Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-09-24 / 38. szám
Budapest, 1930 szeptember 24. Szakmabeli érdekeltségek is hozzászólhatnak a benzin- kutakról szóló szabályrendelethez Nyilvánosságra hozzák a tervezetet — A magánjogba ütközik a szerzett jogok sérelmes elkobzása Legutóbbi számában jelentette a Fővárosi Hírlap, hogy a benzinkutak felállításáról szóló szabály- rendelet tervezete elkészült. Az érdekeltségek messzemenő figyelemmel kísérik a tervezet rendelkezéseit és kifejezést adnak ama kívánságuknak, hogy a szabály- rendelet végleges megszövegezése előtt hallgassák meg észrevételeiket, mint ahogy ez szokásban van minden nagyfontosságú rendelkezés kiadásánál. Jogos érdekek és kívánságok honorálása nélkül, az új szabályrendelet nem éri el azt a célját, hogy igazságos és a közérdek szempontjából előnyös hatást gyakoroljon, miért is Lobmayer Jenő tanácsnok, a közlekedési és közgazdasági ügyosztály vezetője elhatározta., hogy a szabályrendelet tervezetét egy ankét keretében ismerteti, hogy így figyelembe vehesse a forgalom, a fejlődés és a közlekedés érdekében összesített kívánságokat. A budapesti benzinkutak létesítése a forradalmak, a kommunizmus és a román megszállás utáni nehéz időkben kezdődött, amikor a mindenképpen elhanyagolt főváros még a dermedt tehetetlenség állapotában volt. Ekkor egynéhány szakvállalat nagy anyagi áldozatok és súlyos befektetések mellett, a leromlott állapotok megjavítása céljából elhatározta az autóközlekedés kifejlődése szempontjából annyira fontos benzinkutak építését. A főváros tanácsa a benzinkutakat engedélyezte is, de kikötötte, hogy a benzinkutak 15 év múlva minden ellenszolgáltatás nélkül a főváros tulajdonába mennek át. A vállalatok ehhez a súlyos és akkor még előre nem látható következményeket magában foglaló feltételhez hozzájárultak, csupán azt kötötték ki, hogy az aránytalanul nagy bérösszeg melletti amortizáció lehetősége már eleve ne zárassák ki, és ezért a jövőben engedélyezendő bezinkutakra előjogot kapjanak. Ezt Kisvasutak a Emelődaruk Sodrony kötélpályák Modern szállítóberendezések * Ráessen™ és KüfMomi- Épp éi Fekete Egyesüli Gépgyárak R. T. Budapest, ISS., Cérnái fürdő Városi eladási iroda: VI., Boriin! ísr 2. sz. Telefon : Automata 174—00 * Harnatta-féie vashordók, tartányok, csövek és oxigén ga—ínrTiTT~ri^,VT*"i*—~<r,ii,‘^——srann» iá——ibwmm—mhbwhb—hmb—■mcqmbi TOST&HOUfft kereskedelmi és tájkertészet TELEFÓN: JÓZSEF 396—38 BUDAPEST, VII., Erzsébet királyné út 39 # TÁJKERTÉSZET TERVEZÉS és KIVITEL FAISKOLAI CIKKEK gyümölcs- és díszfák, gyümölcs- és díszcserjék, szőlőojtványok, rózsák, évelők és minden más a kertészethez tartozó anyagok ELSŐRENDŰ MINŐSÉGBEN Parafakösyűr R-t. ««lőtt: Kleiner és Boimayer Budapest. Vili. hét., FBberees Söndor-tÉr 4. Telefon: József 301-14, József: 301-16 Készít sajtóit far a fa-parketta padlóburkolatokat. Teljesen zajtalan járású, Idbmelcg, vízálló padló. HLäVaY KALMAN TERVEZŐ ÉS ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, VI., KASSAI ÚT 68. SZÁM a méltányos kívánságot a főváros honorálta is és a kiadott engedélyben kötelezte magát az opciós jog betartására. Már most a készülő szabályrendelet ép est az opciós jogot nem eléggé méltányolja. Eltekintve attól, hogy a nehéz feltételek mellett szerzett jog szabályrendeleti úton való megváltoztatása nem igen egyeztethető össze a fővárosnak mint erkölcsi testületnek, méltányos felfogásával, még kártérítési perek sorozatának veszélyét is rejti magában. Meg kell kísérelni tehát az opciós jogú vállalatokkal a békés kiegyezést, nehogy a szerzett jogok sérelmet szenvedjenek. Általában komplikálja az ügy helyes módon való elintézését az a körülmény is, hogy a szabályrendelet hiánya miatt számos vállalat magánterületeken is állított fel benzinkutakat, amire azért volt szükség, mert 5 év óta a főváros közterületeken újabb kutak felállítására nem adott engedélyt, ugyanakkor pedig a folyton fejlődő autóforgalom a benzinállomások szaporítását tette szükségessé. Az ilyen magánterületeken létesült, vagy esetleg létesülő benzinkutaknak a közterületen létesülő benzinkutakkal szabályrendeleti úton egy kalap alá való vonásának esetleges szándéka, szintén nem egyeztethető össze a főváros közönségének méltányos felfogásával. Nem kétséges, hogy valamilyen meglepő szabályrendeleti intézkedés igazságtalan rendelkezése súlyosan érintené a vállalatok szerzett jogait és könnyen bonyodalmat okozhat úgy magánjogi, mint ipari és kereskedelmi jogi vonatkozásban. A magánterületeken álló benzinkutak igénylése nagyon hasonlítana egy olyan elképzelhetetlen eljáráshoz, ^ mintha egy bérautófuvarozónak magántérül eten álló üzemét, a közterületen levő autótaxik érdekében megszüntetni akarnák. Nagyon helyes tehát, hogy Lobmayer Jenő tanácsnok eleget tesz annak a kívánságnak, hogy a szabályrendelet-tervezet nyilvánosságra hozassák, hogy az olyan fontos jogforrás, mint egy szabály- rendelet, minden titkolódzás nélkül, minél több hozzászólási lehetőség után alkottassek meg. Csak ilyen módon lehetséges, hogy az élettel ^harmonizáló és ezért mindenkit kielégítő és így a fővárosnak is hasznára váló szabályrendelet kerüljön ki a törvény- hatósági bizottságból. _________ _____ ‘ S CHULZ "t ÜZELÉSTECHN !KaF I —ÉS ÉPÍTÉSI R.T. MÉRNÖK íj GYA’R KÉMÉNYEK, j KAZÄ'NBEFALAZÄ'SOK, f IPARI KEMENCÉK,TfcGLA-| s.MÉSZÉGETÖ KEMENCÉK.! BUDAPEST, VI!. ARÉNA U.SO. | TELEFON : JÓZSEF 329-0^. ■ JÓZSEF «10*^2 . a PARKETTA Kiállítása, mindennemű padozat készítése és javítása. FRIED és BENEDEK parkettgyAr és göatfürész BUDAPEST, mi., ÚT 82. Telefon: József 133—43 és József 134—17. SZÜTS JENŐ I Budapest, Vili., Szentkirály ucca 35 oki. mérnök, építőmester, építési vállalkozó. TELEFON: Józs. 42SM3Ó Saját érdekében tekintse meg ...1 Hl IC KE A réz-, vasfeutorgirár _ C ac késziíménycií. Ágybetétek, gyermekkocsik, ágynemüek, paplanok és legújabb kivitelű m kerti bútorok gyári árban. Itólntarsaktár: VII., Dohány ucca 22. (Árkád bazár). X. Gvár: VI! , Holló ucca 5. Megkezdődött ez élet nz Egységes Község! Polgári Pártban Kozma Jenő országgyűlési képviselő, az Egységes Községi Polgári Párt elnöke szabadságáról hazaérkezett és hétfőn este megjelent az akadémiauccai pártközpontban, ahol ezzel a nappal meg is kezdődőit az élénk pártélet. A párt tagjai, a törvényhatósági bizottsági jngok és országgyűlési képviselők nagyszámban gyűltek össze a klub helyiségeiben. Este 7 órakor Kozma Jenő elnöklete alatt összeült az intézőbizottság is, amelyen a pártot érintő aktuális politikai kérdéseket beszélték meg, közel háromórás tanácskozáson. Az egybegyiilt törvényhatósági bizottsági tagok és képviselők előtt Kozma Jenő | elnök vázolta a politikai helyzetet és ismertette a megoldásra váró teendőket. A párt rendes heti vacsoráját e héten még a városligeti Gundel-féle vendéglőben tartották meg, de jövő hétfőn már az akadémiauccai nagyteremben lesz a klub vacsorája. Ez lesz a Polgári Egység Klubja hivatalos szezonnyitó összejövetele, amikor a pártvezetőség több tagja fogja tájékoztatni a helyzetről a tagokat. — A Terézvárosi Társaskör ünnepe. A Terézvárosi Társaskör szombaton este tartotta, rendes évi közgyűlését, amelyet társasvacsora követett s azon meleg ünneplésben részesítették a kör vezetőit: Dinich Vidor kormányfőtanácsost, a kör elnökét, Steiner György ügyvezető elnököt és Varró Béla társelnököt. A közgyűlésen megtartott tisztújításon elnökké újból Dinich Vidort választották meg, ügyve- vezető elnök lett Steiner György, társelnökök: Koll- mann Dezső dr., Varró Béla, Pajor Ernő dr. és Sárkány Ferenc, míg alelnökök: Kuttner Miklós és Grünbaum Aladár. A közgyűlésen megjelentek a társaskörhöz csatlakozott terézvárosi hadviselt rokkantak és nagy számmal képviseltette magát a kör angyalföldi szervezete is. Közgyűlés után társasvacsora volt, amelyen jelen voltak többek között Gaár Vilmos kúriai bíró, az Egységes Községi Polgári Párt társelnöke, Paulovits Viktor kormányfőtanácsos, a Vízművek vezérigazgatója, báró Babarczi István, Kollmann Dezső, Karlovitz László min. tanácsos, a Gépészek Szövetségének díszelnöke, ILodászy Miklós testnevelési igazgató, Hegedűs József dr. és még sokan mások. A vacsora keretében Dinich Vidornak, Steiner Györgynek és Varró Bélának, a kör vezetőinek a tagok díszes ezüstserlegeket ajándékoztak, a kör felvirágoztatása érdekében három éven át kifejtett érdemes munkásságuk meghálálásara. Utána Gaár Vilmos üdvözölte a társaskört a Polgári Egység Klubja nevében és felhívta az egybegyűltek figyelmét a közelgő választásokkal kapcsolatos polgári kötelességekre. Dinich Vidor elnök köszönte meg meghatott szavakkal társai nevében is a ragaszkodás minden megnyilvánulását. — A Ferencvárosi Egységes Párt szombaton este a Mária Valéria-telepen nagygyűlést tartott. A tágas termet zsúfolásig megtöltő közönség nagy figyelemmel hallgatta dr. Usetty Béla országgyűlési képviselő nagyszabású beszédét, amelyben a mai súlyos világgazdasági helyzetet vázolta. Részletesen foglalkozott ezután azokkal az építési munkákkal, amelyek a Ferencvárosban részben folyamatban vannak, részben tervbe vannak véve s amelyek nagymértékben fogják a munkanélküliséget enyhíteni. Dr. Usetty Béla tetszéssel és nagy megnyugvással fogadott beszéde után felszólaltak még Konrád György igazgató, Huszár János és Székely Gyula gondnok. — A Terézvárosi Gazdasági Egyesületben tömörült polgárság legutóbbi vacsoráján demonstrációt rendezett Farkas József dr. bizottsági tag mellett. Az egyesület nagytermét zsúfolásig megtöltő közönség viharosan ünnepelte elnökét az őt ért támadások alkalmából. Bakonyi Pál dr. ügyvezető elnök megnyitójában biztosította az elnököt a polgárság törhetetlen ragaszkodásáról és bizalmáról, majd Mikler Sándor utasította vissza a mesterségesen kovácsolt rágalmakat. Ezután Kaszab Imre, Vértes József dr., majd Fischer Márton törvényhatósági bizottsági tag, Quitt Lipót, Kádár Gyula, Rosenberg Lajos annak a reményüknek adtak kifejezést, hogy Farkas József dr.-t a támadások nem fogják elkedvetleníteni és eltéríteni attól az önzetlen munkásságtól, amely neki a Terézváros polgárságának széles köreiben páratlan > népszerűséget biztosított. Végül Farkas^ József dr. meghatottan mondott köszönetét^ és ígéretet ^ tett arra,, hogy semmi sem téríti el attól, hogyha jövőben is teljes erejével szolgálja a polgárság érdekeit. Ezután az egyesület állásfoglalásáról a kör Ripka Fe- renc dr. főpolgármestert és Kozma Jenőt táviratilag értesítette. Bauer Dénes utóda, iut- 63”-M HOFFMANN DENES bádogos, gái, viiTÓKcték. esotorII., Szász Károly ucca 5. *>4*ásl, központi fűtési vállalkozó