Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1931-06-24 / 25. szám

Budapest, 1931 június 24. jelvitt ajánlási ívekre.. A mi pártunk kellő időben lezárta az aláírások gyűjtését és már a házivizsgálat alapján rájött arra, hogy az alá­írások egy bizonyos százaléka nem lesz elfogadható. Ha ezt a megállapítást a mi pártunk keresztülvitte, ak­kor felmerül a kérdés, hogy miképpen alakulnak a hiteles aláírások az ellenzéki kis pártok ívein, amelyeknek nincs meg a négy szervezetük ennek a munkának a gondos le­folytatására. Ajánlási íveinken a törlések után is fölényesen sok aláírás bizonyítja Bethlen István programja iránt tanúsított törhetetlen ragaszkodást, míg a kisebb pártok a törlések után kénytelenek a szava­zásban való részvételtől távolmaradni. A választási bizott­ságok a legnagyobb páűtcfilansággdl, igazság szeretettel és egyénid mértékkel bírálták felül az eléjük terjesztőn 'ajánlási íveket, tehát az eszközölt visszautasítások teljes egészükben fedik a választási törvény rendelkezéseit. — Nagy7 elégtétellel látom a sikerét annak a rend­szeres munkának, amelyet a mi pártunk tanúsított. Be­bizonyosodott,, hogy hangzatos jelszavakkal, demagóg frázisokkal és üres vádaskodásokkal nem lehet megtéveszteni azt a józan ítéletű polgárságot, amelyik értékeli és elismeri Bethlen István nemzetmentő munkásságát. Nem véletlen, hogy a legtöbb hiteles aláírást az egységes párt mondhatja magáénak, mert a választóközönség csat­lakozása is azt bizonyítja, hogy a kormány elnök tízéves működése minden tekinfetbm hozzájárult W nemzet talptáMlítmához és] biztonságot nyújt a jobb jövő alaku­lására is. * A meglepően sok hamis aláírás megtörténtét az irreális ajánlási rendszer okozta és ebben a vonatkozásban feltét­lenül változtatni kell ezen a tarthatatlan állapoton. Semmi szükség sincs arra, hogy az aláírások gyűjtésével napokon át nyeg zavarják ,a budapesti polgár életét és végül a hamis aláírások tömegével adjanak sziszifuszi munkát a választási bizottságoknak. Nem startolhatnak, mert a kis pártok már az ajánlási ívek átvizsgálásánál kibuktak Megmutatták gyengeségüket a széüergáesoit apró frakciók — Imponáló arányokban nynj- totia lie ajánlásait az Egységes Párt — II szavazáson résztvevő pártok névsora A jobb sorsra érdemes budapesti polgár az elmúlt napokban a minden oldalról ellene irányuló ostrom közép­pontjába került. Ahogy közeledett az ajánlások benyúj­tásának terminusa, olyan mértékben vált mindinkább hevesebbé az aláírások meghódítására irányuló elszánt roham és mint a legutóbbi községi választásoknál, az alá­írást gyűjtő pártmegbizottak ezúttal is egyik kézből a másikba adták a kilincseket. Azok a pártok, amelyek mö­gött nagy tömegek és hatalmas pártszervezetek tömörülnek: könnyedén szerezték meg a szükséges 5000 aláírást, míg a kis pártok és frakciók egy-egy aláírás megszerzéséért kénytelenek voltak sokszor meg nem engedett eszközökhöz is fordulni. * A kis pártok között a Yázsonyi-féle demokratapárt és az egyesült szabadelvü-demokratapárt között dúl leg­inkább az ádáz testvérharc. Ez a két párt az északi kerü­letben került egymással szembe és különösen a Terézváros polgárait szorongatták az aláírások megszerzéséért. Sűrűn előfordult, hogy az aláírást gyűjtők eltitkolták, hogy való­jában melyik párt küldötte ki őket és a választó hangulata után igazodva korteskedtek, esetleg könyörögtek az alá­írásért. Megtörtént, hogy e pártok kiküldöttei összetalál­koztak a kiszemelt áldozat ajtója előtt és ilyenkor épületes jelenetek játszódjak le a demokrata és a szabadelvű- demokrata pro gr annak licitálása körül. Végeredményben mindkét pártnak, megfelelő pótlások után, sikerült a jelö­lési íveket elfogadtatni és most már a szavazás fogja meg­mutatni, hogy ki. erősebb a demokrata fellegvárban: Vá- zsonyi Vilmos szelleme, vagy pedig Bassay Károly neve? * Nem ismerik a békülékenység szellemét a szélsőjobb- oldalon sem, ahol farkasszemet nézve küzd egymással a keresztény szavazatokért a Wolff-párt, a Friedrich-párt, a keresztényszocialista párt, a keresztény női tábor és a ke­resztény gazdasági és szociális párt egyik különítménye, a Fászthy János-féle frakció. Talán Wolff Károly érezte a legjobban ennek a pártbontó széthúzásnak várható követ­kezményeit és az egyik gyűlésen éles szavakkal támadta a keresztényszocialistákat, akik több részre tagolják a ke­resztény tábort. Münden kerületben két-három keresztény jelszóval működő frakció dolgozott és ez a körülmény termé­szetesen megmutatkozik a leadott ajánlások számában is, mert a Wolff-párt ará/nylag sokkal kevesebb ajánlási alá­írást mutatott be, mint amennyit a legutóbbi választáson magáénak mondhatott. Érdekes volt a keresztény női tábor próbálkozása a déli választókerületben, ahol a gyűléseiken leplezetlenül célozgattak a Wolff-párt felé, amely hiúsági és egyéb okokból nem adott posszibilis helyet Schlachta Margitnak. Megnyilvánul az egyenetlenkedés a plakátok rengetegében is és ebben a vonatkozásban élénk derűt kel­tett a Pászthy-féle keresztény-szocialista párt plakátjára ragasztott kis figyelmeztetés, amelyen Wolff ék ajánlják, hogy: „Ne erőlködj, János!“ * A demokratapártban sem tudnak lezárulni azok az akták, amelyek Bródy Ernő és Pakots József kiválása miatt a legélesebb belső harcot és pártszakadást tanúsítják. Nincs olyan népgyűlése a nemzeti demokratapárthoz hű Vázsonyi Vilmos-pártnak, amelyen a szónokok ne foglal­koznának a Eassay—Bródy—Pakots—Sándor Pál egyesü­lés kulisszatitkaival. A magukat ősdemolcratóknak nevező terézkörutiak hangoztatják, hogy Bródy Ernő csak arra Hunyadi Janos TERMÉSZETES KESERÜV1Z AZ EMÉSZTŐSZERVEK LEGKIVÁLÓBB GYÓGYVIZE. EGY HÁZTARTÁSBAN SEM HIÁNYOZHAT. HATÁSÁBAN FELÜLMÚLHATATLAN SAXLEHNER ANDRÁS, BUDAPEST kapott felhatalmazást, hogy a párt óhajait Bassay Károly előtt tolmácsolja, de arra nem, hogy a párt vitális érde­keinek mellőzésével megállapodást kössön. A párt szerve­zetei ezért fordultak el Bródy Ernőtől és kijelentették, hogy a megállapodást Bródy Ernő magánügyének tekintik. Ezzel szemben Bródy Ernő nyilatkozatot tett közzé és ki­fejti, hogy az együttműködésre vonatkozó megállapodásra teljes felhatalmazása volt. Nehogy utólag félreértés szár- mazhassék —• mondja Bródy Ernő — Írásbeli nyilatkoza­tot kértem erről a felhatalmazásról. Úgy látszik, ezt a vég­nélküli civakodást csak az utókor fogja tisztázhatni és megállapítani azt, hogy a felhatalmazás érvényessége tekintetében kinek van igaza: a Bassayékkal egyesült de­mokratáknál', vagy pedig a magukra maradt ösdemokra- túknak?-X­Látszólag csöndben készülődnek a szavazás nagy nap­jaira a szociáldemo]cYí(ták. Ez a csend nem jelenti azonban, hogy a különben fegyelmezett párt keretein belül ne akad­nának olyanok, akiknek magatartása a legélesebb súrlódá­sokat és összetűzéseket provokálja. Az elmúlt hónapokban erős agitációt fejtett ki a szocialista párt a kisiparosság megszervezésén és ennek sikere érdekében azt az ígéretet tették, hogy a képviselőválasztásokon megfelelő számú helyet juttatnak a listákon a kisiparosoknak is. Ezt fiz Ígéretet a Beyer—Büchler—Fropper vezérkar nem tudta érvényesíteni a p ár tv álalsztmány b an, aminek következ­ményeként az iparosság elfordult a szocialista párttól. A kisiparosok nem titkolják, hogy a szocialisták egyszerűen becsapták őket és most semmi körülmények között sem hajlandók az iparostestületeket és szervezeteket a munkás­párt zászlója alatt tömöríteni. * Eóg tudott igazság, hogy egység csak ott van, ahol szervezett erők tömörülnek. Az egységespárt Bethlen Ist­ván gróf zászlójával a kezében szemmel látható térhódítást mondhat magáénak a főváros összes kerületeiben. Legjob­ban bizonyítja ezt az ajánlások számösszege, amely impo­náló felsorakozást mutat az egységespárt mögött. A budai kerületben az egységes párt 18.700 ajánlót nyújtott be és ha ehhez hozzászámítjuk a Becsey-párt 0437 ajánlását is, akkor kiderül, hogy Budán az egységespárt domináló szere­pet fog játszani a szavazáson. Az északi' kerületben 19.833 az egységespárt ajánlóinak száma, ami mögött messze el­marad a Wolff-párt és a szabadelvűpárt ajánlásainak száma. A déli választókerületben 22.116 imponáló aránnyal vezet az ajánlások szempontjából az egységespárt. Bárczy István pártja 5452, a Hűvös-féle polgári párt pedig 7300 ajánlást juttatott a választási bizottsághoz. * A kis pártok, töredékek és akarnok-frakeiók formailap produkálni tudták a szükséges ajánlásokat és ezzel magya­rázható, hogy a budai kerületben tíz párt vonult fel az ajánlási ívek tömegeivel. Az északi kerületben kilenc párt adott be ajánlásokat, míg a déli kerületben .tizennégy párt vetélkedik az ajánlások számának versenyében. A válasz­tási bizottságok már az első áttekintéskor tisztában voltak azzal, hogy a kis pártok elvéreznek az ajánlások gondos átvizsgálása után és a szavazásig csak azok jutnak el, amelyek mögött valóban tömegek sorakoznak. * A hétfő esti első eredményhirdetés .alapján előrelátha­tóan a következő pártok vesznek részt a szavazáson: Budai kerület: Egységes: Párt Keresztény Gazdasági Párt Keresztény Ellenzék Szabadelvű Demokrata Párt Szociáldemokrata Párt Egységes Budai Gazdasági Párt Nem vesz részt a szavazáson a Magyar Munkáspárt és aiz Országos Frontharcos Párt. Északi kerület: Egységes Párt Keresztény Gazdasági Párt Demokrata (Vázsonyi) Párt Szabadelvű Demokrata Párt Keresztényszociálista Párt Szociáldemokrata Párt Keresztény Ellenzék Nem vesz részt a szavazáson a Frontharcosok Pártja és a Polgári Párt (Koréin) pártja. Déli kerület: Egységes Párt Keresztény Gazdasági Párt Szabadelvű Demokrata Párt Szociáldemokrata Párt Gazdasági Párt Keresztény Ellenzék Nem vesz részt a szavazáson a Polgári (Hűvös) Párt, a Keresztény Női Tábor, a Maígyar Párt, az Ellenzéki blokk, a Keresztényszociálista (Pásztliy) Pá/rt, g Front Mir cos ok, a Független Frontharcosok és a Keresztényszociálista párt. ff ff i VIGADQ-KAVEHAZ V., Deák Ferenc-utca 2. * VIGADÓ-KIOSZK V, kerület, Vigadó-tér. Tulajdonos: BABÓCSY LŐRINC HUTTER schrantz rt Budapests K. fcer»s Gyömrői-út 80 ¥ár@sl Iroda: VI., Vilmos császár-iit 63 Telefon: 229—18. Kerti feÉt©r@if Acél bútorok nagy yálaszték ba n SE IRATRENDEZŐ ÉS PAPIRNEMÜ GYÁRA TELEFON : Arat. 143—19 TELEFON: Aat. 143—19 Készít irodaberendezési cikkeket, úgymint: gyors­fűzőket, okmánygyűjtőket, számla- és iratrendező­ket, irományfedeleket, jegyzettömböket, íróaljzato­kat, irat- és kartotékdobozokat, vezérlapokat, elő- rendezőket minden nagyságban és jegyzetkönyveket BUDAPEST, VI. KÉS, HAJÓS-UTCA 25 HERTZKA ES IlASZAS Hőszígeíe ő vállalat. Budapest, V., Tátra-u. 12/a Tel.: 125-34 Hőszigetelések, alacsony nyomásit, magas feszültségű, túlhevített gőzű csővezetékek, gőzkazánok és hőlég­vezetékek számára. Jéggyárak és hűtőberendezések VÍZVEZETÉK, központi fűtés, bádogosmunkák FARKAS IZOR Budapest, VIII., Nap-u. 10. Telefon: J. 336-51 HORTOBÁGYI JUHTURÓ Mindenütt kapható! ^ Termeli: Orsz. rvj/1 Mag-y. TEJSZÖVETKEZETI KÖZPONT J] IRSCH LÁSZLÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom