Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1931-05-13 / 19. szám

Huszadik évfolyam

Budapest, Í93Í május 13.

19. szám

Előfizetési á.r:

Egész évre . • • • • 24 pengő Félévre *

..................12 pengő

Eg

yes szám ára: 50 fillér

Felelős szerkesztő:

Főmunkatárs:

BACSÓ EMIL *PAYR HUGÓ

Megjelenik minden szerdán

Szerkesztőség és kiadóhivatal:

Budapest, VI,, Szív-utca 18.

Telefonszám : Aut. 137—15.

Budapest megmozdul

és szerteárad az utcán, a tízezrekre menő tömeg-, amely felejti szenvedéseit, nélkülözéseit és csak egy vágy füti, egy reménység élteti: jóvátétetni végre-valahára a világ- történelem legnagyobb justitz\-m\ordját, a trianoni országgyilkosságot. Egy nappal a genfi ülésszak megkezdése előtt a magyarság százezrei vonulnak fel Budapesten, az ország legkisebb zugában, de a világ minden tájékán is — főleg Amerikában —, ahol csak magyarok laknak. És megszólal a magyar igazság követelése olasz, német és bolgár nyelven is és a magyar mozgalom mindenfelé visszhangra talál, ahol a Párisköriili békék kifosztottjai, megnyomorítottjai élnek. Május 18-án pedig, amikor Genf megkezdi tanácskozásait, a memorandumok áradata zudui a világ állámférfiai elé, akiknek tudomásul kell venniük, hogy a békeszerződések revízióját mind hangosabban követelik a szenvedő, meg az igazságot tisztelő népek és tudomásul kell venniük, hogy él . . . és mégis él.. . egy nép a Duna medencéjében, amely nép soha sem nyugszik bele meg nem érdemelt sorsába és ha igazságot nem szolgáltatnak neki, egyszerű létével, a gyilkos igazságtalanság kiáltó szörnyűségével örökkön nyugtalan éjszakákat szerez azoknak, akik nyugodtan szeretnének emészteni.

Ez a nép sohasem fogja felborítani a békét, de nézzétek meg a május 17-iki felvonulást, minden szemben ott ég a vád, minden ajkon ott az örök panasz, amely éjszakákon kisérteni jár a határokon túlra és nem hagyja nyugodni a rossz lelkiismeretiteket. A magyar nép békés szándékai nyíltak, mindenki tud róla és a magyar kormány békeakaratában is hisz egész Európa, hisz az egész világ. És mégis elérkezett dz idő, amikor hangosan kell követelni a revíziót, amely az egész világon mindenütt zászlója alá sorakoztatja már az emberiség igazságot érző részét. Május 17-én az égig kell szállnia a magyarság jajkiáltásának, mert a genfi hetek — úgy érezzük — idegesen, izgatottan meleg ’napjai lesznek egy új világ kialakulásának. Szinte napok kérdése már, hogy Európa jövőjének domináló problémájává a revízió kérdése lépjen elő. És itt van az a pont, ahol a magyarságnak magához, kell rctgadni a zászlót. Csak a napokban olvastuk egy francia publicistának a cikkét — egy francia publicistáét, aki kezdi érezni az igazságot — és ez a cikk megállapította, hogy Magyarországot hatszor olyan csapás érte Trianonban, mint amilyen csapás Franciaországra nézve Elzász elvesztése volt. Mi nem vagyunk a kormány, amelynek diplomatikusan, bölcs eltökéltséggel kell a dolgokat kezelnie, mi elmondhatjuk, hogy az a nép, amelyet hatszoros elzászi csapással sújtott a győzők vérgőzös mámora, nem adhatja ki kezéből — legyünk bármily kicsinyek a népek asztalánál — a revízió kérdésében a vezető szerepet. A mi vékonyka hangunknak kell legélesebben sikoltania, mert ha a nagyokon kezdik a revíziót, akiken kisebb igazságtalanság esett; akkor miránk kicsinyekre, akik a legnagyobb igazságtalanságot követték el, soha sem kerül a sor. Egészen őszintén szólva ezért kell Budapest, az ország és a nagyvilág magyarságának jövő vasárnap soha nem látott erővel odaállani, ahol meghallják, ha keserű öklünk dörömböl az igazság kapuján.

Bethlen Istvánnak mondotta a napokban egy híres amerikai újságíró, hogy a boa konstriktort nem lehet kényszeríteni, hogy visszaadja áldozatát, ha már egyszer megemésztette. A miniszterelnök elmésen vágta vissza, hogy ő már hallott olyan áldozatról, amely élve szabad,ült a kígyó torkából. Az amerikai újságírónak is igaza van, kezd túlságosan sok idő eltelni, ideje a komoly megmozdulásnak. Ma minden magyar ember

szíve mélyén érzi, hogy a boa konstriktoroknadc nem szabad nyugodt emésztést engedni. Bizunk tökéletesen a kormány bölcsességében, legelsősorbán pedig Bethlen István elhivatottságában, páratlan diplomáciai zsenijé- i ben, ezekben a napokban, a genfi ülésszak előestéjén, a boa konstriktor példázat órájában azonban eszünkbe

A törvényhatósági tanács és a közgyűlés napirendjén meglátszik, hogy végre elérkezett a főváros az alkotó és tevékeny munka korszakába,. Amint előrelátható' volt, a választások és a tisztújítás lebonyolítása után gyors egymásutánban készülnek a különböző javaslatok és előterjesztések, amelyeknek mindegyike nagyfontosságú eseménynek számít. Sipöcs Jenő r -Igármester az elmúlt héten beható megbeszéléseket folytatott a különböző ügyosztályok vezetőivel és részletesen tájékoztatta magát azoknak a terveknek a kidolgozásáról, amelyeknek előkészítésére az utasítást annakidején kiadta. A közeljövőben sorra kerülő nagyobb ügyekről beszélgetést folytattunk

Sipőcz Jenő polgármesterrel,

aki arra a kérdésre, hogy mi a főváros első teendője a hídépítéssel kapcsolatban, a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának:

— A hidak építésével kapcsolatban első teendőnk, hogy szerződést kössünk az állammal, amelyben biztosítani kívánjuk a főváros befolyását az építkezésre és a pénzügyi kérdések lebonyolítására. A szerződés megkötésére vonatkozólag a törvényhatósági bizottság határozatában foglaltak lesznek irányadók és gondunk lesz arra, hogy a főváros érdekeit a legmesz- szebbmenő módon biztosítsuk.

Felvilágosítást kértünk a polgármestertől az Erzsé- bet-sugárút létesítésének menetrendjéről is:

— Legsürgősebb most, — válaszolta a polgármester, — az elhatározott telekcserének telekkönyvi keresztülvezetése. Mielőtt azonban további intézkedéseket tennénk, be kell várnunk azt a törvényjavaslatot, amelyet a kormány az Erzsébet-sugárút létesítésére vonatkozólag — tudomásunk szerint — rövid időn belül a képviselőház elé fog terjeszteni.

Csodálatos politikusai vannak ennek az, országnak. Azt kell hinnünk, hogy nagy megrázkódtatások voltak azok, amelyek a magyar politikát és vele a budapesti városi politikát is különös módon lesüllyesztették oda, ahol a szereplő emberek a pártszempomtok miatt sehogy sem tudják megtalálni a lelkekben bizonyára ott szunnyadó, de sajnos, mélyen szunnyadó objektivitást.

Hónapokig- szidták a kormányt, gáncsolták a fővárost, hogy nincs közmunka és közmunkát kell teremteni akármilyen áron, akármilyen eszközökkel. Most azután itt van a közmunka, a főváros és az állam összefogása megalkotja a Boráros-téri és az óbudai hidat. Az ember azt hitte volna, hogy azok a politikusok, akik olyan harsogva követelték a közmunkát, ezt az eredményt egy kis rabulisztilcával maguknak fogják követelni és virágnak tűzik oda a kalapjukhoz. Ezt a kis pia fraus-t nem is vettük volna tőlük rossznéven, mert hát igaz, hogy

jut, hogy elszakított véreink gyermekei már elfelejtenek magyarul, az új határokon begyöpösödnek az árkok és dúslombuak kezdenek lenni a friss ültetésű fák ... Vigyázzunk, nehogy ideje legyen a kígyónak lenyelni az elszakított részeket úgy, hogy túlságosan mélyre kerüljenek a torkába.

Ezeknek a gondolatoknak kell eltölteni Budapest megmozduló tízezreit, ha jövő vasárnap szerteáradnak az utcán és követelik a magyar igazságot.

Mindinkább előtérbe nyomul az üzemi kérdés, amelynek megnyugtató megoldását nagy érdeklődéssel várják gazdasági körökben. Rövidesen megfelelő javaslat kerül az illetékesek elé, amellyel kapcsolatban a polgármester a következőket mondotta:

— A törvényhatósági bizottság tudvalevőleg az üzemi kérdés egész komplexumának tárgyalására egy bizottságot küldött ki, amely! ebben a kérdésben is hivatott javaslatot tenni. E bizottság állásfoglalásának ezidőszerint nem kívánok elébevágni.

Az üzemi újjászervezés kapcsán sok szó esik a részvénytársasági alakulatokról, amelyeknek fenntartása körül még sok vita fog lezajlani a városházán. Ennek az előrebocsátásával nagyérdekességü a polgármesternek a következő kijelentése:

— Az igazgatási forma kérdését, a pénzintézetek

kivételével, sohasem tartottam lényegesnek. Egyébként ezzel a kérdéssel is a kiküldött bizottság fog behatóan foglalkozni. )

A lakásépítési tevékenységet az utóbbi években abbahagyta a főváros és legutóbb olyan hírek terjedtek el, hogy a szükséglakások építése is fokozatosan abbamarad. Nagyon megnyugtató, hogy a polgármester továbbra is foglalkozik a szükséglakások építésének terveivel, amelyről a következő nyilatkozatot tette;

— Feltétlenül meg akarjuk szüntetni a nyomortanyákat, amelyhez nincs más eszközünk, mint a megfelelő számú szükséglakások építése. Éppen ezért gondoskodni fogok arról, hogy a jövő évi költségvetésben erre a célra megfelelő fedezet álljon rendelkezésre.

Közölte még a polgármester a Fővárosi Hírlap-paly hogy a mai nehéz gazdasági viszonyok között a zárszámadást a főváros szempontjából megnyugtatónak tartja. A pénzügyi osztálynak és a számvevőségnek ez a hatalmas munkája megfelel a várakozásoknak és a főváros pénzügyi egyensúlya szempontjából biztatást ad a jövőre.

ők is kiabáltak érte addig, amíg mások dolgoztak és izzadtak a terveken, meg a pénzügyi fedezet előteremtésén.

De nem ez történt. Elismerés illeti meg a szocialistákat, akik a maguk jól felfogott érdekeit, amelyekkel a munkások javát kell hogy szolgálják, megtalálták az új hidak építésében. Fölállt azonban a közgyűlési teremben a szabadelvű párt vezére és hatalmas orációt vágott ki a — hidak ellen. A közgyűlési teremben aligha volt egyetlen lélek is, — beleértve a Rassay párt-híveit is —, akik ne ámulva hallgatták volna ezt a felszólalást. Hát ebben a városban mindenki közmunkát akart, a közmunka most itt van és

a szabadelvű párt vezére most azt mondja, hogy nekik nem kellenek a hidak. Azt mondja, hogy a hídépítés luxus ebben a városban,

Munkanélküliség és rabulisztika

flhoS a kákáéi is csernél keresnek

Sipőcz Jenő polgármester

a kormány és a főváros közötti szerződésről, a részvénytársasági alakulatokról, az üzemi probléma likvidálásáról és a lakásépítkezések folytatásáról