Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-08-27 / 34. szám
Budapest, 1930 augusztus 27. Bamwgg Jobbra-baflra kacérkodnak a demokraták egy közös választási lista érdekében A szocialisták hallani som akarnak friedrichék- ről, akik a demokraták oldalán remélnek eredmási^t elérni A választási ncvjegyzékekkel kapcsolatos műn-1 kálatok már most nagy élénkséget vittek a város-1 politikai életbe és a pártok részéről megindult a szer-1 vezkedós munkája. Teljes fegyelmezettség uralja ezeket az előkészületeket a kombattáns nagy pártok körében, de zűrzavar és disszonancia, aggódás és félelem tapasztalható a demokrata párt berkeiben. Nagy problémák és számukra fontos megállapodások létesítéséről vagy mellőzéséről folyik a vitatkozás, mindig szem előtt tartva azt a célt, bogy a demokraták lehetőleg komoly veszteség nélkül ússzálc meg ezt a számukra különben nem reményteljes választást. Arról van szó, hogy a demokraták nincsenek tisztában a követendő taktikával és nem tudják, hogy milyen pártokkal vállaljanak kooperatív együttműködést, melyik párttal menjenek közös listán. Néhai Vázsonyi Vilmos a maga nagyszerű éleslátásával legutóbb a szociáldemokrata párttal kötött választási paktumot és tagadhatatlan, hogy a demokrata párt törvényhatósági képviseletét sok tekintetben a szociáldemokratákkal történt közös együttműködés emelte elég tekintélyes számra. Most a helyzet jelentősen megváltozott és a demokraták számára nem biztat sok reménységgel a választás, nemcsak azért, mert hiányzik közöttük a nagy- tekintélyű elhalt vezér, hanem azért is, mert a demokraták városházi működése távolról sem elégíti ki választóikat. A helyzet ilyetén alakulása mellett, a demokratáknak nagyon fő a fejük a követendő lépésekről. Szeretnének a szociáldemokratákkal ismét közös frontot csinálni, azonban ennek egyrészt ellenzéke van a magát polgárinak valló párt kebelén belül, másrészt a szocialisták sem vágyakoznak a demokraták testvéri jobbja után, ben kizárólag csak ők jelentik megszervezett tömegeikkel a komoly erőt. Mindezek ellenére folyamatban vannak bizonyos nem kötelező megbeszélések a két párt vezetői között, a tárgyalások azonban meghiúsulnak minden alkalommal, amikor a szocialisták a demokratáknak Friedrich Istvánnal követendő jövő terveiről kérdezősködnek. A szocialisták ugyanis hallani sem akarnak egy olyan kooperációról, amelyikhez a demokraták révén Friedrichék is csatlakoznának, mert elvi felfogásukkal ellentétben állónak tartják, hogy Friedrich Istvánnal bármiféle megállapodásban résztvegyenek. A demokraták viszont a törvényhatósági tanácsi választások óta meleg barátságot tartanak fenn a kisded keresztény ellenzéki csoporttal és választóik legnagyobb gaudiumára az együttműködés lehetőségét szeretnék népszerűsíteni a kereszténypárti disszidensek- kel. A demokraták úgy okoskodnak, hogy minden lehető, sőt lehetetlen fogást is alkalmazni kell e hármas politikai csoportosulás biztosítására, azonban olyan kemény ellenállást tapasztalnak a szocialisták részéről, hogy nagy zavarukban mindkét oldal felé biztató ígéreteket tesznek. A szocialistáknak azt ígérik, hogy százszázalékos örömmel társulnak velük a választásokra, Friedrichéknek pedig azt a biztatást adják, hogy sikerülni fog megtörni a szocialisták ellenállását és a hármas közös lista alapjait úgy megteremteni, hogy abban demokraták, a Friedrichék és a szocialisták együtt szerepeljenek. Ez a jobbra-balra való kacérkodás természetesen sokáig nem maradhat titokban az érdekeltek előtt. A végső megoldás úgylátszik az lesz, hogy a szocialisták külön, listával, önállóan veszik fel a választási harcot, Friedrichék pedig- csak a demokratákra támaszkodhatnak, ami azt jelenti, hogy ez a két párttöredék felmorzsolódik a nagy pártoknak egymás elleni küzdelmében. mert tisztában vannak azzal, hogy az együttműködésErélyes ekeié Indult as ípareslastoneoktatás szakszerű reformja érdekében ....... --------Az Egységes ICiSzsigi Polgári Párt taglal a közoktatási bizottság első őszi ülésén követelni fogiák a rendszeres ntSbefy-oktafas bevezetését — Becsap Antal irányítja az iparosok akcióiét Az iskolai tanév kezdetével kapcsolatosan ismét felmerül az a kívánság, hogy a fővárosi tanoncokta- tást reformálni kell. Az Egységes Községi Polgári Párt kezdeményezte ezt az akciót, amely mindez- ideig anyagi eszközök hiányában nem vezetett eredményre. Ez az eredménytelenség azonban nem csökkenti az akció kezdeményezőinek harci készségét. Az Egységes Községi Polgári Párt vezetősége részéről ugyanis úgy informálták a Fővárosi Hírlap munkatársát, hogy a közoktatásügyi bizottság legelső őszi ülésén a párt részéről újabb erélyes akció indul meg az iparostanonc iskola oktatási rendszerének szakszerű megreformálása érdekében. A tanonciskolákat elsőrendű szakemberekkel kell ellátni, intézményesíteni kell továbbá a műhelyi, oktaízilflBl-BfiLOSB G9ULB •«ÉPÍTŐM ESTER \ Badac2!t,UBoraes!ma u. 33 I 4TEL.i Lá. 2—32. [ KOVÁCS Á. ÖDÖN MÉRNÖK Budapest, Vili., Bezerádjr ucca 8 111 Telelői: 382 — 93, 408 — 78. 111 Kőzpoati fűtés-, vízvezeték-, csatornafelszerelés! vállalata tás rendszerét. Ez a két kívánság szerepel az akció kezdeményezőinek és végrehajtóinak a programjában. Mindenütt a világon műhelyoktatás teszi a tanonc- oktatás lényegét. Az olyan tanoncoktatás, amely csak papiroson és elméletben folyik, eredményi-e nem vezethet. Az Egységes Községi, Polgári Párt, amidőn ezt az álláspontot magáévá teszi, az iparosság követeléseinek tesz eleget. A tanocoktatás modern megreformálása régi követelése az ipari testületeknek, amelyek tapasztalatból ismerik az ilyen kizárólag elméleti és papirosoktatás súlyos hátrányait. Az ipar gyakorlati foglalkozás, nem kétséges tehát, hogy erre a pályára kizárólag elméleti oktatással senkit sem lehet nevelni. A papíron való tanítás nem pótolhatja a gyakorlati műhelyoktatást, amit Európa minden egyes államában már rendszeresen bevezettek. Az Egységes Községi Polgári Párt vezetősége részéről Becsey Antal irányítja ezt az akciót, amelyet a közoktatásügyi bizottságban a párt delegátusai már a legközelebbi alkalommal szóvá tesznek. A párt hízik akciójának sikerében már csak azért is, mert hiszen a műhely-oktatásra való áttérés költségeit a minimumra lehet redukálni különben is bizonyos bevételek remélhetek, amessj a *5» Epesfl »3 Ké*ííl fürdőkályhákul WW iritis*fin Üb vörösrézből. Mindennemű vörösrézmun- r é 2rrsü ves, fürdőkáSyhaüsem kát és cinezést vállal BUDAPEST, Vili., GÓ .YA UCCA 13. Telelőn: J. ««50-36 Kövező mester és útépítési vállalkozó HH E13SENBERGEÜ JÓZSEF Budapest, rx., vágóhíd ucca e/b sz. lyek a felmerülő költségek egy részét fedezhetik. Megfelelő előkészítés után tehát minden különösebb akadály nélkül be lehet vezetni az iparostanonc iskolákban a műhely oktatást, amivel az iparosképzést egyszerre nívósabbá lehet tenni.-» Megírta a Fővárosi Hírlap, hogy a tanács rendeleté alapján a főváros valamennyi iparostanonc iskoláját központi beszerzés alapján látják el iskolai tanszerekkel. Ez a rendelet nagy mértékben sérelmes a tanszerek eladásával foglalkozó kereskedőkre, mert 73.600 pengőre rúg az az összeg, amit az iparosta- noncok a központosított tanbeszerzés céljaira befizetnek. A rendelet megváltoztatása érdekében az Egységes Községi Polgári Párt erőteljes akciót indít és a tanügyi bizottság legközelebbi ülésén sürgős intézkedéseket követel e sérelem orvoslása érdekében. Magyarorsaág aranykoszorús mestere udvari szállító Egészségügyi műszaki berendezések gyára Budapest, VII., Petorffy Sándor ucca 34. szám Központi fűtés. — Melegvíz készülék. — Vízvezeték. — Csatornázási- és gázberendezések. — Berendez városoknak vízmüveket, csatornázásokat és derltőteiepeket — TELEFON; József 515—19. Bründl J&nos Alapítási év : 1868. T e 1 ef ón: Zugló 69—07. CRISTOFOLI VINCE KÖPADLÓ FAYENCE FALBURKOLAT BUÍÍAPEST, VII., GIZELLA ÜT 31 Használja munkáinál a világhírű egresi gipszeket legjobbak, legkladósabbak, legjobb köSőkópességűek Kaphatók: Gipszet Árusító R. T. Budapest I V, Erzsébet-téP 15.—Tel. Aut. 805-25 — Sürgönyeim; GIPSZ Budapest SZLEZÄK LÁSZLÓ harang- és ércöntöde, harangfelszerelés és haranglábgyár BUDAPEST, VL, Frangepárt ucca 77« szám TeSeíon; tóul. 913-53 Bazilika részére készült 7945 kg új harang Az 1900. évi párizsi világkiállításon díszoklevéUel, 1921. és 1923. évi vasipari lsiáüításon aranyéremmel, az 1925. és 1926. évi kézműipari tárlaton kormánydíszoklevéllel, 1927. és 1928. évi budapesti, székesfehérvári, szentesi és szombathelyi kiállításokon nagy aranyéremmel kitüntetve. — Számos egyházi elismerőlevél! — Költségvetéssel díjmentesen szolgál! Előnyös fizetési feltételek! A Böiiler-re^dszerö ACÉLHÁZ ssa az orizáy szenzációja. Gyors, szolid és oicsó építkezés A Jövő Ideális lakóháza l I Magyarországon gyártja: Márkus Lajos vasszerkezeti gyár Budapest, VI, Hun u. 4, Telefon: L 320-4-, 820-41 Bauer Dénes utóda, Telefón: Aut. 539 59 HOFFMANN DENES II., Szász Károly ucca 5. názási, központi fűtési vállalkozó ÉPÍTŐIPAR RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budapest, Vlil., Baross ucca 15. Ászfaltgyár és anyagíelep: ■yn Teiefón^ rtll József 411-49 iudapest, IX., Gubacsi út 37-