Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1931-08-26 / 34. szám

Talpraállásimk elengedhe­tetlen, de biztos feltétele: a nemzeti erők összefogása A község’! háztartások egyensúlya döntő jelentőségű az ország egészséges közgazdaságának kialakulásánál Becsey Unta! péíiiink meglámaiafatlanságáink jelentiséiéril Az új kormány már elfoglalta helyét és megkezdette a gazdasági regeneráció előkészítését. A feladat nehéz, mert a megoldásra váró problémák sokasága a legna­gyobb óvatosságra és körültekintésre inti a felelős té­nyezőket. A cél: Magyarország közgazdasági erejének feljavítása és ezzel az egész dolgozó társadalom élet- lehetőségeinek növelése. Ehhez a sziszifuszi munkához azonban nem elégséges egyedül a kormányrendeletek ereje, hanem az összes köziiletek és egyedek fegyelmezett­sége, valamint úgy a köz-, mint a magántevékenységnek a nagy cél szolgálatába való beállítása is szükséges. Ezekről a kérdésekről folytattunk beszélgetést —• Budapestnek ebben a vonatkozásban vezetni kellene, nemcsak azért, mert itt koncentrálódik a gazda­sági élet és mert a maga nagy tömegével egy ország cgyhet ed részét alkotja, hanem, mert lehetőségek vannak arra, hogy a ma(pd pénzügyi és cfa\zda\3>á.gi erejével ap o,\míg közgazdaságát c% a valuta stabilitását előmozdítsa. A büdzsé legközelebbi tárgyalásánál az Egységes Községi Polgári Párt azt a álláspontot fogja képviselni, hogy a háztartási egyensúly biztosításán kívül valu­tánk érdekei is alátámasztást nyerjenek. Becsey Antal törvényhatósági tanácstaggal, az Egységes Községi Pol­gári Párt alelnökével, aki a következőket mondottat a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Nemcsak országos vonatkozásban, hanem az ön- kormányzatnak saját és általános szempontjai érdekében döntő fontosságú két probléma áll a feladatok előterében. Az egyik: a háztartások egyen,súlyának .tűzzel-vassal, minden célravezető eszközzel való helyreállítása, a másik: a vaíuMnk stabilitásának feltétlen, biztosítása. A mai nehéz viszonyok alakulása idején ez a két pont az elő­feltétele a kdnfZQlidációnak, a bázis, amire egész gazda­sági életünk támaszkodhatik. Ebből következik, hogy nemcsak országos érdekek, hanem a helyi szempontok is parancsolólog diktálják ezeknek a követelményeknek az érvényesítését. A háztartások egyensúlya helyi vonat­kozású érdele és kötelesség, a másik feltétel pedig első tekintetre olyképpen ítélhető meg, hogy az már állami és kormányzati feladat. Ez a látszat azonban .nyomban el- oszlik, ha a dolgok mélyére hatolva látjuk, hogy ez is elsőrendű érdeke minden közületnek és önkormányzat­nak, amelyek elválaszthatatlan függvényei az állami p én ziigy e k alakulásán ak. — A városok gazdasági tevékenységének oda. kell irányulni, hogy ebből a nézőpontból ítélje meg a maga gazdasági feladatait. A háztartási egyensúly elöntő jelentőséget és hatást gyakorol a közületek és az ország közgaz­daságára. A valuta stabilitását nagymértékben befolyásolja, hogy az önkormányzatok számára szükséges beruházási köl­csönök, mennyiben használnak vagy -ártanak a valutánk erejének. Kölcsönök felvétele és külföldi adósságok fize­tése : rendkívül erős visszahatással van pénzügyi é\$ gaz­dasági életünk egész rendszerére. Nem közömbös tehát, hogy minden pénzügyi műveletnél alapos vizsgálat álla­pítsa meg, vájjon mennyiben szolgálja az pénzügyi érde­keinket. Bizonyos, hogy eddig is a pénzügyi kormány ingerenciája alá tartoztak az önkormányzatok ilyen ter­mészetű tevékenységei, de attól függetlenül bele kell vinni azt az öntudatot a közületek falai közé, hogy minden -elgondolásuknál elsősorban pénzünk megtámadhatatlanságát tartsák szem előtt. EOGEKSERGER FÉLE KÖNYVKERESKEDÉS Rényi Károly A Magyar Kir. Állami Térképészet fobizományosa Budapest, IV., Kossuth Lajos-utca 2, Fennáll: 1768 óta. Telefon: Aut, 893-24 ♦ Mindennemű katonai térkép, autótérkép, turista- térkép, Útikalauzok. Vasúti menetrendek. Ennék keresztülvitelére a sokat emlegetett idegenforga­lom és az elhanyagolt trahzitókereskedelem nyújt lehe­tőséget deviza beszerzések révén: olyan eszközök ezek, amelyeket feltétlenül a főváros gazdasági politikájának gerincévé kell tenni. — A gazdasági érdekeltségeknek fölötte érdekes megfigyelései vannak általános pénzügyi és gazdasági szempontokból. Ezek között első helyen áll az a kíván­ság, hogy a Nemzeti Bank bankjegypolitikája revízióra szorul. A helyzet ugyanis az, hogy amikor a Jegybank megala­kult,, 100 millió pengő aranyfedezettel indult, amit ki­egészített a szükséges devizaállomány. A Jegybanknak tehát meg volt a szükséges és törvényben előírt 24%-os minimális aranyfedezete, amelynek erejéig élt is a bank­jegykibocsátási jogával. Ebben az időpontban viszont körülbelül 500 millióra rúgott az összes magyar pénz­intézeteknél elhelyezett betétállomány, de ma már 2 miiiiárdra becsülhető ez a mennyiség. Leszámítható ebből 500 millió pengő olyan betét, amelynek mozgósítására, nem mutatkozik föltétien szükség. De mi történik akkor, ha a l1/2 milliárd betétállomány utat kereti a különböző szük­ségletekre? Hisz a Nemzeti Bank nem emelte a. maga aranykészletét és még mindig csak az eredeti 100 milliós aranyfedezetnek megfelelő bankjegymennyiséggel látja el az ország pénzforgalmát. A betétek tehát megháromszorozódtak, a fizetési eszközök méreteinek minden emelkedése nélkül. A helyzet az, hogy bankjegyünk akár, mint fizetési esz­köz vagy vagy oh: relative kevésnek látszik. — Megnyilvánul ez a fejenkénti bdnkjegykvótában is, bizonyságául annak, hogy a fizetési eszközök méretei aránytalanul korlátozottak. Magyarországon körülbelül 05 pengő fizetési eszköz jut egy fejre, míg más országok­ban sokkal nagyobb a kvóta. Két számadat ad erre jó összehasonlítást: az egyik q gazdag Fmnciaórszág 430 pengővel, a másik a. gazdaságilag legyengült Német­ország 130 pengővel. Amint látható, mindegyik több­szöröse a mi fejkvótánknak: nagyobb a pénzbőség és könnyebb a hozzáférhe­tőség, ami óriási jelentőséggel bir a gazdasági élet rugalmas­sága szempontjából. Kívánatos lenne nálunk is a bankjegyszaporulat az aranyfedezet oly bővítésével, hogy legalább 6—700 millió fizetési eszköz álljon rendelkezésre. Örvendetes, hogy ez a probléma most diszkusszió tárgyát képezi a legilletékesebb gazdasági tényezők és a Jegy­bank között. — A gazdasági élet mobilébbá tétele mellett azon­ban változatlanul áll előtérben közgazdaságunknak belső erőinkből való talpra- állítása. SCHMIDT TESTVEREK Nyomdafestékgyár R,-T, olaj-mélynyomó, anilin-gumlnyo- bádognyomó festékeket. Tel.i Aut. 852—85. Távirati: Farbenschmidt Rákospalota. M. Kir. Postatakarékpénztári csekkszámla szám: **52850 Folyószámla az Angol Magyar Bank központjánál. Gyárt: K5-, könyvnyomdái-, valamint ofiseifesdékeket. Mint különlegességet készít. «nő és Gyár és központi iroda: Rákospalota, Pázmány-stca 41. Az a nemzeti megmozdulás, amely űr. Friedmann Ignác ötlete alapján Apponyi Albert gróf vezetésével most kezdi meg aktivitását: nocsak pillanatnyilag, hanem a jövőre is tanítsa meg a közönsége4 belső erőink kihaszná­lására és ezirányú öntudatunk hódító kifejlesztésére. Becsey Antal nagyérdekességü megnyilatkozása tel­jesen fedi azt az elgondolást, amelyet gazdasági életünk vezető tényezői készítettek a közeljövő kialakítására. Csakis ebben az irányban számíthatunk a magunk sor­sának jóbbrafordulására és beláthatatlan fontossága volna az olyan akció komoly sikerének, amely a belső erők teljes kihasználásával vinné az országot a fejlődés és az általános boldogulás útjára. Egymíllíóegyszázfízezer pengő deficit mutatkozik a főváros étkeztetési akciójánál A főváros lakosságának súlyos gazdasági és szociális helyzetét tükrözi vissza, hogy egyre tömegesebben veszik igénybe a székesfőváros étkeztetési akcióját és ez okozta, ■hogy a legégetőbb szükséglet kielégítésére a nyári hónapok alatt is napi 20.000 emberre kellett főzetni a közkonyha-' kon. A székesfőváros szociálpolitikai ügyosztálya a súlyos­bodó viszonyok és a bizonytalan helyzet ismeretében már most készül a téli szükségakciók lebonyo- tására és mindent elkövet, hogy kellő időben az összes Ínség- enyhítő apparátusok készen és a helyükön legyenek. Sőt az a törekvés, hogy ezeket az akciókat a tavalyinál is szélesebb keretekben kiépítsék. A szociálpolitikai ügyosztály úgy tervezi, hogy az idén már október hónapban megnyitják az összes városi konyhá­kat és megkezdik a téli akció kereteinek megfelelő főzést, ami annyit jelent, hogy közel napi 60.000 ember ellátására készülnek fel. Az ehhez szükséges összegnek az előteremtése nem lesz kis gond, különösen, amikor az a helyzet, hogy a nyári étkeztetési akciónál is háromszáztíz- ezer pengővel több volt a kiadás, mint ameny- nyire eredetileg számítottak. Iía ehhez hozzávesszük az elmúlt téli akciók során felmerült nyolcszázezer pengős túlkiadást, végeredményben egymülió- száztisezer pengő az az összeg, amelyről pótlólag kell a költscgvetésbeja gondoskodni. A főváros vezetősége azonban — mondották nekünk illetékes helyen, — teljes mértekben áfcérzi -az akciók fon­tosságát és szociális érzéstől eltelve a legmesszebbmdmö áldozatoktól sem, zárkózik el, mert tudja, hogy az Ínséges és önhibájukon kívül kereset nélkül küszködő rétegek meg­segítése a legeleső és a legfontosabb feladatok egyike. CJoNDÖK között j át­tevő narkotikum a dohányzás. Megnyug­tat, vigasztal a szivar és cigaretta könnyít, kék füstje* De észre» vétlenül túlzásba is vihetik zaklatott ide­gei és amit a dohány segít, azt leronthatja a nikotin* Szeren­csére a dohány jöve­dék gyártmányai ni- k ott n me nie sít e ti mi­nőségben is kaphatók a trafikokban. Óvja tehát szívét és idegeit azzal, hogy NIIC0TEX dohány gyártmányo­kat szív. Tűzifa, szén, építési anyagok RIH6WAL0 SÁNDOR VÁROSI TISZTVISELŐKNEK FIZETÉSI KÖNNYÍTÉSEK © Aszfalt és Kátrány Útépítő Részvénytársaság BUDAPEST, Vili. KÉR., KISFALUDHOZ 5, V. EM. 1­Telefon: 322—82 Vállalja műiden tipusu utak építését jmmodMßMp az EGYSEGES KÖZSÉGI POLGÁRI PART hivatalos lapja

Next

/
Oldalképek
Tartalom