Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1931-02-18 / 7. szám
J&xmmmlamif* Budapest, 1931 február 18. megvalósítani a gyorsvasát tervéi, kiépíteni a fürdővárost, rendezni a Tabánt és életrehívni számos olyan kulturális, szociális és közegészségügyi intézményt, amelyek mind előbbre viszik a most már milliós Budapest fejlődését. A külföldi kölcsön felvételének pontos időpontja mindazonáltal még bizonytalan, azonban hiszem, hogy mihelyt erre a ^megfelelő alkalom mutatkozik, a főváros nem fog- késlekedni ezzel a nagyfontosságú tranzakcióval. Szóvátettük azt a hírt, hogy az elöljáróságok felállítására még nem kerül sor ebben az évben. — A főváros minden ténykedése, — mondotta Kozma Jenő, — a költségvetés kereteitől van függővé téve. Az új elöljáróságok létesítése létszámszaporítással, valamint ingatlanvásárlással, vagy építkezéssel jár,, erről pedig a folyó évi költség-vetés nem gondoskodik. Ilyen körülmények között az új elöljáróságok megszervezése eltolódik és csak arról lehet szó, hogy az új határokkal megvont közigazgatási kerületekben elöljárósági expozitúrákat rendezzünk be, amelyek alkalmasak arra, hogy az átmeneti idő alatt mentesítsék az elöljáróságok túlterheltségét. Alkalmam volt a közelmúltban Seitovszky Béla belügyminiszter úrral hosszasan tárgyalni a főváros ügyeiről, amikor is a belügyminiszter közölte velem, hogy a legnagyobb készséggel hozzájárul a harmadik alpolgármesteri állás megszervezéséhez, amelyre ilyenformán rövidesen sor kerül. Elmondotta még Kozma Jenő a Fővárosi Hírlap munkatársának, hogy az imént lezajlott tanácsválasztás,, majd a polgármesterválasztás után, rövidesen összeül a törvényhatósági tanács, amelynek első teendője az ügyosztályi szakbizottságok megválasztása lesz. ESSBffiSSSÍffiBíliíSa» Rövidesen megkezdi működését a városházán a legfőbb pénzügyi ellenőrzőszerv Papanek Ernő, az újonnan kinevezett számszéki igazgató nyilatkozik a Fővárosi Hírlapnak az új intézmény feladatairól Seitovszky Béla belügyminiszter a fővárosi törvényben biztosított jogai alapján az elmúlt napokban Papanek Ernő dr. miniszteri tanácsost a fővárosi számszék igazgatójának nevezte ki. A kinevezés, szeles körökben keltett osztatlan örömet és megnyugvást, mert Papanek Ernő dr. pénzügyi szakértői minőségében az elmúlt hat év alatt már megmutatta, hogy tökéletes pártatlansággal, ügyszeretettel és hozzáértéssel foglalkozik a főváros financiális problémáival. Ripka Ferenc főpolgármester a törvényhatósági 'bizottság pénteki ülésén jelentette be ennek a nagy fontosságú pozíciónak a betöltését, amely minden oldalon általános megnyugvást keltett. Papanek Ernő dr. miniszteri tanácsos kétségkívül elsőrendű nyeresége a főváros igazgatásának. Pályafutása és eddigi munkássága azt mutatja, hogy egyformán jártas nemcsak a pénzügytechnikai, hanem a gazdasági és műszaki vonatkozású területeken is. Aktív főhadnagy volt, amikor családi, körülményei miatt otthagyta a katonatiszti pályát és csakhamar számtisztnek nevezték ki a pénzügyminisztériumba. Páratlan szorgalma és aktivitása már itt kitűnt. Rövid néhány hónap alatt elvégezte a gimnázium V— VIII. osztályait, érettségizett, beiratkozott az egyetemre és megszerezte az államtudományi, valamint a jogi doktorátust és letette az államszámviteli vizsgát. Ezt kör előleg pénzügyi fogalmazói minőségben működött Veszprémben. Képességeire felhívták a minisztérium akkori vezetőinek figyelmét és így történt, hogy csakhamar Budapestre rendelték, ahol a pénzügyminisztérium vasúti és közgazdasági osztályába nyert beosztást. Hivatalból elvégezte a vasúti tisztképző tanfolyamot és hosszú ideig munkálkodott ebben az ügykörben. Később a minisztérium legfontosabb reszortjához: a költségvetési ügyosztályhoz került, majd amikor a földgázakció komoly lendületet nyert, Böckh H,ugó államtitkár, a híres geológus helyettesévé, a bányászati ügyosztályba nevezték ki. Együtt szervezték meg a bányászati monopólium központi igazgatását és Papanek Ernő ekkor már nagy szerepet vitt a híres pozsonymegyei. (most megszállt területű) eggbelli petróleumterületek föltárásánál, valamint a bujavicai petróleumíizemek megszervezése és a debreceni földgázkutató kirendeltség felállítása körül. Abban az időben egész Európa felfigyelt a magyarországi földgázkutatás nagyszerű eredményeire és ekkor Papanek Ernőnek jutott az a feladat, hogy a magyar szempontoknak kedvező szerződéseket kössön a nagy német és angol földgáz- és petróleum- érdekeltségekkel. Böckh Hugó halála után átvette a bányászati főosztály vezetését, amely állandóan nőtt a mag-a jelentőségében, miután oda koncentrálták Magyarország összes bányáinak központi felügyeletét. Itt érte a minisztertanács megbízatása, amlely ezelőtt hat 'évvel Ripka Ferenc dr. főpolgármester mellé a kormány pénzügyi szakértőjének rendelte ki. Papanek Ernő dr. számszéki igazgató kinevezése után fogadta a Fővárosi Hírlap munkatársát, akinek a következő nyilatkozatot tette: — Jövőbeni munkásságom szorosan simul ahhoz a programhoz, ámenét Ripka Ferenc dr. főpolgármester úr székfoglaló beszédében a közelmúltban kifejtett. Nem az a célom, hogy az ellenőrzésnél megnehezítsem a főváros adminisztrációját, hanem, hogy azt a magam hozzájárulásával megkönnyítsem és gyorsítsam. Magától értetődik, hogy minden ténykedésemben a törvény rendelkezéseihez fogok ragaszkodni,, minden melléktekintet nélkül. Hatáskörömből folyik, hogy csak a köz érdekeit tartsam szem előtt, mert hitem, hogy a köztisztviselőt csakis és kizárólag ennek a szempontnak szabad vezérelnie. Elmondotta még a számszéki igazgató, hogy rövidesen megtörténik a helyettes számszéki igazgató kinevezése is és ha ez bekövetkezik, akkor sor kerül a hivatal megszervezésére. A számszéki igazgatóság egyébként a régi városházán fog berendezkedni. •ut.'xazttsm&x.:'* Nincs kizárva, hogy néhány tanácsnoki állásban személycsere történik Ripka Ferenc dr. főpolgármester gyors ütemben akarja lefolytatni a városházi tisztújítást és ezért a polgármesteri pályázat lejárta után nyomban kiírta a pályázatot a tanácsnoki, a főjegyzői és tanácsjegyzői állásokra. Apályázat határideje február 23-án jár le, ameddig a jelentkezéseket a főpolgármesteri hivatalba kell benyújtani. A városháza összes hivatalaiban, érthetően nagy várakozással tekintenek a tisztújítás elé. Az egész vonalon látható nagy megnyugvást keltett a városházi pártvezérok, valamint Sipőcz Jenő polgármester ama HORTOBÁGYI JUHTÚRÚ IMfaiÜoaAn kamaté 1 Tír®##: «"*• US #*87. TEJSZÖVETKEZETI KÖZPONT kijelentése, hogy a vezető főtisztviselők személyében nem lávámnak mélyreható változásokat. Ebből kifolyólag úgy vélik az érdekeltek, hogy a választás a magasabb pozíciókban nem fog meglepetéseket szolgálni. A Fővárosi Hírlap információi szerint a vezető garnitúrában lényeges eltolódások valóban nem lesznek, de arra mégis el kell készülni, hogy két-három tanácsnoki pozícióba új személyeket választ a törvényhatósági tanács. Még nem alakult ki teljesen a mértékadó tényezőknek erre vonatkozó elhatározása és így személyi kombinációkba nem is lehet bocsátkozni, az azonban bizonyos, hogy a nyugdíjazásra kerülő tisztviselők kiválogatásánál kizárólag a személyi képességeket fogják elsősorban elbíróim, mint ahogy ugyanez az elv érvényesül az új tanácstagok megválasztásánál is. SZENTGYÖRGYI ÉS VIII., BAROSS UCOA 88 — TELEFÓN: J. 308—97 TÁRSA Füvr£s GÁZ CaRatlosm unRúR I nróilzerílé&eR | CifSrácsaR KOLLERICH PÁL és FIÁI RT. Budapest, IV., Ferenc Józseí rakpart 21, sz udvari szállító Egészségügyi műszaki berendezések gyára Briindi János Budapest, VII., Fé tartly Sándor ucea 34. szám Központi fütéa. — Maltgvíz készülék. — Vízvezeték. — Csatornázási- és gázberendezések. — Berendez váratoknak vízműveket, osatemázáaokat ta derltötelepeket — TELBFON; József >18—19 Justus Sándor és Fia Gördüld faredőnyök, seéllemezredőnyök, bolt- ponyvák, vászon-, szövött- ég íaredőnyök gyára Budapest, VI. kér. Vörösmarty ucca 24/B. Alapíthatott 1886-ban. Telefőn-interurban: Automata 223—06. DOHA DÖME ES TAKSA PAPÍR ES ÍRÓSZEREK G9ÁRI RAKTÁRI a „PAPIRMAL®M“-hoz Z^TnZll Budopssí, IV., Aranyifiz acca § SCHIFF MIHÁLY passamáayBadesest, IV. mhászfca Ottokár iwca I. (Félametoé) EZÜST ÉBEKHEL ZITgtfTETVE. + TELEFON: AUTOMATA 934-78. A legazebb kivitelben ké#atok natautessiél# batorpasaaewrayl, precízebb, mávéssi kivitelben. I to gyapjúmnál- ndjuazt&láat éa minden * szakmába vágd munkál. BÚTORT ■MMHgraraKWganaEgraagsramwaj; HUSZÁR TESTVÉREK BÚTORGYÁR0SOKNÁL VEGYEN Gyári áron — Gyári garanciával Részletre is. Budapest, II., Zsigmonü ucca 24 KÖZTISZTVISELŐKNEK ÁRENGEDMÉNY ! SCHLESINGER ALAJOS CSÖHAGYKERESKEOÖ BUDAPEST, V. KERÜLET, VÁCI ÚT 30. SZ. TELEFÓN: AUT. 909—27 sorozat. Állandó nagy készlet mindennemű csövekben, fayence- és zománcáruban, víz-, gőz- és gázszerelvényekben. INFORMÁCIÓK kereskedelmi és magánügyben küllőid és belföldről cgjutáuyosabban beszerezhetők KÖZPONTI TODAHOZÓ BETÉTI TÁRSASÁG »46» Ő. ÉS TÁRSA Budapest, U., Váci úí 34. Telefón: 916-24. Postatakarékszámlák: Budapest 26.778 Wien 105.782, Berlin 122.214, Prága 77.476, Beográd 67.606 Giró számla: a Magyar Nemzeti Banknál KAMMATI! SPECIALISTA US II. IS BOSCH SERVICE TELEFÓN: JÓZSEF 393—73. SZÁM KÖNIG JÁNOS OKLEVELES GÉPÉSZMÉRNÖK Műszaki rtoda, grafikai szaküzlet BUDAPEST, IX., REMETE UCCÁ 23. Saját gyártelep TELEFÓN: J. 453-58 ^