Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-07-30 / 30. szám
ÉfiSt&osDSim Budapest, 1930 július 30. ségárak nem reálisak. Ha például kiírásra kerül egy százezer pengő értékű munka és megállapítást nyer, hogy öt-hatezer pengő értékű munkanemeknél a megadott egységárak irreálisak, az ilyen ajánlatot hivatalból el kell utasítani, mert ez nyilvánvalóan csaláson épül fel. — Ezek azok az általános fontosabb szempontok, amelyeket a közmunkák kiírásánál figyelembe kell venni. Én javasolni fogom, hogy a II. ügyosztályban külön alosztály létesíttessék, amelynek az legyen a feladata, hogy normalizálja a kiírási szöveget és egyúttal hivatalból foglalkozzék a különböző építési munkanemek egységárának a normalizálásával is. A tégla ára például állandóan változik, ugyancsak fölfelé és lefelé megy időnként a munkabér. Az ügyosztály e célra rendelt alosztályának tudnia kell, hogy bizonyos munkanemeket mennyiért lehet normális egységárak mellett elvégeztetni. Az alosztálynak az lenne a feladata, hogy analizálja azokat a mindenkori tényezőket, amelyekből az egységár összetevődik. Ha például tudni akarom, hogy valamely ajánlatban valamely egységár reális-e vagy sem, a referensnek azonnal felvilágosítással kell szolgálnia és vélemén'yes jelentését azonnal igazolnia is kell. Reális előirányzatot csak így lehet csinálni és nekünk, akik a főváros építkezéseit ellenőrizzük, csak így nyílik lehetőségünk hivatásunk és kötelességünk pontos teljesítésére. — E rendelkezések nyomán azután bizonyos szankciókat kell fölállítani. Az elméletileg korrekt és helyes elszámolásnak teljes összhangban kell lennie a vállalati szerződés alapjául szolgáló költségvetéssel. Eltolódások gyakran előfordulnak, — ezt minden gyakorlati ember tudja, — de öt-tízszázalékot meghaladó eltolódás csak akkor engedhető meg, ha valamelyik illetékes faktor erre engedélyt adott. Ha a többletmunkáknál előzetes engedély nincsen, akkor felelősséggel tartoznak mindazok, akik a költségvetési előirányzatot, illetve a művezetést és a leszámolást csinálták. A felelősség alól nem lehet kibújni sem az előirányzat készítőjének, sem a végrehajtást ellenőrző szerveknek, sem az elszámolóknak. Fegyelmi felelősséget kell megállapítani, mert vagy a kiírás volt az ilyen esetben helytelen, vagy pedig a végrehajtásnál történtek visszaélések. — De szankciókat kell fölállítani a rosszhiszemű vállalatokkal szemben is. Ezeket ki kell zárni a közmunkákból. — Annyi bizonyos, hogy valamit tenni kell, mert nem kétséges, hogy az építkezési panamák mérhetetlenül romboló hatást gyakorolnak az egész vonalon a vállalkozókra. Valósággal átmegy a köztudatba az a hit, hogy tisztességesen kalkuláló vállalkozók nem tudnak reuzálni az ilyen eszközökkel dolgozó törtetőkkel szemben. Becsey Antal elmondotta még a Fővárosi Hírlap munkatársának, hogy a közszállítási szabályzatot is reformálni kell. Ilyen irányban már két évvel ezelőtt megindult egy akció, de Herrmann Miksa, az akkori kereskedelmi miniszter azt válaszolta a különböző küldöttségeknek, hogy az érvényben lévő közszállítási szabályzat jó, csak alkalmazni kell tudni. Általánosságban sok igazság volt a kereskedelmi miniszter kijelentésében, de a közszállítási szabályzat korszerű reformját követeli már maga az a tény, hogy minden körülmények között az olcsóság dönt az odaítélésnél. Németországban és Svájcban más rendszert követnek. Ezekben az államokban a most érvényes közszállítási szabályzat szerint nem az olcsóság a fő komponens, hanem a realitás. Becsey Antal ennek az elgondolásnak az alapján elhatározta, hogy a közszállítási szabályzat megreformálása érdekében megindított akciót folytatni fogja és ez iránt az érdekelt ipari vállalatok már a legközelebbi időben megkeresést intéznek Búd János kereskedelmi miniszterhez. IBBR IBBaBBBBS!9SaBBBBKBBBaBBaBRBBBflBBBBBBC)SB MAGÁNAJÁNLAT AZ AUTÓBUSZÜZEM KIBÉRLÉSÉRE Az autóbuszüzem egymillió pengős deficitjének kiküszöbölése érdekében a tanács utasította az üzem igazgatóságát, hogy a nem lukrativ vonalak megszüntetésére tegyen javaslatot a polgármesternek. Az üzem — értesülésünk szerint — már el is készítette a javaslatot és az új forgalmi tervezetet. Saját igazgatóságában még nem, tudta letárgyaltatni, mert az új igazgatóság megalakulása késik, de azért sem tudják ezt a kérdést dűlőre juttatni, mert a fontos közlekedési kérdésben az üzemi bizottság nem is dönthet, hanem a tanács. Hogy mely vonalak lukra- tivok és melyek nem, ennek a kérdésnek eldöntése igen nehéz, mert a fővárost e tekintetben nem vezethetik kizárólag anyagi szempontok, hanem szociálpolitikai, városfejlesztési, közlekedéspolitikai stb. szempontok is nagy súllyal szerepelnek a probléma mérlegén, amelyeket mellőzni nem lehet, de nem is szabad. Nyilvánvaló tehát, hogy a kérdés eldöntésénél a rentabilitás mellett nem lehet kikapcsolni a többi községpolitikai szempontot sem. Amíg az autóbuszüzem önálló fővárosi üzem lesz,, addig a vezetőségnek e szempontokkal számolnia HORTOBÁGYI JUHTÚRÖ Mindenütt Icaphaté 1 /fV* Ternc-M : Onz. $MQí . Maflr. TEJSZÖVETKEZETI KÖZPONT Talajnsdves épületek kiszárítása szabadalmazott falíűrésszel Talajnedves kő- és téglafalazatok szigetelése és kiszárítása, talajvíz-szigetelés, házigomba kiirtása. Költségvetések díjmentesen! PÉTER EmŐ Vc, SZFMÉLYNÖK UC-CÄ W. VI. 2. Teleién: Aul. 1*1-12 KÖZPONTI FŰTÉSEK ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZÉSEK VÁLLALATA SZEPESSY SÁNDOR utóda SZEPESSY GYULA oki. mérnök, Budapest, VII., Abonyl-u. 25. Tel.: J. 380-30. kell, mert az üzemnek- nem lehet az a célja és nem is az a rendeltetése, hogy’ csak lukrativ vonalakat tartson fenn. A deficitet tehát nem úgy kell eltüntetni, hogy a perifériális, kevéssé jövedelmező vonalakat megszüntetik, hanem úgy, hogy az 1 pengő 30 filléres kilométer önköltséget redukálni próbálják, illetve lecsökkentsék. Ha ezt az üzem saját hatáskörében nem tudja keresztülvinni,, a Ide or jobb, ha az autóbuszt beolvasztják a BSZKRT-ba,, vagy más alkalmas megoldást keresnek. Mert ha a mai helyzet változatlanul fennmarad, akkor éppen a magas rezsiköltségek miatt sohasem lehet a főváros autobuszközleke- dését kellően kifejleszteni. Szakemberek állapították meg, hogy magánkézben sehol ia \világon nem kerülhet 1.30 pengőbe az autóbusz kilométer-önköltsége, amit legjobban bizonyít az is, hogy egy pengő harmincnál lényegesen olcsóbban bérelni is lehet autóbuszokat. Lojálisán konstatáljuk, hogy a magas rezsiköltségért, a deficitért nem lehet az autóbusz üzem vezetőségét és igazgatóit felelőssé tenni, hanem a városi gazdálkodás rendszerében van a hiba. A publikumnak viszont joga van követelni, hogy fejlesszék az autóbuszt és olyan helyeken is létesítsenek relációkat, ahol villamosvasút építésére a közel jövőben, vagy hosszú ideig nincsen remény. Már pedig ilyen gazdálkodás mellett, mint a mostani, fejlesztést várni nem lehet, s újabb kocsik rendeléséről akkor sem lehet szó,, ha a főváros felveszi az újabb nagy beruházókölesönt, mert kölcsönt a törvény szerint csak lukrativ beruházásokra lehet és szabad fordítani, márpedig az autóbuszüzemet e pillanatban, sajnos, ilyennek minősíteni nem lehet. Egyébként, mint megbízható forrásból értesülünk, a’napokban Sipöcz Jenő dr. polgármester ki is Közúti gőz- és motorhengerlóst woLFF ERNŐ Sflr|tny«)m: WOLFFEkE T*|.: Lágymányos 13-82 Budflp08t"Kol0nfR!d, Blldcl0r8Í~At 101 ERCBETON Rozsdamentes. Nem csúszik. Legnagyobb szilárdság. Legkisebb kopás. N e m p or z I k. M a g y a r termék. Anyngcladás. KÁRMÁN és FAZEKAS okleveles mérnök — építőmester IX. KERÜLET, KÁLVIN TÉR 7. SZÁM Telefón: Automata 851—43. .jelentette, hogy a tervbe vett 50 új autóbusz megrendeléséhez nem járul hozzá az új beruházókölcsön terhére, s ezzel a kijelentéssel állítólag az volt a cél ja, hogy a kölcsön bonitását megerősítse, illetve a hitelezőket megnyugtassa. Akadtak ugyanis olyan pénzemberek, akik^ aggodalmukat fejezték ki az üzem kölcsönpénzén való fejlesztése felett, arra hivatkozva, hogyha száz kocsival 1 miiló a deficit, akkor 150-nél ez még inkább fokozódni fog. Az autóbuszüzemnél tehát fontos és gyors beavatkozásra van szükség. Hogy ez mi lesz, azt e pillanatban még nem tudjuk. Lehet, hogy beolvasztás, lehet hogy más megoldás adódik. Hallatszanak olyan eddig ellenőrizhetetlen hírek is, hogy egy nagy vállalat ajánlatot adott be, illetve erre készül, az egész autóbuszüzem bérbevételére. WIHART FERENC . építész építőmester . BUDAPEST, VII., COLUMBUS UCCA 33.sz. TELEFON; JÓZSEF 350-87 NfMttl MOZIÉT A „GAMMA“ FINOMMECHANIKAI GÉPEK ÉS KÉSZÜLÉKEK GYÁRA R. T. ELADÁSI OSZTÁLYA Budapest, W., Múzeum Körút 41. TELEFÓN: AUT. 860-96. □ TELEFÓN: AUT. 860-96. DONA DOHÉ El TAMA PAPÍR ÉS ÍRÓSZEREK GífiRI RAKTÁRA a „PAPIRMALOM“-hoz Alapítva 1790-ben Budapest, IV., fliangklz uccu 6 MENTSIK FERENC KÖNYVKÖTÉSZETE SZABADALMAZOTT IRATTÁRI TÁBLAGYÁR Nagy arany érmekkel kitüntetve :: Postatakarék csekksz.: 47.983 BUDAPEST, IV., SZARKA UCCA 4 TELEFÓN: AUTOMATA 840—02 Tulajdonosok: Mentsik Ferenc és Mentsik Viktor antos Testvérek rt festő, mázoló és tapétázó Iparüzem Budaposi VI, Horn Ede ucca 5 Teleldnszám : Automata 194—51 és 185—25 i@m©@yi Soma és Fia kefaragómester Budapest, Vili., Féumei-út Q. Alapítva: 1867. _______________Telefon: J. 4t5-20 El ! C £2 ÜT SS ££ FT* S ^ Arany érmekkel többKSí&öS&ffU ril4PltiL I szőrösen kitüntetve. ÉPÜLET- ÉS MÜLAKATOS MESTER Alapítási év: 1888. Szultzbcrger-féle nblak-rngzárak, vasszerkezetek, tűzhelyek gyártása BUDAPEST, li, TÉGLA UCCA 6. Telefón : Aut. 571—92. Rozsdamentes acélbeton „SÁ RKÁNYB E T O N“ 54125. sz. a. védjeg-yezve Budapest, V-, Zoltán ucca 13. Telefón: Aut. ISO—54 Szűcs Béla m e rn ö k, műszaki és vállalati irodája Budapest, Vili., József körút 69 ® Telefónszim: József 373—67 Tervez, berendez, átalakít: központi gőz-, melegvíz- és légfűtéseket, vízvezetékeket, egészségügyi berendezéseket, önálló központi szivattyú és elektromos világítási telepeket HEBENSTREICH oki. kőműves-mester építést vállalkozó FERENC Vili, Kender u. 24 Telefónhfvó: 408—50 HIRSCH LÁSZLÓ ŰT- ÉS VASÚTÉPÍTÉSI VÁLLALAT KÉR. BUDAFOKI.ÚT 22. TELEFON: JÓZSEF 321-17. SZ. SCHEIBER MIKLÓS GÉPÉSZMÉRNÖK Központi fűtés, vízvezeték és egészségügyi berendezések Budapest,YII.,Vörösmarty ucca 19. Telefón: József 415-98.