Fővárosi Hírlap, 1931 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1931-04-22 / 16. szám

Budapest, 1931 április 22. 11 az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja. * Előfizetési árak: fél évre ....................................12 pengő. eg ész évre ....... 24 pengő. — Kozma Jenő clr., <az Egységes Községi Polgári Párt elnöke, többhetes külföldi tanulmányútjáról Bu­dapestre érkezett és még e héten átveszi a párt ügyeinek irányítását. Kozma Jenő aktuális heti cikkei a jövő héttől kezdve ismét megjelennek a Fővárosi Hírlap hasábjain. — Felállítják Erzsébet királyné szobrát. A Fővá­rosi' Közmtmlcák Tanácsa legutóbbi ülésén nagyfontos- ságn határozatot hozott. Tárgyalta ugyanis annak a térnek a rendezését, amely tér a most lebontás alatt álló piarista épület helyén keletkezik. Az épület lebontása las­san befejezéshez közeledik és mint ismeretes, helyére köz­teret, parkot óhajtanak kiképezni, amely a- pesti Duna- partnak kétségkívül kiváló ékessége lesz, A Közmunkák Tanácsa most tartott ülésen azt a határozatot hozta, hogy ■ebben a parkban fogják felállítani Erzsébet királyné szobrát, amelynek elhelyezése már évtizedek óta vágya és kívánsága Budapest lakosságának. A szobor megalko­tásához szükséges összeg már rendelkezésre áll és így semmi akadálya sem lesz annak, hogy a nagy mártir ki­rályné szobra rövidesen Budapest egyik legszebb pontját ékesítse. —- Közlekedési Szemle címen új rovat jelenik meg :a Fővárosi Hírlapban. Célunk ezzel, hogy még erő­teljesebben foglalkozhassunk a mindjobban előtérbe nyomuló forgalmi és közlekedési problémákkal, ame­lyeknek helyes irányba, való terelésének ma elsőrendű fontossága van, amikor az egész vonalon a közlekedés modernizálását, cá forgdjoni gyorsítását és egyszerűsí­tését dkaáják koreszUilvinyd. A Közlekedési Szemle irányítója Márkus Jenő dr., a Beszkárt helyettes vezér- igazgatója, a kiváló közlekedési szakértő, akinek széles tudása és tökéletes hozzáértése biztosítja ennek a rovat­nak a komolyságát és nívóját. A Közlekedési Szemle minden második héten fog megjelenni a Fővárosi Hírlap hasábjain és természetesen kiterjed az autó, az útépítés, a dunai hajózás, a légi forgalom és minden más közlekedési kérdés tárgyalására. Halász Zsigmond jubileuma. A magyar újságíró- társadalom meleg- szeretettel ünnepelte az elmúlt napok­ban Halász Zsigmondot, a Neue.s Polititisches Volksblatt közgazdasági szerkesztőjének és a Weltkwrir idegenfor­galmi újság főszerkesztőjének négyévtizedes hirlapírói jubileumát. Halász Zsigmond negyvenéves munkássága •alatt mindenkor a közérdek szolgálatát tartotta legfőbb kötelességének és kitűnő képességeinek, becsületes törek­véseinek tudható be, hogy a jubileum alkalmából min­den oldalról őszinte megbecsüléssel köszöntötték. A szokatlan időjárás nagy nehézségeket okoz a fő­városi kertészetnek. Scitovszky Béla belügyminiszter éppen a közelmúltban dicsérte meg a főváros vezetőségét, amiért olyan különös szeretettel és áldozatkészséggel intézi Budapest tereinek és parkjainak díszítését, gondozását. A fővárosi kertészet minden esztendőben már a kora tavaszi időben megkezdi a szükséges munkát, ebben az évben azon- bam szokattam bonyodalmadat okos a, -ritka szeszélyes idő­járás. Más években mindig legalább hat hét állott rendel­kezésére a parkirozási, kertrendezési, ültetési munkák el­végzésére, addig az idén a hirtelen átmenet folytán alig két hét lesz rendelkezésre a kertészeti munkák elvégzésére, úgy hogy a kertészet csak igen megerőltető munka árán lesz képes a főváros tereit és parkjait a kellő időre rendbehozni. Az út- és csatornaépítési ügyosztály átvette a Köz- tisztasági Hivatal ügyeinek intézését. A polgármester rendelete alapján az út- és csatornaépítési ügyosztályba helyezték át a köztisztasági ügyeket, amelyet eddig a közegészségügyi ügyosztályból irányítottak. Ennek a resszortnak hat évig Keil Tibor dr. fogalmazó volt a referense, akitől meleg ünneplés keretében vett búcsút .az elmúlt napokban a Köztisztasági Hivatal tisztikara. Az Ernst-múzeum XLVI. kiállítása és aukciója. Az Ernst-múzeum új aukció-kiállítása. április 19-én, vasárnap reggel nyílt meg a Nagymező-utca 8. számú házban levő kiállítási telemben. A kiállítás anyagát április 26-ig mutatják be, naponként délelőtt kilenc órától délután öt óráig. A kiállítást követő aukció április 27-én kezdő­dik naponként délután félnégytől. Tisztújítás a Nyugdíjas Fővárosi Tisztviselők Egye­sületében. A Nyugdíjas Fővárosi Tisztviselők Egyesülete most tartotta rendes évi közgyűlését az Újvárosházán. A gyűlés legfontosabb feladata a tisztújítás volt. Tisztelet­beli tagoknak megválasztották: Bárczy István ny. minisz­ter, v. főpolgármestert, Bódy Tivadar ny. polgármestert és szentpéteri Kun Gyula ny. tanácsnokot, A tisztikart így alakították meg: Elnök Alniády Géza ny. tanácsnok, h. elnök Melly Béla ny. árvaszéki elnök, társelnökök Ágh Géza gimnáziumi igazgató, Gerlócsy Zsigmond ny. központi kór­házigazgató, Góth Ilona polgári iskolai ny. igazgató, Krátky János ny. tanácsnok, Piperkovits Bátor ny. alpolgármester, Quint József né polgári iskolai ny. tanítónő, Bózsavölgyi Antal ny. kér. elöljáró, Szilágyi Lajos ny. műszaki főtaná­csos, Szirmay István ny. főszámtanácsos, Thirring Gusztáv ny. statisztikai hiv. igazgató, dr. Végh János ny. tiszti­főorvos, Wimmer Antal ny. központi pénztári igazgató, ügyvezető-elnök Horváth Cirill ny. kir. főigazgató, főtitkár Schrott Béla számtanácsos. Igazgatótanácsi tagok: Badál Ede ny. kér. elöljáró, Barcsén Gyula ny. tanácsnok, Bognár Dénes ny. gimnáziumi igazgató, Göbel József ny. tiszti­orvos, Kabakovits Józsefné ny. tanítónő, Bumbach Dezső, Solty Lajos ny. műszaki tanácsnokok, Szívós Gyula ny. műszaki főtanácsos, Vita Emil ny. tanácsnok, Weigand István ny. főfelügyelő, Orczy Gyula ny. tanácsnok, Gergely Sándor ny. kér. elöljáró, Jankó Béla. ny. főjegyző, Tanos Ferencné ny. tanárnő és Vitkovssky Sándor ny. igazgató. A budapesti cukrászok jubileuma. Az idei áruminta­vásár tartama alatt a fővárosi cukrászok ipartestülete özv. Gerbeaud Emilné úrnő védnöksége alatt kongresszust, orszá­gos cukrászkiállítást, valamint Auguszt E> Józsefné úrnő zászlóanyai tisztsége mellett zászlószentelési ünnepséget tart. Az ünnepségek célja a nagyközönség figyelmét fel­hívni a világhírű magyar cukrásziparra és azt megóvni a kontároktól. Az agilis rendezőség széleskörű propagandát fejtett ki a külföldi államokban, úgy hogy minden remény meg van. arra nézve, hogy a külföldi cukrászipar is igen nagy számban lesz képviselve. Balatonfüred Gyógyfürdő igazgatósága az előszezoni árakat erősen mérsékelte. Teljes heti ellátás (napi három­szori étkezéssel) a szállodában 63 pengő, a szanatóriumban 90 pengő. A Burroughs Irodagép Kereskedelmi Rt. közli, hogy irodahelyiségeit és műhelyét megnagyobbította és IV., Váci-utca 1—3. (bejárat Türr István-utca 8.) féleme­let 7. alá helyezte át. Megváltozott telefonszáma: 817—89. A Beciva. Beketow cirkusz igazgatósága teljesen fel­készült a május elsejei megnyitó előadásra. Ami szép és jó, mindent lehet majd látni a szenzációs májusi műsorban. A tavalyi műsorok minden hónapban szenzációsak voltak, de az idei műsorok még ezeket is felül fogják múlni. Az igaz­gatóság, dacára az óriási költségeknek, nem emelte a hely­árakat, de a mérsékelt árú utalványok az idén is érvényesek minden esti előadásra. HAJNAMMRE OKLEVELES MÉRNÖK, ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ BUDAPEST, I., ATTILA-KÖRÚT 47 TELEFON: AUTOMATA 528—64 SCHLESINGER ALAJOS CSŐNAGYKERESKEDŐ ♦ BUDAPEST, V.,VÁCI-ÚT 30 TEL.: AUT. 909-27 sorozat. ♦ Állandó nagy készlet mindennemű csövekben, fayence- és zománcáruban, víz-, gőz- és gázszerelvényekben. JUSTUS SÁNDOR ES PIA Gördülő faredőnyök, acél- , lemezredőnyök, boltpony­Bpest,VI.,Vörösmarly-utca 24 n r^vás»*-, szövő«-és Alapíttatott 1886-ban. faredőnyök gyára Telefoc-interurban: Automata 223—06. ÁMON ANTAL ES FIAI KÖVEZ ÖMESTEREK, ÜT-, CSATORNA- ÉS BETON ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK, FÖLD­MUNKA , VÁ GÁNYFEKTETÉS, MÉSZKŐBÁNYA VIII., FUTÓ-UTCA 10. TELEFON: J. 303—85. Hlavay Kálmán • tervező és építőmester Budapest, VI., Kassaí-út 68. SpÁNYI ERNŐ okliT«1•• mérnök mélyépítő-, kövező- és bitumen- építő vállalata. Budapest, I. kér., Győző-utca 3. Tel.: Aat. 579-91. Sygall S. Motor- és Gépgyár BUDAPEST, VII., ANGOL-UTCA 31/a Telefon: Z. 62—90 (Interurban) Táv. cím : DieselsígBudapest Diesel motorok, szivógázmotorok, gőzgépek javítása és rekonstruálása Teljesen új erőtelepek tervezése és kivitele. Pótalkatrészek szállítása bármely gyártmányú motorhoz. Törött főtengelyek javítása szavatos­ság mellett. Aszfalt és Kátrányípar RT Budapest, V., Nádor-utca 12 Telefon: Aut. 262-81, 262-82 pV(n»Tr j Budapest, IX., Illatos-út 18—20 ) _ GYÁRAK: j (s„ged mtluu| } .«i>t .p.tvíginy B ulicseh. és Társa Kazán-, tartány- és vasszer Kezet i gyár | Újpest, Rózsa-utca 14. szám Telefon: Automata 952—39 Mindenféle szegecselt, hegesztett lemezmunkák és vasszerkezetek mmf Oil Trading Company képviselete I*■ MILLINÍ IGNÁC iK H W Budapest, V., Nádor-utca 6. szám Telefon: Aut. 833—40, 832—77. LISZaUER PETER Mész, cement, tégla, cserép Budapest, VIII., Orömvölgy-utca 3. TELEFON: J. 389-72 UJ ÉPÍTKEZÉSNÉL, TATAROZÁSNÁL NÉLKÜLÖZHETETLEN A .iSil^Syr! Ipyi,, falsarokvédő és hermetikus elzárás PiCSfiS. EMIL BUDAPEST, VI., PQDMANECZKY-UTCA 63. Telefon: A. 120-55 KISS ÁRPÁD Tel.: J. 312—41 "IIIIH1 Vízhatlan saját készítésű viharkabát, sátor, hátizsák KENDER-, LEN- ÉS JUTAÁRUK BUDAPEST, VII., KERTÉSZ-UTCA 50. SZ. Müller Rezső asztalosárugyár. Arany- és ezüstéremmel kitüntetve Cégtulajdonos: Tomancsik György Alapítva 1875 A Tomancsik-rendszerű magyar-német stb. szabadalmazott ellensúly­nélküli tolóablak egyedüli gyártója Budapest, X. kér., Kerepesi-nt 63. Telefon: József 396—32 KÖNI6 JÁNOS Budapest, IX., OKLEVELES GÉPÉSZMÉRNÖK Remete-u. 23. Műszaki iroda. — Grafikai szaküzlet TELEFON : J. 453-58 Saját gyártelep RÉVÉSZ JÁNOS CEMENT-, MÁRVÁNYMOZAIK- ÉS MŰK OÁ RÚG TÁR, BETONIPARI VALLALAT. BURKOLÓ, MŰKŐ ES CSATORNÁZÁSI MUNKÁK KÖZPONTI IRODA: ÚJPEST, ŐSZ-UTCA 14. sz. TELEFON: ÚJPEST 198 SZEGEDY BÉLA JENŐ OKL. GÉPÉSZMÉRNÖK, ÚT-, VASÚTÉPÍ­TÉSI VÁLLALKOZÓ, KÖVEZOMESTER BUDAPEST, II., MARGIT-KÖRÚT 101. TEL,: AUT. 553-15. SCHAFFER ANTAL SZÉKESFŐVÁROSI ÚT-, BETON- és CSATORNAÉPÍTÉSI VÁLLALATA BUDAPEST, II. KÉR., BIAI-ÚT 21. TELEFON: AUT. 522-91. MEGBÍZHATÓ telefonj O

Next

/
Oldalképek
Tartalom