Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1931-09-09 / 36. szám
Budapest, 1931 szeptember 9. 7 Közvetlenül küszöbön áll a rokoncélú üzemek egyesítése A kenyérgyár és a Lóhúsüzem az Élelmiszerüzem irányítása alá kerül — Beolvasztják a Gellért-fürdőbe a Rudas- és a Széchenyi-fürdőt — Az egyesítést beleillesztették a szanálási nro0ramha Nagy tervek és komoly elhatározások érlelődnek a főváros irányító köreiben. Mindazok az elgondolások, amelyek az üzemek racionalizálását tűzték ki maguk elé: a megvalósítás közvetlen "küszöbén állanak, kiindulva abból, hogy az üzemeknek és üzleti vállalkozásoknak olymódon kell a jövőben hivatásukat betölteni, hogy a gazdálkodás egyszerűbb és olcsóbb lehessen. Az üzemek egyesítésének keresztülviteléről van szó, amelynek szükségességéről számtalanszor adott hangot a Fővárosi Hírlap és sürgető módon követelte a rokoncélú és azonos hivatású vállalatok közös vezetés alá való helyezését. Az errevonatkozó előkészítő tárgyalások ma már folyamatban vannak és most már csak rövid terminusa is publikussá válik. Az üzemi politikának új alapokra történő helyezéséről illetékes helyen a következőket mondották a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Elsősorban az élelmezési üzemek közös vezetését fogjuk keresztülvinni, mert itt feltűnő' abuzusokról nyertünk tiszta képet. Elsőnek említjük meg a községi kenyérgyárat, amelyik 1,818.151 pengős költségelőirányzattal látja el feladatát és ebben a hatalmas számadatban mindössze csak 29.535 pengővel iszerepel az üzleti fölösleg. Ha végigtekintünk a kiadások oldalain, akkor érthetővé válik ez a minimális nyereség, mert a kenyérgyár, amely most árszabályozó hivatásának megfelelően alacsony kenyérárakkal szerepel, mégis sokkal tekintélyesebb üzleti eredményt tudna felmutatni, ha racionálisan működnék. Nagyon jól tudjuk, hogy a pélcüzlem.ek aránylag a luJcratívabb üzletek porába tartoznak és így érthetetlen, hogy a kétségtelenül számos kedvezménnyel működő községi üzem nyereség- számlája ilyen jelentéktelen összeget mutat föl. Megvilágosodik azonban minden rejtély, ha azt látjuk, hogy a személyi kiadásokra 144.963 pengőt költenek, amit feltétlenül le lehet faragni az okosan keresztülvitt üzemi koncentráció révén. A dologi kiadások rovatában 1,643.653 pengő a főösszeg', amelynél ugyancsak jelentékeny megtakarítás alkalmazható, ha a beszerzéseknél a reális üzleti célkitűzések érvényesülnek. — Még kirivóbb példát mutat a Községi Lóhúsüzem, amelyről köztudomású, hogy hatalma is forgalmai bonyolít le az utóbbi években. A személyi kiadások és járandóságok 137.747 pengőre rúgnak, a dologi kiadások pedig 2,661.530 pengőt tüntetnek fel, tehát itt is mutatkozik olyan lehetőség ami a raciónalizálás következtében pénzügyi előnyökkel kecsegtet. Ennél az üzemnél mindössze 12.823 pengő az üzleti fölösleg, olyan jelentéktelen, hogy álmélkodva kell kérdezni: miiképpen drányosul a forgalom és a, nyereség két összege? A költségelőirányzat az elmúlt évben 2,912.100 pengő volt, ami az előző évvel szemben 111.650 pengő többlet- kiadást jelent. Meg kell tudnunk, hogy miből tevődnek össze ezek a többletkiadások, amelyeknek lecsökkentését feltétlenül végre fogjuk hajtani. — Mindez azonban nem oldja meg az üzemi különállásokban rejlő veszedelmeket és ezért feltétlenül az egyesítés végrehajtását fogjuk elrendelni. Az élelmezési üzemek élén kétségtelenül a Községi Élelmiszerüzem vezet, amely a maga hivatását és munkásságát kiváló szakértelemmel párosult gondos vezetéssel bonyolítja le. Semmi értelme sincs annak, hogy rokoncélú kisebb üzemek különálló árpolitikát folytassanak, eltérő anyag- beszerzési eljárást kövessenek, mert annak csak a főváros látja kárát. A megduzzasztott Élelmiszer üzem természetesen nem azért nyerne újabb működési lehetőségeket, bog}* a magántcvékepység érdekeit károsan befolyásolja, hanem azért, hogy közös irányítással lukratívvá változtassa az összes élelmezési üzemeket. — Hasonló a helyzet a fürdőintézményeknél is, amelyeknek egységesítése talán egészen új helyzetet teremt a főváros fürdőpolitikájában is. Meg kell nézni például a Rudasfürdő 330.940 pengős költségvetését, amelyből kiderül, hogy a személyi kiadásokra 50.800 pengőt költenek évenként. Ezzel szemben a dologi kiadások összege 290.540 pengőre rúg és ha ez így van, akkor felmerül az a probléma, hogy miért Szabod az ilyen kis üzemnek ekkora hatalmas személyi juttatásokat folyósíteini. A Széchenyi-fürdő költségvetése 1,331.633 pengő, ahol aránylag sokkal kisebb a személyi kiadás: 128.899 pengő. Ez az összeg is azonban olyan tekintélyes, hogy azt tovább fontaibani aligha lehet. Itt a dologi kiadások 1,202.734 pengőt tüntetnek fel, tehát a helyzet viszonylag kedvezőbb, mint a Rudasfürdőnél, de még ez is tarthatatlan. Az összes fürdőintézmények közül a Gellértfürdőben látjuk a vezetésre hivatott szervet és ezért a fürdőüzemek központosítása a már kormányrendeletekben is sürgetett kívánságok nélkül is be fog következni. * Informátorunk mindehhez hozzáfűzte még azt is, hogy a törvényhatósági tanács szanálási programjában a rokoncélú üzemek egyesítése már szerepel és így csak. a közgyűlés hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy a kisebb üzemek feloszlatásával egyeidejüleg a beolvasztást sürgősen keresztülvigyék. Álapos megfigyelések mutatják, hogy az ipari üzemek világításának racionalizálása a munkateljesítményt 30°ta-al növeli. Á munkahelyek káprázásmentes, világítása kíméli szemünket és gazdaságos. Használjunk tehát modern TUNGSRAM GYÖNGYFÉNYLÁMPÁT! r,„.„ «X EGYSEGES KÖZSÉGI POLGÁRI PART JL/ZjZÍÍ* fcÍpa(a^oB_la|»|{i. Budapesti mintára alkotják meg a baseli és zürichi pedagógiai szemináriumokat Svájci tanulmányi bizottság a németországi intézmények fölé helyezi a fővárosi szeminárium szervezetét A Pedagógiai Szemináriumot annakidején azzal a határozott célkitűzéssel hívták életre, hogy lehetővé tegyék az utánképzést és a magasabb pedagógiai irányelvek elsajátítását mindazok részére, akik a főváros oktatóintézeteinél nyernek majd jalkalmaztatást. Meg kell állapítani, hogy a Pedagógiai Szeminárium kivá.- lóan megfelelt ennek a feladatnak és olyan oktatógárdát bocsátott a főváros rendelkezésére, amelyik; a legszigorúbb kritikát is kiállja. A főváros a tanár- és tanítójelölteik továbbképzésének megkönnyítését azzal is alátámasztotta, bogy a szeminárium hallgatói részére, ösztöndíjakat folyósított és ezzel lehetővé tette, hegy a tanulást az esetleges anyagi gondok ne gátolják. A fővárosi oktató intézetek ben hekövetkezett túlzsúfoltság nemrégiben arra indította a főváros vezetőségét, hogy a Pedagógiai Szemináriumba a felvételt korlátozta, mert az ott diplomát nyert tanárokat és tanítókat nem tudta a különböző iskolákban foglalkoztatáshoz juttatni. Szó volt egy időben arról is, hogy a szeminárium működését bizonyos időre felfüggesztik, ezt a gondolatot azonban elvetették és csupán korlátozó intézkedéseikkel mérsékelték a beiratkozást. Ma az a helyzet, hogy a Szemináriumnak lényegesen Msebb létszámú növendéke van, mint azelőtt, azonban az utánpótlás lehetősége így is tökéletesen biztosítva van. A Pedagógiai Szeminárium nagyszerű munkásságát a külföldről is élénk figyelemmel kisérik és ezzel magyarázható, hogy a közelmúltban számos tanulmányi bizottság jelent meg az intézmény tervezetének és oktató rendszerének megvizsgálására. Legutóbb Svájcból érkezett háromtagú, pedagógusokból álló bizottság, akik Ozömy Frigyes dr., a Pedagógiai -Szeminárium főigazgatójának előzékenységéből minden részletét megkapták a főváros utánképzési rendszeréről és alaposan betekintettek az oktatásra és a tanításra való előkészítés összes titkaiba. A svájciak a legnagyobb elragadtatás hangján nyilatkoztak a Pedagógiai Szeynináriumban tapasztaltakról és közölték, hogy Budapestről Németországba is ellátogatnak, hogy az ottani hasonló intézmények munkásságát is megismerjék. A magyar oktatásügy szempontjából örvendetes értesítés érkezett az elmúlt napokban -a fővároshoz. A svájci komité tagjai udvarias levélben megköszönték a budapest szíves fogadtatást, majd bejelentették, hogy a németországi tanulmányút eredménye jóval alatta maradt a budapestinek, mert az ottani utánképző főiskolák tanítási rendszere nem felel meg teljesen a svájciak elgondolásának. Éppen ezért a Bázelben és Zürichben felállítandó utáüképző főiskolákat teljesen a budapésti Pedagógiai Szeminárium mintájára csinálják meg és átveszik az itt bevezetett oktatási rendszert. A svájciak bejelentése a legnagyobb elismerés a budapesti oktatásügy iránt, mert köztudomású, hogy Svájcban a pedagógiai tudomány a legmagasabb nívón áll.