Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-10-22 / 42. szám
Bidapest, 1930 október 22. Svájci, hollandi, amerikai hosszúlejáratú kölcsönajánlatok állanak a székesfőváros rendelkezésére Valamennyi jelentkezővel fel kell venni a tárgyalásokat — Kozma Jenő a költségvetési vitáról, a Községi Kenyérgyár hivatásáról és a Vásárpénztár veszteséges mérlegéről Elkészült a főváros új költségvetése, amely közel 5 százalékos redukciót hoz ki a tavalyival szemben. A legslzigorúbb takarékosság vonul végig az egész költségvetésen és most ezt a takarékosságot éppen azon az oldalon nehézményezik, ahol éveken keresztül követelődztek a drákói szigorúságu takarékosság érvényesítésével. Az Egységes Községi Polgári Párt vezetői tudatában vannak annak a ténynek, hogy a költségvetési vitában felvonuló ellenzéki szónokok kortesbeszédeket fognak tartani és hangulat- keltő beállítással fogják kifogásolni különböző tételeknek a csökkentését vagy egyes beruházási tervek mellőzését. A párt vezetői teljes erővel vesznek részt a költségvetési vitában és mindenütt fel fogjuk sorakoztatni ellenérveiket. Kozma Jenő dr,, az Egységes Községi Polgári Párt elnöke ebben az ügyben a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkatársának: — Holnap, csütörtökön, kezdjük meg a költség- vetés tárgyalását a törvényhatósági tanácsban. Nekem az a véleményem, hogy ne legyen általános vita, hanem azonnal a részletes tárgyalásra térjünk át. A vitában arra fogunk törekedni, hogy minden jogosult szociális igény kielégítést nyerjen, természetesen a lehetőség határain belül. U j adók beállításáról, vagy a meglévő adónemek kulcsának a felemeléséről szó sem lehet és így a legbehatóbb költségvetési vita sem eredményezhet mást, mint itt-ott valamelyes foltozgatást. Egyes tételek ide-oda tologatásáról lehet csak szó. Érdeklődtünk Reményi-Schneller Lajos vezérigazgató londoni kolcsöntárgy adásainak az eredménye iránt, minthogy ebben az ügyben a legkülönbözőbb hírek terjedtek el. Kozma Jenő ezeket mondja: — A Községi Takarékpénztár vezérigazgatója jó hírekkel jött haza. Azt a célt, amiért tulajdonképpen Gyárak, raktárak, garageok, kórházak, középületek részére préselt acélajtók kapuk Londonba utazott, sikerült elérnie. Ami a fővárosi nagy beruházókölcsön felvételét illeti, ennek a lehetősége a világpiaci viszonylatok alakulásától függ. Kedvező jelnek lehet tekinteni, hogy igen sok kölcsönajánlat fekszik a főváros pénzügyi ügyosztályában, így tehát van módunk válogatni, ha valóban arra kerül a sor, hogy ezt a nagy fővárosi beruházó kölcsönt felvegyük. Svájci, hollandiai, amerikai pénz kínálkozik. Nekem az a véleményem, hogy egyik ajánlatot sem kell mereven elutasítani, hanem valamennyi jelentkezővel fel kell venni a tárgyalások fonalát még akkor is, ha az ajánlat nem mutatkozik kedvezőnek. A tárgyalások során azután változtatni lehet az ajánlatok feltételein, sőt remélni lehet egy olyan megállapodásnak az előkészítését is,, amely kedvező feltételek biztosítása mellett aggodalom nélkül aláírható. •-^i^S&^^B^£iiäiiii3SaiäälcKiäi5iiaiiSSi^^l3sS»S ÉáSs rS®GS5jSS3S'iiiás<:í.<i«ij:r*;iíííijí4«'L'aK3S« £3SS «iaiäfeSfcjSäKiKSSiHtiSSSiijStiJäffl&SS&ilQiaS Becsey Antal sürgős interpellációban követeli a szociális gondoskodás központi megszervezését Meg kel! akadályozni, hogy mások rovására egyesek tervszerűen visszaélhessenek a támogatások kihasználásává! ij letszetös-'aitós-lűz- 'yf és betörés biztos. ..... '''. i haassiSomogyi,, Rietschel és Henneberg Részvénytársaság Budapest, VIII., Práter ucca 12. szám. Telefon: József 525—18. Központi fűtések, vízvezetéki és csatornázási berendezések Becsey Antal interpellációt jegyzett be a főváros karitatív tevékenységének a megszervezése iránt. Ezt az interpellációt a legközelebbi közgyűlésen óhajtja előterjeszteni. . ahcáw-p Becsey Antal interpellációjának indokait a következőkben ismertette a Fővárosi Hírlap munkatársa előtt: — A főváros jelentős összegeket költ karitatív úton arra a célra, hogy a szellemi és fizikai foglalkozásit munkanélküliek nyomorán enyhítsen. Legutóbb a szellemi foglalkozású munkanélküliek megsegítésére szavaztunk meg jelentős tételeket a közgyűlésen, ezt megelőzően pedig az ingyen-ebédeltetési akció céljaira adtunk ugyancsak súlyos összegeket. A téli idők gondjai előrevetik árnyékukat, a főváros vezetőinek tehát foglalkozniok kell a karitatív munka megszervezésével. A Bárczy-éra alatt közgyám-szervezet alakult, amely harmonikusan kapcsolta össze a hivatalos szociálpolitikai tevékenységet a társadalom különböző jótékony célú, humanitárius akcióval. Annak idején központosítva volt a szegénygondozás ügye és a központosítás mellett megfelelő decentralizációt is végrehajtottak, amennyiben nemcsak kerületenként, hanem körzetenként is meg volt szervezve a szegény nyilvántartás és szegénygondozás. Most a karitatív munka megszervezésének két irányban van indokoltsága. Minél súlyosabbá válik a helyzet, annál nagyobbak lesznek azok a visszaélések, amiket a jelentkezők követhetnek el. Pontos nyilvántartásra van tehát szükség mindenekelőtt, hogy az ilyen szociális ; tevékenységek kinövéseit éppen a megsegítésre rászorulók érdekében le- nyeshessük és megakadályozhassuk, hogy egyesek sportot űzzenek a minél több oldalról való támogat- iatásból. A másik feladat volna az elöljáróságok ilyen irányú működésének összhangba hozása. Egyes elöljáróságok ugyanis autonóm módon intézik ezt a karitatív tevékenységet és amíg a.z egyik kitünően van megszervezve, addig a . másik gyengén működik. A társadalom szíve megmozdult. A Kormányzóné Of Öméltóságának a felhívására hatalmas adományok folynak be,, a karitatív munka megszervezésére tehát feltétlenül szükség van. Becsey Antal ezt az interpellációt az Egységes Községi Polgári Párt nevében Sipőcz Jenő polgár- mesterhez intézi, aki az interpellációra azonnal válaszolni fog. Az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja. ❖ Előfizetési árak: fél évre...................................12 pengő, egész évre ..............................24 pengő. ös szerakható könyvszekrények rekeszenként minden irányban • nagyobbfthatók és pótolhatók. PRAKTIKUS ÉS OLCSÓ LSngel KAroly és Piai Kis* Magyar Faáru- és Bútorgyár. Budapest, VII. kér., Rózsa ucca 4—6. szám Kérjük 120 siskából álló állanáé kiállításaik ■egtsklstásét_____ Br ündl János udvari szállító Eflószsógügyl műszaki berendezések gyára Budapest, VII., Péterffy Sándor ucca 34. szám Központi fűtés. — Melegvíz készülék. — Vízvezeték. — Csatornázási- és gázberendezések. — Berendez városoknak vízműveket, csatornázásokét és deritStelepeket. — TELEFON; József 518—19. ff HEISLER JÓZSEF asztalos üzlet, faáru - és bútorgyár SZÉK GYÁRA Budapest, VII, Thököly út 171 TBLEFÓN Különleges, törv. véd. irodai és munkaszékek. Székek § minden célra. Képes árjegyzék, ajánlat díjtalan ! I Mnmtiwj;awr4iiBBJ«Mu'1 i-~i 'vvsmra Férfi«, női, autó-, motor-, sport-, gyermek- 6C 3 S S Gyula ■ rr ■ ■ m ■ bőrruházati üzlete bőrkabátok budapesti, jt Kammermaycr Károly ucca 1 es SZOrmeSKaCaiOKr Telefon: Automata 895—83. Fővárosi tisztviselőknek engedmény.— Külön mértékosztá[ya Justus Sándor és Fia Gördülő faredőnyök, acéllemezredőnyök, boltponyvák, vászon-, szövött- és faredőnyök gyára Budapest, VI. kér. Vörösmarty ucca 24/B. Alapíttatott 1886-ban. Telefón-internrban: Automata 223—06. Teleién: Aut. 539—59 Bauer Dénes utóda, HOFFMANN DENES <>..«■ II., Szász Károly ucca 5. názási, központi fűtési vállalkozó SMIaRGALIT ANDOR ÉS ÖDÖN MÉRNÖK-ÉPÍTŐMESTER, VÁLLALKOZÓK BUDAPEST, l.r KELENHEGYI ÚT tí-13 TELEFÖNSZÁMOK: LÁ 15-14 ÉS i:£-8< Szóvátesszük a beszélgetés során a Vásár- pénztár mérlegében mutatkozó nagy deficitet. Kozma Jenő ezeket mondja: — Az új rezsimnek nincsenek veszteségei, az a deficit, ami a mérlegben most jelentkezik, a régi vezetőséget terheli. Az új vezetőség arra a helyes álláspontra helyezkedett, hogy a múltat likvidálni kell. Érthető, ha az^ új rezsim a múlt hibáit nem hajlandó a maga számlájára írni és ezért most egyszerre egy- összegben állította be a veszteségeket. Kozma Jenő végül a kenyérárak alakulását tette szóvá. Teljesen igazolva van Kozma Jenő álláspontja, amit legutóbbi beszédében hangoztatott a búzaárak és a kenyérárak közötti összefüggésről. 1928-ban 30 pengő volt a búza, most 15 pengős búzaár mellett is ugyanannyiba kerül a kenyér, mint két évvel ezelőtt: — Remélem,. — mondotta Kozma Jenő, — hogy az illetékes hatóságok ebből a tényből levonják a tanulságot és megfelelő intézkedéseket tesznek a kenyérárak leszorítása érdekében. Vonatkozik ez a reményem elsősorban a Községi Kenyérgyárra, amelyet — és ezt nem habozom a leghatározottabban kijelenteni, — meg kell szüntetni, .ha nem tesz eleget kötelezettségeinek. A kenyérgyárnak az a kötelessége, hogy leszorítsa az árnívót. Kötelessége ez a mai időkben azért is, mert hiszen a búzaár katasztrofális esése módot nyújtana arra, hogy a Községi Kenyérgyár a maga hivatását fokozottabb mértékben teljesítse. Ha most nem teljesíti, Cl IrlrnT* pippo 1 /vf infracnlfcn rrn