Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1930-05-28 / 21. szám

ára 50 fillér Tizenkilencedik évfolyam Budapest, 1930 május 28. 21. szám El' 11S O S19 0111011! 01S 3 0119 ö í 9 fi O III O üQuigaiuaiiiaiisaunaiiimiit: ELŐFIZETÉSI ÁHAK.: Egész évre..................................24 pengő Félévre........................................12 pengő Állandóan: GAZDASÁGIÉDTESÍTŐ VÁMOSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP Felelős szerkesztő: D A C S Ó E MIL MEGJELENIK MINDEN SZERDÁN Szerkesztőség és kiadóhivatal BUDAPEST, VI., SZÍV UCCA 18. SZ. Postatakar ékpénzt, csekkszámla 10.4:21 TELEFON : AUTOMATA 13 7—15 amelyről fészkével vonatkozásban a magyar közmon­dás nyílt őszinteséggel nyilatkozik meg, bizony jó néhanapján meg nem felejtkezni. Ennek a csúnya madárnak igen sokszor hallottuk a közelmúltban is számycsattogtatását, de igen értelmesen üzent neki a minap Glückstahl Samu, aki elpanaszolta, hogy Bu­dapesten hiányzik a város szeretete, és a sokat gú- n'yolt, de mégis fenséges erő: a lokálpatriotizmus. Valóban sehol a világon nem találunk rá példát, hogy az ország fővárosát maguk a fővárosnak pol­gárai tegyék meg céda dámának, vagy „priigelknabe”- nak. Budapest ugyanis mindenki számára „vogelfrei” és ha valaki védelmébe meri venni, azt letorkolják, vagy legalább is gúnyosan mosolyogva hunyorítanak a szemükkel: ez is benne van a panamákban. Csodálatosképpen nem lehet ennek a városnak a lakosságába beleoltani azt a szeretetet és ragaszko­dást, amellyel más városok polgárai a saját kominu- nitásukkal szemben viseltetnek. Ami azonban igazán fantasztikus, az az, hogy városatyák is akadnak, akik akkor rúgnak egy nagyot a fővároson, amikor érik, pedig ők maguk is részt vesznek annak kor­mányzásában. A legcsodálatosabb azonban mégis, hogy komoly, országos nevű emberek, a főváros re­prezentáns egyéniségei állanak ki a fórumra — hamis adatokkal. Ezek a hamis adatok pedig olyanok, ame­lyeknek hitelességét tíz perc alatt akárki százszáza­lékosan megállapíthatná. Mert igazán nem tudjuk, miért ne lehetne tudni azt biztosan, hogy hány üzeme van a fővárosnak és miért kell a demagógia szár­nyain repülve fölényes magaslatból üzenmek tekin­teni talán még az iktató hivatalt is? Általában úgy látjuk, hogy az üzemek kérdését mesterségesen torzítják, sötétítik el az érdekeltek. A nehéz gazdasági viszonyok között élő iparosok és ke­reskedők ma konnyenhívők, azok számára áldásos eső, ha a demagógia akár kétszáz fővárosi üzemről is beszél, amelyek tébolyító privilégiumokat élveznek és mégis drágábban számítanak, mint a sárid krájz- leros. Csak ki kellene nyújtani a kezüket, kinyitni a szemüket és már biztos, igaz adatokat kapnának. De akkor hogyan és miért lehetne szidni a fővárost, akkor hogyan lennének a főváros üzemei az iparo­sok és kereskedők megrontói ? ... A valóban szomorú azonban mindebben az, hogy úgynevezett közgazdasági elméket borít el az elfo­gultság feketesége. Nem látnak és nem hallanak, ha a fővárosról van szó: megdönthetetlen törvényeket hazudtolnak meg, csakhogy a csúnya madár szere­pére vállalkozhassanak. Ez az elfogultság addig megy már, hogy pénteken a pénzügyi bizottság ülésén egyik nagy közgazdasági kapacitásunknak, Éber Antalnak, demagógiát vetett a szemére egy szocia­lista városatya, névszerint Büchler József. Es nyíl­tan megmondjuk: joggal emelte ellene a demagógia vádját. A lóhúsüzemről volt szó. Büchler József azt bizonyította, hogy amikor valaki negyedkiló lóhúst vesz, nem érzi meg, ha egy fillérrel többet fizet, de ezekből az egy fillérkékből évenkint százezer pengő jön ki, amiből viszont napi, ezer ebédet tud kiosztani a főváros. Éber Antalnak az volt a véleménye, hogy nem fontos az ezer ebéd, fontos a lóhús egyfilléres ármérséklése. Ezt nevezte a szocialista vezér dema­gógiának, ami egészen új figura, mert eddig a kapi­talista bankvezérek vádolták demagógiával a szocia­listákat, míg ma már ez fordítva történik. Vájjon mi lesz ebből? Vagy mi lenne akkor, ha a szocialista vezér a bankvezér mentalitása szerint, amellyel az inségakciókat és szociális segítést kufár szívvel tagadja meg, e recept szerint a bécsi Breitner adóit követelné a kapitalistákkal szemben. Az elfogultságnak olyan mértékével állunk szem­ben, hogy szinte szeretnénk összefogásra animálni a főváros pártjait, álljanak ki a fórumra és világosít­sák fel a főváros lakosságát és vele az ország népes­ségét is, hogy milyen csúnya játék folyik itt, hogy iskolarombolók és statisztika-zsonglőrök feketítik be a főváros jóhírnevét. Nem sok kell egy beteg gazda­sági helyzetben levő ország népének ahhoz, hogy bigyje, ami rossz. Ha százszor elmondja valaki, aminthogy nem is egy mondja el, hogy minden baj­nak a főváros üzemei az oka, akkor el is fogják hinni. Elhiszik, hogy azért olcsó a búza, mert a főváros nem hajlandó leépíteni a temetkezési üzemet, ame­lyet térítés nélkül azonnal vissza kellene adni a halottak régi uzsorásainak. Éber Antalhoz, a bankárhoz is lenne azonban néhány őszinte szavunk. Éber bizottsági tag úr tel­jesen tisztában van vele, hogy a főváros nemcsak köl­csönt akar felvenni, de kölcsönt kell felvennie, mert különben a bizottsági tag úrnak egy szép reggelen nem jut víz a fürdőkádjába, de még a lavórjába és az ivópoharába se. De kölcsönt kell felvenni azért is, mert baj lesz más közüzemekkel is és mert a nyo­masztó gazdasági helyzeten másként javítani nem lehet. Viszont Éber bankvezér úr azt is tudja, hogy BBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBEBBBBBI levegőre senki sem ad kölcsönt. A főváros vagyoná­nak legjelentékenyebb, integer részét pedig azok az üzemek teszik, amelyek ellen a bizottsági tag úr kusza adatokkal nap-nap után mennydörög. Éber Antal, a bankár is ad kölcsönt egy házra, vagy egy ingatlanra, előbb azonban megnézi a telekkönyvet, hogy a ház, vagy egyéb ingatlan hányszoros fedezetet nyújt. A fővárosnál a külföldi bankárok az üzeme­ket nézik meg, az adja számukra az elsőrendű fede­zetet. Ám lehet az is, hogy Éber Antalnak nem kell a kölcsön, sőt nincs szüksége fürdővízre se, hogy csak kiérdemelhesse a szocialistáktól a demagóg címet. A mosdóvízre azonban nekünk gyalogpolgároknak igen nagy szükségünk van, mi nem engedhetjük, hogy úri passzióból, elfogultságból, vagy politikából veszett hírét keltse bárki is ennek a városnak. IBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBBB A főváros huszonhatmillió ápolási díjat követel az államon Vass József miniszter megértéssel van a főváros helyzete iránt és jó eredményt vár a legközelebb összeülő ankét munkájától A betegápolási díjak megállapítása körül teljes a kavarodás. Fantasztikus összegek röpködnek a leve­gőben azokról a differenciákról, amelyek ebben a kérdésben a főváros és az államkincstár között fel­merültek. Wolff Károly, a Keresztény Községi Párt elnöke, a képviselőházban kijelentette, hogy az elő­állott súlyos helyzetért nem vállalja a felelősséget, egyik hírlapi nyilatkozatában pedig azt mondja, hogy az államkincstár tartozásai 40 millió pengőre emelkedtek. Ezekután mindenki várja, hogy egyrészt Fuss József népjóléti miniszter leiratával szemben, másrészt az elhangzott ellentétes nyilatkozatokra való tekintettel, milyen álláspontra helyezkedik a főváros közegészségi ügyosztálya. A Fővárosi Hírlap munkatársa szükségesnek tartotta, hogy ebben az ügyben az illetékes ügyosztály vezetőjéhez, Némethy Béla tanácsnokhoz forduljon felvilágosításért. Két kérdést intéztünk hozzá. Az egyik úgy szólt, hogy megfelelnek-e a valóságnak azok a hírek, amelyek szerint az államkincstár tartozásai ebben a kérdésben 40 millió pengőre szaporodtak, másrészt aziránt érdeklődtünk, hogy csak retorziós fenyegetés-e vagy pedig komoly elgondolás az új Rókus-kórház tervé­nek elejtése. Némethy Béla tanácsnok munkatársunkkal folytatott beszélgetése során rész­letesen ismertette a helyzetet. Mindenek előtt kijelen­tette, hogy a vezetése alatt álló ügyosztály hatalmas elaborátumot készített, amely részletesen válaszol a népjóléti miniszter leiratára. Majd a fennálló tar­tozásokról a következőket mondotta: — Pontos számításokat végeztünk visszamenőleg is. Az elismert tartozás 3,700.000 pengő. Ennek a tar­tozásnak a létezését a népjóléti miniszter úr is akcep­tálta. Számításaink szerint az államkincstár ebben a pillanatban további 6 millió pengővel tartozik. Ez az összeg sem vitatható, mert a népjóléti miniszter úr által megállapított 5 pengős alapon történt a kiszá­mítás. Pontos számításokat végeztünk ebben a tekin­tetben és évekre visszamenően megállapítottuk, hogy a kórházainkban ápolt betegek után felmerülő ápo­lási díjakból mennyi esik a magánfizetőkre, mennyi esik a Társadalombiztosító Intézetre és egyéb hasonló betegpénztárakra és végül mennyi esik az állam­kincstár terhére. Átlagban 60 százalékos kulcs ter­heli az államkincstárt. A népjóléti miniszter úr által már hivatalosan is elismert 3,700.000 pen­gős tartozással együtt az államkincstárral szemben kétségkívül fennálló követelésünk 9,700.000 pengő. Hangsúlyozom, hogy ez a tartozás a népjóléti minisz­ter úr által megállapított 5 pengős alapon nyugszik. A népjóléti miniszter úr vitatja azokat a differen­ciákat, amelyek az ápolási díjak alacsonyabb mérték­ben történt megállapításából származnak. A főváros természetesen arra az álláspontra helyezkedik, hogy a népjóléti miniszter úrnak nem volt joga alacso­nyabban szabni meg az ápolási díjat, mint ahogyan mi kértük. Ebből a felfogásunkból következik, hogy az államkincstárnak meg kell fizetnie eze­ket a differenciákat, amelyek ezidősze- rint 14 millió pengőt tesznek ki. Ha ezt az összeget is hozzászámítjuk a vitathatat­lanul fennálló 9,700.000 pengős tartozás­hoz, akkor a tartozás összege 23,700.000 pengő, de tartozik az Országos Társada­lombiztosító Intézet is, éspedig 2.5 millió pengővel, végeredményben tehát a mi kö­vetelésünk 26,200.000 pengőre rúg. A Rókus-terv elejtéséről és arról a hírről, hogy a főváros a vidéki betegek felvételét korlátozni fogja, Némethy tanácsnok ezeket mondotta: — A közkórházi jelleg kizárja a betegek felvé­telének bármilyen természetű korlátozását. Kórházi ápolásra rászoruló vidéki betegeket nem utasíthatunk el. Ami az új Rókus tervének elejtését illeti, rám nézve rendkívül fájdalmas volna, ha az új Rókus- kórház megépítésének immár harmincesztendős tervét le kellene venni a napirendről. Annyi azonban bizo­nyos, hogy a főváros mai súlyos költségvetési hely­zetében indokoltaknak tartom azokat az ^ aggodal­makat, amelyek az új Rókus-kórház felépí­tésére és fenntartására vonatkozóan egyes pártpolitikusok részéről elhangzottak. Abban az esetben ugyanis, ha a fővárosnak kizáró­lag budapesti illetőségű betegeket kell elhelyeznie és ápolnia kórházaiban, akkor a kórházak jelenlegi ágy­száma körülbelül kielégítené a felmerülő szükségle­tet. Ha a pénzügyi kormány többszörös felterjeszté­sünk ellenére nem hajlandó a betegápolási díjak megállapítása ügyében nagyobb áldozatkészséggel támogatni a népjóléti minisztert, akkor az új Rókus felépítése és fenntartása csak növelné a fővárosi köz- kórházak deficitjét, mert hiszen minden * kórházi ágyra ráfizet a főváros. — Minthogy tehát az új Rókus felépítésének ter­vét nem szeretnők elejteni, s minthogy továbbá a kór­házi ápolásra tényleg rászoruló vidéki betegeket nem utasíthatjuk el, olyan dilemmába kerültünk, amelyből csak kölcsönös engedékenység, békés megegye­zés alapján juthatunk ki. En — ismerve a népjóléti miniszter úr szociális kér­désekben tanúsított megértését, ismerve továbbá jó­indulatát, amellyel a főváros ügyei iránt viseltetik, — nem adom fel a reményi, hogy a pénzügyi kor­mány mégis csak rendelkezésre fogja bocsátani a népjóléti miniszter úrnak azokat az összegeket, ame­lyekkel egyfelől kielégítheti a kórházi ápolási díjak tekintetében felmerült jogos igényeinket, másfelől A csúnya madárról,

Next

/
Oldalképek
Tartalom