Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1930-10-29 / 43. szám

6 Budapest, 1930 október 29. Koncentrikus támadás az útolajozások ellen Haltagú bizottság készíti elő az útburkolási programot A Fővárosi Hírlap multheti számában foglalkoz- p tünk az útolajozások kérdésével és rámutattunk arra, S hogy mennyire szükséges volna, hogy ennek a költsé- | ges és a kiadásokkal arányban nem álló rendszernek í véget vessenek. Ismételten hangot adtunk annak a " gondolatnak is, hogy az évröl-évre olajozásra felhasz- f nált hatalmas összegeket tőkésíteni kellene s az így | rendelkezésre álló pénzzel kiépíteni az olajozásra 8 szoruló vizes-makadám utakat. A törvényhatósági tanács budgetvitájában is élénk eszmecsere volt az útolajozások kérdése körül és örömmel állapítjuk meg, hogy a tanácstagok kivétel nélkül azt az állás­pontot tették magukévá, amelyet a Fővá­rosi Hírlap hirdetett. Becsey Antal felszólalásában azt kívánta, hogy hívja­nak össze külön szakértekezletet a makadám utak dolgában és az olajozásra, útfenntartásra fordított évi költségeket tőkésítsék, hogy így olyan tekintélyes összeghez jusson a főváros, amelyből bőven futja az útvonalak végleges anyaggal való burkolására. Ugyanezen a véleményen volt Harrer Ferenc is, aki egyébként igen helyesen azt követeli, hogy a rég­óta húzódó útépítési programot hajtsák végre és te­remtsenek rendet most már ebben a hosszú idő óta zavaros kérdésben. Harrer Ferenc azt kívánta, hogy készíttessen és vezettessen a polgármester az útburkoló anyagokról két nyilvántartást. Sorolják fel az útburkolóanyagok származását, minő­ségét s azt is, hogy azok milyen mértékben váltak be s tüntessék fel a burkolóanyagok értékadatait is. A másik kimutatás tüntesse fel, hogy az egyes utak bur­kolata mikor és milyen költséggel készül és hogy mi­féle fenntartási munkálatok voltak szükségesek. Kö­vetelte, hogy a polgármester készíttessen egy hatéves útépítési programot, készíttesse el a költségvetésbe felvett közmunkák végrehajtási programját a külön­böző munkák természete szerint elosztva és amennyi­H* jó, tartós, megbízható és gazdaságos üzemű autóbuszra vagy teherautóra van szüksége, ügy kérjen ajánlatot és bemutatást a Magyar Waggon- és Gépgyár RT-tól, amelynek gyért automohiigyáráhsm készülnek a legújabb tipúsu autók. rAba-krupp éj rAba-a. f. Központi igazgatóság: V., Deák Ferenc u. 18 Telefon: 818-50 Budapesti raktár és Javítóműhely: Kerepesi Út 28. SZ» Telefon: J. 453-84. ben egyes munkák elvégzésének pénzügyi nehézségei lennének: gondoskodjék azoknak oly módon való el­hárításáról, hogy szükség esetén a Községi Takarékpénztártól szerezzen erre a célra előleget. Az útépítés és útburkolás terén remélhetően rö­videsen véglegesen rend lesz, mert Becsey Antal és Harrer Ferenc indítványait a törvényhatósági tanács teljes egészében osztotta és elfogadta Scheuer Róbert­nak azt az indítványát is, bogy a tanács kebeléből alakuljon egy hattagú bizottság, ez vegye vizsgálat alá még a budgetvita alatt az útépítési és útburko­lási programot s az egyeztetés előtt tegye meg a maga észrevételeit és javaslatait. Ez a bizottság Wolff Ká­roly,, Kozma Jenő, Bródy Ernő, Büchler József, Scheuer Róbert és Lázár Ferenc részvételével meg is alakult, nyomban megkezdte ;a munkát és az egyes városrészek viszonyainak, körülményeinek alapos megvizsgálásával, az úthálózati viszonyok, az egyes helyek közlekedési követelményeinek pontos és lelki- ismeretes elbírálása alapján állapítja meg a munká­latok sorrendjét és azt, hogy a különböző útvonalakat milyen burkolóanyaggal építsék ki. Annyi bizonyos, hogy vizes-makadámút a jövőben nem épül és hama­rosan megszűnik a drága olajozásra való pénzpocsé- kolás is. Békés elintézési nyer a háztulaj­donosok és az üzlotbérlők harca A budapesti iparosok és kereskedők az év elején mozgalmat indítottak a túLmagas üzletbérek mérsék­lése érdekében és közvetítésre Sipőcz Jenő polgármes­tert is felkérték. A polgármester a szociálpolitikai ügyosztály -bevonásával igyekezett is az ellentéteket I elsimítani és a Háztulajdonosok Országos Szövetsé­gével megindultak a tárgyalások. Az akció során a felek megegyeztek, hogy mindazokban az esetekben, amikor a háztulajdonos és az üzletbérlő között egyéni­leg nem sikerült az ellentéteket kiegyenlíteni, a bér­lőnek jogában áll a Háztulajdonosok Országos Szö­vetségéhez fordulni, ahol az egyeztetések intézésére külön bizottság alakul úgy a bérbeadók, mint a bér­lők bevonásával. Ez az egyeztető bizottság a napok­ban végzi be a megkezdett munkát, amelyről tájékoz­tatja a székesfőváros polgármesterét is. Eszerint az egyeztető bizottsághoz összesen 160 kér­vény érkezett, ami elenyészően kevés, te­kintve, hogy negyvenezer üzlethelyiség van Budapesten. Összesen csak 90 esetben, vagyis az összes budapesti, üzlethelyiségek számának kétezrelékénél állapítottak meg olyan körülményeket, ahol szükség volt a beavat­kozásra a bérek mérséklése érdekében, egyébként min­den esetben a felek maguk egyeztek meg. A háztulajdonosok egyébként már engedtek túl­zott igényeikből a magas bérek tekintetében, aminek fő oka az hogy a székesfőváros területén 1046 bérbe­adó üzlethelyiség és 600 műhely közül 600 üzlethelyi­ség és 419 műhely üresen áll. Aszfalt és Kátrányipar RT Budapest,!/, kér., Nádor ucoa 12 • Telefón: Aut. 262—81, 2S2--82 rvíauiz. /Budapest, IX., Illatos út 18—20\ ... , ___. , „ GYÁRA K : { Szőre^ {Sz^ mtíUett) ) saját iparvágány 1 3ADEE ZÖXsTJLlf okleveles építész és építőmester BUDAPEST. 1., VE93PELÉH-ÚT IQ. Telefón: LÄ. 6-57. dBF"NSK Telefón: LÁ. 6-57. | Fémáru. és szerelvénygyár § MÜLLER ANDOR j BUDATEST, VIII., JÓZSEF KÖRÉT 35. TELEFON: J. 37.3—71 | SPITZER SALAMON nagvi»«nos központi fűtés, vacuum és légfűtés, szellőztető berendezés, lég- Bzesz, vízvezeték és egészségügyi berendezési munkák valamint épület én disz mű bádogos munkák gyártelepe : BUD APEST, V., PANNÓNIA UCCA 54 TELEFON : LtröT 934-31 Alapítási év; 1868. Telefón: Zugló 69—07. i CRIST O FOlí VINCE KÖPADLÓ FAYENCE FALBURKOLAT BUDAPEST, VII., GIZELLA ÜT 31 §|f ETERKÁ ír IGAZOLVÁNY- ÉS BÉRLETTOK TÖltV. VÉDVE KÖNYVKÖTÉSZET ETERNA IPARI ÉS KERESKEDELMI R.-T. BUDAPEST, IX., LÓNYAY UCCA 18. TELEFÓN: A. 852—00 IMm Gép- és Vasszerkezeti Mieiy BfSSELICHES MÉRNÖK Budapest, X, Liget-u. 46. Tel. J. 358-25 Vasszerkezetek, lakatosmunkák, portálok wolsky «Andor Béla WOLSKY ALBERT FIA gApüsomä kefe- és ecsatánigyár BUDAPEST, Vili,, MAGDOLNA UCCA 18. SZÁM. TELEFÓN: JÓZSEF 824-88 SCHIFF MIHÁLY f pstteMézyos-Mttler, Bodazest, IV. | ProWtshz Ottokár mez S. (Fétomctet) CZOtT tWiMEL WTfllTETVE. + TELEFON: AUTOKATA B34-7S. 1 A legszebb kivitelben késeitek mindenfele batorpeKKomasyl, J pllmó- (paplan) esinárt, horgolt rózsát, csillag gombét éa gomb- \ áthúzást. Nftl rubndi»z«k«t, bojl»kal, rojtokul, óvefevi, a | precízebb, raövéssi kivitelben Cull Urain taArokat, továbbá selyem- | áe gyapjú fonal adjBentáláwt ás minden e szakmába vágó munkát. | I muuer üiíiő sr*“­Cégtulajdonos: Tomancslk György. Alapíttatott 1875-ben A Tomancsik rendszerű magyar-német. stb. szabadalmazott ellen­súlynélküli tolóablak egyedüli gyártója. Arauy és ezüstéremmel | Víl., RÓNA UCCA 3í. Telelőn: Z. S3—5S kitüntetve. mrnrnrm l Budapest, VII., Ma lit 49 i TELEFON : Zugló 66-84 | DELMÁR BÉLA oki. mérnök, EudaoosiV!. Bsrckut u. 17 QíEDEftHüNN Ágoston ÉPÍTÉSI VÁLLALATA BUDAPEST, If!., SAW MARCO UCCA 5. TELE JÓ N: 628—38. £k Böh3@B'-rendszerü ACÉIjHÁZ aa az ország szenzációja. Gyors, szolid ás olcsó építkezés ÍA fövő ideális lakóháza £ Magyarországon gyártja: Márkás Lajos vasszerkezeti gyár Budapest, V!. Hun u. 4. Telefon; L. 820-40,920-41 MUNKÁCSY GYULA Cégtulajdonos: Munkácsy Érné épület- és mú!akatosm«at*r, takarék- tűzhely és kalyhakészítí Budapest, VIII., Rózsa ucca 39. Telafón ; J. 312-89­mOGFNFVMST AUTÓEAR033ZÉRIAGYÁR AUTÓ és GÉPJAVÍTÓ Budapest, Vili., Fecske ucca 19. Telelónszám: József 413—86 DUCO fényezés. Készít mindennemű karosszériát. Elvállal minden« nemű karosszéria-és gépjavítást.— Alapíttatott: 1859-ik évben. SÁMUEL GYÖRGY épület,- díszmű-bádogos és egészségügyi berendező BUDAPEST, VI, ARADI U, 45. TELEFON! AUT. 223-62. BARANYAI B. és TSA Központi fűtés, szellőztető víz­vezeték, fáz- és csatornázási beren­______ dczéaek vállalata. Autógénhegcszlés BUDA PEST, I., BERCSÉNYI UCCA 5. TELEFÓN: LÄ. 265 ,NON PLUS ULTRA“ melegvizfütóst kazánok gyártása iNCZE GÁSPÁR műbútorasztalos Elvállal lakás-, irodai éiüslet- ber«ndezdseket saját tarvei 4a adott minta zzerint. Budapest, I., Bertalan u. 22 Teleldnzzdm: Ldgyroányoz 5—13 Az 1924. évi XVIII. t.-c. alapján szervezett IPAROSOK ORSZÁGOS KÖZPONTI SZÖVETKEZETE Postatakarékpénstári számla: 10517 — Poatetakarékpénztári csekkszámla: Kisipari hitelakció: 44500 — GirószátnJa: MAGYAR NEMZETI BANK — TÁVIRATCÍM. IPKÖZPONT KÖZPONTI OSZTÁLYOK: BÖROSZTÁLY, ÉPÍTŐIPARI OSZTÁLY, FAIPARI OSZ­TÁLY, KISIPARI HITEL­AKCIÓ, KERESKEDELMI OSZTÁLY, TEXTIL KÖZ- SZÁLLlTÁSI OSZTÁLY BUDAPEST, VII., KÁROLY KIRÁLY ÚT 3 c TELEFÓWSZÁM: JÓZSEF 463-39 Göth és Ád&m Egészségügy I berendezők VI, DESSEWFl’JÍ U.28. Bádogos, víz- és villznyszerelűk TELEFON: 119—91. NEUMANFEEENC okl.siérnOk, Útépítési vállalata Iroda: BUDAPEST . Telep: V, Rudolf tér 1 sz. ygVfST VII, Egressy út 34 12—60 V Telefón : A. 239—44 Telefón: J. 442­HLAVAY KÄLIV1ÄM * TERVEZŐ ÉS ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, VI,, KASSAI ÚT 68. SZÁM

Next

/
Oldalképek
Tartalom