Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1931-08-26 / 34. szám

Budapest, Í9Ö1 augusztus 26. mélyzetnél meglehetősen tekintélyes összegre rúg, ha a tervezett tízszázalékos illetmény csökkentést életbelépte- tik. A személyzeti kiadások, az eljárási és különmunka­díjak, a közlekedési költségek, a segélyek és jutalmak ez évben még 31 és félmillió pengőre rúgtak, amelyből most le kell számítani a külön munkadíjak és jutalmak megszorítása címén jelentkezett fölösleget és a még érvényesítendő redukciót, amelyekből összesen ötmillió megtakarításra számítanak. Mindez azonban nem elégséges a hiány pótlására és ezért rövidesen sor kerül a közüzemek hozzájárulásának emelésére. Ebben az évben az Elektromosművek 5,845.000 pengőt, a Gázművek 3,487.000 pengőt, a Vízmüvek 822.000 pengőt fizettek a községi háztartási alapnak, ami­nek a fokozása csak úgy képzelhető, ha jelentkezik a ta­rifák fölemeléséből származó többletbevétel. A három nagy üzem hozzájárulása 7,154.000 pengő volt, ami a tarifadrágítás után körülbelül 12 millió pengőre emel­kedik. Amint látható, a tisztviselők fizetésének mérséklése és a köz­üzemi tarifák felemelése 10 millió pengővel erő­síti a főváros háztartását és most más csak tízmillió pengő előteremtése van hátra. Ennek biztosítására szolgál a tervek szerint a BESz- KÁRT területhasználati díjának kétmillió pengővel való növelése, a többi üzemek hozzájárulási mértékének fel­emelése és általában a közmunkák eddigi méretének restringálása; amelyek együttvéve produkálják azt a húszmillió pengőt, amelyre, a hiány eltüntetése céljából, szükség van. Annak ellenére, 'hogy a jövő évben újabb ötszáza­lékos csökkentést kell alkalmazni, sőt a belügyminiszter ismeretes rendelete alapján a hat évre elosztandó tízszá­zalékos apasztásnak megfelelően a jövő évre esedékes to­vábbi másfél százalékos redukció is érvényesítendő: a költségvetés főösszege pooitosun a múlt évi számadatot adja. A jövő évi költségvetés is körülbelül 173 millió pengős főösszeget tüntet fel, A főváros vezetősége minden eszközzel azon fáradozik, hogy az általános pénzügyi és gazdasági krízist Budapest milliós közülete lehetőleg súlyosabb következmények nél­kül megússza. A polgármester a múlt héten kiadott szigorú takarékossági rendeletét néhány nappal ezelőtt egy újabb szigorúan bizalmas rendelet követte, amely úgyszólván pénzügyi cenzort állított az ügyvitel élére. A rendelet szerint az összes ügyosztályok, hivatalok és intéz­mények minden kétezer pengőn felüli utalványozást kifize­tés előtt tartoznak a pénzügyi osztály cenzori teendőivel megbízott tisztviselőjének bemutatni és a cenzúra döntésé­től függ, hogy a kifizetés megkapja-e a polgármesteri jóvá­hagyást, vagy sem.. A pénzügyi ügyosztály cenzora, a. Fővárosi Hirlap ér­tesülése szerint kérlelhetetlen szigorúsággal végzi tisztét és ma az a helyzet, hogy úgyszólván száz pengők miatt folyik alkudozás a pénzügyi revizor és az ügyosztályok között. A financiális cenzúra munkáját Beliczay Imre dr. tanács­jegyző végzi elismerésreméltó energiával s ma valóban az á helyzet a városházán, hogy minden pengőt csak többszöri, alapos megf ontolás után költenek el, mert azt remélik, hogy A Fővárosi Hirlap részletesen beszámolt arról a ké­szülő hatósági intézkedésről, hogy a jövőben csak a hét két napján lesz hetivásár Budapesten. A főváros vezetőségének ezt a reformját az érdekelt árusok és kereskedők vegyes , érzelmekkel fogadták. Egyrészük, akiknek az egyes piac­tereken állandó elárusítóhelyük van, örömmel üdvözölték az új rendet, mely szerint az összes kerületekben kedden és pénteken lesz a kirakodó vásár. Ezekkel szemben a másik tábor élesen tiltakozott az új intézkedés ellen, mert szerin­tük közel ötezer kisember exisztenciáját veszélyeztetik, ha az eddigi hat najj .helyett — amikor egyik piactérről a ami látszólagosan azt mutatja, hogy a takarékosság nem érvényesül ezekben a számokban. Tudni kell azonban, hogy a jövő évi költségvetésbe több új tételt kell fel­vetni, amelyek elég jelentékenyek és így tulajdanlcéppen a megtakarítás ezeknek a különleges: kiadásoknak a fede­zetét adja. Mindenekelőtt be kell állítani a költségvetésbe a Vásárpénztár szanálására szükséges nyolc­millió pengőt, a tétényi sertéshizlalda megvásár­lására előirányzott 1.8 millió pengőt és végül a kórházi deficit pótlására szükséges további másfélmillió pengő többletkiadást: vagyis a megtakarítás csak arra szolgál, hogy mindezek a szükségletek kielégítést nyerjenek. Az üzemek és inté­zetek múlt évi 214 milliós költségvetésében azonban már lényegesen ki fog domborodni a takarékoskodási irány­elv. A múlt évben az üzemi költségvetésben semmiféle ösökkentést sem alkalmaztak, de a jövő évi költségvetés­ben már érvényesül az üzemi fizetések redukciója, a dologi és tárgyi kiadások lefaragása és általában az a törekvés, hogy az üzemi tagozat is mvádewt kövessen el a takarékctskodá'B megvalósítása érdekében. Pártközi konferencia elé viszik a költségvetést '.Sipőcz Jenő polgármester a jövő héten már átveszi hivatala vezetését és első teendője a költségvetés bemu­tatása lesz. Ennek érdekében Ripka Ferenc főpolgár­mester pártközi konfermciára hívja ö>ssz,e a községi pári tok vezéreit és ott módot ad a költségvetési nyersterve­zet kimerítő megvitatására. A konferencián feltárják az összes momentumo­kat és egyben nyilatkozattételre hívják fel a pártvezéreket a költségvetéssel kapcsolatos elvek és szempontok tekintetében. A pártok vezetőinek megbeszélése után, a szükséghez képest, újabb átdolgozás alá kerül a költségvetés, amely azután véglegesnek szánt formájában a törvényhatósági tanács és a közgyűlés elé kerül. ezeken az apró, de tömeges megtakarításokon keresztül olyan számottevő összegek maradnak a főváros pénztárá­ban, amelyek megkönnyítik az egyensúly fenntartását és lehetővé teszik a súlyosabb komplikációk elkerülését. Hogy a főváros törvényhatósága milyen komolyan veszi a takarékosságot, annak már a múlt keddi rendkívüli tanácsülésen'is több oldalról hangot adtak és Payr Hugó tanácstag indítványára valószínűleg már a csütörtöki ta­nácsülésen megalakul a szűkebbkörű takarékossági bizottság, amely a polgármester mellett fog' működni és állandóan permanenciában lesz. Ennek a bizottságnak nemcsak azért lesz nagy jelentősége, mert valóban számottevő megtakarí­tásokat várnak a munkásságától, hanem azért is, mert e bizottság kötelessége lesz ügyelni arra is, hogy a főváros vezetősége ne essen a túlzott takarékosság hibájába, amelyet, ha túlzott mértéiben alkalmaznának, több vesze­delmet rejtene a bőkezűségnél is és pótolhatatlan vesztesé­get okozna az iparnak és kereskedelemnek, végeredmény­ben pedig megbénítaná az egész gazdasági életet. másikra vándoroltak — csupán heti két vásárnap áll most ,‘rendelkezésükre. A főváros vezetőinek, úgy látszik, nyomós okai voltak az új rend életbeléptetésére, mert a kereskedelmi minisz­ter most érkezett 154.997/XIV. számú leiratában már érte­sítette is a polgármestert, hogy hozzájárul ahhoz, hogy a különböző vásártereken eddig más és más hétköznapokon tartott heti kirakodóvásárokat ezentúl valamennyi vásártéren egy és ugyanazon napon és pedig minden liőt keddjén és péntekén tartsák meg. Az erről szóló új Vásártartási Engedélyt is megküklötte a miniszter, azzal a megjegyzéssel, hogy az új vásári rend közhírré tételéről a hivatalos lap útján intézkedik. A kereskedelmi miniszternek ez az intézkedése azonban nem jelenti azt, hogy a régi rend mellett kardoskodó kis­emberek méltányos szempontjai meghallgatás nélkül ma­radnak. A kormány ugyanis a legalaposabban bírálat alá vette a KÉKOSz, valamint a Keresztény Piaci és Vásári Kereskedők Ipartársulatának azt a feljajdulását, hogy a hozzájuk tartozó kis piaci kereskedők és árusok számára a hat hétköznapon való árusítás létérdek. A kereskedelmi mi­niszter ezért, a belügyminiszterrel egyetértve, felhívta a polgármestert, hogy azoknak a helybeli élelmiszerárusoknak, akiknek megélhetéséhez a két vásári nap nem elegendő, — adjon módot arra, hogy ezentúl is mindennap árusíthassanak. Elrendelte a miniszter azt is, hogy a főváros vezetősége mielőbb terjessze fel hozzá mindazoknak a helybeli iparcikk­árusoknak a neveit, akik — állításuk szerint — a heti két, kirakodóvásári napon való keresetükből megélni nem tudnak, hogy ezek számára módjában legyen a miniszternek személy szerinti, kivételes engedélyt adni iparcikkeknek a napi piaco­kon való árusítására. A termelők az új rend szerint a heti két vásárnapon kívül mindennap árusíthatnak az élelmiszer- piacokon. A polgármesternek azt az intézkedését, hogy minden kereskedő a hetivásári napokon csak egy-egy piactéren áru­síthat,- a belügyminiszterrel egyetértve csak azzal a feltétel­lel hagyja jóvá a kereskedelmi miniszter, hogy a főváros vezetősége ne csak azoknak engedjen szabad választást vá­sártér tekintetében, akiknek eddig több vásártéren volt hely- foglalási engedélyük, hanem az összes élelmiszer- és iparcikkárusoknak en­gedje meg, hogy a piacterek között szabadon választhassanak, nehogy valaki is azzal állhasson elő, hogy az árusításban korlátozva van. A miniszter szerint hamarosan úgyis ki fog alakulni az a kívánatos helyzet, hogy minden hetivásártéren csak annyi árusító foglal helyet, amennyit az illető piactér forgalma elbír, mert ha az árusok azt látják, hogy egyik piactéren túlsokan vannak, a másikon pedig igen kevesen, számosán közülük átmennek majd oda, ahol számukra több megélhetési eshetőség kínálkozik. Nem engedélyezte a kereskedelmi miniszter a fővárosnak azt a szándékát, hogy bizonytalan időre felfüggeszti az újabb helyfoglalási enge­délyek kiadását és úgy rendelkezett, hogy a hetivásárokra szóló helyfoglalási engedélyek kiadását haladéktalanul ismét kezdje meg, mert az 1884. évi XVII. t.-c. szabadságot biztosító szellemének érvényt kell szerezni. Az új vásári rend a jövő hónapban lép életbe. VÍG ADÓ-KÁVÉ HÁZ V., Deák Ferenc-utca 2. * VIGADÓ-KIOSZK V. kerület, Vigadó-tér. Tulajdonos: BABÓCSY LŐRINC HUTTER SCHRANTZ RT Budapest, X. kér., Gyömröi-út 80 Városi iroda: VI., Vilmos császár-út 63 Telefon : 229—18. Kerti bútorok Acél bútorok nagy választéki) a n MODERN FEHERBUIOROK Isi HAVAS Jégszekrények minden méretben kaphatók. Fővárosi tiszt* viselőknek mérsékelt árak, kedvező fizetési teltételek! Telefon i J. 379—14 A. 893—71 ssztalosmesternál Oyári Budapert, VII., Rózaa-utca 20 Várót! mlnt&raktár : Sammelwela-utca 9 Megalakítják a takarékossági bizottságot Minden kétezer pengőn felüli kifizetést szigorú cenzúra alá vesz a pénzügyi osztáiy Végleges döntés: atóvárosban hetenkint két vásári nap lesz A kormány külön intézkedésekkel gondoskodik róla, hogy a kisemberek érdekei sérelmet ne szenvedjenek

Next

/
Oldalképek
Tartalom