Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1931-05-06 / 18. szám

Budapest, 1931 május 6. id Megreformálják a Táros! vámtételeket A pestkörnyéki községek tiltakoznak ellene A törvényhatósági bizottság’ már két évvel ezelőtt uta­sította. a főváros vezetőségét, hogy hajtsa végre az elavult, több évtizedes városi vámszabályzat revízióját, amely sok bürokratikus nehézségre és összetűzésre adott alkalmat. A revízió első lépése volt a vámvonalak kihelyezése a köz- igazgatási határokra s ezt nyomban soron követte a szabály- rendelet újjászerkesztése, amelynek munkájáról már hóna­pokkal ezelőtt részletesen beszámolt a. Fővárosi Hírlap. Közöltük azt is, hogy a. revíziót végző pénzügyi ügyosztály igyekszik az új szabályzat elkészítésénél a környékbeli vá­rosok részéről megnyilvánult kívánságokat is a lehetőség szerint érvényesíteni és e célból beható megbeszélések is folytak a székesfőváros, a vármegye és a környékbeli váro­sok, illetve községek megbízottai között. Természetesen arról szó sem lehet,, hogy, a főváros lemondjon ősi jogáról, a vámszedésről, amit annál kevésbbé tehet, mert a területére érkező küldemények után szedett illetékekből körülbelül hét és félmillió pengő be­vétele van Budapestnek, amit a főváros háztartása nem nélkülözhet. A revízió során azonban gondosan ügyeltek arra, hogy az egyes vámtételek­nél tapasztalható kirívó disszonanciákat megszüntessék, a vámokat mérsékeljék, illetve (arányosítsák, a vámkezelést megkönnyítsék, meggyorsítsák s általában az egész intéz­ményt korszerűvé tegyék. A vámszabályzat revíziója során ügyeltek továbbá arra is, hogy a főváros az említett hét és félmillió pengős jöve­delmet továbbra is biztosítsa, nemkülönben gondoskodás történt, hogy az új szabályzat megszerkesztésénél figyelemmel legyenek a kikötőkre, , különösen a főváros ferencvárosi helyikikötöjére és a mel­lette épülő, export-forgalom szempontjából is nagyfontos- ságű, élelmiszer nagyvásár-telepre. A Magyar Dunántúli Villamossági Bt. évi közgyűlése jóváhagyta .az igazgatóság jelentését, melyek szerint az 193'0. év tiszta, nyeresége 42.975 pengő volt. Érdekesebb számai a mérlegnek a következők: pénzintézeteknél és ban; koknál fennálló követelések pengőben és angol fontban összesen 22,074.622 pengő; értékpapírok tétele 2,885.560 pengő; adósok tétele 20,147.997 pengő; erőmű, távvezeték és alállomások értéke 39,323.080 pengő, kötvényárfolyam­különbözet 7,369.430 pengő. A mérleg főösszege 93,325.953 pengő. Az eredményszámlából megállapítható különben, hogy a vállalat a kiadások terén nagy mérsékletet tanúsí­tott, amennyiben alkalmazottainak illetményei mindössze 141.953- pengőre rúgnak, az üzemi költségek pedig 1,371.359 pengőt tettek ki. A vállalat kamat- és szelvény­jövedelme meghaladja a két és félmilliót, félévi energia­szolgáltatás után előlegek címén 1,390.196 P-t bevételezett. A Magyar-Cseh Iparbank Bt. Forbáth Frigyes al- elnök elnöklete alatt szombaton megtartott XX. közgyű­lése az igazgatóság javaslata alapján az 1930. évi tiszta nyereséget 223.698.06 pengőben állapította meg és elhatá­rozta, hogy ebből az összegből osztalékul 160.000.20 pengő fizetessék ki, tartalékalapra 40.000 pengő fordítassék, 23.697.86 pengő pedig új számlára vitessék elő. Az ese­dékes szelvények e hónap 4-től kerülnek beváltásra. Az igazgatóság új tagjaiul megválasztattak: Flórián Kelemen, a Böhmische Industrial-Bank vezérigazgatója, Pelikán K. dr. és Simek J., ugyanezen intézet ügyvezető-igazgatói. A „Szikra“ ‘ Magyar Gyujtógyárak Bt. igazgatósága az évi rendes közgyűlést május hó 8-ra hívta össze. A mér­leg 387.210.04 pengő tiszta nyereséggel zárult, melyből a társaság az „A“ ‘ sorozatú részvényekre, mint tavaly, 12 pengő osztalékot fog fizetni. Az igazgatóságba új tagként beválasztják gróf Lewenhaupt Károly Gusztávot, a svéd gyufatröszt igazgatóját. Ugyanezen a napon tartja a gyujtógyárak kereskedelmi szervezete, a Magyar Általános Gyufaipari Pit. is közgyűlését. A társaság tiszta nyeresége 155.698.22 pengő, melyből részvényenként 10 pengő oszta­lék fog kifizetésre kerülni. A Franck Henrik Fiai Bészvénytársaság április 18-án megtartott közgyűlésén jóváhagyták a múlt évi mérleget, amely négy és félmillió pengőt meghaladó A kodifikáeiós munkával már elkészült a pénzügyi ügy­osztály és beavatott helyen a következőket tudta meg az új vámszabályzatról a Fővárosi Hírlap tudósítója: — Lényeges része a tervezetnek többek között az, amely megszünteti a különbséget, amely eddig meg­volt a vasúton és a tengelyen érkező áruszállítmányok vámja között. Eddig ugyanis váliakozó díjtételek voltak érvényben s az volt a helyzet, hogy bizonyos árukat meghatározott mennyiségig egyszer vasúton, más eset­ben pedig tengelyen volt előnyösebb a fővárosba szál­lítani. A díjtételeknek ez a rendszertelen differenciáló­dása azt eredményezte, hogy az áruforgalomban igen nagy eltérések mu­tatkoztak. Legsúlyosabb hibája volt a régi szabályzatnak, hogy lehetetlenné tette a tranzitó-áruk utáni vámvisszatérí­tést, ami annyit jelent, hogy a fővárosba hozott, de innen továbbszállított áruk utáni vámot a székesfővá­ros visszatéríti. A tarifák egyenlősítése után ezek a panaszok is megszűnnek.-— A városi vámok revíziójának ügye rövidesen a tanács elé kerül s már a nyári szünet előtt letárgyalja a közgyűlés is, úgyhogy az ősz folyamán lépnek életbe az. új városi vámok. Értesülésünk -szerint az , érdekeltségek — amelyeket megismertettek a tervezet részleteivel — nincsenek megelé­gedve és különösen a környék az, amely vétót kiált s hír szerint a közgyűlés jóváhagyása után jogorvoslattal is akar fordulni a kormányhoz, mint felügyeleti hatósághoz. nyers bevételt mutat ki, ami élénken jelzi ennek a nagy- multú vállalatnak igen jelentékeny arányait. A tiszta nyereség 223.365 pengő volt, miután előbb leírásokra 144.092 pengőt fordítottak, elhasználás címén pedig 2,239.486 pengőt írtak le. A Magyar Asphalt Bt. e hó 5-én tartotta évi rendes közgyűlését, -amely tudomásul vette az évi jelentést és el­határozta, hogy a 4S6.S03 pengő tiszta nyereségből részvé- nyenkint 2 pengős osztalékot fizet. Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros polgármestere nyilvános írásbeli versenytárgyalást hirdet a szeretetotthonok és árvaházak 1931. évi ruha- és cipő-szükségletének beszerzése céljából. A szeretetotthonok szükséglete! 140 drb férfi posztó- köpeny, ISO drb férfi posztóm-elllény, 280 drb posztómadrág, 150 drb férfi posztóul j as, 100 drb női posztóul! as, 30 drb halina körgallér, 100 pár férficipő, 75 pár nőicipő. Az ái'valiázak szükséglete: 81 drb téli köpeny (sötét­kék színű posztóból), 392 drb télii öltöny (kabát, mellény és nadrág sötétkék színű posztóból), 392 drb nyári öltöny (ka­bát és nadrág szürke színű szövetből), 312 drb diáksapka (fekete kaimgam szövetből, fővárosi jelvénnyel), 6 drb orvosi köpeny (fehér pamutvászonból), 355 drb férficipő, 35 drb inőicipő. A szállítandó ruhák, .illetve cipők méreteire, anyagának minőségére és ki-vitelére vonatkozó szükséges felvilágosítások az Erzsébet-szeretetotthon gondnokságánál (VII., Alsóerdősor 7. isz..), ,a József-fiuárvaház igazgatóságánál (VIII., Ullői-út 7G. sz.), a női cipőkre vonatkozólag pedig az Erzsébet-leáuy- árvaház (VII., R-ottenbiller-u. 50.) délelőtt 8—12 óra között nyerhetők. A szabályszerűen kiállított, valamint lepecsételt boríték­ban 'elhelyezett -ajánlatokat és -az. Anyagvizsgáló Intézet (IX.. Soroksári-út 31. sz.) által már előzetesen megvizsgált szö­vetmintákat 1931. évi május hó 27-én d. e. 9—10 óra között kell a p-olgármesiteri IX. (közjótékonysági és szociálpolitikai) ügyo-sztályho-z (IV., Központi városháza, I. p-av. I. cm. 27. ajtó-sz.) benyújtani. A versenytárgyalás 1931. évi máju-s hó 27-én d. e. 10 ór-alcor ves-zi kezdetét a köz jótékonyáéig! és szociálpolitikai ügyosztálynak erre a célra kijelölt helyiségében és azon az ajánlattevők vagy ímegbizo-ttaik megjelenhetnek. Ajánlattevők .ajánll-ataikkal a végleges döntésig kötelezett­ségben maradnak. Fenntartom magamnak azt a jogot, hogy a felsorolt ruhákból vagy cipőkből kevesebbet vagy egyálta­lában se-mmit se rendeljek, valamint, hogy a,z ajánlatok közül — az ajánlott árakra való tekintet nélküli — szabadon vá­laszthassak. A szállítandó áru hazai eredetét kívánatra igazolni kell. Az ajánlati ár olyképen adandó meg, hogy abban min­dennemű költség, úgymint a II- és III. fokozatnak megfelelő bélyeg illeték, a -székesfővárosi alkalmazottak segélyalapját megillető egy ezrelék részesedés' és netán! egyéb költségek pfg bentfogl-altas-sanak. Amennyiben valamely ajánlatnyertes cég szállítási köte­lezettségének pontosan eleget nem iten.ne, úgy az áru az i-lliető terhére -máshonnan fcigi beszereztetni és ,n. jövőbeni meg­tartandó versenytárgyalásokból egyszersmind-enkorra ki fog záraitni. Szállítási határidő az aján-lat elfogadásának tárgyában hozott határozat kézbesítését követő na.ptól számított 90 nap. Budapest, 1931. május hó 1. j A »/.filcesfővftros iiolgftnnestere. Minden üzem­nek megfelelő bérfizetési tasakof, levélborítékot, papírzacskót ii gyárt és leg- flítfk <£? 4k T levélboríték- és II Budapest, VII., II Telefoni II Mintázott éraján­olcsóbban szállít 'A®' 1-79 a Ja papírzacskógyára || Akácfa-utca 56 §| J. 333-01 || lattal szolgálok SCHAFFER KÁROLY OKLEVELES MÉRNÖK Vasút-, út-, betönépítési vállalkozó, kövező-mester Budapest, IV. Kecskeméti-u. 13 , III. em. 1. Telelőn 844—12 INFORMÁCIÓK kereskedelmi és magánügyben küllőid és belföldről legjutányosabban beszerezhetők Központi Tudakozó Betéti Társaság MÄGV Ö. és TÁRSA Budapest, V., Váci-út 34. Telefon : Aut. 916-24. Postatakarékszámlák: Budapest 26,778, Wien 105.782, Berlin 122.214, Prága 77.476, Beográd 67.606 Girószámla : a Magyar Nemzeti Banknál SPITZER SALAMON IPAROS központi fűtés, vacuum és légfűtés, szellőztető berendezés, légszesz, vízvezeték és egészségügyi berendezési munkák, valamint épület­es díszmű bádogos munkák gyártelepe BUDAPEST, V., PANNONIA-UTCA 54. Telefon : Aut. 934-31 LISZIIUER PETER Mész, cement, tégla, cserép Budapest, VIII., Orömvölgy-utca 3. TELEFON: J. 3S9-72 UJ ÉPÍTKEZÉSNÉL, TATAROZÁSNÁL NÉLKÜLÖZHETETLEN A BsSBfF^iSlÉr ä fi ML, falsarokvédő és E**aI^8« hermetikus elzárás paci* üfviüLi BUDAPEST, VI., PODMANICZKY-UTCA 63. Telefoni A. 120-55 FAUN SÁNDOR 9 VÉSNÖKI MŰTEREM Speciális zászlószegekben. Egyleti- sportjelvények és pla­kettek. Telefon : J. 4Í5—16 VIL, Károly körút 9. I. 32, TERLANDAY ES TARSA asztalosáru gyára Budapest, VII,Erzsébet királyné-út 125,/b. sz. Telefon: József 443—83. IVIunkácsif CSyula Cégtulajdonos : Munkácsy Ernő épület- és műlakatosmester, takaréktűzhely és kályhakészítő Budapest, VII., Rózsa-utca 39. Telefon: J. 312-80. SCHINDLER !♦ UTÓDA Központi fűtés, vízvezeték, csatornázás és bádogos-munkák vállalata Tel.: Aut. 298-06. Budapest,V., Lipót-krt. 12. Alapíttatott 1906. Hlavay Kálmán tervező és építőmester Budapest, VI., Kassai-út 68. ParafakogyárR.-t. ezelőtt Kleiner és Bokmayer Budapest, Vili. kér., Főherceg Sándor-tér 4. sz. Telefon: József 301—14, József 301—16. sz. Készít sajtolt parafa-parketta padlóburkolatokat Teljesen zajtalan járású, lábmcleg, vizálló padló. SZENTGYÖRGYI ÉS TÁRSA FÖTÉS Vm., Baross-utca 88. — Telefon: J. 308—97. ___ VÍ Z GÁZ HOUO/ FERENC OKL. MÉRNÖK _ ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ Budapest, V., Ügynök-utca 22/b. TELEFON : 901-24 Balassa árpád oki. építészmérnök, építőmester VI. kerület, Vilmos császár>út 31 Telefon: Automata 164—13 4»

Next

/
Oldalképek
Tartalom