Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1930-09-24 / 38. szám

^AiM«MBaBBaaiHgHiBKsa3»8BgiMaaaiMiHBBgMaiBa^ Budapest, 1830 szeptember 24. Nem lejz exufán sfrémaíi-rettdsier és ©gires vállalkozók favorizálása Jelentette a Fővárosi Hírlap, hogy Sipőcz Jenő dr. polgármester körrendeletét intézett a műszaki ügyosztályokhoz, üzemekhez és intézményekhez, amelyben azt az utasítást adja, hogy a hivatalvezetők hotelesek minden hét hétben pontos és részletes je­lentésben beszámolni a közmunkák állásáról, a mun­kálatok előrehaladásáról, a vállalkozók által alkalma­zott munkások létszámáról és a kifizetett munkabérek összegéről. A polgármesternek ez a rendelkezése azt célozza, hogy a főváros vezetősége állandó tájékozta­tást kapjon a megindított közmunkák állásáról, de pontos értesülésekkel rendelkezzen a munkások szo­ciális helyzetéről és kereseti arányairól is. Minden két hétben tehát a polgármester aszta­lán lesz_ az összes munkálatok részleteit ismertető pontos jelentés, amelyik ilyen körülmények között ki kell hogy terjeszkedjen azoknak a név­soráéra is, akik ^ időközönkint építkezési, ipari vagy szállítási megbízást kaptak a főváros ügyosztályaitól es üzemeitől. A polgármes­ter e jelentések alapján ellenőrizni fogja azt is, hogy a vállalatba adott munkákat valóban azok végzik-e, akiknek ajánlatai a versenytárgyalásokon elfogadásra kerültek, mert elérkezett a legfőbb ideje figyelmet fordítani arra, hogy a munkálatokat csakis azok teljesítsék, akiknek nevére vagy cégszerű vállalatára a a megbízást kiadták. A mai válságos^ gazdasági viszonyok mellett messze­menő érdekek fűződnek ahhoz, hogy az iparosság mi­nél szélesebb rétegei jussanak a közmunkákban való részesedés folytán kereseti lehetőséghez. Szükség van a legéberebb ellenőrzésre ebben a vonatkozásban, hogy végre már kiküszöböltessék a stróman­rendszer és hogy háttérbe szoruljanak azok a dédelgetett vál­lalkozók és iparosok, akiket majdnem minden munka vállalatbaadásánál első helyen lehet látni. Érthetet­len és méltánytalan az az eljárás, hogy például a különböző bádogosmunkáknál a legtöbb­ször egy és ugyanazon névvel találkozunk, ugyanakkor pedig a. többi szakmabeli iparosok hiába igyekeznek magukat észrevétetni: ajánlatuk nem ta­lál megfelelő méltánylásra. Hiába dolgozzák ki a reális költségvetéseket, hiába eszközölnek pontos szá­mításokat, hiába áldoznak bélyegre és egyéb illeté­kekre, a megbízás elnyerése nem jut számukra osz­tályrészül. De észlelhetők más jelenségek is, mert például megfigyelhető, hogy az iskolai asztalosmunkák kiadásánál is egy és ugyanaz az asztalosmester a favorit, míg a többi kisiparos elkeseredetten állapíthatja meg, hogy reményei iszétfoszlottak, megbízást ezúttal sem kapott. Zwillinger Csrula ÉPÍTÉSZ Vn., CSENGERY U. 30 TELEFÓN: JÓZSEF 433—69. RAPAMYAI n no TQA Központi fűtés, szellőztető viz- DHlinlVlHI Di Lo Ion vezeték, gáz- és csatornázási béren­BUDAPEST, I., BERCSÉNYI UCCA 5. TELEFÓN : LÁ. 265 „NON PLUS ULTRA“ melegvizfűtósl kazánok gyártása | Széchenyi Gyógyfürdő i Ä a modern orvosi tudomány minden esz­közével és a különböző gryőgry élj ár ásók­hoz szökaége® íölezereSésekkel ellátva. A váróé minden ponfjóíói könnye« megfeözelUhető. TniwrTnmn«nnTn~mmimi)»ífnrmnmntwi»i mii iimaimn SÁMUEL GYÖRGY épület,- dÍBimű-bádogos és egészségügy! berendező BUDAPEST, VI, ARADI U.4S. TELEFON! AUT. 223-62. Marcalit andor és ödön MÉRNÖK-ÉPÍTÓMESTER, VÁLLALKOZÓK BUDAPEST, 1., KELENHEGYI ÚT 11-13 TELEFÓNSZÁMOK: LÁ 15—14 ÉS 12—« A polgármester tájékoztatása során minden bi­zonnyal megszűnnek majd ezek a lehetetlen állapotok és megszűnik elsősorban a stróman-rendszer, anű az iparosság foglalkoztatása terén igazságtalan helyze­tet teremtett. A munkákat csakis az végezheti, aki arra megbízást nyert, nem pedig a háttérben oly gyakran meghúzódó vállalkozók. A polgármesterhez intézendő jelentések hű képet kell, hogy adjanak az észlelt összes jelenségekről, külön­ben a kisiparosság munkaalkalmának méltányos el­osztása — ez az annyira kívánatos és szükséges elgon­dolás — nem fog sikerrel járni.-----———mag — — Üf versenytárgyalási Riírásols. A polgármester versenytárgyalást hirdet­A rákos völgyi főgyűjtő építésére. Pályázni lehet október 7-én d. e. 10 óráig az út- és csatornaépítési ügyosztályon. Az Új Szent János-kórház elektromos szerelési munká­lataira. Pályázni lehet okt. 4-én d. e. fél 10 óráig a középítési ügyosztályon. Lábbeli javításhoz szüksé­ges böranyagok szállításá­ra. Pályázni lehet október 14-én d. e. 11 óráig a köz- tisztasági hivatalnál. Központi fűtési, szeUőző és szárító berendezési, vízve­zetéki, csatornázási, gázve- zetéki munkákra a Honvéd és Markó ucca sarkán épülő bérháznál. Pályázni lehet október 7-én d. e. fél 10 óráig az Elektromos Művek igazgatóságánál. Versenytárgyalási megfoísásolk. A múlt héten tartott nyilvános és szűkkörü ver­senytárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták: Kőművesmunkát a Kere­pesi úti gyógypedagógiai in­tézetnél : Domonyik Mihály 6370, a TI er náci uccai iskolá­nál: Pruscha József, 14.842 P. Kőfaragémunkát a Pálos uccai iskolánál: Eichbaum Mór 5033 P. Aszfaltozómunkát a Ber- zencei uccai bérház udva­rán: 8800 P. Műkőmunkát a Fragepán uccai bérháznál: Barber Ká­roly 3200 P. Terrasz- és tetőszigetelési munkát a Maglódi úti. sze­retetotthonnál : Helvey Tiva­dar 6290 P. Előtetőkészfíési munkát a pesti Vigadónál: Haas és Somogyi 3300 P. Központi melegvízfűtőbe- rendezési munkát a Hideg­kúti úti leányotthonnál: Ja- nisch János és Pia 21.991 P. Kábelmunkálatokat a Sza­bó József uccai autobuszga- rázsnál: Barta Károly 1518 P. Kőszállítást a makadám- utak fenntartásához: Szobi kőbánya, Inóczi kőbánya és ipartelepek rt., Kondor és Feledi építő és kőbánya rt., 206.393, Kollmann Árpád 105 ezer 321, Engelbardt Ferenc 20.250, Amon Antal és Fia 8550 P. Tetőfedő javítási munkát a Hernád uccai iskolánál: Bukovár Jenő 1201 P. Burkolómunkát ugyanott: Koch és Szilágyi 6431 P. Kéményépítési munkát U. ott: Schultz r. t. 12430 P. Üvegesmunkát ugyanott: Herrling Antal 13.846 P. Tornaszerszállítást u. ott: Topos Gyula 285S P. Ácsmunkát az Aréna úti iskolánál: Hegedűs Ferenc 8090 P. Központi fűtőberendezési munkát az Ihász uccai isko­lánál : Riemer Miksa 37.079 P. Gumipadozati munkát u. ott: Magyar ruggyantaáru- gyár 38.304 P. Melegvízfűtö - berendezési munkát a Hidegkúti úti leányotthonnál: Rufián Ist­ván 27.540, Wolf Márk 11 ezer 515 P. Vízvezeték-, gáz- és csa­tornaberendezési munkát a Rajos uccai iskolánál: Ba- ráth István 13.340, a Fehér­vári úti vámépületnél: Thier­gärtner és Stöhr 3809 P. Csatornaépítési munkát a Daróczy uccánál: Führer Miklós 44.094, a Kútvölgyi útnál: Hajnal Imre 26.353, a Németvölgyi útnál: Hajnal Imre 42.653 P. Útren dezési munkát a Renke útnál: Kőszénbánya s téglagyár rt. 72.950 P. Asztalos munkát a Szent­endrei úti régi vámháznál: Halaman János 1922, az Ihász uccai iskolánál: Klek- ner Rászlóné 11.338 P. Kőművesmunkát a Szent­endrei úti régi yámliáznál: Zágonyi István 3811, az Aquincumi Múzeumnál: Bu- zadics Ignác 4814 P. Parkettázómunkát ugyan­ott : Rezetár Dávid 2107 P. Padlóburkolómunkát a Bakáts téri kórháznál: Ur­bach és Tafler 5526 P. Lakatosmunkát az Ihász uccai iskolánál: Osváth Ist­ván 7923, a Hernád uccai is­kolánál: Frindt István 4089 P, Bűtorjavítási munkát u. ott: Koszorú Imre 6060 P. Javítási munkát a Rókus kórháznál: Volentics Rajos 4994 pengő vállalati áron. Lakatosmunkát a maglódi- úti szeretetotthonnál: Pick Ede 20.850, Reichenburg Jenő 35.032, Márkus Lajos 5852 P. Asztalosmunkát ugyan­ott : Müller Rezső 33.008, Keresztessy Ödön 11.004 P. Terrasz- és tetőszigetelési munkát ugyanott: Kollarit r. t. 8138 P. Acélablakok készítését ugyanott: Haas és Somogyi 16.320, Márkus Miksa 9280 P. Festő- és mázolómunkát a Rókus-kórháznál: Lendvay Ferenc 2245 P. Központi l’űtőberendezési munkát a hidegkútiúti leányotthonnál: Méhes Emil 4526 P. Ácsmunkát a németvölgyi­úti iskolánál: Szívós László 20.124 P. Szigetelőmunkát ugyanott: Posnanszky és Strelitz 7671 P. Tetőfedőmunkát ugyan­ott : Szikszay György 11.500 pengő. Tornaterem - berendezési munkát a miskoleiuccai is­kolánál : Lopos Gyula 10.072 pengő. Ud var kavics olási munkát a Lenke úti iskolánál: Székely Kálmán 10.700 pen­gő vállalati áron. FISCHES ÉS HARTHAHH mAzolón*Mt«r«k Budapest IVt Képíró ucca 3. sz. TELEFON s Fióküzlet: IX. kér., Ttmpa occa 30. »im A. 847-73 Meérlkeszeíí ajánlataid Ä múlt héten tartott versenytárgyalásokon a különböző közmunkákra és közszállításokra a követ­kező cégek pályáztak: Föld-, kőművesmunkára a zágrábi—üllői úti bérház lu­bickoló medencéjénél: Cris- tofoli Ermengildo 5953, Wel- lisch Győző 8125, Hoffer Gyula 8130, Beta Géza 8478, Bernáth Imre 10.599, Szabó Mihály 13.291 P-vel. Mázolómunkára a Német­völgyi úti iskolánál: Bálint Sándor 11.202, Obermeier István 11.951, Török és Ju­hász 11.971, Tomi Lajos 12 ezer 647, Kneisz Gergely 12.086, Szegő József 13.322, Wiegmann Ferenc 13.783 Grossmann Lajos 13.900, Csupor Zsigmond 14.991, Hantos Testvérek rt. 15.507, Schuszlik Ágoston 16.490, Steiner és Szimper 17.735, Kovács István 17.853, Igó László 18.668 P-vel. I Épületasztalos-, lakatos- ■ és rendes asztalosmunkára I a Kun uccai köztisztasági hivatalnál: Czenger László 2480, Halaman János 3195, Müller Rezső 3222, Csoknyai Bertalan 2841, Ranyák Jó­zsef 4145, Gera Lajos és fiai 4530, Madari Gyula 4631 P-vel. Homlokzattatarozási, kő­művesmunkára a Murányi uccai iskolánál: Jurecska Mihály 2660, Barcsai Lajos 2844, Kovács Nándor 3349, Wagner Lajos 3682, Scheuer János 4857, Kübel Emil és Társa 5659, Bernát Imre 5705 P-vel. Központi fűtési, átalakítási munkára a Miskolci úti autobuszgarázsnál: Rótli Vilmos 10.630, Weidemann Konrád 13.057, Ecser József 14.741, Morzsányi Herman 16.705, Cross Charles E. Le­wis 35.609, Schuller József 39.066, Spiegler Samu 39.651, Thiergärtner és Stöhr 43.588 Körting B. és E. rt. 45.136 P-vel. Kőművesmunkára az Uj Szent János kórház I. sz. belgyógyászati pavillonjánál Beregszászi M. Dezső 4908, Szatler Mihály 5960, Kár­mán Andor 6493, Schmidt Márton 6837, Nagypál Imre 7078, Egri Bálint 11.634 P-vel. Ablakok külső mázolási munkáira a Mária Terézia laktanyánál: Galbavy Gyula 1652, Barátit Géza 1754, Győri Antal 2041, Hodics Károly 2110, Fock Géza 2270, Golarz M. és Fia 4867 P-vel. Mázolómunkára a Bécsi út és Perényi út sarkán lévő kislakásos bérháznál: Ince Béla és Ince Mihály 4935, Baki Gyula 5105, Szarvas István 6057, Lerchner István 6218, Hantos Testvérek 6762, Scheumann Gyula 7192, Stei­ner és Szimper 7488, Jó- főldy Tibor 11.293 P-vel. Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros polgármestere nyilvá­nos versenytárgyalást hirdet az I. kér., Németvölgyi úti elemi iskola és óvoda hengerelt vasgerenda szál­lítási munkákra. A vonatkozó költségvetési kiírás nyomtatvá­nyai ívenként 0-50 pengőért kaphatók 1930. évi szeptember hó 24-től kezdve naponta d. e. 11—1 órák között a polgármesteri II. (középítési) ügyosz­tályának IV., Központi városháza, III. em. 342. sz. szobájában. A rajzok, tervek és minták megtekinthetők és a szükséges felvilágosítás megszerezhető Ivörmendy Nándor (VIII., Üllői út 16/a.) tervező műépítész­nél vagy az előadónál, a Központi városháza, Hl. em. 337. ajtó alatti hivatalos helyiségben. Az ajánlatok 1930. évi október hó 11-én (szom­bat) d. e. y210 óráig a polgármesteri II. (középítési) ügyosztály III. em. 350. sz. szobájában adandók be. Az ajánlatok ugyanazon napon, ugyanazon ügyosz­tály üléstermében (III. em. 354. sz.) 10 órakor fog­nak nyilvánosan felbontatni. Budapest, 1930. évi szept. 22-én. A székesfőváros polgármestere. címkés gyártmányokat mindönki bizalommal fogadja, mart KitflBfi cnyag&ől g leMonflofflWHin KftzMneR 1 Ide tartoznak o különféle hengorslt kereskedelmi árukon kívtil az ipari sfabilmotorok, lokomobllok, traktorok, cséplőgépek és más mezőgazdasági gépek. Útépítő (út­hengere 6- és útgyalu) gépek, lakókocsik. Vas- és aoélóntvényefe. öntöttvas osövek, karikás kályhák és kereskedelmi önfvéaycfe. Tohsrautomobllsk, autóbuszok a „WERCEDES-BENZ“ gyártási szab. szerint a hazai különleges úti viszo­nyoknak a legjobban megfelelő kivitelben készülnek. Kombinált tűzoltó- és locsoló-autók. 1 ajtós öntttzőkocsi*. Jobbágy féle szab. folytonégökalyhálnk a háztartások­ban és Középületekben (iskolákban, stb.) legjobban használhatók. Kárjon felvilágosítást és árajfertatot! Magyar kir. állami vas-, acél- és gépgyárak Budapest, X., Kőbányai-út 21. T elefon: Józsi/ 460 -29. Telejon: József 460—29. VARGA ALAJOS SAAT ÉPÜLET-ÉS DÍSZ MŰBÁDOG OS V a “ ' BUDAPEST, V., HOLD UCCA 25 Tel.: A. 891-57 MAGYAR ÚTÉPÍTÉSI r. t. V.v KOSSUTH LAJOS TÉR 16-Í7 TELEPÓN: AUTOMATA 2*0-8» és 121-37 Modern utak épitéai vállalata. Kéwit öntöttéi he «farait aszfalt, *hett, topéit, aszfaltmakadán» és keramit burkolatot

Next

/
Oldalképek
Tartalom