Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1931-02-04 / 5. szám

Budapest, 1931 február 4. Előkészületek oz általános restaurációra A pölirwferl állásra kiirt pályázat határideje: február 11 A főpolgármesterválasztás után most már gyors ütemben következik a tisztújítás lefolytatása, hogy ezzel a törvényhatóság munkaképessége ismét a régi erejét visszanyerje. Ripka Ferenc dr. főpolgármester hivatalba lépésének napján nyomban kiírta a pályá­zatokat a polgármesteri, a két alpolgármesteri, a tiszti főügyészi, a tiszti főorvosi és az árvaszéki el­nöki állásokra. A pályázat határideje február 11-én déli 12 órakor jár le. A pályázatok kiírása természetszerűleg élénk mozgalmat indított meg a városházi tisztviselők köré­ben és a tisztújítással kapcsolatos láz úgyszólván minden hivatali szobában megnyilvánul. Ma még messze vagyunk a pályázati határidőtől, de már is ki­alakultak bizonyos nem-hivatalos jelölések, amelyek tudni vélik, hogy az egyes állásokra kik vehetők ko­moly kombinációba. A városházán elterjedt hírek szerint a polgármesteri állásra pályázik Sipöcz Jenő, Buzáth János és Bérezel Jenő, akiket nyilvánvalóan ebben a sorrendben fog jelölni a kijelölő választmány. Az alpolgármesteri állásokra már a pályázok hosszú sora fog jelentkezni, mert mint ilyenkor szokásos, az összes tanácsnokok be­nyújtják kérvényüket. Ezek szerint tehát a két alpol­gármesteri állásra pályázik Buzáth János és Bérezel Jenő alpolgármesterek, Édes Endre, Vájná Ede, Lobmayer Jenő, Purébl Győző, Liber Endre, Borven­dég Ferenc, Némethy Béla, Lamotte Károly, Gallina Frigyes és Szendy Károly tanácsnokok. Külön érde­kessége az alpolgármesteri állás betöltésének, hogy ezúttal megjelennek az igénylők között a kerületi elöljárók, kiindulva abból a tény­ből, hogy az új törvény őket kerületi ta­nácsnokoknak minősítette s mint ilyenek, jogosultak a vezető pozíciók elfoglalá­sára is. Az elöljárók: Wigh János, Szenté Miklós, ! Unger Béla, Halász Elemér, Hamvassy István, Spann- berger Alajos, Muzsikó István, Guth Ferenc, Bu- csánszky Bertalan és Holtzspach Ödön a pályázati idő lejártáig benyújtják ajánlataikat a két nagy fon­tosságú pozíció elnyerésére. A városházán úgy tud­ják, hogy a pályázók között fog szerepelni Szemethy Károly dr. tisztifőügyész is, mint az alpolgármesteri kombináció egyik komoly személyisége. A legnagyobb ostrom a tanácsnoki állások el­nyerése körül fog megnyilvánulni, mert erre pályáz­nak nemcsak a mostani aktív ügyosztályvezető tanács­nokok és kerületi elöljárók, hanem számosán a fő­jegyzői karból, mindannyian olyanok, akik valóban rátermettek a vezető főtisztviselői pozíciókra. Az esetleg megüresedő tanácsnoki állásokra kétségtelenül komoly jelölt Némethy Károly, a fő­polgármesteri hivatal kiváló vezetője, Schuler Dezső, a szociálpolitikai ügyosztály helyettes főnöke, Ko- vácsházy Vilmos, a közlekedésügyi ügyosztály agilis főjegyzője, Szlovák Pál, a polgármesteri hivatal ve­zetője, továbbá Wirmhardt Ágoston, Gömöry Albert, Schar a Béla, Márkus József, Michál Jenő, Tor day Lajos, hindi Zsi,gmond,. Unger Ferenc, Vigyázó Géza, Keresztes Miklós és Hiller Ernő. INFORMÁCIÓK kereskedelmi és magánügyben külföld és belföldről egjutányosabban beszerezhetők KÖZPOHTI TUDAKOZÓ BETÉTI TÁRSASÁG NAGY Ö. ÉS TÁRSA Budapest. U., Vád út 31 Telefón: 916-24. Postatakarékszámlák: Budapest 26.778 Wien 105.782, Berlin 122.214, Prága 77.476, Beográd 67.606 Girószámia: a Magyar Nemzeti Banknál SPITZER SALAMON nagyiparos központi fűtés, vacuum és légfűtés, szellőztető berendezés, lég- gzesz, vízvezeték és egészségügyi berendezési mtmkák valamint épület és diszmű bádogos munkáik gyártelepe BUDAPEST, V., PANNÓNIA UCCA 54 TELEFON : LITÖT 934-31 HLATKY JÓZSEF0KLEVELES MÉRNÖKI IRODÁJA ÉS ÉPÍTÉSI VÁLLALATA MAGASÉPÍTÉS, ÜT,- VASÜT , HÍDÉPÍTÉS, VASBETON BUDAPEST, 1., FEHÉRVÁRI ÜT 43 — TELEFON : LÁ. 1—05 A főjegyzői állásokra való aspirációk mö­gött a taizácsjegysői kar kiváló személyi­ségeit látjuk. A rangsor nem mindig szokott perdöntő lenni a tiszt­viselői állásokra való választásnál és így valószínű, hogy az arra valóban érdemes rangidőseken kívül kombinációba jönnek mindazok a tehetséges és kitűnő tisátvyselök, akik az ügyosztályokban és a kerületek­ben eddig is magukra vonták feletteseik figyelmét. A főjegyzői állásokra a siker kilátásaival pályázik Felkay Ferenc, Rosta János, Gallner Béla, Günther Tivadar, vitéz Horváth Béla,, Salamon Géza, Farkas Ákos, Remete Viktor, Morvay Endre, Homolyai Rezső, Babarczi István, Sztojanovits Pál, Zobor Miklós, Zielinsky Tibor, Pertik Béla, Rostagni Achilles, Czebe Jenő, Laczó Viktor, B'ártl Tivadar, Szvoboda Endre, Beliczay Imre, Matolay Viktor, Lukácsy József, Boross Pál, Bády László, Rimanóczy Olivér, Abonyi Tibor, Morzsányi Károly. A tanácsjegyzői állásokra a fogalmazói kar jelesei pályáznak, hogy megérde­melten jussanak előre a ranglétrán, amelyet úgy munkakörükkel, mint munkásságukkal már régen ki­érdemeltek. A pályázók között ott lesz Flaxmayer József, Tőkés Gyula, Széchy Andor, Kállay Albert, Pacher Béla, Gloetzer László, Nagy Lajos, Haviin Károly. A középfokú állások betöltésére csak február vé­gén kerül sor és nem kétséges, hogy március közepét fogjuk írni, amikorra a tisztújítás izgalmaktól fűtött atmoszférája lecsendesedik a városházán. B2S3i2ata!ZDaBB893SB!BS:S!S!£l!g!e!HBBI!aaaB3Il!Bil A Hangli Az elmúlt napokban ismét sok szó esett a pesti Dunapart híres lokalitásáról: a Hangli-kioszkról, abból az alkalomból, hogy rövidesen lejár a bérlőnek a fővárossal kötött szerződése. Az új generáció csak kevéssé tudja, hogy ennek a habos kávéjáról és speciális süteményéről nevezetes kertes kávéháznak hosszú évtizedeken keresztül milyen szerepe volt nemcsak a városigazgatásban, hanem a politikai és társadalmi életben is. Idejártak naponta olyan hírességek, akiknek képei mint Budapest naggyátevői, ott díszelegnek most a városháza re­prezentációs termeiben. Állandó asztala volt itt Márkus Józsefnek, Halmos Jánosnak, Heltai Ferenc­nek, Hűvös Józsefnek, ide nézett be gyakran Radocza János, később Vázsonyi Vilmos, 'hogy megbeszéljék és előkészítsék Budapest fejlesztésnek és kiépítésének hatalmas tervét. A Kioszkban húzódott meg a híres Csemegi-asztal, amely köré Edvi-Illés Károly, Beck Hugó és Polónyi Géza telepedtek le és megvitatták azokat a jogeseteket, amelyek közül nem egyből tör­vény, vagy jogszabály lett. Volt egy jogászokból álló ellenasztai is, a temperamentumos Szilágyi Dezső ve­zérletével. Természetes, hogy már akkor jártak ide politikusok a szélsőbaltól a szélsőjobbig és számos parlamenti csata a Hangliban kezdődött és végződött barátságos megegyezés, vagy kimagyarázás formájá­ban.‘Nemcsak most, hanem a békében is arról ismer­ték a dunaparti kies kertet, hogy reggel, délután és este egyformán volt ott disztingvált publikum, mert az ottartózkodás kellemes, a felszolgált ételek pedig kifogástalanul jók ‘és élvezetesek voltak. A Hangli jelentősége mindmáig megmaradt, csak a háború alatt homályosodott el, érthetően abból az okból, hogy abban az időben a Hangli törzspubli­kumát imás vidékekre vezette a katonai szolgálat. Több éve már, hogy a jelenlegi bérlő ^átvette^ a tra­díciókban oly gazdag vállalkozás irányítását és ettől az időponttól kezdve ismét centruma a Hangli az országos és várospolitikának, találkozóhelye Buda­pest társadalma kiválóságának. A patriarkális vi­szony, ami azelőtt jellemezte a tulajdonos és a vendé­gek közötti érintkezést, ismét kialakult, és a Hangli újból fogalommá vált a pesti életben. Nemrégiben szó volt olyan tervről, hogy lebont­ják a Hanglit és a bérlet lejárta után eltüntetik a Vigadó előtti zöldelő, lombos fákat, a fekete vaskerí­tést és az ízléses faépületet. Mindenképpen helyeselni kell, hogy a gondolatot elvetették, mert a Dunapart- tal összeforrott képet nem szabad megbontani s amel­lett idegenforgalmi szempóntból sem kívánatos, mert a közeli dunaparti szállodák közönsége mindig frekventálta a Hanglit, ezt a kedves, intim és finom kávéházat. Az épület bérlete áprilisban jár le és a fővárosnál nagyon meg kell fontolni, hogy kísérle­tezzenek-e új bérlőjelöltekkel, vagy pedig meghagy­ják a mai bérlő tulajdonában, akinek becsületes ér­deme, Bogy a Hangli ismét a régi fényében tölti be hivatását a pesti Dunaparton. Legolcsóbban vehet pokrócot, hátizsákot, szobatornakeszlotet és horgászati cikkeket Szál íi hivatalok Fészere iralkölö» hevedert, por- és padiótöriőrushát Teleién : J. 415—07. Alapítva I838~ban Hauschild Albert Budapest, VII., Károly körút 15. szám DELMÁR BÉLA oki. mérnök, épHómestor Budapest, VI. Benczúr u. 17 tiéi 3éJ-49 MORZSÁNYI HERMANN Xögpontl fűtéiek. ríiteietéki él ctatoru&zÁil berende*é«ek Budapest, Vili. kerület Üllői út 42. szám. Telelőn: Jóisef 355-8*. Hiányai Gép- és Vasszerkezeti Máheiy BIS8ELICHES MÉRNÖK Budapest, X, Liget-u. 46. Tel. J. 358-25 V««szerkezetek, lakatosmunkák, portátok FAHN SÁNDOR VÉSNÖKIMŰTEREM Speciális zás7lószigekben. Egyleti- sport­jelvények és piake tok. Teleié* : J. 415-16 VII., KÁROLT KÖRÚT 3.1. 32, IHgATYASSY ANTAL ÉS FSA ■» I■ MÁZOLÓ- ÉS FESTŐMESTER BUDAPEST, X. KEIL, FÜZÉR UCCA 17/a TELEFÓNSZÁM: K. 74—48. TÖRÖK ÉS JUHÁSZ Budapest, vi. FESTffIPARI VÁLLALAT Polncháry-u 44 ElvifUlunk mindennemű eiobafestö, épl- * Teleién: let-, butormáxolö és fénycső munkát A. 907-03. flanel a pH OB lW!ugGan»p«ny képviselete ^lanaara M1LUNI ignac aSZfaltOk Buttapwt, Y, NÉdorooc* 6. ii. mcfis : OTT. MS-48, Mt—CT. LEGEZA SZILVIUS MOTÓRCSÓNAK ÉPÍTŐ ÉS JAVÍTÓ ÜZEM BUDAPEST, III., LAJOS UCCA 145 TEL.: Aut. 625—30 Széchenyi Gyógyfürdő a Bkodén orvosi tudomány minden esx- körére! és a különböző gyógy eljárások - UggSayd hoz szükséges fölszerelésekkel ellátva. A város minden pontjától könnyén megközelíthető. BÚTORT HUSZÁR TESTVÉREK BŰTORGYÁBOSOKNÁL VEGYEN Gyári áron — Gyári garanciával Részletre is. ^ Budapest, II., Zsigmond ucca 24 ’ KÖZTISZTVISELŐKNEK ÁRENGEDMÉNY ! KŐSZÉNBÁNYA ’S TÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN, (DRÄSCHE) BUDAPEST, V., KLOT1LD UCCA 3. TELEFON: AUTOMATA 255-54, 255—55 és 255—56. Budapesti Hírláp a logtartalmasabb magyar napilap t Hangja előkeld, bír­sszolgálafa tökéletes Zmnpft István vasút> és útépítő vállalkozó, kövező mester Kispest, Rákóczi u. 74. szám

Next

/
Oldalképek
Tartalom