Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-07-09 / 27. szám
\ Budapest, 1930 július 9. —aMBWMHHHMMWniMHlKKirtM'aiCWaaMB Befejezés előtt az új Rfizpmtl outobuszsaräzs Az Aréna út mögött, a régi Lóverseny tér közelében már csaknem teljesen készen áll az Autóbusz- üzem új központi garázsa. Az óriási vasbeton alkotás, Budapest legimpozánsabb műszaki épületének és Középeurópa egyik legmodernebb garázstelepének ígérkezik. A stílusos garázspalotán egy magasranyúló torony is ékeskedik, nem cifraságból, hanem a telep külön vízvezeték tartályának befogadását szolgálja. A garázs 150 autóbusz elhelyezésére, kezelésére és javítására alkalmas, de végleges rendeltetésének csak a késő ősszel vagy télen adhatják át, mert a belső szerelési és berendezési munkálatokat csak a nyár végén kezdhetik meg. Az oszlopnélküli óriási csarnokot ugyanis a nyáron a Szent Imre-ünnepségek szolgálatába állítják. A fővárosban ugyanis egyetlen olyan nagy fedett helyiség sincs, ahol egyszerre 15—20.000 ember helyet kaphatna, és így a Szent Imre-év rendezőbizottsága a fővárostól kölcsön kérte az új garázs-csarnokot. Itt rendezik meg a szent év nagy monstre- ünnepségeit, gyűléseit, amelyekre az országból és a világ minden részéről előreláthatóan olyan tömegek sereglenek össze, amelyek befogadására csak ez az egy hely alkalmas. Az ünnepségek lezajlása, után nyomban megkezdik a belső kiképzést és felszerelést, hogy az új garázst mielőbb átadhassák rendeltetésének. Megnyitása után az Erzsébet királyné úti régi kocsiszíneket kiürítik, az Ajax-telepen javítóműhelyt létesítenek és megszűnnek a többi ideiglenes garázsok is, ahol most a fővárosi autóbuszokat elhelyezik. Augusztus közepén megkezdik az új központi szeretetotthon építését. Megírta a Fővárosi Hírlap, hogy a Maglódi útra tervezett és a kormányzó jubileuma alkalmából róla elnevezett új központi szeretetotthon építését az idén két pavíllonnal kezdik el s a többit jövőre és a következő években építik meg. Az idén a szeretetotthon kórház- és tüdőbeteg osztályai készülnek el. A munkálatokra már meghirdette a versenytárgyalást a polgármester, azok határideje július 30. és augusztus 5. között jár le. Miután a döntés a terminusokat követően hamarosan meglesz, az új szeretetotthon munkáit valószínűleg még augusztus hónapban meg is kezdik. A polgármesteri második (középítési) ügyosztályból. A polgármesteri II. ügyosztály állandó szakbizottsága Petrovácz Gyula elnöklete alatt hétfőn tartotta alakuló ülését. Az elnök a bizottságot köszöntötte, majd kifejtette, hogy mindenkor az autonómia gondolatában a törvény intenciói szerint és a polgárság érdekében jár el, amihez a szakbizottság támogatását kéri. Bechtler Péter arra kérte ezután az elnököt, a véleményéhez csatlakozott Fóthy Vilmos bizottsági tag is, hasson oda, hogy a bizottság minden közmunkáról szerezzen tudomást és legyen módja mindegyiknél véleményt mondani. A bizottság elhatározta ezután, hogy első üléséből a törvényhatósági tanács elé küldendő jelentésében azt a véleményét fejezi, ki, hogy 1. a bizottság minden 6000 pengő vállalati összegen felüli munka kiadási ügyében véleményt mondhasson; 2. minden, a főváros által végzendő műszaki vonatkozású ügy véleményadásra a középítési szakbizottság elé utaltassák; 3. a folyamatban levő és a jövőben kivitelre kerülő nagyobb munkák helyszíni ellenőrzése továbbra is a szakbizottság kijelölt tagjaival történjék. A napirend első pontjaként Petrovácz Gyula elnök a szakbizottsági helyettes elnök megválasztására titkos szavazást rendelt el, melynek eredményeként Nagy Antal bizottsági. tagot választották meg Fóthy Vilmos bizottsági taggal szemben. Az elnök még felolvasta a polgármester rendeletét, melynek alapján a szakbizottság előadójául Karkas Rezső tanácsnokot jelölték ki. Balassa Árpád oki. építészmérnök, építőm , ster VI.,Vilmos császár út 31. Tel. fiút. 164-13. Rieísche! cs Henneberg Részvénytársaság Budapest, VIII., Práter ucca 12. szám. Telefon: József 323—18. Központi fűtések, vízvezetéki és csatornázási berendezések Textilipari Feldolgozó és Budapest, Értékesítő Szövetkezet ££*£!? £2 WEISZ FULOP Ké*zft fürdőkályhákat vörösrézből Mindennemű vörösrézmun- rózmúves, fürdők ályhaüzem kát és cinezést vállal BUDAPEST, Vili., GÓLYA UCCA 13 Telefon: J. 460-16 SCHAFFER KÁROLY oktovdas mérnök Vasút-, út-, beton építési vállalkozó kövezö-mester Budapest VIU, Aggteleki sósa 17. Telefon: József 121-M Új versenytárgyalási Kiírásait A polgármester versenytárgyalást hirdet: Központi fütőberendezési átalakítási munkára a Mária Terézia téri iskolánál. Pályázni lehet július 18-án d. e. fél 10 óráig a középítési ügyosztályon. Bádogosmunkára a Szent László-kórháznál. Pályázni lehet július 21-én d. e. fél 10 óráig a középítési ügyosztályon. Központi fütőberendezési munkára a hernáduccai iskolánál. Pályázni lehet július 28-án d. e. fél 10 óráig a középítési ügyosztályon. Központi fűtőberendezési munkára a kunuccai köz- tisztasági hivatalnál. Pályázni lehet július 23-án d. e. fél 10 óráig a középítési ügyosztályon. Útrendezési munkára a Pasaréti úton, Pályázni lehet július 14-én déli 12 óráig az út- és csatornaépítési ügyosztályon. Betónmunkára a Bécsi út 88—92. sz. városi bérház pincefolyosójánál. Pályázni lehet július 21-én d. e. fél 10 óráig a középítési ügyosztályon. Asztalos, válaszfal és hőszigetelő munkára a mag- lódiúti szeretetotthon-kórház és kapusépületénél. Pályázni lehet július 30-án d. e. fél 10 óráig a középítési ügyosztályon. Bádogos hőszigetelő és válaszfal munkára ugyanott a tüdőbetegépületnél. Pályázni lehet július 31-én d. e. fél 10 óráig a középítési ügyosztályon. Bádogos, terrasz és tetőszigetelési munkára ugyanott a kórház-, tüdőbeteg- és kapusépületnél. Pályázni lehet augusztus 5-én d. e. fél 10 óráig a középítési ügyosztályon. Föld-, kőműves-, elhelyező- és vasbetönmunkára az Ihász uccai iskolánál. Pályázni lehet július 19-én d. e. fél 10 óráig a középítési ügyosztályon. Betegszállító felvonó szerelési munkálataira az Űj Szent János-kórházban. Pályázni lehet augusztus 6-án d. e. fél 10 óráig a középítési ügyosztályon. Verseny tárgyalási megMssásaK A múlt héten tartott nyilvános és szűkkörű versenytárgyalások alapján a különböző közmunkákat és közszállításokat a következő cégek kapták: Központi fütőberendezési Vasbeton aknakát és csa- munkát a Pesti Vigadónál: tornaépítést a sertésközEgri és Fia, dr. Egri 3904 vágóhídon: Leféber és Társa pengőért. 48.750 pengőért. MeérKe&eti ajánlaíoK A múlt héten tartott versenytárgyalásokon a különböző közmunkákra és közszállításokra a következő cégek pályáztak: Belső festési munkára a belvárosi plébániánál: Sing- hoffer Géza és Társai 42.460, Gálbavy Gyula 53.405, Lohr Ferenc 56.500, Sándor, Steiner és Szimper, Kölber Jakab 59.000, Gróf István és Zsadányi József 62.000, Kur- bel_ Bálint 63.421 P. Útrendezési munkára az óbudai temető parcellái között: Szántó Ferenc 11.511, Heverdle István 12.660, Schweiger Rezső 12.303, Helfenstéin Károly 12.306, Benedikt Marcell 12.527, Spányi Ernő 12.570, Proczel- ler Bálint 12.637. Gottfried Géza 12.762, Ivleuber és Vajda 13.028, Böhm Gyula 13.133, Ámon Antal és Fia 13.418, Gravieser Albin 13.708, Kövező és útépítő r. t. 14.147, Zumptf István 14.341, Obendorfer József és Fia 14.748, Hasenauer Ágoston 14.770 P. liinoleumburkolási munkára a Tisza Kálmán téri iskolánál: Magyar asbestit padlónál* 4347, Haas Lipót 4377, Mészáros István 4462, Császár Imre 4585, Bihari Pál 4645, Herz Testvérek 4677, Eisinger M. J. 4760, Melocco r. t. 4802, Schraub István 5030 P. Állványozási munkára a belvárosi plébániánál: Ma- kovszky Ferenc 7500, Tőke György 7650, Marton László 8000, Paulheim és Wenin- ger 8800 P. Kőműves- és asztalosmunkára a fehérváriúti vámépületnél : Schöntheil Richárd 2496, Tausz Alfréd 2528, Zwillinger Gyula 2661, Wagner Gyula 2897, Bajnóczy Gábor 2992, Grandics Gyula 2993, Kazimir Ferenc 1542, Kas Béla 1889, Kaucz István 2103, Sass János 2221, Pet- rich Nándor 2385, Busák Sándor 2524, Wiegand János 2626 P. Tatarozási munkára a klauzáltéri vásárcsarnoknál: Lázár Géza 3820, Sattler Mihály 3484, Strom Károly 4622, Stärk Marcell 3598, Cristofoli Ermenegildo 4186, Schulz Lajos 1464, Vasas János 1539, Janisch János és Fia 1617, Jávor Ernő 1629, Bach Péter 1709, Márton Ferenc és Társa 2308 P. Javítási munkára a Községi élelmiszerárusító üzem fűszerraktáránál: Horváth József 10,643, Érti József és Fia 8365, Márton László 10 ezer 797, Aschenbrenner János 9073, Tőke György 9486, Keppich József 8055, Kirschenbaum G. Fiai 7245, Csincsur János 7155, Haber Sándor 7965. Krumpholz Ferenc 7785, Gál István 1779, Margittay Gyula 2507, Or- mándy József 2215 P. — M Polgári Egység Klubja társasvacsorája.. Hétfőn este rendezte a Polgári Egység Klubja szokásos társasvacsoráját a városligeti Gundel-vendég- lőben. A már rendszeresített n'yári társasvacsorán nagyszámban jelentek meg úgy a Polgári Egység Klubjának, mint az Egységes Községi Polgári Pártnak tagjai, akik fesztelen, baráti eszmecsere keretében a késő éjszakai órákig maradtak együtt. — Márkus Jenő ünneplése a Liget Klubban. A külső Erzsébetváros legszámottevőbb tömörülése: a Liget Klub, kedden este ünnepelte a tagok óriási részvétele mellett Márkus Jenő dr., a Klub elnökének születésnapját. A vacsora résztvevői őszinte szeretettel köszöntötte Márkus Jenőt, aki a sok felköszöntőre adott válaszában hangsúlyozta, hogy a jövőben is minden erejével az Erzsébetváros külső részének felvirágoztatására és fejlődésére fog törekedni. — A Terézvárosi Gazdasági Egyesület szokásos keddi vacsoráját a Kéményseprő vendéglőben (VI., Aréna út 106.) tartotta meg. A nagyszámban megjelent tagokat dr. Farkas József és dr. Bakonyi Pál elnökök köszöntötték. Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros polgármestere nyilvános versenytárgyalást hirdet a II. kér., Pasaréti út (Ördögárok és a 11.658. új hrsz. ingatlan közötti szakasz) útrendezési munkáira. Az ajánlat benyújtásához szükséges nyomtatványok a IV. kér., Központi városháza, II. em. 285. ajtószám alatt kaphatók 2 pengő lefizetése ellenében. A kellően felbélygzet és borítékban elhelyezett ajánlatokat 1930. évi július hó 14-én (hétfőn) déli 12 óráig a II. em. 279. ajtószám alatt kell benyújtani. Az ajánlatok felbontása 1930. évi július hó 14-én (hétfőn) déli 1 órakor lesz a III. em. 409. sz. helyiségben, ahol a vállalkozók vagy megbízottaik jelen lehetnek. Budapest, 1930. évi június hó 28-án. A székesfőváros polgármestere. Pozsgay Dezső építőmester és burkolási vállalkozó VII., KÖRVASÚT SOR 8. _____________ S a j á t tel epén. SiékejfívAmji Pavillon VÁROSLIGET WEINGRUB ER IGNÁC KÁVÉHÁZA NAPONTA KATONAZENE! Vasár- és ünnepnapon délelőtt katona zene-hangverseny ai eisö kéz megbízható és olcsóbb Saját gyártmányú és világmárka* — új és használt — zongorák — javítások is — több éves részletre váltó hélkül. Kezelési költség nincs. lusted r.t UIL. EPZS6D81 Körút 03 (Royal Apollo) Teleién : József 4S0-68 B író László ÁCSMESTER BUDAPEST, X., KOLOZSVÁRI UCCA 9. HEBENSTREICH FERENC ki. kőműves-mester nitési vállalkozó Vili, Kender u. 24 Telefónhívó: 408—50 WIHART FERENC . építész építőmester . BUDAPEST, VII., COLU vtbUS UCCA 33.sz. TELEFON:JÓZSEF 350-97