Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1931-09-23 / 38. szám

2 Budapest, 1931 szeptember 23. Uf menetdifaki 1ü9 20 és 30 filléres fegyek a villamoson A takarékossági bizottságok egyik legnagyobb fel­adata volt a Beszkárt ügyvitelének megvizsgálása, ami azzal magyarázható, hogy a villamosvasút szerteágazó jogi és műszaki természetű ügyei annyira komplikáltak, hogy azoknak feltárása rengeteg munkát adott. A vizs­gálat megállapította azt a különben közismert tényt, hogy a Beszkárt adminisztrációja túl van méretezve, a műszaki irányításban pedig számos fölösleges szerv akadályozza az egyszerűsített eljárást. Mindezeken a nehézségeken azon­ban a vizsgálóbizottság nem segíthetett és kénytelen volt leszögezni azt a fájdalmas jóslatot, hogy a mai forgalmi viszonyok mellett, a villamos­vállalat nagyszabású jövedelmezőségéről sző sem lehet. Magától értetődik, hogy alapos gondossággal nézték, át a Beszkárt költségvetését, a statisztikai kimutatá­sokat, különböző adatokat és számvetéseket, amelyek mind igazolják azt a feltevést, hogy a külföldön is mindinkább mélyülő utascsökkenés a Beszkártnál sem marad el és erősen fokozza a bevételek visszaesését. A főváros vezetősége tisztában van a Beszkárt financiális ügyeinek mikénti alakulásával és ezért már jóelőre utasítást adott olyan természetű gyökeres tarifareform előkészítésére, ami lehetőleg igazságos elbíráláson alapszik és nem sújtja túlzott mértékben a főváros publikumát. Az erre vonatkozó tervek még csak nyers formában várják a kü­lönböző bizottságok kritikáit és egyelőre csak mint el­gondolások szerepelnek a közeljövő programjában. A Fővárosi Hírlap-nak beavatott forrásból szerzett értesülése szerint a Beszkárt tarifareformja a progresszivitás elvén épül fel. Kiindulási pontnak vették a MÁV most esedékes tarifa­reformját, amelynél ugyancsak érvényesül a progresszi­vitás mértéke. A tervek szerint a Beszkártnál háromféle jegytipust vezetnének be: 10, 20 és 30 filléres jegytipust. A tízfilléres tarifa a mai szakaszbeosztásnak megfelelően rövid utazásokra vonatkozik, a húszfilléres tarifa a kö­zéptávolságok menetdíjául szolgálna, míg a nagy távol­ságra . és átszállásokra a 30 filléres jegy ad jogosultságot az utazó közönségnek. Legnehezebb feladat a különböző vonal- és szakaszbeosztások megállapítása és a most folyó tanulmányok kizárólag arra szo­rítkoznak, hogy a jegyáraknak megfelelő kilo­méter távolságokat a villamosvonalak külön­leges irányainak megfelelően szabályozzák. A progresszív jegyrendszer és általában a tarifának olcsóbbítással és drágítással kombinált módosítása az illetékes tényezők szerint azért Ígér biztató eredményeket, mert ez az elgondolás a földalatti villamosvasútnál is kitünően bevált. A múltban a földalatti vasúton csak a 24 filléres egységes jegytipus volt alkalmazásban, nemrég azonban a 16 filléres szakaszjegyet is bevezették és azóta a deficites földalatti villamos jövedelmezősége komoly fellendülést mutat. Az elmúlt három hónap alatt olyan pénzügyi eredmények jelentkeztek a földalatti vasútnál, hogy a jövő évre már némi költségvetési fölösleget is várnak. A Beszkárt új tarifáitól azt remélik, hogy ellensúlyozni fogja az utas­csökkenést, mert a rövid utakra azok is igénybevennék a villamost, akik eddig, tartózkodtak még a szakaszjegy megváltásától is. Értesülésünk szerint a Beszkárt tarifa­reformját december első felében terjesztik a közlekedési szakbizottság elé. Meddő kísérletezések az Autóbuszüzemnél Uj motorok és Maybach-féle sebességváltók helyett olcsóbb benzinre van szükség Az elmúlt napokban sok szó esett az Autóbuszüzem­ről, annak a hírnek a kapcsán, hogy bérleti ajánlatot tettek az üzem átvételére. Konkrét írásbeli ajánlat eddig nem érkezett ugyan a fővároshoz, azonban már a szóbeli ajánlat annyira kedvezőtlennek látszott az illetékes té­nyezőkf előtt, hogy komoly bérleti tárgyalásokról aligha lehet szó. Függetlenül az ilyen természetű elgondolástól, az Autóbuszüzem modernizálási tervek végrehajtásával fog­lalkozik és mindenekelőtt az autóbuszok sebességváltójának korszakalkotó reformját akarja végrehajtani. A kísérleteket a németországi Maybach-rendszerü készü­lékkel végzik, amelyeknek a hírek szerint azv a nagy előnye, hogy az indítás utáni különböző sebességi fázi­sok bekapcsolásakor nem idéz elő zökkenéseket és rázkó­dásokat. A szabadalom magyarországi tulajdonjogát megszerezte az egyik budapesti gyárvállalat és kísérletezés céljából az Autóbuszüzem 715. és 302. számú kocsijaira felszerelte az újfajta sebességváltót, amelyek révén, körülbelül félmilliőpengős szállítás elnyerését reméli. A Maybach-készülék darabja ugyanis 2500—3000 pen­gőbe kerül, ami olcsónak nem mondható egy olyan ké­szülékért, aminek a használatban levő sebességváltó fölötti előnye egyelőre kiszámíthatatlanul problematikus. A Maybach-készülékek élettartamát tíz évre kalkulálva, az évenkénti amortizáció 250—300 pengőre rúg, ugyanakkor, amikor a most üzemben lévő sebességváltók évi javítása mindössze csak 125 pengőt igényel. Mindenesetre dicséretes, hogy az Autóbuszüzem nem akar elmaradni az autóbuszok tökéletesítése terén, csak Ne vegyen szőnyeget míg látványos kirakataimat meg nem tekintette. Gépszőnyeg helyett ma már vehet nálam kézzel csomózott elsőrangú árut igen jutányosán. Valódi keleti perzsaebédlő, összekötők. Kínai szőnyegek. Nemesített magyar perzsa, ebédlő- és kis szőnye­gek, torontáli, argaman, bouelé-szőnyegek, remek mokettakarók olcsóbban, mint bárhol. Csak első­rangú minőségek. SCHILLINGER BÉLA, sző- nyegnagyáruház, Budapest, VI., Teréz-körút 15. (Oktogon-térnél.) éppen érthetetlen, hogy miért éppen Budapest a magg másfélszáz autebuszávdt akarja a forradalmi újításokat kocsijain elvégeztetni. Londonnak, Parisnak és Berlin­nek sok-sokezer autóbusza van forgalomban, a budapesti autóbuszokkal teljesen azonos sebes­ségváltókkal és e nagy metropolisok gigantikus üzemei minden kísérletezési vágytól mentesülve csinálnak pontos, gyors és jő közlekedést. Az Autóbuszüzemnél az egymillió pengőt meghaladó évenkénti deficit mellett nincs sok értelme az ilyen pró­bálgatásoknak, amelyek ha beválnának is: olyan teher­tétellel sújtanák ezt a vállalatot, amelyet pénzügyileg csak a tarifák felemelésével lehetne ellensúlyozni. Erre pedig a mai idők egyáltalában nem alkalmasak. Mindezeknél a terveknél sokkal jobb volna, ha az Autóbuszüzem ambiciózus ifjú reformátora nem folyton azon törné a fejét, hogy miként lehet fölösleges és fantasz­tikus Maybach-féle kísérletezésekkel, új motorok felszerelé­sével és a verseny kikapcsolása miatt drágán beszerzett ben­zin következtében a pénzt pocsékolni, hauem inkább azzal foglalkoznék, hogy milyen megtakarításokkal lehetne a folyton emelkedő deficitet lemérsékelni. Beszámoló az idei gyermeknyaraltatási akcióról A székesfőváros gyermeknyaraltatási akciója szeptem­ber 20-án véget ért. Vasárnap érkeztek vissza az utolsó cso­portok és Petik Kálmán igazgató, az akció vezetője hétfőn számolt be részletesen Liber Endre alpolgármesternek, továbbá Schuler Dezső szociálpolitikai tanácsnoknak a nagyszabású gyermekvédelmi munka eredményeiről. Annakidején részletesen beszámolt a Fővárosi Hírlap azokról a nehézségekről, amelyek a pénzügyi krízis folytán az akció harmadik, befejező turnusa elé tornyosultak. A főváros vezetőségének gondoskodása és szociális érzése azonban gyorsan elhárította ezeket az akadályokat és a harmadik turnus is zavartalanul részesült az üdülésben. Vidékre, vagy külföldre kevesebben mentek ugyan a har­madik csoportokban, mint ahogy ezideig tervezték, ehelyett azonban lényegesen kiterjesztették a helybeli telepek üze­mét, úgy hogy ia rpssz viszonyok dacára végeredményben több gyermek Egészségét erősítette meg a főváros akciója, minfi tjövaly. Tavaly 18.000 gyermeket üdültetett a főváros hosszabb időn át és 30.000 gyermek nyaralt a. napközi telepeken. Ezidén 16.000 gyermek Volt vidéktöfu, külföldön és az erdei iPgoláhbcún, míg a napközi üdülőtelepeken 50.000-en voltak gondozásban. Vcgyredméwyben tehát 66.000-es számot értek el, a t/availyi 48.000-el szemben, ami a mostani gondterhes időkben gyönyörű eredmény. KS bérfizetési tasakot, levélborítékot, papírzacskót íj irt éi led- A ¥ Uvélboriték- ét II Badapeii, VIL, II T«l«)ón i II Mint&iott árajáa­olcióbhan szállít * papírzacskógyára J| Akáofa-ntc* 36 || J.333-01 || lattal szolgálok VIGADQ-KAVEHAZ V., Deák Ferenc-utca 2. * VIGADÓ-KIOSZK V. kerület, Vigadó-tér. Tulajdonos: BABÓCSY LŐRINC HUVTiR E3 SCHRANTZ RT Budapest, X. kér., Gyömrői-út 80 tfárosi iroda: VI., Vilmos császár-út 63 Telefon: 229—18. Kerti bútorok Jleéi bútorok nagy választékban KÖNYVKERESKEDÉS Rényi Károly A Magyar Kir. Állami Térképészet főbizományosa Budapest, IV., Kossuth Lajos-utca 2 Fennáll; 1768 óta. Telefon : Aut. 893-24 Ür Mindennemű katonai térkép, autótérkép, turista- térkép, Útikalauzok. Vasúti menetrendek. r JL" H Ä« Aszfalt és Kátrány Útépítő Részvénytársaság BUDAPEST, Vili. KÉR., KISFALÜDY-KÖZ 5, V. EM. 1­Telefon: 322—82 Vállalja minden tipusu utak építését I SCHLESINGER ALAJOS csőnagykereskedő Budapest, V., Váci-út 30 Tel.: A. 909 27 Állandó nagy készlet mindennemű csövek­ben, fayence- és zománcárúban, víz-, gőz- és gázszerelvényekben SZENTGYÖRGYI ÉS TÁRSA fCtés VIEL, Baross-ntca 88. — Talelon: J. 308—97. VÍZ GÁZ Tűzifa, szén, építési anyagok RINGWALD SÁNDOR asü£.2£SÖ£ii • VÁROSI TISZTVISELŐKNEK FIZETÉSI KÖNNYÍTÉSEK • BURROUGHS SPECÍÁLGÉPEK számlázás, könyvelés, bérelszámolás, statisztika részére a legtartósabbak és legcélszerűbbek. Tájékoztató leírásokkal és szervezési tanácsokkal készséggel szolgálunk, a gépek bemutatását bárhol ingyen és vételkötelezettség nélkül eszközöljük BURROUGHS IRODAGÉPKERESKEDELMI R.-T. Budapest, IV, Váci-utcai—3. (BejáratTürrlstván-u. 8) Tel. Aut. 817-89 Közúti gőz- és motorhengerelést vállal Tf Sürgönyeim : WOLFF ERNŐ Budapest, I., Kelenföldi-út 1 59-9-68

Next

/
Oldalképek
Tartalom