Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1930-11-19 / 46. szám

Budapest, 1930 november 19. Hangos film jazz-kíséretíel A műsor slágerszáma: Ä forróvérű város Igazán nem is hinné az ember, hogy milyen sze­gény és igénytelen ez a városházi ellenzék Friedrich Istvántól Fábián Béláig. Még csak szótáruk sincsen, a frázisaik is hiányzanak. Mindent kölcsön kell kér- niök az országos politikától. Hogy majd visszaadják kamatostul, ha bekerülnek a közgyűlési terembe. Visszaadják kamatostul a frázisokat, hiszen ott is országos politikát fognak majd űzni. Csak az a baj, hogy a kölcsönkérésben sem va­lami túlságosan leleményesek. Nem ezresbankót, hanem aprópénzt kémek szegények. Nem a revízió­ról, hanem csak a dugsegélyről beszélnek. Amióta megindult a kocsmáról kocsmára járó kortesútjuk, mást se hallottunk, csak a dugsegélyt. Erről beszél­nek még álmukban is, ez az ő választási kéjgázul^, amelyről még azt is aligha tudják, hogy végered­ményben, mi fán terem. Az angyalföldi proletárnak, a józsefvárosi kiskereskedőnek, a ferencvárosi ipa­rosnak ugyan beszélhetnek róla, azok biztosan valami egészen illetlen dolgot gondolnak róla. Kölcsönkérték ezt a dugsegélyt és igazuk volt, olyasmit kértek kölcsön, ami a városházán nincsen. Nem tudjuk, hogy a minisztériumokban van-e vagy nincs, de a városházának sejtelme sincsen erről a ször­nyűségről. Illetékes nyilatkozatok is hangzottak el már, de azért mégis csak dugsegély a dugsegély. Mégis dongó a dongó, mégis bunda a bunda. Most aztán hosszú vajúdás utá^i párja akadt a dugsegélynek. Az új jelszó: a kartell. Óbudától Fe­rencvárosig vasárnap ettől az új mumustól volt han­gos minden ellenzéki gyűlés és ettől tajtékzott minden ellenzéki szónoknak a szája. Hogy mit akarnak vele? Hát ez is dugsegély! A városháza a kartellek ellen pártkülönbség nélkül állástfoglalt. Harcol ellene min­denki. A kormány pedig már készen van a javaslat­tal is, amely miatt esetleg éppen az ő barátaik fog­nak majd egy kicsit fájdalmasan felszisszenni. A kormány már törvényjavaslatot csinált a kartellek ellen, ők eddig meg csak kiabáltak ellene. De most már legalább egy kicsit változatosabb a műsoruk: — Kartell.. . dugsegély ... dugsegély .., kar­tell. * Hogy is volt a pesti vicc a színpadi-rendező-fog- orvosról? — A színészek azt mondták róla, hogy kitűnő fogorvos, a fogorvosok meg, hogy biztosan ragyogó színpadi rendező. Gyárak, raktárak, garageok, kórházak, középületek részére préselt acélai tó —~ ............................ a b Él kapuk BANNER ZOLTÁN okleveles építész és építőmester BUDAPEST. I., VERPELÉfl-ÚT 10. Telefón: LÁ. 6-5T. Telefón: LÁ. 6-57. Friedrich István azt mondta vasárnap:-— Gépészmérnök vagyok és politikus. Azt hisszük gépészmérnöknek a legeslegelső lehet nem ebben az országban, de egész Európában . .. * Amióta Rassay, Bródy, Fábián és Friedrich ki­jelentették, hogy ők nem hajlandók résztvenni egy polgári frontban, a szocialistákkal nem lehet bírni. Sütkéreznek az őszi napsugárban, csókot intenek Rassaynalc, akivel tegnap még feleseltek és újra keb­lükre ölelik Friedrich Istvánt, akivel együtt vívták a lánchídi csatát, de akivel később a kurzus szép, véres napjaiban némi nézeteltérésük akadt. Rettentő dagadó vitorlákkal indul a marxista hajó a forra­dalmi kikötőle felé. Polgári rabszolgák oldják meg a hajókötelet és polgári rabszolgákkal eveztetnek a polgári sors sötét tengerén. Plej, ha hatalomra jut­nának, hogy szórnák ki megint a diadalmas hajóból a polgári rabszolgákat! És milyen harsány lett a harci trombitájuk. Szi­dalmak, átkok, káromkodások süvöltenek a pártlap hasábjain. Már köztársaságot követelnek, Kunfi szel­lemét idézik és Károlyit akarják hazahozni. Vájjon olvasták-e a szocialista pártlapot egy hét előtt és ol­vasták-e most vasárnap azok a politikusok, akik a polgári egység gondolatának elutasításával így hangra kaparták a marxistákat? Olvasták és látták a különb­séget? És ha látták a különbséget, megint gerstlit akarnak enni, vagy régi bizalmi férfiúi méltóságu­kat sírják vissza? Nem veszik észre, hogy már álla­mot akarnak játszani az államban? Már bélyegeket bocsátanak ki, amelyeken valószínűleg Lenin és Kun Béla ábrázatát fogják népszerűsíteni. A választási koalíció vezérei pedig majd Kunfis, Landleres, Cser- nis és a Lenin fiús bélyeget ragaszthatnak a plakát­jaikra, amelyen azt hirdetik, hogy polgár védd magad! Polgár védd magad, mert mi már nem vé­dünk, mi Bokányi, Biermann István és Bogár Náci városházi utódaival masirozunk. Ezzel a bélyeggel majd meghódítják a város­házát, ahonnan már egyszer kiadták a parancsot, hogy a nagyságáié kötelesek a viciné gyerekeit fü- röszteni. És akkor minden jó lesz, ott vannak a párt­lapban a káprázatos bécsi képek, boldogan vigyorgó ILanzikák, prémes-bundás proliasszonyok és a kapi­talisták zsigereiből épült Breitner-kaszámyák. Előre urak, Rassay, Baracs, Sándor Pál, Bródy, Friedrich, Fábián! Előre: lesz itt még jó világ, olyan, mint amikor Bokányinak tucatszámra hordták a szín­házi páholy jegyeket és kilószámra a Gerbeaud-desz- szerteket. Igen, a városházára, a polgármester szo­bájába. Polgár védd magad! * Rassay Károly a szabadelvűségről beszélt a nép- színházuceai moziban: — Nekem nem lehet az a feladatom, hogy azok­nak hirdessek liberalizmust, akik amúgyis liberálisok. Be kell vinni ezt a gondolatot a százados kúriákba .. . Egy úr sarkonfordult, kiment a szabad levegőre és azt dünnyögte magában: — Jó lesz sietni, mert ha a belügyminiszter hamarosan kiírja a választást, Rassaynalc nem lesz módjában meg'főzni a százados kúriákat, hogy rá sza­vazzanak a budapesti. községi választáson. HORTOBÁGYI JUHIÉI) MtadenSfl kapkaté I \ Ttrníti : Orsi. Q Miff. TEJSZÖVETKEZETI KÖZPONT Magas épülés, vasbeton szerkezetek FABBÁN TESTVÉREK ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK EU iiapüST, IX. K EH., Ki Mi 2 SI UCCA 3, SZÁM Férfé-, Fővárosi tisztviselők' nek engedmény. - Külön mértókosztály autó-, motor-, sport-, gyermek- KÖSS Gyula bőrkabátok ““ . - a « Karmnermayer Ks'roly ucca I aDcBÍOK Telelői): Automata 895—82. e© szőrmés! Választási gyülésels.naptára (November 18-ától — bezárólag november 25-ig, kedd estig) Az Egységes Községi Polgári Párt e héten a kö­vetkező választási gyűléseket és szervezkedési össze­jöveteleket rendezi: Kedden, november 18-án, este 7 órakor: II. ke­rületi Pártszervezet tanügyi bizottságának alakuló ülése, Budai Polgári Kör (Szilágyi Dezső tér 5.) felszólalnak: Becsey, Andréka, Harrer; Belvárosi Községi Polgári Párt nagygyűlése és társasvaesorája (IV., Eskü tér 8.); este 8 órakor: Ferencvárosi Köz­ségi Polgári Párt értekezlete a Boráros téri Elevá­tor kávéházban; a XIV. kerületi pártszervezet érte­kezlete: (Erzsébet királyné út 119.) Halasi-vendég­lőben', Ferencvárosi Községi Polgári Párt értekez­lete: Csarnok kávéházban; Kőbányai Egységes Párt­kor választmányi ülése (Szent László tér) Grand- vendéglő). Szerda, (november 19-én este 7 órakor: III. ke­rületi Pártszervezet tanügyi bizottság alakuló ülése: III. Kerületi Polgári Társaskör (Hajógyár u. 2.); Józsefvárosi Kaszinó gyűlése (VIII., József körút 46.); Józsefvárosi Pártkor házfelügyelői gyűlése (VIII., József körút 19.); Józsefvárosi Kör gyűlése (VIII., József körút 46.). — Este 8 órakor: Ferenc­városi Pártszervezet értekezlete (Dancs-vendéglő MÁV központi szertár); III. Kerületi Pártszervezet gyűlése (III. Zsigmond u. 41.) Guttmann,-vendéglő). — Este 9 órakor: III. kerületi Pártszervezet gyű­lése (III., Raktár n. 52.) Drevenka-vendéglő. Csütörtök, november 20-án, délután 6 órakor: Józsefvárosi Kör postás-gyűlése (VIII., József körút 46. — Este 7 órakor: Józsefvárosi Ka­szinó gyűlése (VIII., József körút 45.); Ferencvárosi Községi Polgári Párt nagygyűlése (IX., Üllői út 115.). ^ Péntek, november 21-én, este 8 órakor: Fe­rencvárosi Községi Polgári Párt értekezlete: Tompa­vendéglő (IX., Márton u. 18.). Szombat, november 22-én, este 7 órakor: Fe­rencvárosi Községi Polgári Párt értekezlete (IX., Mihálkovits út 16.) Galambos-vendéglő. Vasárnap, november 23-án délelőtt 11 órakor: Egységes Községi Polgári Párt buclaí nagygyűlése: Budai Vigadó. Beszélnek: Kozma, Becsey, Kállay Miidós államtitkár, Ugrón, Harrer, Fabinyi Tihamér, Dörnbach stb. — Délelőtt fél 11: Józsefvárosi Egy­séges Községi Polgári Párt nagygyűlése: József­városi Kör (VIII., József körút 46.) Beszélnek: Kozma, Kálnold Bedő Sándor, Lengyel Endre stb. Hétfő, november 24-én, este 8 órakor: vacsora a párt központi helyiségeiben. Kedd, november 25-én, este 8 órakor: III. ke­rületi Egyesült Polgári Társaskör választói nagy­gyűlése (Korona Vigadó nagytermében (III., Ko­rona tér 3.) Beszélnek: Kozma, Bárczy, Becsey, Désy Géza, Glücksthal, Usetty, Orova. * 1 HAJNAL oki miraök, ápítéjH vonatkozó BUDAPEST, I., Atilla kőrút 47. szám Telelin: Kuiomata 638—64. DONS DOHÉ ES TAKSA PAPÍR is írószerek óvári raktára a „PAPKg*MA1.0M“-lioz Alapítva 1790-ban Budapest. IV., Aranykéz utca 6 VASMJA ANBŰE BUDAPEST, V. KÉR., JÓZSEF TÉR 9. SZ. Magyarországi kender-, len- és jntagyárak eladási helye TELEFÓN : *809-19 © TELEFÓN : *809-19 STRAUB U. FESTtK-ÜZLETE BUDAPEST, IV. KÉR., PETÖFI-TÉR I. (Régi Piarista-épület ) ALAKULT 1854 BEN TELEFÓN AUT.: 884-26 SCHMERGEL GÉZA PAGXETTV4LLMJTA BUDAPEST, V. ALKOTMÁNY UCCA 4. — TEL. : AUT. 297—57 LANG ÁRPÁD mázoló BUDAPEST, VI. KÉR., KASSAI ÜT 81. SZÁM. (SAJÁT HÁZ) MŰHELY 1 VIII. KÉR., MÁRIA TERÉZIA TÉR 7. SZÁM KOvexö mester és útépítési vélla’JUoxó ESSSENBEftGErt JÓZSEF BUDAPEST, IX., VÁGÓHÍD UCCA 9/b SZ.-H

Next

/
Oldalképek
Tartalom