Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1930-12-10 / 49. szám

Budapest, 1930 december 10. Két új útvonallal szelik át a fel­támadásra váró Tabánt Harrer Ferenc és Csármann tanácsnok nyilatkoznak a Tabán-tervek revíziójáról A Tabán rendezésének hosszú idő óta szőnyegen levő kérdése rövidesen, most mar komoly tonnában újra aktuálissá válik. A közgyűlés a költségvetés tár­gyalása során elfogadta azt^ az indítványt, hogy a Tabán beépítésének előkészítésére és a vele kapcsola­tos fürdőváros-problémák tisztázására küldjenek ki egy tizenöttagú bizottságot. Ez a bizottság, amelynek tagjai: Kozma Jenő, Becsey Antal, Weszelszky Gyula, Karrer Ferenc, Dorner Gyula, Joanovich Pál, Wolff Károly, Lampel Vilmos, Friedrich István, Baracs Marcel, Fóthi Vilmos, Bánóczy László és Kertész Miklós, csak egy nyugodtabb pillanatra vár, hogy összeüljön és megkezdje a munkát — parallel, sőt kooperálva a Közmunkák Tanácsával. A Tabán újjáépítése, e nagy jövőre hivatott gyönyörű városrész rendezése, olyan hatalmas problé­ma., amely még sok fejtörést fog okozni az arra hi­vatottaknak, ezért tehát nem várhatja senki azt a cso­dát, hogy a düledező viskók helyén néhány hónapon belül kacsalábon forgó termál-vízvezetékkel ellátott kastélyok lesznek. Annyi azonban bizonyos, hogy a kérdés többé nem kerül le a napirendről s mindaddig szőnyegen marad, amíg tényleg mint va­lóság bontakozik ki a Gellérthegy lábánál egy gyö­nyörű, s a maga eredetiségében páratlan fürdőváros. A Közmunkák Tanácsa nagyon komolyan fogja fel a kérdést, ezt igazolja mindaz, amit a Közmunkák Tanácsához közelálló for­rásból a Tabán kérdéssel kapcsolatban megtudtunk: — A Közmunkák Tanácsa — mondotta informá­torunk •— olyan megoldáson dolgozik pillanatnyilag, amely lehetővé teszi, hogy az Erzsébethíd felől közvetlen főútvonalat lehessen nyitni a Dunaparttól a Krisztina körútig. Ennek az új útnak a kezdő szakasza — az eredeti terv szerint — azért valósítható meg nehezen,, mert le kellene bontani a Döbrentei téren három nagy há­zat, a Közmunkák Tanácsát, a Geiszt-házat és We- kerle Sándor pénzügyminiszterét. E három palota VASS ÉS KOVÁCS SODRONYFONAT-, KERÍTÉS-, ÁGYBETÉT- és VASBŰI ORGYAR Budapest, Sí., Fő ucca 43 Telefon: Aut 517-87 Telefon: Aut. 517-871 Textilipari Feldolgozó és Értékesítő Szövetkezet Budapest, Vili., Rökk Szilárd occa 20 Telefón: József 439—91 TELEFANSZÄM ALT. 824 — 89 Beér Sándor vésnöki műintézete Zománc és marott táblák, rnggyanta bélyegzők gyártása V., Grói Tisza István ucca 5. (Fürdő u.) TELEFON J. 880—48 SCHUTZ EDE ÉPÜLET-. MÖ- ÉS VASSZERKEZETLAKATOS BUDAPEST, VII., THÖKÖLY ÚT 23. SZÁM SORG ANTAL ÉPÍTŐIPARI r.-t. GÖZTÉG LÁGYÁÉRA KÖZPONTI IRODA: Bpest, X,, Gergely u. 8. TELEFÓN : JÓZSEF 4G0-79. megszerzése és lebontása pedig olyan óriási pénzáldo­zattal járna, amire a mai viszonyok között gondolni sem lehet. Kínálkozik azonban egy másik lehetőség a Tabán rendezésének elindítására, jobban mondva a Tabánt átszelő főút megnyitására és kiépítésére. — Eszerint a terveztt főútvonal a görög­keleti templom mellett a Hadnagy uccánál torkollana be a Döbrentei térre, vagy pedig a római katolikus plébánia-templom mel­lett torkollana az Attila körút végébe. — A legelső teendő az volna, bogy a tervezett útvonal mentén levő kisajátított lakóházakat kiürít­sék és lebontsák. A főútvonal torkolatának kiépítése esetén szükséges lenne azoknak a házaknak a lebon­tása is, amelyek a Döbrentei ucca és az Attila körút találkozásánál vannak, hogy ilymódon a katolikus templom körül megfelelő tér alakuljon ki. Ezzel a kérdéssel összefüggően nyerne megoldást a Közmunka Tanács részéről a Döbrentei téri piac ügye is. A piac helyére parkot tervez a. Közmunka Tanács, ami a régi park nagyobb it ásó val jelent egyet. . . Harrer Ferenc ny. alpolgármester, a Tabán kiépítésének régi lelkes apostola a következőkben nyilatkozott:-— A Tabán kérdését mindaddig megoldani, sőt az egész problémához addig hozzányúlni sem lehet, amíg a területet ki nem ürítettük. Én az utolsó la­kásépítési akció során már figyelmeztettem a közgyű­lést, hogy az épülő új házak egy részében a tabánia­kat helyezzék el. A kitelepítésből nem lett semmi, mert féltek attól a kellemetlenségtől, hogy a lakossá­got meg kell mozdítani. Ha ehhez nem lesz bátorsá­gunk akkor igazán nem lesz Tabán-építés. Kétségte­lenül bizonyos az is, hogy a Tabán szabályozási terve is revízióra szorul. Három olyan momentum vetődik fel, amely a szabá­lyozási terv revízióját kívánja. Az egyik az, hogy a Tabán-kérdést valóban összhangba kell hozni a fürdő­város problémával, ebből a szempontból kell elbí­rálni az egész kérdést s ebben az esetben felvetődik az a megoldás, nem kell a Tabán magvát parkká ala­kítani és nem-e teszi ez olcsóbbá a megoldást. A má­sik nagy kérdés az, hogy lehet-e a Tabánon át terve­zett nagy szerpentin utat elejtem. Van egy terv, amel.y szerint a hídtól egyenesen a Hadnagy uccán át egy utat vezessenek. Ezzel függ össze a harmadik kér­dés, bogy a kitorkollás a híd felől hogyan történjék. A végleges megoldás szerint ott történne a kitorkolás, ahol most a Közmunkák Tanácsa háza áll. Megfon­tolandó, hogy nem lehetne-e végleges megoldásnak elfogadni azt, amit ideiglenesnek szánnak, hogy a Bácz-templom és a Közmunkák Tanács-háza között jöjjön ki az út. Ha ez végleges elintézésnek elfogad­ható, el kell fogadni, mert sokkal inkább dűlőre le­het vinni. — A vízivárosi templom környéke is rendezésre vár. Szerencse, a Községi Takarék kezében vannak itt, a főváros egyik legexponáltabb helyén — a tel­kek. Szerintem, gyorsan és aránylag kis áldozattal kikü­szöbölhetők a Pest felé eső vároldal hibái is. Végül Csármann Ferenc műszaki tanácsnokot, a városrendezési, út- és csa­tornaépítési ügyosztályok vezetőjét kérdeztük meg, aki a Tabán rendezésének feladatait így látja megold­hatónak. — Abból kell kiindulni, hogy a Tabán kész ter­vei túlélték magukat, a mai modern városépítés elvei­nek már nem is felelnek meg. A gyönyörűen meg­álmodott nagyszabású ideális terv, valószínűleg most már csak gipszmodell marad és új terveket kell készíteni, amelyek olcsóbbá teszik a megvalósítást- és a fürdő­Telefón : Aut. 639—69 Bauer Dénes utóda, HOFFMANN DENES SÄ««— II., Szász Károly ucca 6. »ásást, központi fűtési vállalkotó SCHAFFER AM TAL. szEkesfűvírosi LT-, BETON- ÉS CSATORNA ÉF1TÉSI VÁLLALATA BUDAPEST, II., QIAI ÚT 21. Telefón: 522-91 THOLT ISTVÁN Budapest, IL, Donáti u. 26. Telefón*. Áut. 516-75 OKL. MÉRNÖK — Tervez és ké­szít : központi gőz-, víz- és etage- fűtést, vízvezetéket, csatornázást és szennyvízderítő telepeket városakcio szempontjain kívül a modem városfej­lesztés, a jó közlekedés és az olcsó építés elveit is respektálják. A régi terv szerint a Tabánban olyan drágán lehetne csak építkezni, hogy az ott létesült lakások bérét csak milliomosok tudnák megfizetni.. A Közmunka Tanács által tervezett út megnyitásá­nak előkészítésével a főváros nem foglalkozik, élűm­ben megépítjük rövidesen a Tabán másik nagy átszelő útvonalát, amely az Erzsébethíd budai végétől indul ki a, Gellérthegyi támfal mellett, a Horgony ucca é.t Abroncs ucca kiépítésével a Hadnagy uccába torkol­lik s a Döbrentei térről közvetlen, rövid összekötte­tést létesít a Csend ueeával. Erre az útvonalra város- fejlesztési okokból is szükség van, hogy a Csend ucca körül épülő új városrész kerülő nélkül csatlakozást kapjon a Belvárossal. Ez az útvonal annál könnyéb­en kiépíthető némi feltöltéssel és bevágással, mert csak néhány, talán öt düledező házat kell a szabályo­zási útvonalból eltávolítani. DELMÁR BÉLA oki. mérnök, építőmostor Budapest,VI. Benczúr u. Í7 Teleim 263-4« STRÄUB U. FESTÉK-ÜZLETE BUDAPEST, IV. KÉR., PETÖFI-TÉR I. (Régi Piarista-épület.) ALAKULT 1854 BEN TELEFÓN AUT.: 884-26 SCHIFF MIHÁLY írtkor*, (V. (Félen»« paszemáaysí-bi0• t• r, K Pte&ásxKa Ottokár teeca S. il«nt«f«4) EZÜST ÉREBBEL KI TÖRTETVE. + TELEFON: AUTOMATA 634- T9. A legszebb kivitelben kéealtak tnindlwsfél» btttorpasranáByt, plimó- (paplan) cslnórt, horgolt rózsát, callieg gombot éa gonih- áthúzást. MAI rubsdiaxcknt, bc-jtokat, rojtokat, éveket, a leg­precízebb, művészi kivitelben CelÚármsbrórokat, további selyem- ég gyapjúfonai adjusztálást éa minden « szakmába rá^é munkál. NEUSC/iL ŐSZ-LICHTIG REPÜLŐGÉPGYÁR ÉS FAIPARI R.-T. BUDAPEST—ALBERTFALVA. Tel.: Lá. 11-79 Városi iroda: IV. KÉR. ESKÜ ÜT 3. Telelőn: Automata S90-47 Gyárt Parkettát, épUletasilalosmunkál. hajlított búiorf minttennemü fafömeqíni MUNKÁCSY GYULA Cégtulajdonos: Munkácsy Ernő épület- és mű lak atosmester, takarék- tűzhely és kályhakészitó Budapest, VIII., Rózsa ucca 39. Telefón ; J. 312-80 „Petrol" MŰSZAKI- ÉS OLAJKERESKEDÉS ezelőtt v. GlTRÍtOVICn ÉS TÁRSA Budapest, V, ^ádor u. 6 Telefénszám: Automata 882-29 LANG ÁRPÁD mázoló BUDAPEST, VI. KÉR., KASSAI ŰT 81. SZÁM. (SAJÁT HÁZ) MŰHELY I Vili. KÉR., MÁRIA TERÉZIA TÉR 7. SZÁM TELEFÓN : »28-80, 981-24 D0NÄTH JÓZSEF gépgyár és vasöntöde, faipari és bőripari gépek gyára, nyomóidomok, csatornázási vasszerelvények ÚJPEST, VÁCI ÚT 27 és BAROSS UCCA 6-8 MENTSEK FERENC KÖNYVKÖTÉSZETE SZABADALMAZOTT IRATTÁRI TÁBLAGYÁR Nagy arany érmekkel kitüntetve :: Postatakarék csekksz.: 47.983 BUDAPEST, IV., SZARKA UCCA 4 TELEFÓN : AUTOMATA 840—02 Tulajdonosok: Mentsik Ferenc és Mentsik Viktor FRIEDMANN JÓZSEF ÉPÜLET-, DÍSZMŰBÁDOGOS, LÉG­SZESZ- ÉS VÍZVEZETÉKBERENDEZŐ BUDAPEST, III., LAJOS UCCA 66. TELEFÓN: 620—52 EBP6tVI müimtézete udvari fényképész IV,. Semmelweis u. 2 WIHART FERENC . ÉPÍTÉSZ ÉPÍTŐMESTER . BUDAPEST, VII., COLUMBUS UCCA 33. «. TELEFON: JÓZSEF 350-97

Next

/
Oldalképek
Tartalom