Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-07-02 / 26. szám
6 Budapest, 1930 július 2. Nem veszi át az Opera a Városi Színházat .......mi ■■ > «innia ■■■ -' ----ÜZ EM LESZ A SZÍNHÁZ IS Nemrégiben olyan híreket terjesztettek városszerte, hogy a székesfőváros és az állam között megállapodás jött létre abban az irányban, hogy az Operaház részben átveszi a Városi Színházat. Tudni vélték azt is, hogy az Operaház 30—40 estén át fog vendégszerepelni a Városi Színházban, amely a jövőben kizárólag operett-előadásokra szorítkozik. A hírek nem is látszottak túlságosan fantasztikusnak, mert a Városi Színház régóta vajúdó válságáról sok szó esett már a városházán és nyilt titok az is, hogy Sebestyén Géza, a színház direktora, szinte elviselhetetlen tehernek tartja az operaelőadások obligóját, amelyre szerződés kötelezi. Szívesen lemondana a szubvencióról is az operaelőadások elengedése ellenében, mert az operatársulat fenntartása oly horribilis költséggel jár, amely mellett a ráfizetés csaknem kikerülhetetlen. Illetékes helyre fordultunk felvilágosításért és a közművelődési ügyosztályban a következőket mondták a Fővárosi Hírlap tudósítójának: — Semmiféle tárgyalásról sincs szó, semmiféle operaházi ajánlat nincs a kezünk között. Marad minden a régiben. Egyébként az új törvény értelmében a Városi Színház élére is választott igazgatóbizottság kerül, amely igyekezni fog a problémát a lehető legjobban megoldani. Hangsúlyozni kell, hogy a Városi Színház kérdésének megoldása nem könnyű probléma. A színház nézőtere a mi viszonyainkhoz képest túl nagy, s az egész nagy apparátus fenntartása olyan költséges, hogy csak állandóan zsúfolt házak bevétele, vagy a helyárak felemelése mellett lehetne arányos i bevételeket (biztosítani. Manapság természetesen mindkettő lehetetlen. A milánói Skála akkora, mint a mi Városi Színházunk, de ott az árak nagysága arányban is van a színház nagyságával. FRANK EMIL oki. mérnök és építőmester BUDAPEST, V., HOLLÁN U. 9. Telefon: Auf. 293-27. KELE MIHÁLY épület asztalosmunkák bútorok és iskolaberende- zések gyára Budapest, örömvölgy u.38-40 Telefón: József 312-98 TE UDLOFF—DITTRICH ARM ATUHA SZIVATTYÚ ÚS GÉPGYÁR R. THUrai: Jfeff 463-92 463-93 KISPEST, OLLÓI Ül 216—222 ETERNIT cső eső-, szennyvíz és trágyalé le• vezetésére, szellőztetésre és csatornázásra stb .N em rozsdásodik, könnyű, vizet nem ereszti át, olcsó. ETERNIT MÜVEK HATSCH EK LAJOS Budapest, VI., Andrássy út 33. sz. NoűtéóímZ/házZz. itórtea a J/&. / — Egyébként a főváros és a színház igazgatója között jogérvényes szerződés van, egyelőre ez az irányadó. Lesz-e változás az ősszel, ma még nem tudom. Szent István hetében, a Szent Imre ünnepségek idejére mindenesetre kinyitja kapuját a Városi. — Ismétlem, az Operaházzal semminemű tárgyalások nincsenek, annál kevésbé lehet beszélni konkrét ajánlatról, vagy megállapodásról, A Városi Színház — népopera a szó szoros értelmében, itt olcsó előadásokkal kell szolgálni a kisebb pénzű zenekedvelők muzsikális kultúráját. Ez pedig alig lehetséges 20 vagy 30 operai vendég est év el. Abba valószínűleg bele kell törődni, hogy ráfizet a népoperára a főváros, mint ahogy ez az eset áll fenn a nagy operánál is. Az állam ennél a műintézetnél is jelentős összeggel járul hozzá az állandó deficit fedezéséhez. Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros tanácsa a 75.197 -—1930—II. sz. alatt meghirdetett alábbi munkákra vonatkozó versenytárgyalást megsemmisítette és ennek következtében nyilvános versenytárgyalást hirdetek a X., Maglódi úton építendő Horthy Miklós szeretetotthon A) tüdőbetegek és B) kórház- és kapusépület műkőmunkákra, azzal, hogy az ajánlatok épületenkint A) és B) külön-külön lepecsételt borítékban és ajánlati űrlappal kitöltve adandók be. A bánatpénz tekintetében azoknak, akik az első versenytárgyalásra a megfelelő összegű bánatpénzt letették, új bánatpénzt letenniük nem kell. A vonatkozó költségvetési kiírás nyomtatványai ívenként 0.50 pengőért kaphatók 1930. évi június hó 25-től kezdve naponta d. e. 11—1 órák között a székesfővárosi tanács II. (középítési) ügyosztályának IV., Központi városháza, III. em. 342. sz. szobájában. Külön is felhívom az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a szóban levő építkezés ügyében kelt és a kormányhatóság által is jóváhagyott 570/1930. kgy. sz. határozat kikötései szerint a vállalkozók a budapesti munkanélküliség enyhítése érdekében a munkák elkészítéséhez elsősorban budapesti munkásokat tartoznak alkalmazni, illetve vidéki munkásokat csak abban az esetben alkalmazhatnak, ha a budapesti munkaközvetítők nem tudnak megfelelő munkást közvetíteni. A rajzok, tervek és minták megtekinthetők és a szükséges felvilágosítás megszerezhető A) a tüdőbetegépületre vonatkozólag Maróthy Kálmán (II., Szalag ucca 7. Tel.: 512—07), B) kórház- és kapusépületre vonatkozólag Szabolcs Ferenc (VI., Szondy ucca 92. Tel.: 288—83) tervező műépítészeknél vagy az előadónál, a Központi városháza, III. em. 333. ajtó alatti hivatalos helyiségben. Az ajánlatok 1930. évi július hó 23-án (szerda) d. e. fél 10 óráig a tanácsi II. (középítési) ügyosztály III. em. 350. sz. szobájában adandók be. Az ajánlatok ugyanazon napon, ugyanazon tanácsi ügyosztály üléstermében (III. em. 354. sz.) 10 órakor fognak nyilvánosan felbontatni. Budapest, 1930. évi június hó 25-én. A székesfőváros polgármestere. PARKETTA szállítása, mindennemű padozat készítése és javítása. FRIED és BENEDEK parkettgyár és gizffirész BUDAPEST, VII., RÁKÓCZI ÚT 82. Telefon: József 133—43 és József 134—17. KÖZPONTI FŰTÉSEK ÉS EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZÉSEK VÁLLALATA SZEPESSY SÁNDOR utóda SZEPESSY GYULA oki. mérnök, Budapest, VII., Abonyl-u. 25. Tel.: J. 380-30. Usetty Bélát beszámolóján melesen ünnepelte nFerencuáros A Ferencvárosi Egységes Párt üllőiúti kert- helyiségét zsúfolásig megtöltő választóközönség előtt Usetty Béla, a budapest-déli választókerület ország- gyűlési képviselője beszámolót mondott, amelyben részletesen foglalkozott a fővárosi reformmal, a törvényhozásnak ezzel a Budapest jövő életéiben és további fejlődésében új korszakot jelentő alkotásával, a köztisztviselők, vasutasok, postások és nyugdíjasok helyzetének javítására irányuló törekvésekkel, majd kifejtette, hogy meggyőződésből követi Bethlen István gróf politikáját, amelynél eredményesebbet és sikerrel biztatóbbat ma egyetlen más államférfiútól sem várhat a nemzet. A nagy tetszéssel fogadott beszámolóbeszéd után Pavlik Ferenc kerületi, ügyvezető alelnök indítványára a megjelent ezer főnyi választópolgár köszönetét és elismerését fejezte ki Usetty Bélának képviselői munkásságáért és ragaszkodásáról és nagyrabecsüléséről biztosította. Ezután Kozma Jenő, a fővárosi egységes párt elnöke, méltatta a teljes önzetlenséggel és odaadással a köz érdekében fáradozó munkatársának, Usetty Bélának a törvényhozásban és a városházán évek óta kifejtett működését. Fejér Ottó, a déli kerület másik egységes párti képviselője, hangoztatta, hogy ma minden hazája sorsáért aggódó polgárnak támogatnia kell a kormányzatot, hogy Bethlen István gróf eredményesen befejezhesse nagy célkitűzéseit. Éry Márton az országos egységes párt és a magyar vidék üdvözletét tolmácsolta, majd Becsei) Antal közgazdasági és várospolitikai kérdéseket fejtegetett,, amelynek egyik lelkes harcosa Usetty Béla is. Végül Csák Károly orszgy. képviselő párhuzamot vont a vármegyei és a fővárosi reform között és rámutatott arra, hogy mindkettő a haladó konzervatív politika eszméit szolgálja. Bohn József felszólalása után, aki a józsefvárosi polgárság bizalmáról és szeretetéről biztosította Usetty Bélát, Pavlik Ferenc záróbeszédével és a Ferencvárosi Kaszinó dalárdájának énekével végétért a beszámológyűlés, amelyről üdvözlősürgönyt küldtek a miniszterelnöknek és Ripka Ferenc főpolgármesternek. A beszámolót követő társasvacsorán lelkes ünneplésben részesítették a Ferencváros népszerű, általános tiszteletnek örvendő képviselőjét.-— Az egységes községi párt zászlóbontása Lágy- mányos-Kelenföldön. A lágymányos-kelenföldi Egységes Községi, Polgárt Párt és a Kelenföldi Társaskör az Erzsébet Sósfürdőben társasvacsorát rendezett, amelyen Sümeghi László dr. kormányfőtanácsos, a kör ügyvezető elnöke nagyhatású beszédben üdvözölte Ripka Ferenc főpolgármestert és Kozma Jenőt, az egységes párt elnökét, majd Recseg Antal kormányfőtanácsos, a kerületi pártszervezet elnöke fejtegetett nagy tetszés mellett különböző városgazda- sági és szociális problémákat. A fővárosi üzemek racionalizálása, a fővárosi és a csepeli kikötő okszerű kihasználása, a tranzitókereskedelem előmozdítására olyan gazdasági fellendülést von maga után, amely elhárítja a Budapest háztartásában mutatkozó nehézségeket. Ezután Ripka Ferenc a fővárosi közélet régi, nagy érdemeket szerzett vezetőférfiát, Recseg Antalt köszöntötte fel és bejelentette, hogy lord Rothermere őszi látogatása során nemcsak maga tanúsít meleg érdeklődést a Budapestet fürdővárossá fejlesztő akció iránt, hanem amerikai barátait is meg fogja nyerni az életrevaló tervek megvalósításának. Kozma Jenő beszédében azokkal a nagy perspektívájú fejlődési lehetőségekkel foglalkozott, amelyekkel az új korszakot jelentő fővárosi törvény életbeléptetése biztat, majd Sümeghi Lászlót és a kelenföld-lágymányosi polgárságot köszöntötte. Kisvasutak « Emelődaruk Sodronykötél pályák Modern szállítóberendezések Roessemnna és KülmeiMnn-Épp és Fekete Egyesült Gépgyárak R. T. Budapest, IILV Római fürdő Városi eladási iroda: VI., Berlini tér 2. sz. Telefon : Automata 174—00 # Harmatta-fele vashordok, tartányok, csövek és oxigén Kövezömesti és ú té p i íé vállalkozó _l—BEISSENBERGER Ti József BUDAPEST, IX., VÁGÓHÍD UCCA 9/b SZ.