Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1931-09-02 / 35. szám
8 Budapest, 1931 szeptember 2. Hatszázezer pengő értékű útépítési munkát .kezdett el a múlt héten a főváros. Az útépítési ügyosztály a szigorúan megszorított pénzügyi keretek között is igen számottevő munkát produkál. A múlt héten adták át a forgalomnak a X., Telep-utca új keramitburkolatát, amely egyelőre a Iiajtsár-út és a Bákospatak közti szakaszon készült el. Az útépítési ügyosztálynak az a szándéka, hogy a Telep-utca burkolását sürgősen továbbfolytatja, mert ezen az útvonalon rövidesen nagyfontosságú autóbusz- reláció létesül. A napokban is több nagyobbszabású útépítési munkát kezdetett el a főváros. Így most épül a kikötői főút, amely keramittal lesz burkolva, a III. kerületi Szentendrei-út bazaltfej tő-burkolata és már készül a Magyarádi-út is. Egyedül ez a háromi útépítés hatszázezer pengőt reprezentál. Versenytárgyalási megbízások A mült héten tartott nyilvános és ozűkkőrü versenytárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták: Villanyiam]»fik: szállítását az Iliász-ntcaí iskolánál: Engel Károly 3734, a miskolciüti antötonszfőmftlielynél: Nedelkovits és Társa 3697. a Msrglöíli- úti szeretetotthonnál: Déry Emil é© Társa 5832. Kövező élőmunkát az Éleliuiszernagyvásúrtelep- liez vezető főátnál: Ob&ndorf&r József és Fia 23.213, ’ Keramit burkolási munkát ugyanott: Marik Ernő és Társa 145.860, Gyalogútaszfaltozási munkát ugyanott: Helvey Tivadar 8265, Támfal- és vasbetonlépcsőéjiltést a Mész-utcánál: Kulás János 37.935 pengő vállalati áron. Mázolási munkát az Erzsébet-szeretetotíhonnál: Sajgó Alfréd 4998, a Töth Kálmán-u. iskolánál: Kováts István 4976, Lakatosmunkát a váciftti városi bérbázaknál: Haas és Somogyi 2800, : Kazánjavítási munkát a Szt. Lászlö-kőrliázn&l: Zöld József 2800, 1 ' Vlznyomásemelő berendezési munkát a Maglőili- üti szeretetotthonnál: Riemer Miksa 11.535, Villanyszerelési munkát a tölgyfautcai tiidő- heteggomlozönál: Vitéz Abucsay ISándor 7483, Burkolőmunkát a fehérsastéri iskolánál: Fekete Mihály 1874 pengő vállalati i áron. Beérkezett ajánlatok A mült héten tartott versenytárgyalásokon a különhöső közmunkákra és közszállításokra a következő cégek pályáztak: A Közraktár-u. fellett szín áthelyezési munkálataira pályáztak: Kajlái' Lajos 6480, 1368, 1550, iOetl Antal1 6500, 1600, 1000. Berényi és Lengyel ‘7435, 1020, Kőbányai Gép- és Vasszerkezeti Műhely 7895, 2232, 1400, Márkus Lajos 8300, 1250, Ledniczky és Társa 8520, 1200, Haas és) Somogyi 9200, 450, 800. Fodor1 Béla 9850, 1440, 1200, Biró László 9980, 1720, 1500, Läufer József 10.200, 1600, 600, Katzmarek és Társa 10.600. 550, 500, Ganz és Társa 12.500, 2500, 600, Lepter János: 13.500. 40, Magyar Vagon- és Gépgyár 14.000, 3000, 1400, Teiohner Adám 15.600, 1610 pengővel, I Az élei mi szer-nagyvájsár telepen építendő darabáruraktár munkálataira pályáztak: Hoffmann Dezső 10.750, Biró Elemér 12.000, Klenovit® és Báthory 12.270, Popper Zsígmond 12.620, Csemegi Géza 12.900, Hutter és Schrantz 4574, Haideklcer Sándor 4590, Stadler Mihály 4739, Gosztonyi és Társa 1392, iMagyar Asphalt 1200, Po&nangzky és Strelitz 1872, Helvey Tivadar 2016, Balassa András) 436, Schrei! Gyula 772 pengővel. Az erkeluteai iskola kőművesmunkálataira pályáztak: Hengl Andor 3440, Katona Imre 3574, Deák (Sándor 3653. Cristofoli Vince 3924, Vincze Lajos 4041, Lovas Sándor 4275, Kosály Ödön 4461 pengővel. Az éleimiszer-nagyvásártelepen létesítendő vámszabad rak tár sodronyf on at munkáira pályáztak: Kollerich Pál1 922, Vass és Kovács 1107, Deichsel A. 1004 pengővel. A Horthy MiklöS-szeretetotthon bútorasztalos- munkáira pályáztak: Gera Lajos 32.779, Bricht'a József 34.851, Kühne rt. 36.968, Keresztessy Ödön 38.460, Dören Henrik 12.682, Zápotyán Péter 14.602, Fircsa Béla 14.963. Oesenás J'ános 24.021. Kovács I3éla 14.040, Ranyák József 23.766, Neográdi Miklós 10.306, Kas® Béla.'8513 pengővel. Ugyanott a bútormázolási munkákra pályáztak: Knesz Gergely 2476, !Tarjány István 3291, Kenyeres Károly 3908, Fischer és Hartmann 3977, Szili Rezső 4008. Mihály Ferenc 4188, Nagy Pál 4263, Kondor János 4397, Roskai Ernő 4908, Hantos Testvérek 4934, Wiegmann Frigyes 4973, Szkokán József 4990, Liktor Ferenc 5430, Török és Juhász 6280 pengővel. I A jőzsefvárosi plébániában szükséges vízvezetéki munkákra pályáztak: Fekete Ödön 7900, Cross. Charles 8332, Buchta Károly 8897, Körting B. 9492, Botos Gyula 10.437, Marigittay Gyula 10.487, Septei Lajos 10.829, Nagy Pál 11.433 pengővel. f A rákoskeresztúri temetőben emelendő síremlék kőfaragömunkáira pályáztak: Iparos Vállalkozók Szöv. 40.220, Seenger Béla 41.923, Král Gyula 43.797, Müller Dezső 44.420. Aprily Testvérek 49.996, Dunamenti Kőbánya rt. 68.560, Elchbaum Mór 7883 pengő. ■ Az élei m iszer-n agy vásár telep villany világítási munkáira pályáztak: összmunkákra: Sigray István 247.179, Be.ne Benedek 247.676, Erőátviteli és világítási rt. 281.519. Hoffer és Szommer 288.392, Alexy György 295.909, Ganz és Társa 303.119, Geiringer 'Ödön 303.426. Csépay Jenő 303.793, Novák Pál 313.660, Stern Sándor 332.616, Hatschek. Guttmann é® Társa 334.583, AEG Unió 351.512. Stróbl Vilmos 359.512, Magyar Sreimens-Schuckert Művek 373.675 pengővel. A Mária Terézia-téri plébánia asztalon-, la.katos- és mAzolŐmunkáirn. pályáztak: Hegedűs és Niagy 7961, Madary Gyula 8222, Fischer András 8435, Hufnägel Imre 9469, Ranyák József 9736, Kel© 'Mihály 9764, Polgár Ignác 7689, Jónász és Weiner 5779, Kada Márton 8384, Skolkay Mátyás ‘8105, Gebey Ferenc 8317, Bakos Ernő 2304, BaJco Sándor 2537. Kis'zeJy Géza 3116, Fock Géza 3240, Kovács Testvérek 3797 pengővel. LI N O L E burkolási szakvállalat CSÁSZÁR IMRE Budapest, IX., Lónyai-u. 36. Telefon: Automata 887—49. Ajánlatok díjmentesen Magyarország aranykoszoras mestere SxlezáBc László harang- és ércöntőde, harangfelszerelés és haranglábgyár BUDAPEST, VI., Frangepán-utca 77. szám Telefon; Aut. 913-53 SZÉKELY ÉS TÁRSA MÉRNÖKÖK ELEKTROMOS VILÁGÍTÁSI 1 GÉPI KÉPVISELETEK ÉS ERŐÁTVITELI VÁLLALAT | ÉS MŰSZAKI CIKKEK TELEFON : 296-60. | BUDAPEST, V., ÁRPÁD-U. 7. Bazilika részére készüli 7945 kg új harang Az 1900. évi párizsi világkiállításon díszoklevéllel, 1921. és 1923. évi vasipari kiállításon aranyéremmel, az 1925. és 1926. évi kézműipari tárlaton kormánydiszoklevéllel, 1927. és £928. évi budapesti, székesfehérvári, szentesi és szombathelyi kiállításokon nagy aranyéremmel kitüntetve. Számos egyházi clismerölevél ! - issen szolgál I ~~ .......... Kö ltségvetéssel díjmen- Előnyös fizetési leltételek ! SCHAFFER KÁROLY OKLEVELES MÉRNÖK Vasút-, út-, betónépítési vállalkozó, kövező-mester Budapest, IV, Kecskeméti-u. 13 , III. em. 1. Telelőn: 844—12 Singer9 «József Fatermelő, tűzifa- és szénnagykereskedő, Bpesi, Józsefvárosi pályaudvar X. kapu Telefonhívó : József 311—19. szám. Kiváló tüzelőanyag készletem legolcsóbb napi árakon Köztisztviselőknek íizetési könnyítések ezelőtt Kleiner és Bokmayer Budapest, Vili. kér., Főherceg Sándor-íér 4. sz. Telefon: József 301-14, József 301-16, sz. Készít sajtolt parafa-parketta padlóburkolatokat Teljesen zajtalan járású, lábmeleg, vízálló padló. PARKFTT POLITZER is OKLEJSZKY I Hit ALI I Budapest,V., SZEMÉLYHÜX-U.25 KAR TE LEN KÍVÜL TEL: AUT. 193-14. ALAPÍTVA: 1897. PEOCZELLER BÁLINT kövező, útépítő és burkoló vállalkozó Telefon: Budapest, Kőbánya 74—81. X., Korponai-u. 11. KARBURATOR SPECIALISTA VASUTCaiG BOSCH SERVICE TELEFON: JÓZSEF 393-73. SZÁM. Utépitőgépek betonutak, aszfaltutak és felületi kezeléssel ellátott utak részére. Gőzmosó- és gőzfőző- berendezések 9 Magyar Radiátorgyár I Budapest, X. kerület, Győmrői-út 76 78. sz. $ R.-T. Bpest, IV., Károly király-út 10. oki. mérnökök, kövezőmesterek, építési vállalkozók Telefon: 873—77. Megbénul az árvaszék munkája, ha sürgősen nem reformálják meg az intézmény adminisztrációját Az árvaszék elnöke, dr. Ágoston Géza már több előterjesztésben és jelentéslsen rámutatott arra, hogy az árvaszéken az ügyforgalom rendkívüli módon történt megszaporodása következtében igen nagy a személyzethiány. A felmerült bajok és nehézségek megszüntetése érdekében az árvaszék elnöke már 1928-ban javaslatot készített, amelyet a törvényhatóság pénzügyi bizottsága is elfogadott és akkor a javaslatot azzal adták ki a tanácsnak, hogy az átszervezésre készítsen sürgős tervezetet. A főváros mostani súlyos gazdasági helyzete, továbbá a kormány ismert elvi állásfoglalása folytán, amely új állások szervezését lehetetlenné teszi, az árvaszék módosította korábbi előterjesztését és néhány héttel ezelőtt olyirányú státuszarányo- sítási javaslatot terjesztett a polgármeser elé, amely anyagi szempontból megterhelést nem jelent, költségtöb- lettel nem jár, viszont a fennálló bajokat és nehézségeket átmenetileg megszüntetné.- Az árvaszéken mutatkozó komoly nehézségekről Ágoston Géza árvaszéki elnök a következőket mondja: ‘—1 Hivatalvezetői felelősségem tudatában kötelességem nyomatékosan rámutatni, hogyha ez a rendezés, illetve státuszarányosítás hosszú késedelmet szenved, az árvaszék működésében súlyos bajok következnek be, annál is inkább, mert adminisztratív úton az ügyforgalom csökkentésére éslaz eljárás egyszerűsítésére a már eddig alkalmazott módokon felül újabb lehetőség nines, a jövőben pedig a törvénykezés egyszerűsítéséről szóló 1930:XXXVI. t.-c. ^következtében, ,— amely a gyámhatóság eddigi hatáskörét, a kiskorúak tartási és elhelyezési ügyeiben, nagymértékben bővtette — az ügyforgalom további nagymértékű emelkedésével lehet számolni. A törvény életbeléptetése óta eltelt néhány hónap alatt ez a munkatöbblet, amely nemcsak az ügyek számának emelkedését, hanem az ügyek természeténél fogva a velük járó nagyszabású tárgyalások következtében a referensek fokozottabb munkaidejének igénybevételét is jelenti, máris rendkívüli mértékben tapasztalható. A jövőben ez a munkaszaporulat -egész bizonyosan még nagyobb lesz, úgyhogy a székesfőváros vezetőségének egyik legsürgősebb feladata, hogy az árvaszék dolgát tűzze napirendre és hajtsa végre azokat a reformokat, amelyek e nagyfontosságú intézmény zavartalan működése érdekében halaszthatatlanul szükséges. HIRSCH LÁSZLÓ UT-, VASÚTÉPÍTÉSI ÉS KÖVEZÉSI VÁLLALKOZÓ BÜD/SPEST, I., ELEK-UTCA 9/a. TELEFON: 69-5-45 >>*-~ MSI A' JK « Aszfalt és Kátrány Útépítő Részvénytársaság BUDAPEST, Vili. KÉR., KISFALUDY-KÖZ 5, V. EM. 1. Telefon: 322—82 Vállalja minden tipusu utak építését CUITODIf ALPHONt MÉRNÖKI IRODA ÉS ÉPÍTÉSI VÁLLALAT IPARI BERENDEZÉS RÉSZÉRE BUDAPEST,V.KER,, NÁDOR-UTCA 19. SZ. TEL.: AUT. 120—07 ALAPÍTÁSI ÉV 1876 Gyárkéményépíiés Gőzkazánbefalazás Ipari kemencék építése és tervezése KÖZPONTI FUTESEK ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BÉRÉN- SZEPES8Y SÁNDOR utóda DEZÉSEK VÁLLALATA SZEPESSY GYULA old. mérnök, Budapest, VII., Abonyi-n. 25. Tel. : J. 380—30 EMELETES elsőrendűen épített modern BÉRVILLA 30 évi adómentességei, három komplett úri lakással 110.000 P-ért kedvező feltételekkel eladó. Az átvételhez legalább 35.000pengő szükséges. VII. KÉR., THÖKÖLY-ÚT 172