Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1930-09-03 / 35. szám

2 Budapest, 1930 szeptember 3. nak a nyilvánosság elé.. Nem lehet tehát tudni, hogy a baloldali pártok véglegesen miként társulnak vagy különülnek szét a választási listákkal: azt azonban már most megállapíthatjuk, hogy az Egységes Községi Polgári Párt és a Keresztény Községi Párt nem köt kooperá­ciót a választásokra és külön-külön listá­val lépteti föl jelöltjeit. A törvényhatósági tanács multheti ülésében, amely az első őszi tanácsülés volt, nagy megelégedés­sel és örömmel fogadták Németiig Béla tanácsnoknak, a közegészségi ügyosztály vezetőjének különböző elő­terjesztéseit, amelyek egyes kórházak és kórházi in­tézmények teljes modernizálását célozzák. Némethy Béla tanácsnok feladatául tűzte ki, hogy sorra modernizálja és átalakítja az összes kórházi intézmé­nyeket, sőt ezt az akciót még a nyár elején a legkon- krétebb formában már meg is indította. Ennek a tata- rozási és modernizálási akciónak második etappeja az az előterjesztés, amit a törvényhatósági tanács zárt ülésben tárgyalt. A Fővárosi Hírlap munkatársa ezekről a tervekről beszélt Némethy Béla tanácsnokkal, aki a következőket mondotta: — Általános kórházi tatarozási és modernizálási javaslatokat terjesztettem elő. E javaslatok között szerepel az, tJj Szent János-kórház két gőzkazánjá­nak a kicserélése. Ezek már 30 esztendősek és leg­utóbb már valósággal veszedelmesekké váltak. A gőz­kazán vizsgálóbizottság követelte kicserélésüket. Az alkalmat felhasználtuk arra, hogy a két kazán helyett, de a kettőnél együttvéve is nagyobb fűtőfelülettel el­látott kazánt vásároljunk, mert számítunk arra, hogy a kórház központi fűtőberendezését kiter­jesztjük egy-két olyan objektumra is, ame­lyekben ezidőszerint kályhával fűtenek. A Szent János-kórház felvételi épületében ugyanis nincsen központi fűtés. Előbb-utóbb a sebészeti osz­tályra új emeletet építünk, amint ezt tőlünk Mann in­ger professzor már régóta követeli. Arról van szó tehát, hogy az új Szent János-kórház egy-két év alatt teljesen modernizálódik. Ezek az átalakítások igen sok munkaalkalmat jelen­tenek, hiszen csak az új gőzkazán beszerzése 250.000 pengőbe kerül. — Ugyancsak tatarozási és modernizálási munkálatokat végeztetünk a Szent István-kórházban is. Most az idegosztály különálló pavillonjának teljes és gyökeres modernizálása van soron, hasonlóan ahhoz a modernizáláshoz, amit a többi pavillonokban végez­tettünk. Ezek a költségek százezer pengőt tesz­nek ki. Ezeket a munkálatokat nem úgy kell tekintem, mint egyszerű karbantartási munkákat, ezek a munkálatok szerves részei a modernizálási akció végrehajtásának. A pincétől a padlásig mindent átalakítunk és moder­nizálunk, — a fő cél természetesen az, hogy az orvos­tudomány legújabb eredményeit felhasználhassuk a betegek gyógyításának minél sikeresebbé tétele érde­kében. HORTOBÁGYI JUHTŰRÚ Mfafoefitt kaptat* I ^ ,, Ttraelf: OmA v TEJSZÖVETKEZETI KÖZPONT Rietschel és Henneberg Részvénytársaság Budapest, Vili., Práter ucca 12. szám. Telefon: József 525—18. Központi fűtések, vízvezetéki és csatornázási berendezések ERCBETON Rozsdamentes. Nem csúszik. Legnagyobb szilárdság. Legkisebb kopás. Nem porzik. Magyar termék. Anyagelad ás. Tagadhatatlan, hogy voltak kezdeményezések ebben az irányban, de az Egységes Községi Polgári Párt, amikor a polgári érdekek megvédelmezése érde­kében taktikailag néha együttes fellépésre is kény­szerül a másik jobboldali párttal, — a választásokon egyedül lép ki a porondra, hogy zászlójának jelmon­datát: az építő, alkotó munkának, a társadalmi és felekezeti békének és a polgári élet érvényesülésének gondolatát a választók bizalmába helyezze. — Folyamatban van a kistemplomuccai tüdőbeteggondozó inté­zet modernizálása is. Teljesen ríj berendezéssel látjuk el ezt a valósággal ősrégi intézményt, amelynek az épületét a főváros az államtól kapta. Most azután aktuálissá vált az egész épületnek központi fűtéssel való berendezése. — A közegészségi ügyosztály folyamatban lévő munkálatai között kell megemlítenem a köztisztasági hivatal új, hatalmas és rendkívül szép garázsának az építkezéseit. A köztisztasági hivatal a Csapiáros nccában garázst kap, amely modem tetőszerkezettel és általában a leg­modernebb technikai vívmányokkal lesz felszerelve. Ebben az impozáns csarnokban 25 óriási nagy locsoló- és seprőautót tudunk elhelyezni. Ezt a garázst azért építettük, hogy a köztisztasági hivatalt a gyakorlati élet­ben decentralizálhassuk. A budai oldalon ugyanis nincsen ilyen köztisztasági garázs és emiatt holt kilométerekben sok felesleges költségünk volt. Budán egyedül a Svábhegyen van egy kisebbméretű ilyen garázs, ez azonban csupán a Svábhegyen működő kocsik befogadására elegendő. Ennek a garázsnak a megépítése 300.000 pengőbe kerül. Bármelyik nagyigényű külföldi szakértőnek büszkén fogjuk ezt a garázst megmutatni, már csak azért is, mert elláttuk a szükséges munkásjóléti intéz­ményekkel is. Hamarosan intést hoznak a SchmhlMtöstély Maisáról Közel három éve, hogy a legendás hírű Schmidt Miksa bútorgyáros felajánlotta a fővárosnak a Kis- celli úton levő mesés értékű kastélyát, a hozzátar­tozó belső berendezéssel 'és területtel együtt. Schmidt Müvsa ajándékul szánta ezt az ingatlant, hogy ott állandó lakásművészeti és bútorkiállítás álljon ren­delkezésre. A lényeges kikötések legfontosabbika, hogy a főváros köteles a parkot kiszélesíteni és a szomszédos mirvtegy 60.000 négyszögölnyi terület megvásárlásával impozánsul. nagy park-területet lé­tesíteni. Ettől a kikötéstől az ajándékozó részben el­tekintett és a megvásárlandó területet legalább 30.000 négyszögölre csökkentette, azonban még ma sincs döntés afelől, hogy elfogad­ja-e a főváros a Schmidt-kastélyt és az ez­zel együtt járó feltételeket. Az óbudai városrészek lakossága óriási érdeklő­déssel kíséri az Attila-parlc létesítése ügyét, mert hiszen Óbuda fejlődése szorosan összefügg a jövő kialakulásával. Alkalmunk volt erről beszélgetést folytatni a harmadik kerület egyik vezető egyénisé­gével, Orova Zsigmond dr. törvényhatósági bizott­sági taggal,, aid a várható fejleményekről a követke­zőket mondotta a Fővárosi Hírlap munkátársának: — Feltétlenül dűlőre kell vinni a Schmidt-kas- tély ügyét és úgy tudom, hogy a harmadik ügyosz­tály mellé rendelt szakbizottság Harrer Ferenc dr. elnöklete alatt legközelebbi ülésén érdemben foglalko­zik a Kiscelli út problémájával. A főváros részéről megvásárolni szándékolt környező telkek tulajdo­nosai a legnagyobb bizonytalanságban vannak már évek óta. A Schmidt-kastély átvétele kapcsán is­merni szeretnék a főváros tóméit, mert ha telkeiket kisajátítják, akkor eltekintenek házaik felépítésétől, ha viszont az átvétel meghiúsul, akkor joggal köve­telik a már régebben benyújtott építési engedélyeik kiadását. A döntésnek, — bármely irányú is lesz, — feltétlenül meg kell történnie. KÁRMÁN és FAZEKAS okleveles mérnök — építőmester IX. KERÜLET, KÁLVIN TÉR 7. SZÁM Telefon: Automata 851—43. WiHART FERENC . ÉPÍTÉSZ ÉPÍTŐMESTER . BUDAPEST, VII., COLUMBUS UCCA 33.SZ. TELEFON; JÓZSEF 350-07 MMÜI1 MOZIST A .GAMMA“ FINOMMECHANIKAI GÉPEK ÉS KÉSZÜLÉKEK GYARA R. T. ELADÁSI OSZTÁLYA liudlapest, IV., Múzeum. Icörúi 41. TELEFÓN: AUT. E60-S6. □ TELEFÓN : AUT. 860-96. 90NA DÜHE E TfÉfl papír es írószerek güári raktára a „PAPaRMALOM“-hoz Alapítva 1790-ben Badspeit, |g„ Aranykéz üccn 61 összerakható könyvszekrények rekeszenként minden iránybein nagyobbíthatók ás pótolhatók. PRAKTIKUS ÉS OLCSÓ Llnsel Károly és Fiai Első Magyar Faáru- és Bútorgyár. Budapest, VII. kér., Rózsa ucca 4—6. szók Kérjük 120 subából éllé állandó kiállításúik ■«gtiklntéiit. MENTSEK FERENC KÖNYVKÖTÉSZETE SZABADALMAZOTT IRATTÁRI TÁBLAGYÁR Nagy arany érmekkel kitüntetve :: Postatakarék csekksz.: 47.983 BUDAPEST, IV., SZARKA UCCA 4 TELELŐN : AUTOMATA 840—02 Tulajdonosok: Mentsik Eerenc és Mentsik Viktor DR HELVEY TIVADAR* vegyészeti gyár vállal szigetelési-, fedési-, aszfalt-, hő- és hang- szigetelési munkákat BUDAPEST, EÖTVÖS U. 21. Teleién: Aut. 272-75. „SANIT F “cEMENTHABARCSTÖMÍTŐ I Gyártja: POSNANSKY ÉS STRELITZ aszfalt-, fedi'-llemez- és kátrány-vegyitermék-gyár Budapest, V., Lipót körút 27. o Tel.: Aut. 228-29., Aut. 282-85 Legolcsóbb bevásárlási forrás juta-, kender- és lenárukban GLASER JENŐ Budapest, V., Csáky ucca 16. Telefon: Aut. 281—16 Rozsdamentes acélbeton „SÁRKÁNYB E T O N‘‘ 54125. sz. a. védjegyezve Budapest, V.f Zoltán ucca 13. Telefon: Aut. 190—54 TRÉS R.T. BUDAP EST MAGYAjR GYÁRTMÁNYAI AZ EGÉSZ VILÁGON EL VANNAK TERJEDVE. MORZSÁNYI HERMANN Központi fűtések, vízvezetéki és csatornázási berendezések Budapest, VfitB. kerület Üllői út 42 szám. Telefón: József 355-87. ZINNER MANÓ kőbánya és útépítési vállalkozó ÚJPEST, TAVASZ UCCA 24 TELEFÓN AUT. 960-75 k SZÁM DELMÁR BÉLA oki. mérnök, építőmester Budapest,VI. Benczúr u. 17 T#Mm 243-4« ®:3)íJSisgs!S5C5£íms«!aí8i6EiiÉ:siiSísaQffiiai!srsasaBsai®tS2asi!3Eai2aciCiK8«®ffiES3iaffi®asEsaiasBaaKS3íBi3B6BEEsaifflSfflEsaíBfflsasB Teljesen modernizálják a Szent János- és Szent Isíván-kórházat------- i .... Né methy Béla tanácsnok nyilatkozata a modernizá­lási akciójának folytatásáról — A Köztisztasági Hiva­tal impozás garázst épít Budán

Next

/
Oldalképek
Tartalom