Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)
1931-05-27 / 21. szám
Huszadik évfolyam Budapest, 1931 május 27, 21. szám Előfizetési ár: Egész évre .............24 pengő Fé lévre .................12 pengő Egyes szám ára: 50 fillér Felelős szerkesztő: Főmunkatárs: DACSÓ EMIL PAYR HUGÓ Megjelenik; minden szerdán Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VI., Szív-utca 18. Telefonszám: Aut. 137—15. Június 7-én és 8-án megismétlik a zuglói kerülelben a választási Hat községi párt vesz részt a választási küzdelemben A közigazgatási bíróság az elmúlt héten tárgyalta a Budapestért mégis csak kellene valamit cselekedni, ha tényleg fürdővárost- akarunk belőle csinálni, ha mégis azt akarjuk, lliogy az idegenforgalmunk emelkedjék és -— mondjuk ki bátran! -— ne csökkenjen. Mert az utóbbi időben már ezzel is számolnunk kell, pedig igazán nincsen szemrehánynivalónk azokkal az urakkal szemben, akik az idegenforgalmat- csinálják. Ezek az urak nem követtek el kötelességmulasztást, az idegen- forgalom azonban ennek az évnek első negyedében az elmúlt esztendő első negyedének idegenforgalmával szemben vagy tízezer fővel csökkent. Pedig nemsok tízezer a veszítenivalónk. De hát beszélgessünk egy kicsit nyitott sisak- rostéllval. Nézzünk a szemébe annak az idegenforga- looiesinálásnak, amelynek iipmár nem nyereség-, hanem veszteség-számlája van. Mi bevalljuk, nem nagyon csodálkozunk ezen, bár ismételjük, nincs kötelességmulasztás, sőt szinte odáig i.s el mernénk menni, hogy kimondjuk: mindenki teljesíti a kötelességét. A kötelességteljesítés azonban ma már sehol sem elegendő, ebben a munkanélküli világban vagy túlprodukciót, vagy kii'önös, kivételes kvalitást várnak és követelnek. Az idegenforgalom intézőitől meg különösen sokat "árnánk. mert itt csak akkor lehet eredményes a munkánk, ha megváltó ötletek születnek. Ha nem is minden órában, de legalább időnkint. Pedig nagy ötlettel, mióta hosszú évek előtt Ripka Ferenc főpolgármester bedobta a közvéleménybe a Szent István- hét grandiózus, eredményes és praktikus ötletét, bizony azóta egyetlen eggyel sem találkoztunk. Pedig egyetlen ötlettel, bármilyen grandiózus is az, nem lehet Budapestet a világ közepévé tenni. De maga. a Szent Istvan-hét- hatalmas gondolata is arra várt volna. hogy a magyar kultúra nagyságai méltó tartalommal töltsék ki. Maga a főpolgármester is csak kerrtne.k szánta a Szent István-hetet, várta, hogy majd jönnek a kongeniális ötletek, de — valljuk be — hiába várta. Hiszen akadt néhány szép és nagyvonalú törekvés, de az ötletek többsége -inkább az isaszegi csatáéhoz hasonlatos botrányba fulladt, semhogy segített volna Budapest tengődő idegenforgalmán. Éppen ezért hozsánnával kell fogadni, bőgj- az egyik legszebb, legnagyobb .elme, Herczeg Ferenc, nem utolsó sorban, mint a Revíziós Liga elnöke, diadalmas eszmét termelt ki a 'Szent István-héttel 'Vonatkozásban. Mint a Revíziós Liga elnöke ugyanis, azon az állásponton van — és pedig nem ok nélkül, — 'hogy a külföldiek, akik hozzánk ellátogatnak, nagyobbrészt, mint a magyarság barátai térnek vissza hazájukba. Nemcsak Budapest idegenforgalmi érdekei, de a legnagyobb rendű cél: a magyar revízió is követeli az idegenforgalom fejlesztését. Tudni kell, bogy Hercezg Ferenc a legpontosabb, hgkötelességfudóbb, a legnemesebb magyar hazafi. A revízióért -kifejtett nagyszerű munkájának egyik kimagasló ötlete lesz az, amellyel tartalommal fogja megtölteni Ripka Ferenc grandiózus gondolatát, a Szent István-hétnek nemzetközi ünneppé való tételét. Igenis, már holnap álljon munkába mindenki, akit illet, mert már az idén valóra kell' váltani Herczeg Ferenc nagy ideálját, a budapesti Liszt Ferenc-hetet, magas színvonalon álló zenei produkciók Szent István- hqti sorozatát, amely zenei produkcióknak mindnek Liszt Ferenc géniuszához kell fűződniük. Mert legelső- sorban abban van igaza Herczeg Ferencnek, bogy ezt a nemzeti ünnepünket a népmulatság színvonaláról kulturális magaslatra kell emelnünk. Nem beszélünk ma arról, hogy miként kell megvalósítani ezt a nagy gondolatot és hogy mi mindent lehet ebbe belekapcsolni. Mindössze hangosan követeljük, hogy a megmentő ötlet után mindenki két kézzel kapjon. Nem lehet szempont, hogy X -művész, vagy Y művésznő augusztus 2(bikáig nyaralni szokott: a nemzeti kultúra minden értékének ossza kell fogni, mert itt az ötlet és az alkalom, mellyel csodát lehet művelni. XIV. (zuglói) választókerület törvényhatósági választása ellen beadott panaszt és ítéletében a választás megsemmisítését mondotta ki. Az indokolás rámutat arra, hogy az ajánlási íveken nem kell feltétlenül minden aláírásnak sajátkezűnek lenni és ez vonatkozik elsősorban a . házas- társak egy kézből származó aláírására, ahol legalább is az egyiket érvényesnek kell elfogadni. A közigazgatási bíróság ítélete és indokolása mindenesetre útmutatást ad a jövő választások előkészítésére, mert olyan irányelveket magyaráz meg, amelyeket a legutóbbi választásnál, gyakorlat hijján, még nem lehetett mértékadónak tekinteni. Megállapítható, hogy a közigazgatási bíróság ítélete nem keltett meglepetést a várospolitikai életben. Nem szabadi1 elfelejteni ugyanis; hogy azi új törvényt alapján most választottak először és így íelmerühettek bizonyos olyan tévedések, amelyekre a törvény magyarázata is lehetőséget nyújtott. Mindenesetre helyes, hogy a bírósági ítélet í.z ajáut.r i rendszer tel'ni tevében állást foglalt, mert így a jövőben nem fordulhatnak elő olyan félreértések, mint amilyenek a legutóbbi választásnál megnyilvánultak. A december 21—22-én megtartott törvényhatósági választáson a zuglói kerületben mandátumot nyertek a következő bizottsági tagok: Martin János, Bánó Dezső (Egységes Községi PolA nagy városházi tisztujítás a. fogalmazási tisztviselők kinevezésével most végétért. Hosszú hetek óta nagy izgalommal várták az érdekelt tisztviselők a polgármesteri kinevezések nyilvánosságra hozását, amelyekről általánosságban megállapítható, hogy a méltányossági szempontok és a rangsor figyelembevételén alakultak. Hátra van még az ideiglenes hivatalnoki állások betöltése, hogy ezzel pont kerüljön a- restauráció lefolytatására és így a fővárosi adminisztráció most már teljesen kiépítetten folytathatja munkáját. A nagy érdeklődéssel várt kinevezésekről beszélgetést folytattunk Kozma Jenő dr. országgyűlési képviselővel, az Egységes Községi Polgári Párt elnökével, aki -a, következőket -mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — A kinevezettek listáját magam is átvizsgáltam és elégtétellel állapítottam meg, hogy a fogalmazási karnak ez a sokat dolgozó kategóriája is megérdemelt előléptetéshez jutott. Magától! értetődik, hogy nem lehetett minden igényt tökéletesen kielégíteni, azonban remélem, hogy rövid időn belül lehetőség kínálkozik további kinevezések és előléptetések eszközlésére. — A magam részéről mindenesetre sürgetni fogom, hogy a tisztviselői kar minden tekintetben a megérdemelt elbánásban ,részesüljön, mert a városházi adminisztráció a tisztviselők eddig is tanúsított példásan szorgalmas munkáján alapszik. Remélem, hogy hamarosan alkalom kínálkozik az esetleges korrekciókra és természetes, hogy az Egységes Községi Polgári gári Párt), Paulhevm Ferenc, Mihalovics Zsigmond, Nagy István és Gyurkovits Henrik (Keresztény Községi Párt), Propper Sándor, Pásztor Imre, Gyürey Rudolf és Búird Imre (Szociáldemokrata Párt). A Budapest székesfőváros közigazgatásáról szóló 1930. XVIII. törvénycikk 22. paragrafusa kimondja, hogy ha a választást jogerősen megsemmisítették, akkor a szükséges úi választást az igazolóválasztmány haladéktalanul kitűzi. Bódy Tivadar, az igazoló-vá-lasztmány elnöke a törvény ■ utasítása értelmében az igazoló-vá-lasztmányt kedden délutánra összehivatta. Az .elnök .előterjesztésére megválasztották a választási bizottság tagjait, akik ugyanazok maiadtak, mint az előbbi választáson és elnöke ismét Erősdy Sándor ny. főispán lett. Az értekezlet a választás határidejét június 7-ére és 8-ára tűzte ki. A megválasztott bizottsági tagok a hivatali esküt Ripka Ferenc főpolgármester kezébe még kedden este letelték. A zuglói szavazási eljárást tehát újból meg fogják ismételni. A. választási bizottság termesztésen eltekint az ajánlási ívek beszolgáltatáséitól és csupán csak a szavazást fogja lefolytatni, amelynél a következő pártok részvétele van biztosítva: Egységes Községf Polgári Párt, Keresztény] ' Községi Párt, Szociáldemokrata Párt, Demokrata Párt, Szabadelvű Párt és a Keresztény Ellenzék. Párt, amely eddig is szívén jyiselte a tisztviselők jogos kívánságainak teljesítését: a jövőben is oda fog törekedni, hogy a tisztviselők bizakodással és örömmel végezzék feladataikat. Megemlítettük Kozma Jenő előtt, hogy az üzemi tisztviselők körében nagy nyugtalanság észlelhető a mostanában tervbevett üzemvezetői fizetések szabályozása kapcsán, mert az a téves húr került napvilágra, hogy a második és harmadik kategóriába sorozott üzemek tisztviselői fizetésredukciót szenvednek. — Egy pillanatig sem volt szó ilyen intézkedésről, — mondotta Kozma Jenő — mert az üzemvezetők jövedelmeinek! szabályozása kizárólag csak a vezetőkre és a főtisztviselőkre, pontosan megjelölve : a vezérigazgatókra és igazgatókra vonatkozik, azok közül is csak azokat véve figyelembe, akiknek jlövedeljme valóban túllépte a normális határokat. Az üzemi tisztviselők (derék gárdája 'nyugodt fyhet afelől, hogy javadalmazásaikat a legkevésbé sem befolyásolja az az adminisztratív eljárás, amely az üzemeket három kategóriába sorozta. A legélesebben tiltakoznék minden olyan elgondolás ellen, ami a takarékoskodás hangoztatásával a tisztviselők fizetéséből akarna mérséklést keresztülvinni, minthogy azonban erről nem volt szó és biztos tudomásom szerint nem is lehet szó: nyugtalanságra semmi ok sincsen. A város vezetőségével egyetértőén inkább arra törekszünk, hogy az üzemi alkalmazottak is {megtalálják « maguk boldogulását és ezértKozma Jenő megnyugtató nyilatkozata a tisztviselői igények méltányos kielégítéséről, a további kinevezésekről és előléptetésekről, valamint egyéb aktuális várospolitikai kérdésekről