Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-12-17 / 50. szám
■wwMviM^2^*M*g*SS555252 Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros nyilvános versenytárgyalást hirdet a X. kér., Maglódi úton epulo Horthy Miklós szeretetotthon kazánhazanak epitesehez szükséges föld-, kőműves-, vasbeton-, szigetelő- es elhelyezőmunkákra. , , A vonatkozó költségvetési knras nyomtatványai ívenkint 0.50 pengőért kaphatók 1930. évi december hó 18-tól kezdve naponta d. e. 11—1 órák között a polgármesteri II. (középítési) ügyosztály IV., Központi városháza, III. em. 342. sz. szobájában. Külön is felhívom az ajánlattevők ügyeimet arra, hogy a szóbanlevő építkezés ügyében kelt s a kormányhatóság által is jóváhagyott 570/1930 kgy. sz. határozat kikötése szerint a vállalkozók a budapesti munkanélküliség enyhítése érdekében a munkák elkészítéséhez elsősorban budapesti munkasokat tartoznak alkalmazni, illetve vidéki munkásokat csak abban az esetben alkalmazhatnak, ha a budapesti munkaközvetítők nem tudnak megfelelő munkást közvetíteni. _ n f A rajzok, tervek és minták megtekinthetők es a szükséges felvilágosítás megszerezhető Maróthy Kálmán (II., Szalag ucca 7, telefon 512—07) tervező műépítésznél d. e. 11—1-ig vagy az előadónál, a Központi városháza III. em. 333. ajtó alatti hivatalos helyiségben. Az ajánlatok 1931. évi január hó 17-én (szombat) d. e. %11 óráig a polgármesteri II. (középítési) ügyosztály HL em. 350. sz. szobájában adandók be. Az ajánlatok ugyanazon napon, ugyanazon ügyosztály üléstermében (III. em. 354. sz.) 11 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. Budapest, 1930. évi december hó 12-én. A polgármester rendeletéből: Wossala s. k. műszaki főtanácsos. Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros nyilvános versenytárgyalást hirdet a X. kér., Maglódi úton épülő Horthy Miklós szeretetotthon kazánhásának építéséhez szükséges lakatosmunkákra. A vonatkozó költségvetési kiírás nyomtatványai ívenkint 0.50 pengőért kaphatók 1930. évi december hó 18-tól kezdve naponta d. e. 11—1 órák között a polgármesteri II. (középítési) ügyosztály IV., Központi városháza, III. em. 342. sz. szobájában. Külön is felhívom az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a szóbanlevő építkezés ügyében kelt s a kormányhatóság által is jóváhagyott 570/1930. kgy. sz. határozat kikötése szerint a vállalkozók a budapesti munkanélküliség enyhítése érdekében a munkák elkészítéséhez elsősorban budapesti munkásokat tartoznak alkalmazni, illetve vidéki munkásokat csak abban az esetben alkalmazhatnak, ha a budapesti munkaközvetítők nem tudnak megfelelő munkást közvetíteni. A rajzok, tervek és minták megtekinthetők és a szükséges felvilágosítás megszerezhető Maróthy Kálmán (II., Szalag ucca 7, telefon 512—07) tervező műépítésznél d. e. 11—1-ig vagy az előadónál, a Központi városháza III. em. 333. ajtó alatti hivatalos helyiségben. Az ajánlatok 1931. évi január hó 17-én (szombat) d. e. %11 óráig a polgármesteri II. (középítési) ügyosztály III. em. 350. sz. szobájában adandók be. Az ajánlatok ugyanazon napon, ugyanazon ügyosztály üléstermében (III. em. 354. sz.) 11 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. Budapest, 1930. évi december hó 12-én. A polgármester rendeletéből: Wossala s. k. műszaki főtanácsos. A_ szerkesztésért és kiadásért felelős: Dacsó Emil. Kiadja: FŐVÁROSI HÍRLAP lapkiadó-vállalat. Révai Irodalmi Intézet Nyomdája Budapest, V-> Ügynök u. 8. Nyomdaigazgató: Linzer M. IlÍMLÖfiBMDLÍ j «ÉPÍTŐMESTER j Bitíspsst, I.. Bornemissza a. 35 «STEL.: |„á. 2—32. j 12 KISSEBESí és KORLÄTI KŐBÁNYÁK KÉPVISELETE RÉSZVÉNYTÁRSASÁG V. GRÓF TISZA ISTVÁN UCCA a TELEFON: HUTOMHTH 820—51. Budapest, 1930 december 17. SíTEÍNHAUSL ÉS ICöLBES FESTŐK IS MÁZOLOK BUDAPEST, IX., TŰZOLTÓ UCCA 3. TELEFON l Jözael 308—24. ELoiaig*, Rűmán és Stem mérnökök, építési vállalkozók Budapest, VIII. kér., Mária Terézia tér 16. szám. Telefon: József 424—69. bier és WERSCHEIZ 1 ok!, mérnök ás építőmesterek, építési vállalkozók Budapest, SX., Vágóhíd ucca 1!. sz. telefón: József 303—78, 259—50. Ipartermék Értékesítő R.-T. Budapest V, Zoltán u. 7-9. Tel.: A. 110-18 mumm FERENC "sr“ i BUDAPEST, VIS., CSÁNYI U. 7/9. TELEFON J. 460-49 í KÉSZÍT: gáz, víz, légszesz, központi melegvíz-fűtési, fürdő és i egészségügyi szerelvényeket. — RAKTÁRON TART : fayence-, eniaille-árukat és csöveket. nucicsEic KAZÁN,- T A RT A N V- fi 6 VASSZERKEZETI GYÁR Újpest, Rózsa u. 14. Tel.: Aut. 952-39 Mindenféle szegecselt, hegesztett lemezmunkák éa vasszerkezetek | KIRCHKNOPF ISTVÁN JÄÄ5 I Épület- és portálüveges üveg-, tükör-, porcellán-, kőedény- és [ I lámpakereskedés. Aranyhalak és haltartók, aquariumok nagy 1 vafasztékban. Vállalok: mindennemű BUDAPEST, IX« 1 | üvegcslszolást, épületüvegezést és KÁLVIN TÉR 8. SZ. S | üve°tetők vízinentesítését (Ref templom melleit) y ÍHE NEUCHATEL ASPHALTE COMPANY limited BUDAPESTEN, Iroda: VL, Vilmos caászár-ót 81. u Telefon Terűi. 212—ití. Gyári VI., Václ-út 8ö. Telefon. L, 914—68. Gyárt és elad Val de traversi mastixol. raffln ált bitument, falszigeteié aszfaltot Készíti Traversi természetes tömörített aszfalt utakat és öntött aszfaltból járdákat ts kocsiutakat. 1 Budapest tiékestévároi szerződéses vállalkoznia. Kareszek Ferenc Kazán és tarűálygyár Tolefón: L. 915—07 Budapest, VL, Váci-út 163 DunaRnviuot és oanahomoko! szállít kscsifuvarbsa és vasúton saját iparvágányról Budapestről, Adoayból, tíaiáról, és Mobáosról FLEISCHMANN ANTAL Punakctrázi é? ||/ha)ói’«i Tát'n'zl Budapest, VII, Károly körút 17 Telefoni József 4ÜÖ-82 é6 466-63 I PADOZAT! HüHRiK ELSÓRflJIGÚ KiüIÍELBEH | ílavoalai' tölsry- ét bűlékparkél. táblaparkét egyszerű ét diuzei kivitelben, aszíaltpaikét éa hajópadlók PumentlEráíi Pskétiyár is Sfctűrásx Bészványtarssság. ludapesl, I foemélynők-otca 16. 1. ib. Telíion: Aut 212—44. ík n B ■ rn# ■ mm. m n CIPÉSZ MESTER N B N S Arany és ezüßt érem- BUDATEST, IX.. GRÁF HALLES UCCA IS. mel kitüntetve. DO MATH JÓZSEF gépgyár és vasöntöde, faipari és bőripari gépek gyára, nyomóidomok, csatornázási vasszerelvények ÚJPEST, V^GS ÚT 27 és a AROSSUCCA 6-8 ! Egyesült 1 égla- és Cementgyár H.-Í. «Budapest, V., Sas ucca 25. szám Telefon •. 230—71, 108—5«, I4t—52 *«• ........... «-000 VTn ™' j Á szfait és Kátrányipar RT | Budapest, V. kér., Nádor ucoa 12 • Telefún: Aut. 262—81, 262—82 í I rvAot w /Budapest. IX., Illatos út 18—201 .... . , | j GYÁRAK : { Szőre^ (s2 s’d m llett) ) saját iparvagány | képesség: CO.000,000 darab tégla 8.000,000 „ cserép Portlandcementgyár: Lábatlan, — Mészégetői Lábatlan Téglagyárak : 3uda, Kőbánya, nyorgesujfKty HÉROZEG JÁNOS SSí; BUDAPEST, IX. KEK., VIOLA UCCA 17. SZ. Telefón: J. 443—90 j önímlíí MÖSZM|-És OLAJKERESKEDÉS I 1 S ff § 1 1 11 ezelőtt v. GYURKOVICH É3 TÁRSA í Budapest, V, r/ádor u. 6 S Tcleíónszám: Automata 802-29 1NCZE GÁSPÁR m&butorasztalos EiváMal laké.- irodai éeUalel- Budapest, 1., Bertalan u. 22 « b*r«ndez4*eKet iajdt tervei li , 1 adott minte «xerint. Teleldnxiám : LAgymányoi fl—13 I Bt 1! $ * 3/ ^ * Lakatos, lemezáruMaicsmer Karol}7 ss68 Budapest, X. kér. Kelemen-u 27. gyaitó özem* Telefón: J. 894-05. l^ÓZSA 1VÁ® t,AEKÍÍER |AUTOGÉN-HEGESZTÉS | Budapest, VI., Szondy ucca 18. Tel.: Aut. 186—59 | CSUVIK ÉS STROJIL ELSŐ ÓBUDAI PARKETT ÜZEME Budapest, Hl.kér., Tel.: Aut. 620—56 | Kiscelii ucca 39. sz. Karteien kívül! a DÄDAMYAI P ón TOA Központi (ütés, szellőztető víz- JniinliiMI Ui Co 1 un vezeték,gáz-és csatornázásibereoBUDAPEST, I., BERCSÉNYI UCCA 6. TELEFÓN: LÁ. 265 i.NON PLUS ULTRA“ melegvizfűtésl kazánok r' ártana «MMBMBWMMMaKMMaaMtMMMMBMWMMMI Budapest Székestóvaros Ásvány yiz-őzomo HARMAT VIZ A Hungária gyógy forrás Azéo«avtNil íelííe/if vize. Kapható mindenütt! lei: Autóm. 530-03. &HMA»w»*««ftimaianBnaaBaBBaa«BeaNtR*MnaaaaaHmeMl»«aeBZMe'KWB*i' i CORDATIC a tdkólot®* autópnou róel árusítást Btactapost, VL, Mozsár-®* 0BTI* ANTAL VASÖNTÖDE és GÉPGYÁR RÉSZV.-TÁRS. X. KÉR. ASZTALOS SÁNDOR-UCCA Q. TELEFON : JÓZSEF 461-09, 461-08 Műkő“ és burkolómunkák, betoncsövek BudapasL V, Vígszínház útra 5. Tel.: 293-37 °ea Ä L g S® HAVERLAND ANTAL 1 § 1 M kir* szab- eme3őgép, lelvonó a fk M és vasszert esetek gyára VIII., NAP UCCA 22. TEL.: J. 329-66 és J. 439-53 Ä légzőszervek bántaímainál Asthma Emphisema «aetéa fafcä„ugr®t*í nraÖ ■ Szí. Geilérí Gyógyfürdő ! « g IO k i I c * • * « b b inhal «tóriuma és pneumatikus kamrája ICÄSS BÉLA ASZTALOS BUDAPEST, VsiL, KŐRIS UCCA 7. 0il TradingCompany képviselőt* * «T . MILLIWI IGNÁC aszfaltok Budapest, V., Nádor ucca 6. ss. TELEFON : AKT. MS—«0, 813—77 ÁMON ANTAL és FIAI I RÉVÉSZ JÁNOS KÖVEZÓMESTEREK., ÜT,- CSATORNA- ÉS BETON- EPITÉSI VÁLLALKOZÓK, FÖLDMUNKA, VÁGÁNYFEKTETÉS, MÉSZKŐBÁNYA. 1 Vili., Futó ucca 10. Telefon: J. 303-85. Magas építés, vasbetón szerkezetek FÁBIÁN TESTVÉREK ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK BUDAPEST, IX. KÉR., KINIZSI UCCA 3. SZÁM TELEFON: ÚJPEST 198 CEMENT-, MÁRVÁNYMOZAIK- ÉS MtJliÖARÚGTÁK, BETONIP A KI VÁLLALAT. BURKOLÓ, MŰKŐ ÉS CSATORNÁZÁSI MUNKÁK KÖZPO éTI I.íODA: UJPE T, ÓSZ UCCA 14 TeleMei A at. »OA-48 STERN EMIL ÜT-, CSATORNA- éa MAGASÉPÍTÉSI SZERSZÁM- ÉS MŰSZAKI ÜZLET BUDAPEST, V.y VISEGRÁDI U. 32.