Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1930-03-05 / 9. szám

12 Budapest, 1930 március 5. Beszámol az Általános Takarék " llff <11111111 Ilii »Ifi -----­ny ereség 3 million felül, osztalék 7 pengő A Magyar Általános Takarékpénztár R. T. a napokban publikálta mérlegét. Ez a zárszámadás méltó feltűnést keltett a pénzvilágban, mert számada­tai meggyőzően mutatnak rá, hogy ezt a pénzintézetet milyen előrelátó gondossággal és óvatos körültekin­téssel vezetik. Első tekintésre is szembeötlők, hogy a takarékpénztár a közönség kivételes bizalmát élvezi: a takarékkönyvre elhelyezett betétek 150%-kal meg­haladták a békebeli állományt. Másik nagy erőssége: a mobilitás. Az intézet minden pillanatban mozgósít­ható 12 millió készpénz és készpénznek tekinthető zsíróbetétek fölött rendelkezik. Ebből mintegy 5 mil­lió pengő készpénzt otthon, a saját trezorjaiban tart, 3 millió pengőt a Jegybanknál, a többit, mint azon­nal igénybevehető betétet, más pénzintézeteknél. A pénzintézetnek ez a gondos vezetése elsősorban dr. Horváth Lipót elnök-vezérigazgató érdeme, de min­den elismerést megérdemel a mellette működő vezér­kar is. A mérlegmegállapító ülésről kiadott hivatalos jelentés szerint a Magyar Általános Takarékpénztár r.-t. igazgatósága február 24-én tartott ülésében meg­állapította az 1929. üzletév mérlegét, amely szerint a bruttó nyereség 5,756.013.68 pengő (1928-ban 4,059.274.97 pengő), a tiszta nyereség pedig 3,094.613.70 pengő (1928-ban 1,899.177.78 pengő), miután már a mérlegen belül a nyugdíjalapot 185.000 pengővel (1928-ban 140.000 pengő) dotálták. A nye­reségtöbblethez az 1928. évi tőkeemelésből befolyt ellenérték megfelelő kamatoztatása is hozzájárult. Az igazgatóság a március 17-ikére egybehívandó rendes közgyűlésnek javasolni fogja, hogy az 1929. üzlet­évre 7 pengő = 14% osztalék (ugyanannyi, mint 1928. évre) állapíttassák meg és hogy az osztalék a közgyűlés napjától kezdve kerüljön kifizetésre. Az intézet az elmúlt üzletév folyamán a Horthy Miklós úton és a Garay téren két újabb fiókot nyi­tott meg, amelyekkel együtt most már 10 fiókja mű­ködik Budapesten, 23 a vidéken, összesen tehát 33 fiókja van. Ezenkívül a vidéken 8 helyen működik affiliált intézete. Ez a hálózat az elmúlt évben is ked­vező eredményeket produkált. PERKEO habzó anyagú tüzoliókészülék PERKEO tűzoüókészülékelk gyára Rosenthal József Budapest, V, Tükör-u. 4 .Läufer”motoros árúkihordó Gyártja; aufsr Géppr Waggon osztálya, udapest vi.Palotai út. Tel: L. 915 02 - L. 915 12. ParafalMr R-t. ezelőtt: Kleiner és BoKmayer Budapest. Ulli, kér., Főherceg Sdudor-tér 4. Telefon: József 301-14, József: 301-16 Készít sajtolt farafa-parketta padlóburkolatokat. Teljesen zajtalan járásúy lábmeleg, vízálló padló. lorbitzer Nándor építőmester Budapest, Vili, Üllöi-út 66/b. Telefon: József 310—90. A takarékpénztárnak a fővárosban 5, vidéken 17, összesen tehát 22 bérházingatlana van, amelyekben fiókjai vannak elhelyezve és amelyek együttvéve 3,433.250.01 pengővel szerepelnek a mérlegben. Az ingatlanok bérjövedelme címén 480.168.34 pengő van a mérlegben feltüntetve, amely jövedelem még a béke- szinten jóval alulmaradó házbérek mellett is 14% bérhozamnak felel meg. BaeSBBBBBBBBB&BBBBBBBBHBBBBBBBESBHB Az Ingatlanbank 14 pengő osztalékot fizet A Magyar Általános Ingatlanbank Részvény- társaság február hó 27, napján tartotta mérlegülését Madarassy-Beck Marcel báró elnöklete alatt. A zár­számadásokat Halom Dezső vezérigazgató terjesztette elő. Ezek szerint a tiszta nyereség 1,012.096 pengő (tavaly 947.146 pengő). Az eredményszámla lénye­gesebb tételei közül megemlítendő, hogy a bruttó házbérjövedelmek összege 1,498.301 pengő (tavaly 1,300.408 pengő) tett ki, mely kétharmadrészben adó­köteles régi házakból, egyharmadrészben adómentes új házakból kerül ki. A lebonyolított ingatlanüzletek, kamatok és szelvények jövedelme 948.392 pengő volt. A nyereség lényegileg a bank folyó üzletvitelé­nek eredménye. Ugyancsak a folyó évben értékesítette a bank albertfalvai nagy telekblokkját, melyen a Tár­sadalombiztosító Intézet megbízásából 307 családi házat épített. Ezen üzlet eredménye azonban még az idei nyereségben nem szerepel. A bank befejezte továbbá Vilmos császár úti bérház-blokkj ának épít­kezését. Az igazgatóság azt fogja javasolni a közgyűlés­nek, hogy úgy mint tavaly, részvényenkint 14.— pengő (23 százalék) osztalék fizettessék, tartalék- alapba helyeztessék 60.000 pengő, ami részvényenkint 1 pengőnek felel meg s ami által a 3,000.000 pengő alaptőkével rendelkező intézet tartalékalapja 4,420.000 pengőre fog emelkedni. Nyereségátvitel jövő évre 72.024 pengő. Az aranymérleg után kifizetett első osztalék 5.33 pengő (10.66 százalék), mely azóta emel­kedett a most javasolt osztalékig. A közgyűlés március 18-án lesz, a szelvények március 22-étől fognak be váltatni. —-— —m mi -------­Az Angol-Magyar Bank Rt.-nak Károlyi Imre gróf elnöklete alatt február 27-én tartott 39. évi ren­des közgyűlése jóváhagyta az 1929. üzletév mérlegét és az igazgatóság összes javaslatait elfogadva, el­határozta, hogy a kimutatott 3,482.618.92 P tiszta nyereségből osztalékul 2,520.000.— P, vagyis részvé­nyenként 7 pengő (14%) fizettessék ki március 1-től kezdve, a tartalékalap gyarapítására az alapszabá­lyokban előírt 95.228.81 P dotáció helyett 250.000 P, az Elismert Vállalati. Nyugdíjpénztár és a nyugdíj­tartalék növelésére 325.000 P, az alkalmazottak Se­gítőegyesülete javára 25.000 P fordíttassék, az alap- szabályszerű levonások után fennmaradó 172.161.31 P pedig az 1930. üzletév számlájára vitessék át. A köz­gyűlés elfogadta az Anglo-International Rank Ltd. budapesti fióktelepének az intézetbe leendő beolvasz­tására vonatkozó javaslatot is. Az igazgatóság új tagjaiul a közgyűlés Bark Pétert, a londoni Anglo- International Bank vezérigazgatóját, Palache Alber­tet, a Helbert, Wagg & Co. Ltd. londoni bankház társtulajdonosát és Haupt-Buchenrode István báró nagybirtokost, a felügyelőbizottság új tagjául pedig OttliJc Györgyöt választotta meg. Az Elismert Válla­lati Nyugdíjpénztár járulékalap arányszámának az eddigi 60% helyett 70%-ban való megállapításához, a régi nyugdíjasokra vonatkozó nyugdíj átértékelési arányszámnak pedig az eddigi. 50%-ról 57 és fél %-ra való felemeléséhez a közgyűlés hozzá­járult. A Magyar Jelzálog Hitelbank igazgatósága ma tartott ülésében megállapította az 1929. évi mérleget, mely 411.337.47 pengő tiszta nyereséget tüntet fel. Az igazgatóság a folyó évi március hó 18-ára egy­behívandó közgyűlésnek javaslatot fog tenni, hogy az elmúlt évre, úgy mint tavaly, részvényenként 4.25 pengő (10.625%) osztalék fizettessék. [központi fűtések ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZÉSEK VÁLLALATA SZEPESSY SÁNDOR utóda SZEPESSY GYULA oki. mérnök, Budapest, VII., Abonyl-U. 25. Tel.: J. 380-3Q­A Magyar Országos Központi Takarékpénztár részvényesei Wolfner József igazgatósági elnök ve­zetése^ mellett március 1-én tartották 58. évi rendes közgyűlésüket. Az igazgatóság összes javaslatait a közgyűlés változatlanul elfogadta és elhatározta, hogy ay kimutatott 2,396.239.43 pengő nyereségből oszta­lékul az 1929. évre március. 3-tól kezdve részvényen­ként, a tavalyival egyezően 6 pengő, összesen tehát 1.800.000 pengő fizettessék, a rendes tartalék javára 250.000^ pengő es az alkalmazottak segélyezésére szánt, évközben már 84.650 pengővel dotált alap ki­egészítésére 35.000 pengő fordíttassék. A közgyűlés az igazgatóságba dr. Rangba Gyula, Jossua Albert, Julliard Róbert, Keller Jacques és dr. Schrecker Ká­roly, az igazgatóság^ eddigi tagjait ismét és új tagul Bottlik József országgyűlési, képviselőt egyhangúlag beválasztotta. A felügyelőbizottságba Isaák Elemér, dr. Lovrich István, dr. Steffanits István eddigi tagok újra és új tagul Gregersen Béla választatott. Novaszindikátus. Mint értesülünk, a Nova köz­lekedési es ipari rt. többségi, szindikátusához legutóbb a Részvénytársaság villamos és közlekedési vállalatok számára (Trust) is csatlakozott. A kisipari Hitelintézet tőkeemelése. A Buda­pest Székesfővárosi Kisipari Hitelintézete alaptő­ké j ét^egymilliqszázezer pengőről felemelték 1,350.000 pengőre, miután pedig a részvények kibocsátási ár­folyama 16 pengő, a tőkeemelés és a felpénz által 400.000 pengőt kap az intézet. A tőkeemelés minden bizonnyal igen üdvösen fogja felfrissíteni a. kisipa­rosság gazdasági vérkeringését. Szél Jenő, a Kisipari Hitelintézet vezérigazgatója olyan mintaszerű szak­tudással és megértéssel vezeti az intézetet, hogy az az anyagi, kereteit teljesen betöltő mértékben szolgálja missziószerű hivatását és feladatát. A kiváló eredmé­nyek a főváros bizottsági tagjaiban megérlelték azt az elhatározást, hogy ennek a példátadó intézmény­nek lehetőségeit még inkább kibővítik és odahatnak, hogy az intézet kétmillió pengőre emelhesse alap­tőkéjét. A Goldberger Sam. F. és Fiai Rt. hétfőn tar­totta dr. Buday-Goldberger Leó elnöklete alatt ren­des évi közgyűlését. A közgyűlés az igazgatóság és a felügyelőbizottság jelentéseinek egyhangú tudomásul­vétele után elhatározta, hogy az értékcsökkenési tar­taléknak 350.000 pengővel és a rendes tartaléknak 100.000 pengővel való javadalmazása után a múlt évi nyereségáthozattal együtt fennmaradó 543.181 pengő tiszta nyereségből osztalék címén a tavalyi 6 pengő­vel szemben a lefolyt üzleti évre részvényenként 6.50 pengő fizettessék. A Magyar Élet viszontbiztosítási kapcsolatot léte­sített a göteborgi Sveával. Ismeretes, hogy Svédország eddig csak az állami jellegű gyufakölcsön emissziója révén volt érdekelve nálunk, annál értékesebb tehát az a kapcsolat, amely most a Magyar Élet- és Járadék- biztosító, valamint a göteborgi Svea Biztosító közt létrejött. A magyar biztosítótársaság viszontbiztosí­tási szerződést kötött a Sveával, amely a jövőben teljes erkölcsi és anyagi súlyával fogja támogatni a Magyar Életet és jelentős tőkéket bocsát rendelkezé­sére. A Magyar Élet- és Járadékbiztosító szervezeteit a nagyobb stílusban meginduló akvizíció igényeinek megfelelően ki fogja bővíteni és minden reménye megvan arra, hogy a Svea 'közreműködésével rövide­sen a legelső magyar biztosítótársaságok sorába emel­kedjék. A megállapodást előkészítő tárgyalásokon gróf Széchenyi Viktor elnökölt és azokon resztvettek a Svea részéről dr. Martin Sandorf, a Hamburg- Mannheimer részéről dr. Hermann Hitzler, a Mutzen- bacher-konszern részéről dr. Franz Kern, a Magyar Élet részéről pedig lovag Stémád István kormány- főtanácsos, a. társaság vezérigazgatója, valamint dr. Salusinszky Gyula. Biztosra vehető, hogy a Magyar Élet lovag Sternád István irányítása mellett a sikeres tranzakció lebonyolítása után súlyban, tekintélyben és eredményekben nagyszabású fejlődésen fog ke­resztülmenni. A Nemzeti Takarékpénztár és Bank Rt. már­cius 3-án tartotta, harminchatodik rendes közgyűlé­sét báró Tornyay Rezső elnöklete alatt. A Vas Zsig- mond vezérigazgató, kormányfőtanácsos által előter­jesztett igazgatósági jelentés beszámol a folyó évi üzletmenetről és megemlíti az egyes üzletágak fejlő­dését. A közgyűlés elhatározta, hogy az 1929. évi 193.149.85 pengő (a múlt évben 19Í.116.63 pengő) tiszta nyereségből részvényenként 2.50 pengő = 10 százalék osztalék fizettessék. WETOL s e b o I a J lágyon minden mentA szekrényben. Fertőzéaf&I megvéd éa gytrian gyógyít. M. k. népjóléti is »unkaügyi minisei. 72.455\1924 se. kirrend M. k. kereskedelemügyi minisei. 2S.062\Jíjt. 1925. se. rendelet. KOVÁCS A. ÖDÖN MÉRNtta ucca 8 111 (-78.111 csatornafelszerelési vállalata Badapest, Vili., Bezerédy ucca 8 Telefon; 382 — Központi fűtés-, vízvezeték ZILAH1-BAL0GH GüllLA ««ÉPÍTŐMESTER Budapest. I.. Bornemissza u. 36 ■dTEL.: Lé. 2-32. *

Next

/
Oldalképek
Tartalom