Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1931-01-21 / 3. szám

mondhatok, hogy az Egységes Községi Polgári Párt­hoz eddig választás útján tartozó két tagot: Andréka Károly főkapitányhelyettest és Usetty Béla országgyűlési képviselőt éri az a megtiszteltetés, hogy a főváros polgár­ságának képviselete őket az örökös tagság­gal tünteti ki. Mindkettő nagy érdemeket szerzett a főváros érdekei­nek önzetlen szolgálatában és így személyükben ko­moly értékekkel gyarapszik a főváros közgyűlése. Az új vezetőség megválasztása során kétségkí­vül a legjelentékenyebb fontossággal a főpolgármes­ter-választás bír, amelyre még ebben a hónapban sor kerül. — Hitem és meggyőződésem, — mondotta Kozma Jenő — hogy a főpolgármester-választás ün- nepies aktusa nagy és díszes demonstráció lesz Ripka Ferenc mellett, akit a legmagasabb tényező, a kormányzat és a köz­gyűlés együttes bizalma egyformán szívesen és öröm­mel lát ebben a fokozottan nagyfontosságú pozíció­ban. Véleményem szerint a választás egységesen Ripka Ferenc mellett fog megnyilatkozni és így Ripka Ferenc továbbra is Budapest székes- főváros főpolgármesteri székében fogja in­tézni a legfőbb irányítást. Ez a minden irányból feléje sugárzó bizalom és sze­retet, méltó elismerése azoknak az érdemeknek, ame­lyek a.z elmúlt hat esztendő folyamán Ripka Ferenc működéséhez fűződnek, aki mindenkor csak arra tö­rekedett, hogy az államhatalom és a főváros közötti harmóniát ápolja és a köz ség politikai pártokat békü- lékemj, egyetértő bázisra hozza, hogy ezzel kiküszö­böljön minden akadályt a közgyűlés munkaképes­ségének útjából. Törekvéseit a teljes siker koronázta és kizárólag az ő tapintatos közvetítéseinek, pártat­lan közreműködésének köszönhető, hogy a békés atmoszférát sikerült helyreállítani és a törvényhatósági életben az alkotó munka lehető­ségét úgy megteremteni, hogy annak eredményei lép- ten-nyomon megnyilvánulnak. Ripka Ferenc személyes tulajdonságai kel­lettek mindezekhez az örvendetes eredmé­nyekhez és lm a közgyűlés továbbra is Budapest fejlődésének szolgálatában akar továbbműködni, úgy fokozottabb szükség van arra a munkásságra, amit Ripka Ferenc j éveken ót oly önzetlenül és kiváló rátermettség gél végzett el. Kozma Jenő végül hangot adott annak a vélemé­nyének, hogy a törvényhatóság megalakítása és a tisztújítás után, gyorsított ütemben kell hozzálátni a tornyosuló feladatok elvégzéséhez, amelyeknek gerin­cét olyan gazdasági természetű intézkedések alkotják, hogy hatásuk révén munkaalkalom és kereseti lehető­ség jusson a gazdasági foglalkozású osztályoknak. Január 28: főpolgármester-választás A törvényhatósági közgyűlés megalakulása után lejár Ripka Ferenc dr. főpolgármester megbíza­tása, akinek újonnan való megválasztása egy­séges demonstrációval történik Hatévi szakadatlan munkásság után lejár az a mandátum, amelyet a főváros közgyűlése Ripka Fe­renc főpolgármesternek adott. A törvényhatóság- újjáalakítása a csütörtöki közgyűlésen az örökös ta­gok választásával befejeződik és akkor Ripka Ferenc főpolgármester a törvény előírásainak megfelelően olásáról leköszön. Politikai körökben úgy tudják, hogy Ripka Ferenc neve első helyen fog szere­pelni a kormányzói hármas jelölés sor­rendjében, ezzel is kifejezésre juttatva azt az elismerést, ami a főpolgármester működését az elmúlt esztendők alatt a legmagasabb helyről is kísérte. A közgyűlési pártok kivétel nélkül megegyeznek abban a felfogásban, hogy ennek a nagyfontosságú pozíciónak nincs és nem is lehet, méltóbb birtokosa, mint Ripka Ferenc, aki a-z elmúlt hat esztendő lefor­gása alatt megmutatta, hogy ez az inkább reprezen­tatív, díszes pozíció, mennyi kezdeményezésre és len­dületes munkára ad lehetőséget. Régente a főpolgár­mesterek csak arra szorítkoztak, hogy a közgyűlésen viselt szerepüknek az elnöki székből eleget tegyenek, s csak hat éve, hogy a főpolgármesteri dolgozó- szobába összefut a főváros minden ügye: hat éve, hogy a főpolgármesteri állás nem­csak díszt és méltóságot, hanem nehéz, megerőltető és állandó munkát jelent. A széles kiterjedésű adminisztratív teendők el­látásán kívül, külön komplikált és kényes feladat volt összehangolni azt a politikailag élesen elhatárolt köz­gyűlést, amlyenek pártjai nemrégen még gyűlölettel néztek egymással farkasszemet és még a legjelenték­telenebb ügyelv fölötti, határozathozatalnál is a poli­tikai hátteret és a világnézeti problémákat vették ki­indulási pontnak. A gyűlölködő, ellenséges atmoszfé­rát Ripka Ferenc türelmes jóindulata, objektivitása és mindenkor pártatlan magatartása tudta csak el­oszlatni és valóban szegélyéhez fűződik az az ered­mény, hogy ! a főváros közgyűlésében mégis csak az aktivitás kerekedett felül és háttérbe szorí­totta a politikai versengést és gyűlölködést. A törvényhatósági bizottság tagjai, pártkülönb­ség nélkül méltányolják Ripka Ferenc érdemeit és ezzel magyarázható, hogy a közbizalom teljes egy­öntetűséggel Ripka Ferenc személye mellett nyilat­kozott meg. Az eddigi tervek szerint január 28-án, szerdán tartják a főpolgármester-választó köz­gyűlést, ahol a szavazás eredménye egységes demonstrá­ció lesz Ripka Ferenc személye mellett, mellett, kinyilvánítva a közgyűlés összes pártjainak ragasz­kodását azért a tevékenységért, amelyik mindenkor csak a főváros érdekeit,, Budapest fejlődését és bol­dogulását szolgálta. Az Egységes Községi Polgári Párt Jelöltjei az érdekképviseleti és örökös tagságokra Az Egységes Községi Polgári Párt hétfőn este Kozma Jenő elnökletével pártértekezletet tartott, amelyen a párt 38 törvényhatósági bizottsági tagja volt jelen. Az értekezleten Kozma Jenő meleg sza­vakkal üdvözölte az egybegyűlteket, majd beszámolt a politikai helyzetről. A keddi és az utána következő közgyűléseken esedékes érdekképviseleti és örökös tag választással foglalkozva hangsúlyozta, hogy a párt mindent elkövetett, hogy ezekből a helyekből számának és súlyának megfelelő rész illesse meg. Örökös tagul és az érdekképviseleti he­lyekre olyanokat választanak meg, akik közérdekből és a polgári gondolat szem­pontjából arra legmegfelelőbbek. Az értekezlet az elnöki enunciáció után megej­tette a jelöléseket, amelyek a következők: Az Ügyvédi Kamara helyeire rendes tagul Papp HORTOBÁGYI JUHTÚRÚ Miaétafifl kaptat* l ^ > T#maÉ t Ont. Ma«. TEJSZÖVETKEZETI KÖZPONT Józsefet és Gerlóczy Endrét, póttagul Pözel Istvánt és Zboray Gyulát, a Mérnöki Kamara helyére rendes tagul Dorner Gyulát, póttagul Misángyi Vilmost, az Orvos Szövetség helyére rendes tagul Szlávik Ferencet, póttagul Geltért Elemért, a GYOSZ helyére rendes tagul Orphanidcs Já­nost, póttagul Burghard-Bélaváry Rezsőt; a Keres­kedelmi és Iparkamara kereskedő helyére rendes tag­nak Éber Antalt, póttagnak Mössmer Pált, az iparos helyre rendes tagul Nagy Antalt, póttagnak Holzer Sándort; a Mezőgazdasági Kamara helyére rendes tagnak Staub Elemért, póttagnak Krúdy Ferencet jelölték. Az örökös tagok kijelölésére hivatott bizottságba Schmidt Richárd a, párt elektora. Az örökös tagsági helyek jelöltjei a következők: Andréka Károly, Bayer Antal, Csécsi Nagy Miklós, Dinich Vidor, Girardi Tibor, Glückstahl Samu, Holzer Sándor, Kállay Tamás, Neményi Imre, Nessi Gyula, Petzrik Jenő, Pompéry Elemér, Rásó Lajos, Scheuer Róbert, Usetty Béla és Zsíross István. A jelölések után az értekezlet Kozma Jenő sza­vaival végétért, majd a szokásos tár sasvacsorát tar­tották meg, melyen a párthoz tartozó országgyűlési képviselők, a felsőházi tagok, valamint a törvényható­sági bizottság tagjai, póttagjai, a kerületi vezetők, a Polgári Egység Klubjának tagjai nagy számban vet­tek részt. SZÜTS JENŐ Budapest, Vili., Szentkirály ucca 35 «kl. mérnök, építőmester, építési vállalkozó. TELEFON: lőcs. 429-436 SCHLESINGER ALAJOS CSONAGYKERESKEOŰ BUDAPEST, V. KERÜLET, VÁCI ÚT 30. SZ. TELEFÓN: AUT. 909—27 sorozat. Állandó nagy készlet mindennemű csö­vekben, fayence- és zománcáruban, víz-, gőz- és gázszerelvényekben. TűPÉTü NAGY VÁLASZTÉKBAN I ■ ™ munka legjobb kivitelben ! WEISZ BÉLA Budapest, VI., Lázár u. 16 (Operánál) Tel.: 216—60 LEGEZA SZILVIUS MOTORCSÓNAK ÉPÍTÓ ÉS JAVÍTÓ ÜZEM BUDAPEST, III., LAJOS UCCA 145 TEL.: Aut. 625—30 BÚTORT HUSZÁR TESTVÉREK BŰTORGYÁRO SOKNÁL VEGYEN Gyári áron — Gyári garanciával Részletre is. Budapest, II., Zsigmond ucca 24 KÖZTISZTVISELŐKNEK ÁRENGEDMÉNY ! nUCICSEK ÉS társa KAZÁN,- T A RTÁNY- fi 8 VASSZERKEZETI GTÁR Újpest, Rózsa u. 14. Tel.: élűt. 952-39 Mindenféle szegecselt, hegesztett lemezmnnkák és vasszerkezetek Mlexy György oki. gépészmérnök villamossági és műszaki vállalata BUDAPEST, V., FALK MIKSA UCCA 26—28 SZ. MORZSÁNYI HERMANN Központi fűtések, vízvezetéki és csatornázási berendezések Budapest, Vili. kerület Üllői út 42 szám. Telelőn: József 353-87. SCHIFF MIHÁLY pasaecaóay• •-mastes, lidiMft, IV. Fr#hA**ke Ottokár meea I. (Féléméiért! EZÜST ÉRÉINÉL KITÜNTETVE. + TELEFOK: AUTOMATA SS4-7S. A leaatebb kivitelben késeitek mindenfele baterpe»*«rw*»yL plimó- (papion) zsinórt, horgett rózsát, csillag gombét és gomb- áthuzáaf. MAI rahadiaiekat, bojtokat, rojtokat, éve kát, a léc precízebb, mftvéaai kivitelben. CailUraataórokat, továbbá selyem ás gyapjűtonal adjusztálást ás mindet) e szakmába rágó munkálj Czeglédy János Jenő műkóáru-készítő, fal- és padlóburkold mester Székesfővárosi és állami szállító kartellen kívül Budapest, Kistemplom ucca 6. Telefon: József 449-98 ERDÉLYI ______ MUINTEZETE udvari fényképész IV,. Semmelweis U. 2 hlavay kálnian * tervező ÉS ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, V!., KASSAI ÚT 68. SZÁM FEKETE ODON mérnök Vízművek, vízvezetékek, csatornázások, központi fűtések, szellőztetések és légszeszberendezések tervezése és kivitele Budapest, II., Margit körút 58. Telefon: Aut. 514-80 DITTLER FERENC ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, Vili., Baross u. 36

Next

/
Oldalképek
Tartalom