Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-05-28 / 21. szám
Budapest, 1930 május 28. HwaHBe'msa Százezer pengőt fordítanak a tanonciskolák „minta-műhelyeinek“ létesítésére JPurébl Győző dr. közoktatásügyi tanácsnok egyik főtörekvése,, hogy a fővárosi iparostanoncokta- tást a magyar iparfejlesztés érdekében minél tökéletesebbé fejlessze. A tanácsnok törekvését^ teljes egészében magáévá tette a közoktatási bizottság és a közgyűlés is, s az a törekvés, hogy minél előbb megvalósuljanak a tanoncott- honokkal kapcsolatos önálló iparostanonc- iskolák. Az első ilyen szakiskola a közel jövőben megnyílik. Az a terv, hogy a Damjanich uccai régi iskolaépületet rendezik be erre a célra, amint a hernáduccai iskolát annyi év után átadhatják rendeltetésének. A hernáduccai iskolából a menekültek ugyan már évekkel ezelőtt kiköltöztek, de a tömeglakás ideje alatt teljesen tönkretett és hasznavehetetlenné vált iskola restaurálása öi főváros és az államkincstár közötti alkudozások miatt nagyon sokáig késett. Most a főváros úgy döntött, hogy a sajátjából hozatja rendbe a hernáduccai iskolát a hasonló állapotban levő lajos- uccaival együtt. Ezeket a munkálatokat még a nyáron elvégzik, hogy őszre mindkét iskola újra megnyithatja kapuit tíz Heverdle István oki. mérnök, építő- és kövezőmester Vili., Baross ucca 74. Telefón: J. 324-32. GRÜNVALD BÉLA SZOBAFESTŐ. ÉS MÁZOLÓMESTER Vfl, LÖVÖLDE TÉR 2. TELEFÓN: J. 303-78 HÖCHSTäBTEP. VILMOS Asztalos- és famegmunkáló-telep BUDAPEST, iX., ERKEL UCCA 9. ÉS 12. TELEFON: Aut. 855-68 :: ALAPÍTVA IS SS. ÉVBEN SÁMUEL GYÖRGY épület,- díszmű-bádogos és egészségügyi berendező BUDAPEST, VI, ARADI U. 45. TELEFONI AUT. 223-62. C^IGASOROK, CSIGAFEJEK TÁBORI TŰZHELYEK, EMELŐGÉPEK és azok Javítása JURISICS MÁRTON Ví, Rózsa ucca 51/a Tel.: Aut. 277—55 KRÉMER IMRE BÁDOGOS, SZERELŐ, LÉGSZESZ-, VÍZVEZETÉK és EGÉSZSÉGÜGYI BERENDEZŐ BUDAPEST, VI., POD.^ANICZKY UCCA 29 SONOSKOI SAZüLTBMS RÉSZÜÉH'JTÁRSASSG Budapest,TV., Bécsi ucca 4. sz. Bánya éa aűzőfelep; Somoskőújfalu Telelőn: Automata •20-23 éa 817-02 A bánya előállít: mindenféle Bzemnagyságá zúzott kavicsanyagot, pormentes zúzalékot legjobb minőségben, előállít továbbá különböző méretű útburkolati idomköveket. Útépítési osztálya vállalja: makadámutak, szabadalmazott óriáskavics (Derieso) utak építését, mindenféle idomkőutak burkolati munkáinak előállítását, továbbá a ,,War- renite Bitulithic“ elnevezésű legjobban ismert bitumenes rendszerű utak építését. Vlaáár Pál ács- és építőmester Budapest, I., Greguss u. ÍZ Telefon: Aut 519-29 Hide imre ÉPÍTŐMESTER Budapest, ViSL Német u. 41-43 Telefón: József 401—83 I Csatorna-, Út és Beton Építési Vállalat BENEDIKT MARCEL oki. mérnök Budapest V, Zoltán ucca 7. Telefón: Automata tf 04-57 egynéhány esztendős szünet titán, s így a Damjanich uccai ideiglenes épület is felszabadul. Addig is azonban, amíg a főváros az önálló iparostanonciskolákat meg tudja valósítani, igyekszik a maiakat tökéletesíteni és azon fáradozik, hogy az iskolák és az élet között minél közvetlenebb kapcsolatokat teremthessen: a tanoncok gyakorlati oktatását is lehetővé tegye. Ebből a célból már az ősszel több iskolában mintaműhe- lyeket fognak berendezni. Erről az érdekes reformról Furébl Győsö tanügyi tanácsnoknál érdeklődtünk, aki a következőket közölte a Fővárosi Hírlap munkatársával: — Az iskolai és műhelymunka közötti kapcsolat szorosabbá tétele céljából a fővárosi tanonciskolákba a legrövidebb időn belül bevezetjük a gyakorlati oktatást is. A gyakorlati oktatásnak az a célja, hogy az illető iparágban előforduló olyan különleges eljárásokat bemutassák és olyan speciális munkákat gyakoroltassanak a növendékekkel, amelyek elsajátítására a mesterek műhelyeiben vagy egyáltalán nem, vagy igen ritkán nyílik alkalmuk. Az iskolai mintaműhelyek létesítésére a jövő évi költségvetésbe 100,000 pengőt óhajtunk beállítani s a tanács már fel is hívta a pénzügyi ügyosztályt, hogy ezt az összeget a jövő évre irányozza elő. Q|gBHB3BÍ£Ei&agaB6gI£IS^£SaaBHaKSBSesaBBS Lauri Volpi, a világ legszebb hangú énekese és Németh Mária, a wieni Staatsoper kiváló énekesnője együttes vendégszereplése a Városi Színházban. Csütörtökön, május 29-én: Trubadúr. Szombaton, május, 31-én: Aida. Jegyek a Városi Színház pénztáránál s az összes jegyirodákban. StfKE&MAMSi Pavillon VÁROSLIGET WEINGRUBER IGNÁC KÁVÉHÁZA NAPONTA KATONAZENE! Vasár- és ünnepnapon délelőtt katonazene-hangverseny ! az első kéz megbízható és olcsóbb iüsica r.t un.. Ereseit kon» 03 (Royal Apollo) Salai gyártBBlii*$ éc világmárkás — új és használt — zongorák — javítások is — több éves részletre váltó hélkül. Kezelési költség nincs. Teleién t József 450-03 WEISZ FÜLÖP rézműves, türdökályhaüzem BUDAPEST, Vili., GÓLYA UCCA 13. Telelőn: J. 460-36 Készít fürdőkályhákat vörösrézből. Mindennemű vörösrézmunkát és cinezést vállal Textilipari Feldolgozó és Értékesítő Szövetkezet Budapest, Vili., jjökk Szilárd ucca 20 Telefón: József 43ÍD-91 DIPL INQ. ARCHITEKT — BAUMEISTER KOSÁLY ÖDÖN. OKL. ÉPÍTÉSZMÉRNÖK, ÉPÍTŐMESTER Rk TELEFON : m BUDAPEST, AUT. 570-41. II, KELETI KÁROLY-U. 15/b. Telefón 1 AuL 806-48 STEHN mii ŰT-, CSATORNA- és MAGASÉPÍTÉSI SZERSZÁM- ÉS MŰSZAKI ÜZLET BUDAPEST, V., VISEGRÁDI U. 32. H randa Károly és Fia oki. gépészmérnök fűtési-, szellóztetési- é3 egészségügyi berendezési vállalata Budapest, VI., Forgách ucca 20. Telefón: Aut. 917—88 EGYESÜLT GÉP- ÉS FÉMÁRU- GYÁRAK RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Budapest, VI., Lőportár-u. 9-11 TELEFON : AUTOMATA 275—13 GYÁRTMÁNYAI; Szlkvizgyárt Seren« zések, izónsavfíirdö-kószillékok. Boréi sörklmérőkészülékek, Jégszekrények. Elektromotorok, mosodai berendezések, mosó- és vasalógépek. — Fémtömegcikkek. — Folyékony szénsav. Sterner g. parkett és padlózási vállalata Budapest, V, Lipót>körú!15 TELEEÓN: Automata 105—5 9 Rózsán MÁRTON FÖLDMUNKAVÁLLALKOZÓ és FUVAROS BUDAPEST. VISL, THÖKÖLY ÚT 3. SZÁM Telefón : József 433-29 Telefón ; József 439 29 GYURITA KALMAN lakatos mester Elvállal: épület-, mű-, géplakatos és speciális tűzhelymunkát BUDAPEST, IV, MOLNÁR UCCA 15. SZÁM Teleién; Aut. 840-79, _____________(Erzsébet hídnál) KO VÁCS OSZKÁR BÁDOGOS MESTER ÉRCKOPORSÓ ÉS TEMETKEZÉSI CIKKEK KÉSZÍTŐJE BUDAPEST, IX., TELEPI UCCA 14. SZÁM. SEBESTYÉN SÁNDOR asztalosmester, irodaberondezósl vállalata Budapest, VII, Hajtsár út 135. —Telefón: Zugló 60—89 JDEAL" PAPIMNAK SÁNDOR M. FERENC BODflPEST, IV, KAMERHA9ER KAROL? UCCA 1 Állami, városi és közintézmények szállítója ETERNIT cső eső-, szennyvíz és trágyalé le- vezetésére, szellőztetésre és csa- f|§? tornázásra stb .Nem rozsdásodik, könnyű, vizet nem ereszti át, olcsó. ETERNIT MÜVEK HATSCHEK LAJOS Budapest, VL, Andrássy út 33. sz. BENZIN OLAJ SENGLERTH M. JANOS KŐMŰVESMESTER-------- elvállal kisebb, nagyobb építkezéseket és tatarozásokat = BUDAPEST, II., BATTHYÁNY UCCA 65. SZÁM RIRÓ LÁSZLÓ ÁCSMESTER BUDAPEST, X., KOLOZSVÁRI UCCA 9. (éptéÁSClwáfóáláz. ifánteó a J/A. y. 4S&-03. KÖVEZ, UTAT ÉS VASUTAT ÉPÍT BERHENGERLEST VALLAL KÖVEZŐ ÉS ÚTÉPÍTŐ RÉSZV.-TÁRS. BUDAPEST IX, THALY KÁLMÁN U. 4L TEL.: J. 302-66