Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-07-16 / 28. szám
8 Usetfy Béla képviselő beszámolója o Józsefvárosban E héten tartotta Usetty Béla,, a déli kerület országgyűlési képviselője a Vili. kerületben ezévi beszámolóját. Az ülésen Bohn József pártelnök üdvözölte Usettyt és beszédében kidomborította a kerület képviselőjének érdemeit, azt, hogy neki köszönheti a Józsefváros, hogy a Ferenc körúton keresztül nnmár új hídhoz jut a kerület és közvetlen kapcsolatot nyer a budai oldallal. Usetty Béla. megválasztása óta a híveknek ezreit szerezte meg törekvésével, önzetlen munkálkodásával. Usetty Béla nagyszabású beszédet mondott. Elmondotta küzdelmeit, melyeket mint az új fővárosi törvény előadója folytatni volt kénytelen, ismertette, mint sikerült az egész vonalon végig a polgárság jogait megvédelmeznie, mint sikerült a polgárság befolyását a múlttal szemben a fővárosi ügyek vitelére biztosítani, egyrészt a tanáccsal szemben, másrészt a klikkekkel szemben. A hatalmas munka eredménnyel járt, mert elmondhatni, hogy a jövő fővárosi ügyvezetés rendkívül kedvezően fogja éreztetni hatását a polgárság érdekeinek szempontjából. Rámutat azon küzdelmeire, melyeket a tisztviselői kar, az iparos és kereskedő közönség érdekében folytat és biztos, hogy az eredmények rövidesen érezhetők lesznek. Kiemeli, mit kellett az élelmiszervásár elhelyezése érdekében harcolnia, melyet Óbudán akartak egyesek elhelyezni. Mindezek rendkívüli előnyöket jelentenek a kerület polgárságának. Beszámolóját nagy lelkesedéssel fogadták és melegen ünnepelték. A beszámolót Botfai Hűvös Iván pártelnök köszönte meg: Usetty Béla, — úgymond — nem az új idők, a forradalom által felvetett férfiú, hanem a fiatal generációnak tradíciókkal bíró tehetséges, önzetlen, éleslátású és talpraesett ítélőképességű tagja., kinek minden kelléke megvan ahhoz, hogy a déli kerület vezetője és képviselője lehessen. Nagyon könnyű a dolgunk ilyen munkatársakkal, mert ma már mindenki látja, hogy kitől várhat valamit a kerület polgársága. Egy bibliai példával fejezi be beszédét: Legyen a mi pártunk olyan várunk, mint volt az Isten által elrendelt és megépíttetett Noé bárkája, tereljük oda be mi is az erdő vadjait, a szélsőséges irányzatokon még ma is tobzódó elemeket, bírjuk őket rá, hogy velünk egyetértésien, harmóniában munkálkodjanak, és ha majd ami negyven nap unit elmúlott és ki fognak a bárka ablakán tekinteni, biztosan meg fogják ők velünk együtt pillantani a szivárványt, az angyalok hídját, azt az aranyhidat, mely a polgárság gazdasági talpraállásához, fővárosunk naggyátételé- hez és az integer régi boldog magyar hazához fog vezetni. Nagy tapssal fogadott beszéde után Bogenfürst György városbíró, kocsigyáros és Szusz Béla gyáros mondottak lelkes beszédet, üdvözölték Usettyt a kis- és középiparosság ezrei nevében. Dr. Földes Árpád kir. tanácsos, a régi gárda ismert tagja szólalt fel és köszöntötte Usettyt. A beszámoló közönség soraiban megjelent a kerület * színe-java, köztük Gazdy J\enő postafőigazgató, Bónis István főkapitányhelyettes, Morbitzer Nándor a Thélc-gyár tulajdonosa, Misura Mihály mérnök kocsigyáros, Dörfler Nándor főtanácsos és még sokan a kerület polgárságának kitűnőségei közül. A beszámolót lelkes hangulatú vacsora követte. Versenytárgyalási hirdetmény A m. kir. földmívelésüg'yi minisztérium nyilvános versenytárgyalást hirdet cca. 250 könyvszekrény szállítására. Csak szabályszerűen kiállított, aláírt, pecséttel lezárt, sértetlen borítékban elhelyezett ajánlatok vétetnek tárgyalás alá. Az ajánlat borítéka: „A m. kir. földmí- velésügyi minisztérium gazdasági műszaki hivatalának, Budapest, V., Kossuth Lajos tér 11., félemelet 62. Ajánlat a 71684/1930. sz. verseny- tárgyalási hirdetményben kiírt könyvszekrény- szállításra“, felirattal látandó el. Az ajánlatokat a gazdasági műszaki hivatalban f. é. július hó 30-án délelőtt 11 óráig kell benyújtani. Az ajánlathoz mellékelni kell az ajánlati végösszeg 2%-ának megfelelő bánatpénz letételét igazoló letétnyugtát. A bánatpénz a gazdasági műszaki hivatalban hétköznaponként 12—13 óra között tehető le. Bánatpénzül készpénz, vagy a 4260/1929. M. E. sz. rendelet szerint elfogadható óvadékképes értékpapírokban vagy a P. K. kötelékébe tartozó hitelszövetkezetek részéről kiállított takarékkönyvek vagy garancialevelek szolgálhatnak. Az ajánlatok a gazdasági műszaki hivatalban 1930. évi július hó 30-án 12 órakor fognak felbontatni, amikor az ajánlattevők vagy igazolt képviselőik jelen lehetnek. A feltételek és az ajánlati minta a gazdasági műszaki hivatalban 12—14 óra közt megtekinthetők, illetőleg egy pengő áron megszerezhetők. Ajánlattevők a végleges döntés megtörténtéig kötelezettségben maradnak. Ajánlatokat csak az eredeti űrlapon lehet tenni. Azok az ajánlattevők, kik a gazdasági műszaki hivatallal még nem voltak összeköttetésben; illetőleg előtte ismeretlenek, tartoznak szállítóképességüket és megbízhatóságukat a telepük szerint illetékes kereskedelmi és iparkamara bizonylatával igazolni. Megbízásnyertes ajánlattevő bánatpénzét biztosítékul a vállalati összeg 5%-ára tartozik kiegészíteni. A m. kir. földművelésügyi minisztérium fenntartja azt a jogát, hogy a beérkezett ajánlatok között az árakra való tekintet nélkül szabadon választhasson, és a szállítandó meny- nyiséget esetleg több vállalkozó között feloszthassa. Ez utóbbi esetben is azonban egy- egy ajánlattevő legalább 80 drb szekrény elkészítésére nyer megbízást. Egy ajánlattevő sem követelheti, hogy a szállítás vagy munkálat egészben vagy részben neki ítéltessék oda és a megbízást nem nyert ajánlattevők semmiféle címen nem igényelhetnek kártérítést. Egyebekben a közszállítási szabályzat 16. és 17. §-ai irányadók. Budapest, 1930 július hó 12. — A Polgári Egység Klubja társasvacsorája. Szokásos heti társasvacsoráját hétfőn tartotta a Polgári Egység Klubja a városligeti Gundel-vendéglő- ben a tagok hatalmas arányú részvétele mellett. A vacsorán majdnem teljes számban jelentek meg az Egységes Községi Polgári Párt tagjai is. — A Józsefvárosi kaszinó a múlt héten sikerült társas összejövetelt rendezett, ezúttal kivételesen a népligeti nagyvendéglőben. Az összejövetelen a tagoknak hatalmas tömege jelent meg családjukkal, élükön Moser Ernő és- Molnár Béla elnökökkel, valamint a kaszinó többi vezető férfiaival együtt. A beérkezett taggyüjtő ívek is szép eredményt mutatnak, amennyiben az elmúlt héten több mint ötven józsefvárosi polgár jelentette be csatlakozásút. M. kir. Földmívelésügyi Minisztérium. STOBBE KÁLMÁN ÉPITŐMES TÉR BUDAPEST, V.. VISEGRÁDI UCCA 9. TELEFON : N7S-N3 ER KÁROLY okleveles mérnök Vasút-, út-, betonépitési vállalkozó kövezö-mester Badepee* Vili, Agglsiskltrosn 17. T«l»loi: JAxmI 328-8* Budapest, 1930 július 16. Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros polgármestere a köz- tisztasági hivatal részére szükséges 6000 métermázsa 1930. évi termésű zab szállítására nyilvános írásbeli versenytárgyalást fog tartani. Azoknak, akik erre a szállításra vállalkozni akarnak, írásbeli ajánlataikat 1930. évi augusztus 1-én délelőtt 11 óráig a székesfővárosi köztisztasági hivatal igazgatóságához kell benyújtani. Az ajánlatokat az ugyanakkor és ugyanott tartandó versenytárgyalás során fogják felbontani. A versenytárgyaláson az ajánlattevők, vagy igazolt képviselőik jelen lehetnek. Budapesti (Budapesten eégjegyzett) vállalkozók ajánlataikat postán nem küldhetik be. Bánatpénzül a versenytárgyalási hirdetés számára való hivatkozással a központi számvevőség VI. ügyosztályának (Központi városháza, IIÍ. emelet 371. ajtó) előzetes számfejtés után az ajánlati végösszeg 2 (kettő) %-át kell a központi pénztárnál a versenytárgyalást megelőző napon déli 12' óráig letenni és az erről szóló nyugtát az ajánlathoz kell csatolni. Csakis hazai áruval lehet pályázni. Csak szabályszerűen kiállított, pecséttel lezárt, sértetlen borítékban elhelyezett ajánlatok vehetőle tárgyalás alá, elkésve érkező vagy a feltételeknek meg nem felelő ajánlatok figyelembe nem vehetők. A székesfőváros polgármestere fenntartja magának a jogot, hogy a beérkezett ajánlatok közül a megajánlott árakra való tekintet nélkül szabadon választhasson, a szállítást megoszthassa, vagy az összes ajánlatokat visszautasíthassa. Ajánlatot lehet tenni az egész mennyiségre és bizonyos hányadra, vagy csakis egy bizonyos hányadra. Az ajánlati és szerződési feltételek és az ajánlati űrlapok a köztisztasági hivatalnál naponkint: délelőtt 10 és 12 óra között díjtalanul kaphatók. Budapest, 1930. évi július hó 3-án. A székesfőváros polgármestere. MESTER és KISS oki. építész és építőmester Budapest, VII., Egressy út 5. Telefon: J. 3a2—02. Kisvasutak « Emelodaruk Sodrony kötélpályák Modern szállítóberendezések * Roessenwnn is Koiinemnnn - Épp és Fekete Egyesült Gépgyárak R. T. Budapest, Ili., Római fürdő Városi eladási iroda: VI., Berlini tér 2. sz. Telefon : Automata 174—00 * Harmatta-féle vashordók, tartányok, csövek és oxigén METZGER NÁNDOR géperőre berendezett asztalosüzeme Budapest, I., Farkasrét, Hóvirág ucca 14 LANG ÁRPÁD mázoló BUDAPEST, VI. KÉR., KASSAI ÚT 81. SZÁM. (SAJÁT HÁZ) MŰHELY: VIII. KÉR., MÁRIA TERÉZIA TÉR 7. SZÁM SÁMUEL GYÖRGY épület,- díszmű-bádogos és egészségügyi berendezd BUDAPEST, VI, ARADI U. 45. TELEFON! AUT. 223-62. GERA LAJOS FIAI 1Ä 370—20 asztalos munkák gyára BUDAPEST, Vili., THÉK ENDRE UCCA 35 HEBENSTREICH FERENC oki. kőműves-mester építési vállalkozó Vili, Kender u. 24 Telefónhívó: 408—50 Heverdle István oki. mérnök, építő- és kövezömester Vili., Baross ucca 74. Telefón: J. 324-32. Aszfalt és Kátrányipar RT Budapest, V. kér., Nádor ucoa 12 e Telefón: Aut. 262—81, 262—82 ,8-2>j«!p."ígiW