Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1931-01-21 / 3. szám
4 Budapest, 1931 január 21. Kés nem indult meg n vizsgálni u bitumenes mnkudámutuk elleni pnnuszok kivizsgálására id8e!ött burkolták űz utakat és számos helyen mély süppedések keletkeztek Doni kell a károsodástól a fővárost-Csármann Ferenc tanácsnok nyilatkozata A közigazgatási bizottság’ legutóbbi ülésén Csil- léry András kemény kritikával illette az új bitumenes makadámút ahat, mert azok az építkezés után már néhány héttel elromlanák. A felszólaló hangoztatta, hogy akár műszaki, vagy rendszerbeli hiba., akár felületesség', vagy az ellenőrzés hiánya okozza a hátrányos utak korai, idoelotti pusztulását, rendeljék el a sürgős vizsgálatot, amit a polgármester kilátásba is helyezett. A főváros műszaki vezetősége annak idején nagy várakozásokat fűzött az európaszerte alkalmazott és mindenütt jól bevált kátrány-makadámos rendszerhez, mikor azt néhány évvel ezelőtt alkalmazni kezdte a drága, egészségtelen, költséges karbantartással járó vizes makadámok pótlására, annál meglepőbb volt a közigazgatási bizottság előtt elhangzott komoly kifogás. Felkerestük Csármann Ferenc műszaki tanácsnokot, az út-csatoriiaépítési: ügyosztály vezetőjét, hogy megtudjuk, milyennek ítéli meg a felhozott panaszokat s ha valóban komoly bajok vannak a legújabb útépítési rendszerben, hogyan véli orvosolni és kiküszöbölni a tapasztalható fogyatékosságokat. Csármasin Ferenc tanácsnok a következőkben tájékoztatta a. Fővárosi Hírlap tudósítóját: — A közigazgatási bizottság előtt elhangzott kifogásokról van tudomásom. Azonban enélkül is nagy figyelemmel fordultam a kérdés felé s mint állandóan szokásom, újból nagy részét bejártam a most épített útvonalainknak. Meg kell állapítanom, hogy vannak hibák s így az elhangzott kifogásokat meg tudom érteni. A panaszok azonban nem voltak ismeretlenek az útépítők előtt sem s azokat meg is szüntetjük. A Svábhegyre vezető műúton bizony vannak horpadások, — amelyeket a tavasszal eltüntetünk — ezeket azonban nem a. bitumenes rendszer okozta, hanem az, bőgj' a magas földtöltések bizonyos helyeken megsüppedtek. Ezt az útvonalat nagyon sürgették annak idején, gyorsan kellett dolgozni, és e munkát befejezni. Hatalmas töltések voltak az egyes szakaszokon, ahol nem várták ki a, hónapokig tartó süppedési időt, hanem elkészítették a burkolatot. Egyes helyeken azután bizonyos süllyedések, horpadások következtek be. Ma azonban már jól megülepedtek á. feltöltött részek is, az utak általában jók és a hibák eltüntetése nem nagy dolog. INÓCZI KŐBÁNYA ÉS IPARTELEPEK RT KÖZPONTI IRODA: BUDAPEST lí. KÉR., BIMBÓ UGCA 19 SZÁM TELEFON: AUTOMATA. 529-90 Ajánl inőczi piroxén andesit bányájában termelt elsőrangú minőségű zúzott kavicsot, kétszer zúzott kavicsból hengerzúzókon előállított, felületi kezeléshez és bitumenes aszfalthoz szükséges különböző nagyságú pormentes zúzalékot, valamint az előírásoknak megfelelően kidolgozott háromnegyedes kockát, fajkövet, taíudof, kiskockát, cyktopot és idomított terméskövei ÜZEMI IRODA MÓG3ÁDVERŐCE TELEFÓMSZÁM; 4. VASÚTI ÁLLOMÁS: MÓGRÁDVERÖCE StEINHÄUSL ÉS ICöLBER festők 1b mázolok BUDAPEST, IX., TŰZOLTÓ ÜCCA 3. TELEFON J Jftzseí 3*8—84. CUSrODII ALPHONS 1 MERRÖKI ISODA 1% ÉPÍTÉSI ALAPÍTÁSI ÉV IS76 ffilLALAÍ IPARI SltSEBIiEz£3 miim Gy&rkéményépités BUDAPEST, Vo, G&zkazánbefalazás NÁDOR UCCA 19 Ipari kemencék épí> Telefon: Ah». 120-07 lése és tervezése | — A lejtős terepen vezető makadámos utak nagy ellensége a nálunk még általános vegyes közlekedés. Ami ugyanis jó az, autónak, nem kedvez a lovasforgalomnak. A. vasabroncsos, megrakott teherszekerek, az élesre patkóit vontatólovak bizony kikezdik a friss, eléggé le nem taposott, meg nem ülepedett maka- dámutakat. A nagyrészt villaraj ónban lévő bi tumenes utakon ugyanis talán ősszel és télen legnagyobb a teherkocsiforgalom, amikor a szenet, fát fuvarozzák. Az emelkedő utakon sokszor négy lovat fognak a teherkocsiié elé. A négy vasabroncs és a tizenhat éles patkó pedig alaposan kikezdi a frissen épített utat, hacsak nem bazalt- vagy gránitkockával épült. A bitumenes utak első rongálásait azonban könnyen ki lehet javítani, de bizonyos idő múlva, ha a forgalom is keményebbre hengerelte már a burkolatot, lényegesen megjavul az ellenállóképesség'. — A főváros útépítési, közegei legszigorúbban végzik mindig az ellenőrzést és nem tűrnek hanyagságot vagy mulasztást. Egyébként is úgyszólván minden esetben garancia van kikötve az útépítéseknél, úgyhogy a fővárost anyagi hátrány nem fogja érni. — Ami a vizsgálatot illeti, arra csak ainivit mondhatok, hogy a közigazgatási bizottság illésén elhangzottakra saját hatáskörömben eljártam és eljárok, hogy megállapítsam a panaszok mérvét és eredetét, de a polgármester úr más vizsgálatot még nem rendelt el. Ha ez megtörténik, természetesen nyomban megindul a vizsgálat. Kérdést intéztünk a tavaszi útépítési munkák megindításának kilátásai iránt is, mire a következő volt a felelet: — Az idei útépítési program kereteit a költség- vetés szabta meg. A magunk részéről az előkészületekkel készen vagyunk. A törvényhatósági bizottság annak idején úgy határozott, hogy a munkálatok sorrendjét a C-os bizottság 'fogja megállapítani. Ez a bizottság azonban nem ült össze e kérdésben, illetve nem határozott, közben á régi törvényhatóság mandátuma le is járt, így e pillanatban nyílt kérdés, hogy várjunk-e e kérdésben új bizottság kiküldésére, vagy anélkül indítsuk el a tavasszal a munkát. — Sajnos, úgy útépítésre, mint fenntartásra összesen csupán 10,860.209 pengő áll rendelkezésre, 1,779.660 pengővel kevesebb, mint tavaly, ebből új utak építésére mindössze csak 5,169.100 pengő jut. •— Új hátrány-makadámburkolatot kapnak: 7. kér.: Horthy Miklós bástya, Királyhágó u., Vásárhelyi Pál u., Hegyalja u., Magyarádi út, Zólyomi u., Lejtő u., Istenhegyi u., Nárcis u., Temes u., Kútvölgyi u., Budenz u.; 77. kér.: Hadapród u,, Borgó u., Törökvész u.; 777. kér.: Berkenye u., Pusztaszeri u., Farkastorki u.; F7. kér:: Tüzér u., Országbíró u., Levente u., Jász u., Komáromi u. — Kő-, aszfalt-, keramit-, bitumen-, téglaburkolat lesz: 7. kér.: Fehérvári út, Kelenhegyi u.; 77. kér.: budai Margitliídfő (újlaki rakparttól a. Margithídig bazalttal); 777. kér.: Szentendrei út (keramit); IV. kér.: Kálvin tér (bazalt), Gróf Károlyi u. (bazalt), Magyar u. (aszfalt); V. kér.: Pannónia u. (keramit), Rudolf rakpart, Rudolf tér (keramit), Ipoly u. (keramit), Berzencei u. (aszfalt); VI. kér.: Jász u. (aszfalt), Szív u. (bitumen-tégla); VII. leér.: Kerepesi, u. (keratint, Telep u. (keramit), Elemér u. (bitumentégla); Vili. kér.: Losonczi u. (bazalt), Kemény Zsigmond u. (bitumenes-tégla), Mária u. (aszfalt); IX. kér.: Delej u. (Habit), Kinizsi u. (bazalt), Külső Üllői út (bazalt); X. kér.: Belső Jászberényi u. (aszfalt). Kérdést intéztünk Csármann tanácsnokhoz aziránt is, mikorra készül el Harrer Ferenc indítványa nyomán a különböző útburkolatok származását, felhasználási arányát, költségeit, használhatóságát, fenntartási költségeit magába foglaló generális kimutatás. — A kimutatás — hangzott a. válasz — el fog készülni. Ami a különböző burkolóanyagokat illeti, természetesen elsősorban a hazai származásúakat forszírozzuk. Vannak új rendszerek, amelyek most vannak kipróbálás alatt. Ezek közé tartozik a bitumenes-tégla is, amely az eddigi tapasztalatok szerint meg fog 'felelni a hozzáfűzött várakozásnak. Legolcsóbban vehet pokrócot, hátizsákot, szohatornakészletct és horgászati cikkeket Szál ít hivatalok részére iratköfő- hevedert, por- és padlótöriörwlltát Telof in; J. 415—07. Alapítva 1838-ban Hauschiid Albert Budapest, VII., Károly körút 15. szám Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros polgármestere a székesfőváros^ egyenruházott altiszti, takarítónői, java- dalmi őri, útkaparói és erdő-mezőőri alkalmazottai részére szükséges lábbelik elkészítésére és szállítására nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet. A szállítási és vállalati feltételek értelmében szabályszerűen kiállított, 1.60 pengős állami és 1.60 pengős fővárosi okmánybélyeggel ellátott, pecséttel lezárt, sértetlen borítékban elhelyezett, magyar nyelven szerkesztett ajánlatokat 1931. évi február hó 10-én (kedden) d. e. 11 óráig a székesfőváros polgármesteri XI. ügyosztályában (IV., Központi városháza, II. em. 235. ajtószámú szobájában) közvetlenül vagy posta útján kell beadni. Budapesti (Budapesten cégjegyzett) ajánlattevők ajánlataikat postán nem küldhetik be. Az ajánlatok felbontása ugyanazon napon, a fent megjelölt helyen d. e. 11 órakor történik és ezen a felbontáson az ajánlattevők vagy igazolt megbízottaik jelen lehetnek. Elkésve érkező vagy az előírt kellékeknek nem megfelelő ajánlatok nem fognak figyelembe vétetni. A szállítási és szerződési feltételek nyomtatványai, valamint az ajánlati mintalapok példányai a székesfőváros gazdasági hivatalában (IX., Gyáli út 3/b. szám alatt) közalaponként d. e. 9—1 órák között díjtalanul megszerezhetők. Ajánlattevők ajánlataikkal a végérvényes döntésig kötelezettségben maradnak. A székesfőváros polgármestere fenntartja magának a jogot, hogy az ajánlatok között a megajánlott árakra való tekintet nélkül szabadon választhasson, a szállítást az ajánlattevők között tetszése szerint megoszthassa, vagy az összes ajánlatokat visszautasíthassa. Budapest, 1931. évi január hó 12-én. A székesfőváros polgármestere. WIHART FERENC • építész építőmester . BUDAPEST, VII., COLUMBUS UCCA 33. sz. TELEFON: JÓZSEF 350-97 IMENDELOVITS FARKAS ELSŐ „AMERIKAI“ EREDETI SZÉTSZEDHETŐ JÉGSZEKRÉNY GYÁRA Az 1912. évi orsz. húsipari kiállításon aranyéremmel kitüntetve I BUDAPEST, IX, DANDÁR U. 24. T.: J. 360-67 FISCHER ÉS HMTMÄHH mAzolémeaisrek Budapest IV, Képíró ucca 3. sz. TELEFON ; Fióküzlet: IX. her., Tompé uoes 30. ssAm A. 847-73 I KELÉ MIHÁLY épületasztalos munkák bútorok és iskola- berendezések gyára Biulapest, örümuSigy u. 38 49 : Teleién : József 312—98 scőszénbánya ’S TÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN, (DRÄSCHE) BUDAPEST, V., ICLOTÍLD UCCA 3. TELEFON: AUTOMATA 255—54, 255—55 és 255—56. BEaEZÁK JENŐ VÁLLALKOZÓ BUDAPEST, L, BALL ÁGI MÓR UCCA 8. SZ. TEL.: LA. 15 65 Budápesti Hírlap st Isgtartslnussäbh magyar napilap Hsmgjs előkel#, kür« ssoígá^aia tökéletes jlZumpft István vasút- ós útépítő vállalkozó, kövezó mester kispest, f!ákóc;d u. 74. szám B Tiriwmmm„ Ilii ■!—In«limaiam ...........asiwimamiiniMwaiB—a—mia—_jBuimua—■