schneider—Cr&uzöt* csoport útján. A kincstárjegyek francia piacon való elhelye­zését is annak a benső viszonynak köszönhetjük, ami a Hitelbank és francia főrészvényesei között fennáll, akik nem kevesebb, mint négy taggal vannak képviselve a bank igazgatóságában. Ezek az urak, Lepercq ’Aimé, Lion Louis, Le Comte Saint Sauveur és Weyl Ernest, a francia piacon nagyon fontos szerepet visznek és közreműködésük nélkül bizony nagyon nehezen lehetett volna az eddig ré­szünkre elzárt párisi piacon bármit is elérni. A biztosítótársaságok egyrésze a Biosz működése ellen. A Biosz, mely már több mint egy évtizede érdekképviselete a biztosító társaságoknak, működésé­nek egész ideje alatt igyekezett lehetőleg úgy ellátni feladatát, hogy az ne ütközzék a szubjektivitás kifo­gása alá. Éppen ezért meglepő, hogy a biztosítótársa­ságok egyrpsze mégis éppen ebből a szempontból tette kritika tárgyává, különösen az utóbbi időbena Biosz tevékenységét. A szóbanforgó társaságok azt a kifo­gást emelik a Biosz ellen, hogy vezetésében túlmycfnó- részben az Első Magyar ÁJtaiádps Biztosító Társaság által inaugurált irányelvek éwényesülnek. A látszat mindenesetre a Biosz ellen szól! Gergely Tódor, a Biosz elnöke ugyanis egyben vezérigazgatója az Első Magyarnak és csodálatosképpen minden a Biosz kebe­lén Ibiül détesiUt biztosítási egyezménynek az Első Magyár ‘az elnöklő tcbásgságg. Ilyen körülmények kö­zött nem lehet csodálkozni azon, hogy Kutasi Elemér dr., a Biosz igazgatója, aki végül mégis csak aláren­deltje az Első Magyar vezérigazgatójának, — akihez, úgy tudjuk, rokoni kapcsolatok is fűzik, — képtelen magát függetleníteni bizonyos szempontoktól, amelyek mindennek inkább mondhatók, csak tcírgyüagb.salánok nem. Mindenesetre, miután a Bioszt a biztosítótársa­ságok egyetemének tagdíjaiból tartják fenn, néhanap­ján: illenék az elnöki utasításokon kívül egyéb tagdíj­űzető intézetek kívánságait is1 megszívlelni. Legalább is így kívánja a jó ízlés és az érdekképviseleti etika. Usetty Béla a KÉKOSz országos elnöke. A napok­ban tartotta meg a Magyar Kézműiparosok és Kereskedők Országos Szövetsége Iíársfa-utca 24. szám alatti székházi­ban ezidei országos küldött-közgyűlését. A közgyűlésen a szakosztályok és helyicsoportok képviseletében százhat ki­küldött vett részt. A Pfeifer Sándor ügyvezető igazgató által előadott évi jelentés a szövetség intenzív működésé­ről és jelentékeny tagszaporulatáról számolt be. A tagok létszáma ezidöszerint meghaladja a kilencezret. A vidéki kiküldöttek beszámolója és a felmentvény egyhangú meg­adása után megválasztották az új központi, vezetőséget. Országos elnökké egyhangúlag Usetty Béla dr. ország- gyűlési képviselőt választották meg. Tiszteletbeli elnökök­nek Becsey Antal fővárosi bizottsági tagot és Dési Géza dr. országgyűlési képviselőt választották meg. Tiszteletbeli tagokká Payr Hugó országgyűlési képviselőt, Bánó Dezső fővárosi bizottsági tagot választották. Ügyvezető igazgató ismét Pfeifer Sándor lett. . Nagyjelentőségű személyi változások az Adriai Biztosítónál. Az általános gazdasági válság a bizto­sító-társaságok felett sem haladt el nyomtalanul. Ezért a hellyel-közzel igen jelentékeny díj- és nyereség- kieséseket csak úgy tudják •ellensúlyozni az intézetek, hogy adminisztrációs és személyi költségeiket a lehető­ségekhez képest lefaragják. Ez az általános törekvés természetesen az Adriai Biztosító Társulatnál is érvé­nyesül, amely intézet amúgy is egyike a legköltsége­sebb apparátussal dolgozó biztosítótársaságoknak. Mint értesülünk, az Adriai Biztosító igen fontos és mélyreható Személyi változások előtt áll. Reiner Mi­hály, az intézet ügyvezető igazgatója, aki már 70 esz­tendős elmúlt, hajlott korára való tekintettel, nyuga­lomba vonul és ezzel egyidejiiey, nyugdíjazzák az inté­zetnek mindazon főbb és szubaltérn tisztviselőit, akik már elérték, vagy meghaladták a nyugdíjas korhatárt. Annak ellenére, hogy Reiner Mihály nyugdíjaztatása a legrövidebb időn belül megtörténik, utódjának szemé­lyéről mindezideig még nem történt döntés. Ha tekin­tetbe vesszük, hogy az Adriainak úgy trieszti főinté­zete, mint magyarországi háza igen mérsékelt ered­ményt produkált, mindenképpen indokoltnak tarthatjuk a költséges adminisztráció leépítését. Magánalkalmazottak és az új kormány. A Magán- alkalmazottak Nemzeti Szövetsége, a Nyugdíjas Magán­alkalmazottak Országos Szövetsége és a DGT Nyugdíja­sainak Egyesülete értekezlete,, amelyen Jacobi Zoltán el­nökölt, foglalkozott a kormányválsággal kapcsolatos új helyzettel és Szűcs József, Somlyó Gyula, Csorba Ferenc hozzászólásai után akként határozott, hogy memorandumba foglalják kívánságaikat és azt az új kormánynak át­nyújtják. A Gscliv/indt-féle szesz-, élesztő-, likőr- és rumgyár részvénytársaság közli, hogy ez évi június 30-án elhatá­rozott alaptőkeleszállítása cégbíróságilag jóváhagyatván, az 50 pengő névértékű részvényenként 25 pengőt kitevő tőkevisszafizetés ez évi augusztus ,24-ik napjától kezdve hétköznap 9 és 4 óra között a részvénytársaság pénztáránál (IX., Ipar-utca 17.) a részvényeknek szelvényív nélkül, számjegyzék kíséretében való benyújtása és a pénztár által eszküzlendő lebélyegzése mellett felvehető. Legnagyobb bizalommal iordulnat szaKszerűen végzendő LINOLEUM BURKOLÁSI munkálataival a 30 éve fennálló szolid­ságáról elismert HAAS LIPÓT...... főüzlet: VII., Rákóczi-út 24 szám Telefon : József 42U—44. Magyarország as-asay koszorús mestere Ssieiálf LássBó harang- és ércüntőds, haranyfelszerelás és haranglábgyár BUDAPEST, VI., Framgepán-rdca 77. szám Telefon: AuL 913-53 Bazilika részére készüli 7945 kg új harang Az 1900. évi párizsi világkiállításon díszoklevéllel, 1921. és 1923. évi vasipari kiállításon aranyéremmel, az 1925. és 1926. évi kézműipari tárlaton kormánydíszoklevéllel, 1927. és 1928. cví budapesti, székesfehérvári, szentesi és szombathelyi kiállításokon nagy aranyéremmel kitüntetve. Számos egyházi elísmerőlevéi S — Költségvetéssel díjmen­tesen szolgál 1 — Előnyös fizetési feltételek 1 SCHLESINGER ALAJOS CSŐNAGYKERESKEDŐ BUDAPEST, V.,VÁCI-ÚT 30 TEL: AUT. 909-27 sorozat ♦ Állaadé nagy készlet edadenneniá csövekben, fayenc»- és zománcomban, víz-, gőz- és gáxszerelvínyekben. Utépitőgépek befontalak, aszfaltutak és felületi kezeléssel ellátott utak részére. ** r P f/ Z'/ Or^SIllOSO* gOSIÖZO­fe elrendezések Magyar Radiátorgyár R.-T. Budapest, X. kerület, Gyömrői-út 76 78. sz. BanBOBunaBBnEnaanBaHHanBí lOPORHOK! ISIIIÁH IRATRENDEZŐ ÉS PAPIRNEMÜ GYÁRA TELEFON s Aut. 143—19 TELEFON : Aut. 143—19 Készít irodaberendezési cikkeket, úgymint: gyors­fűzőket, okmánygyűjtőket, számla- és iratrendező­ket, irományfedeleket, jegyzettömböket, íróaljzato­kat, írat- és kartotékdobozokat, vezérlapokat, elő- rendezőket minden nagyságban és jegyzetkönyveket BUDAPEST, VI. KÉR, HAJÓS-UTCA 25 SftLY ÁRPÁD ny. min. osztálytanácsos i- es szennagy- kereskedö Budapest Belső iroda : Horthy Miklós-út 29. Tel.: 690—01 és 680—99. Külső iroda és csúzda: I., Kelenföld, Budaörsi-út 56—58 Telefon: 686—15. CZÁJA NÉPARÉNA kaldí) Telefon: 185-77 Naponta délután 3 órától folytatólagos előadások nagyvílágvárosi műsorral Minden szili szenzációs Belépődíj 40 fillértől 1.60-ig. Marcalit andor és Ödön MÉRNÖK-ÉPÍTŐMESTER, VÁLLALKOZÓK BUDAPEST, I. KÉR., KELENHEGYI-ÚT 11—13 TELEFONSZAMOK: 69-5-04 az EGYSEGES KÖZSÉGI POLGÁRI PART hivatalos lapja

Next

/
Oldalképek
Tartalom