Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1931-01-21 / 3. szám

Budapest, 1931 január 21. Tizenkét plakát kifüggesztéséért ötezer pengőt fizet a főváros Költséges propaganda Montecarlóban és Velencében A Fővárosi Hírlap hasábjain gyakran foglalko­zunk a székesfővárosra annyira nagyjelentőségű ide­genforgalmi propaganda időközönként jelentkező si­kereivel vagy ferdeségeivel. A sikereknek őszintén örülünk és szívesebben dicsérünk, mint kritizálunk. A kritika azonban sohasem rosszindulatú és a bírá­latban mindig az objektivitás, a siker kívánsága és a főváros szeretete vezet bennünket. Sajnos, ez alkalommal — ugyanakkor, amikor la­punk más helyén elismeréssel emeljük ki a tervezett bécsi iroda anyagát — az idegenforgalmi akció egy olyan kirívó hibájára kell rámutatnunk, ami ellen til­takozni kell, s ami mellett szó nélkül elmenni nem lehet és nem is szabad. Nem első alkalommal állapít­juk meg, hogy a külföldön elhelyezett budapesti pla­kátok eredménye alig több a. semminél. Az a. pár tu­cat falragasz,, amit hirdetőoszlopokon, vagy más he­lyeken idegenben elhelyeznek, annyira elvész a plakát­rengetegben, hogy nem hat vonzóerővel, azután vajmi kevesen szánják rá magukat budapesti kirándulásra, legalább is nem annyiam, hogy a kiadás arányban állna az eredménnyel. A külföldi plakatírozás ugyanis igen drága mulatság, s éppen ezért a tanács már ta­valy lefújta az idegenforgalmi reklámnak ezt a kétes értékű,, de amiál költségesebb passzióját. Annál nagyobb volt a meglepetésünk, mikor a közelmúlt napokban arról szereztünk tudomást, hogy a főváros elfogadta égjük külföldi hirde­tési cég budapesti ügynökségének ajánla­tát, s a Riviéra helyett ezúttal Montecarló­ban és Velencében ragasztat ki idegenfor­galmi propagandaplakátokat. Az utóbbi esztendők legnagyobb fővárosi beruhá­zása az új budai vízmű megépítése és a megyeri te­lep rekonstrukciója a.kora tavasszal megindul. A ti­zennyolcmilliós munka előkészületeit a napokban be­fejezte a Vízmüvek igazgatósága és részben megtör­tént a versenytárgyalások lebonyolítása is. A budai vízmű gépházának és egyéb épületeinek létesítéséhez rövidesen hozzáfognak, a megyeri telep rekonstruk­ciójával kapcsolatos munkák vállalatbaadása pedig részben már meg is történt. A budai vízmű építésének megindításáról és a megyeri telep rekonstrukciójáról a, vízvezetéki és vilá­gítási ügyosztályban a következő információt adták a Fővárosi Hírlap tudósítójának: — Az új budai vízmű szivattyútelepének építé­sére kiírtuk a versenytárgyalást s ez a terminus ham a­Eddig még — minden rossz tapasztalat ellenére rend­ben is lenne a dolog. Nem kevesebbről van azonban szó, mint arról, hogy a szóbanforgó ügynökségnek, a már aláírt alpolgármesteri határozat sze­rint 12 plakát elhelyezéséért 5000, azaz szóval ötezer pengőt fizet a főváros, vagyis minden egyes kis plakátért több mint 416 pen­gőt fizetnek ki a vállalkozónak. A Fővárosi Hírlap tudósítója az idegenforgalmi ügyeket intéző ügyosztályban érdeklődött a plakát- iigy körülményei iránt és sikerült megtudnunk az ér­dekes ügy következő részleteit: Arról van szó, hogy a főváros Montecarlóban és Velencében idegenforgalmi plakátokat helyez el,, szám­szerűit összesen tizenkettőt, ebből nyolcat Montecarló­ban, négyet Velencében függesztenek ki. Az elhelye­zés díja a következő idényre 5000 pengő. A főváros elhatározása annál meglepőbb, mert a tanács tavaly lefújta a külföldi, drága plakatírozást. Igaz ugyan, hogy ugyanaz a cég, amely a mostani megbízást kapta, évekkel ezelőtt végzett már hasonló szolgálatot, tavalyi ajánlatát azonban, amely 22.000 pengőt kért a rivierai „Budapest” plakátokért, —• mint céltalant, kereken visszautasította. A főváros közönsége, amely tudja a pénzügyi nehézségeket, valóban csodálkozhat, mert a példa sze­rint elég könnyű keze van a fővárosnak. De kíváncsi lehet arra is, melyek azok a minden bizonnyal döntő indokok, amelyek megváltoztatták a taüiács korábbi álláspontját és indokolttá tették, hogy tizenkét plakát elhelyezéséért 5000 pengőt fizessenek. rosan lejár. A kútfúrásokkal kapcsolatos talajkutató munkálatok és próbafúrások a szentendrei szigeten még tartanak, de már olyan, előrehaladott stádiumban vannak a vizsgálódások, hogy a tavasszal elkezdődnek a tényleges fúrá­sok is. 89 kút készül. Az új vízmű kútjaira nem lesz nyilvá­nos versenytárgyalás, hanem a vízmű kipróbált mű­szaki apparátusával maga végezteti cl. A megyeri telepen a rekonstrukciós munka részben már megkezdődött. Az új alagutakra már meg volt a versenytárgyalás is. A vállalatbaadás is rövidesen meg lesz, a vízszűrő- berendezés beszerzése is folyamatban van. A Vízmű­vek rekonstrukciós munkáit egyáltalán nem befolyá­solja ,az Újpesten tervezett új kikötőmedence, bár aggályainkat a tervvel szemben változatlanul fenn­tartjuk és a Vízművek igazgatósága most készíti a fővároshoz megküldött tervekre az észrevételeket. MAGYAR GYÁRTMÁNY „SEMECÖ" FÉKSZALAGGAL ' FÉKE2LVE. ÉLETBIZTONSÁGA TÖKÉLETES GYÁR: BUDAPEST, VI., ORSZÁGBÍRÓ UCCA 49 Vegyészeti laboratóiiumrovarirtószerek előállítására vülJba iss sóma B !i ÜAPES7 Iroda: V., PANNÓNIA UCCA 21 ® Gyár: V., PANNÓNIA UCCA 31 TELEFON: 230—54 Kőbányai Gép- és Vasszerkezeti Mihály BISSELECHES MÉRNÖK Budapest, X, Liget-u 46. Tel. J. 358-25 Vflssserkozeieh, latusfosmonkók, portéíok íomosvS feiiia é$ fia kíifaragómesíor Hudapesí, Vili., Fiusnei-iit 9. /llapltvu ■ 1867. Telrfon: J. 415-20 SORG ANTAL Építőipari r.-t. GŐZTÉOLAQYÁRA KÖZPONTI IRODA: Bpesí, X„ Gergely u, 8, TELEFÓN: JÓZSEF 480-79. Magyarország aranykoszorús mester« SZLEZÁK LÁSZLÓ harang- és ércöntöde, harangfe-szerelés és haranglábgyár BUDAPEST, VT, Frangepán ucca 77. szám Telefon; Auí. 913-53 Bazilika részére késsült 7945 kg új harang Az 1900. évi párizsi világkiállításon díszoklevéllel, 1921. és 1923. évi vasipari kiállításon aranyéremmel, az 1925. és 1926. évi kézműipari tárlaton kormánydíszoklevéllel, 1927. és 1928. évi budapesti, székesfehérvári, szentesi és szombathelyi kiállításokon nagy aranyéremmel kitün­tetve. — Számos egyházi elismerölevél' — Költségve­téssel díjmentesen szolgál I Előnyős fizetési feltételek I HEISLER JÓZSEF asztalos üzlet, faáru- és bútorgyár SZÉKGYÁRA Budapest, VII, Thököly út 171 TELEFÓN I Különleges, törv. véd. irodai és munkaszékek. Székek minden célra. Képes árjegyzék, ajánlat díjtalan ! gT*TT’TTfl,i — il1 ^TrTrfí-IrTi-ffrinBmBf-1 MŰKŐHÖZ GRÁNITOT BUDAPESTI KŐGVBR HBmmerle Adolf aióön BUDAPEST, V,, VISEGRÁDI U. 65. Tel.; 906-37 minden színben, aszfaltosoknak mészkőlisztet, valamint műkő- munkát legjobb kivitelben szállít ZETTIB ÍRTTAL IGAZOLVÁNY- ÉS BÉRLETTOK TÖRV. VÉDVE KÖNYVKÖTÉSZET ETEUNA IPARI ÉS KERESKEDELMI R.-T. BUDAPEST, IX., LÓNYAY UCCA 18. TELEFÓN: A. 852—00 FAHN SAMPOR VÉSNÖKIMŰTEREM Spéci:lis zás lószenekben. Egyleti- sport- jelvények és plske tek. Telefon: J. 415-16 »II., KÁROLY KÖRÖT 9. I. 32. Straub U. festék-üzlet® ÁTKÖLTÖZÖTT SV- keriitet, Piarista usea 6. sz„ aSá ALAKULT 1854 TEL.: A. 884—26 Magyar Szellőző Műnek és Gépgyár Rí. Budapest, VII., Czobor ucca 7—11 Sürgönyeim : Blaektuau jg, Telefóa : Zugló 72—14 Ventilátorok, exbaustorok, fúvók, minden telje­sítményre és célra. — Szellőző-, fűtő-, hűtő-, szárító-, nedvesítő- porszívó- stb. berendezések. SPITZER SALAMON NAGY!PAROS központi fűtés, vacuum és légfűtés, szellőztető berendezés, lég- gzesz, vízvezeték és egészségügyi berendezési munkák valamint ópület és diszntú b;ádogo* munkák gyártóiéra« BUDAPEST, V„ PANNÓNIA UCCA 54 TELEFON : LÉPŐT 934-31 NEUMAN FERENCpS’"' OKL.mérnök, Útépítési vállalata Iroda: BUDAPEST Telep: V, Rudolf tér 1 sz. vw VII, Egressy út 34 Telefon: J. 442—60 Telefon : A. 239—44 Biológiai szennyvíztisztítók, házi szenny- vízderítő aknák, csatornázások Schweiger Gyula mérnök Vili, Kémet ucoa 5. szám. Telefón: József 44S—74 MOLNÁR ISTVÁN ÉPÍTÉSE BUDAPEST I., HORTHY MIKLÓS ŰT 36. TELEFÓN: LÁ. 11-09 OZAL1D ~*"a> FÉNY" ÉS ALUMÍNIUM-MÁSOLATOK — I1ANGLITZ FERENC BUDAPEST, Költségvetések, műszaki tervek, térképek rajzolásét és sokszorosítását több színben Is vállalja, tol, jozsef ucca ix . telefon, j. m-«, Tavasszal elkezdik az fi] budai vízmű építését fi munKálafoHra Kiírták s versenytárgyalást

Next

/
Oldalképek
Tartalom