Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1931-10-28 / 43. szám
Budapest, 19S1 október 28. äEBBattUIS&SSSS&IBSSBSUMraBSHUraeSdi & <)eBBfx®&e3Sc£!5a£ma32sassáX2&. T^^xsywt^usi^sJBesswaBs^í^^ariaax^rse^zK^sBxssaBSisíaKaaBíí^csrsyíssaíS^masűSi^sBS^ssKaassasssszs'. Drágul a távolsági forgalom a villamoson és az autóbuszon Változatlanok maradnak a szakasz- és vonatjegyek árai — Elkészült a közlekedési tarifareform tervezete A fóVáros költségvetése és a polgármester javaslata változatlanul fenntartja azt- a követelményt, hogy a községi üzemek többlet-jövedelmének biztosítása érdekében a közlekedési vállalatok/ hozamát fel kell fokozni. A közlekedési adók százszázalékos felemelése címén is három és egynegyedmillió pengő szerepel a deficit eltüntetésének együk orvosszeréül, amelynek előteremtése csakis úgy történhetik, ka a közlekedési vállalatok a tarifák felemelését mielőbb végrehajtják. A Fővárosi Hírlap már ismertette a különböző terveket, amelyeknek sorában a legnagyobb érdeklődésre kétségtelenül a Beszkárt és az Autóbuszüzem viteldíjának módosítása tarthat, számot. A döntő állásfoglalás még- nem következett be a közlekedési adók fölemelésére, az érdekelt vállalatok azonban már most megkezdették a különböző számításokon alapuló új díjtáblázat kidolgozását. A készülő javaslatról illetékes helyen a következő érdekes információt adták a Fővárosi Hirlap műnk at ár s án a k: — Függetlenül a törvényihatóság vezető tényezőinek döntésétől, teljésen készen áll a tarifareform tervezete. Az erre vonatkozó tárgyalásokon az a felfogás alakult ki, hogy az új közlekedési díjtételeknek figyelembe kell venni a szociális és méltányossági szempontokat, mindezt megelőzően azonban számolni kell az utascsökkenéssel, valamint a tarifa megváltoztatása esetén feltétlenül bekövetkező utaskieséssel és így elmondható, hogy nem könnyű feladat lBudapest közúti közlekedésének új viteldíjait meghatározni. — Az üzleti érdekek és a méltányossági szempontok összeegyeztetése tehát csak úgy vihető keresztül1, ha a kis távolságokra érvényes jegytipusokat változatlanul meghagyjuk. Feltétlenül érvényben marad a villamosókon a .16 filléres szakaszjegy, a 24 filléres vonaljegy, az autóbuszoknál pedig a 24 filléres szakaszjegy és a 30 filléres vonal jegy: ezeknél a kis távolságoknál a drágítás tehát nem érezteti hatását. Egészen más elbírálás alá 6$ilc a távolsági forgalomban érvényben[ levő tarifa- rendszer, amelyik sok tekintetben ma teljesen tarthatatlan. Minden közlekedési vállalkozás tarifaelmélete abból a bázisból fakad, hogy a teljesítmény igazodjon a jegyek áraihoz. A villamosközlekedésnél ma Budapesten kimondott anomáliának számit például az a körülmény, hogy az Erzsébet-híd pesti hídfőjétől aj Deák-térre érvényes átszállójegy 24 fillérbe keiül, de ugyanennyi az ára annak a jegynek is, amelyik P estszenti ő r in erői az egész város keresztülutazásával Újpestre való utazásig jogosít. Hasonló a. helyzet az autóbusznál is, mert ott a közvetlen járművekkel való utazás 24 fillérbe keiül, míg a legrövidebb eltéréshez való átszállás már 30 filléres jegy vásárlására kötelezi az utasokat. Ezt a rendszert akarja megváltoztatni a főváros vezetősége és bizonyára megtalálja a kellő számítást ahhoz, hogy a tarifamódosítás révén egyrészt szabályozza az utastömegek megoszlását, másrészt anyagilag is megtalálja a megfelelő ellenértékét. Hangsúlyozni kell azonban, hogy a kis távolságok menetdíjait épségben kívánják hagyni és csak a nagy távolsági forgalomban lépnek életbe a megfelelő módosítások. Értesülésünk szerint a költségvetés letárgyalása után kialakuló helyzetnek megfelelően nyomban a plénum elé kerül a Beszkárt és az Autóbuszüzem tarifareformja, mert a cél az, hagy az új jegytípusok pénzügyi hatása mielőbb érezhetővé váljék. Életbelépett az új tertőtlenítési szabályrendelet Hatósági feladat a fertőtlenítés Tavaly februárban készült el az új fertőtlenítési szabályrendelet, amely a régebbi hiányos rendelkezésekkel szemben pontosam és részletesen előírja, hogy mely esetekben kötelező a hatósági fertőtlenítés, ugyanakkor kimondja azt is, hogy a fertőtlenítés kizárólag hatósági feladat és azt magánvállalkozó nem végezheti. A tisztifőorvos javaslatára és a Fertőtlenítő Intézet szakvizsgálata alapján azonban a polgármester azoknak . az állami és fővárosi intézeteknek és gyógyintézeteknek, melyek megfelelő fertőtlenítő berendezéssel és erre kiképzett személyzettel rendelkeznek, megadhatja a házi fertőtlenítésre az engedélyt. Ez a rendelkezés a szanatóriumokra, klinikákra és kórházakra vonatkozik. Az engedély azonban csak a szokványos és Magyarországon- rendszeresen előforduló fertőző-bet egységekre adható meg. Az új szabályrendeletről Csordás Elemér dr., tiszti főorvos a következőiket mondotta a Fővárosi Hírlap tudósítójának: — Ha más végezte a fertőtlenítést, mint aki arra hatóságilag jogosult, akkor a dezinfíciálást meg nem történtnek kell tekinteni. Budapesten tizeronyolcféle, betegségről kötelező a fertőtlenítés: 1 épfene, ázsiai kolera, idifteritisz, vérhas, gyermekágyi láz, váltóláz, -gyermekparalizis, lepra, veszettség, takonykor, agygerinchártyalob, para-tifusz, pestis, vörheny, nyílt tuberkulózis, hastífusz, kiütéses tífusz és a himlő eseteinél. A tisztifőoívos előterjesztésére azonban a polgármester a fertőtlenítést más betegségieknél is elrendelheti. Iskolábajáró gyermekeknél kötelező a fertőtlenítés a tettesség és riihéfség eseteibe!,rM is, aőt a hatóság a fertőtlenítést, vagy fé-regnnentesítést szükség esetére, ha az gyermekeknél fordul elő, annak a környezetére is elrendelheti. — A kötelező fertőtlenítés a kerületi elöljáróság, illetve a tisztifőorvos rendeletére és ellenőrzése mellett történik. A szabályrendelet kimondja, hogy a fertőtlenítés hatósági eljárás, a fertőtlenítők pedig hatósági személyek és munkájuk megakadályozása esetén segítségükre karhatalmat vehetnek igénybe. — Külön intézkedik a szabályrendelet a fertőző betegek szállításáról is. Budapesten ilyet csak a Fertőtlenítő Intézet végezhet. Abból -a lakásból, amelyben fertőző beteg van kiköltözni nem szabad, tilos a fertőzött lakásba való beköltözés is. A kiköltözést öt nappal előbb jelenteni kell, hogy a hatóság a fertőtlenítésről gondoskodhasson. Különösen vonatkozik ez a rendelkezés a tüdőbetegek lakásaira. A tüdővésznél való fertőtlenítés egyébként fontos újítása a rendeletnek. * Érdekes és fontos intézkedés, hogy kolera, kiütéses tífusz, vagy himlő esetén nemcsak a lakást fertőtlenítik, hanem valóságos detektív munkát végez az intézet. Ily esetekben nyoinról-nyomra haladva fel kell kutatni a fertőzés forrását és fertőteleníteni mindazokat a helyeket, ahol a beteg a lappangási idő alatt megfordult és megfigyelés alá kell venni mindazokat, akikkel ezen idő alatt órintkezet. heiyzut megkívánja, hogy házbér gondjaitól szabaduljon I Mindenki Sm ma A we* & es tel- Zs fi j» jf- @ családi otthont, szerezhet 5% & i¥l Í3 » iiS 6 Bl 16 a® mondhatatlan BlOlCSOiSfl^Si saját házatl Rövid várakozás után a folyósított kölc-önből mái* építkeznek! „Saját otthon" Épitő-Takarék-Szövetkezei Budapest, VI., Vilmos császáoút 45. Telefon: 24—8-72 Marcalit andor és Ödön MÉRNÖK-ÉPÍTŐMESTER, VÁLLALKOZÓK BUDAPEST, I. KÉR., KELENHEGYI-ÚT 11—13 TELEFONSZÁMOK: 69-5-04 WEISZ A. logaskeréltgyár Pracizíós fogaskerekek, autó- és traktor-alkatrészek, gépgyártás, henger és főtengely-köszörülés Budapest, VIII., Nagytempíom-u. 34. Tel.: J. 398-05 és 455-85 Távirati cím: MODUL, BUDAPEST SCHLESINGER ALAJOS csőnagykereskedö Budapest, V«, Vácí-ú'c 30 Tel.: A. 909 27 Állandó nagy készlet mindennemű csövekben, fayence- és zománcárúban, víz-, gőz- és gázszerelvényekben Singer* «Jő Fatermelő, tűzifa- és szénnagykereskedő, Bpcst, Józsefvárosi pályaudvar X. kapú Telefonhívó József 311—19. szám. Kiváló tüzelőanyag készletem legolcsóbb napi árakon Köztisztviselőknek fizetési könnyítések STEINER ÉS SZIMPER dísz-, tempiom>, szobafestők és mázolok Budapest, IX., Üllői út 57 TELEFON: József 306-29. ParafakőnyárR.-!. L ezelőtt Kleines’ és Bokmayer Budapest, VII!. kér., Főherceg Sándor-ter 4. sz. Telefon: József 301—14, József 301—16. ra. o Készít sajtolt parafa-parketta padlóburkolatokat Teljesen zajtalan járású, lábmeleg, vízálló padló. 5SESS MEDICHEMIA BUDAPEST, X., HÖLGY-UTCA 14. legjobb legszebb legolcsóbb Eckmayer István Epést., VI., Vörösmarty-u. 47 lakatosárú és redőnygyáránál T.: Aut. 220-54. Alapítva 1892. Kemény Sándor •ki. mérnök. építőmester Bpcst, V., Panuonfa-ulca 46 Telelőn ■ Automata 926-24