Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1930-05-28 / 21. szám

2 Budapest, 1930 május 28. pedig támogathat bennünket az új Rókus-kórház fel­építésében. A Fővárosi Hírlap munkatársának értesülése sze­rint a főváros közegészségi ügyosztályának 50 oldalra kiterjedő hatalmas elaborátuma még e héten Vass József népjóléti miniszter elé kerül, aki ankétet fog összehívni, hogy meghallgassa a főváros közegész­ségi ügyosztályának érveit és a zöld asztalnál végre megtalálja a békés és mindkét félre egyaránt fontos megoldás módját. Tekintettel azonban arra a körülményre, hogy a főváros tizenkettes bizottsága. — hír szerint — radi­kális lépésre készül és az államkincstárt be akarja porolni a vitás tizennégymillió pengő tartozásért, szükségesnek tartottuk, hogy magához Yass József népjóléti miniszterhez forduljunk felvilágosításért. Vass József népjóléti miniszter a következőket mondotta a Fővárosi Hírlap munka­társának: — A népjóléti tárca költségvetésének parlamenti vitájában kijelentettem, hogy amennyiben a fővárosnak ebben a kérdés­ben igazsága volna, én ennek az igazság­nak az érvényesülése elé akadályokat gör­díteni nem fogok. Éppen azért, mert magam is azt akarom, hogy az igazság végre kiderüljön és minden illetékes tényező tiszta képet nyerjen, mihelyt időt szakíthatok magam­nak, intézkedni fogok aziránt, hogy a főváros veze­tőivel ankétre üljünk össze. Érdeklődéssel várom a főváros illetékes ügyosztályának elaborátumát. Ezeket mondotta Vass József népjóléti minisz­ter. Ebből a nyilatkozatból kitűnik, hogy túloznak azok, akik a helyzet elmérgesedéséről és az ellentétek kiéleződéséről beszélnek. A népjóléti miniszter vitat­hatatlanul nagy megértést tanúsít a főváros iránt és az egybehívandó ankét nyilvánvalóan ennek a meg­értésnek a jegyében fog lezajlani. Tanácsnok-jelölés, üzemi politika és a Budai Dalárda ünneplése az Egységes Községi Polgári Párt értekezletén Az Egységes Községi Polgári Párt hétfőn este Kozma Jenő elnökletével értekezletet tartott, ame­lyen jelen voltak: Ripka Ferenc főpolgármester, Kozma Jenő dr., Farkas József, Spett Ferenc, Nessi Gyula, Andréka Károly, Or óva Zsigmond, Leder - mann Mór, Holtzer Nándor, Wellisch Andor, Horner Gyula, Glücksthal Samu, Harrer Ferenc, Bibithi Horváth János, Stein Sándor, Martin János, Lacken- bacher György, Girardi Tibor, Popelka Béla, Bárány Oszkár, Battenberg Lajos, Bayer Antal, Poltzer Gusztáv, Kis Menyhért, Szabó László, Horváth Ká­roly, Pompéry Elemér, Binich Vidor, Bohn József, Scheuer Róbert, Deményi Aladár, Grosch Károly, Kollmann Dezső, Ugrón Gábor, Kerekes Ödön, Usetty Béla, Nagy Antal, Csécsi Nagy Miklós, Melha Armand, Erösdy Sándor, Hubert Vilmos, Sümeghy László, Emődi Aladár, Bucsánszky Bertalan és töb­ben mások. A pártelnök szóvátette azt a támadást, amely a pártot a felsőházban Szigeti János részéről érte. Emiek kapcsán több felszólalás hangzott el és a párt egyhangúlag és felháborodással visszautasította a tá­madást, amely annál illojálisabb, mert Szigetit a párt szavazataival delegálták a felsőházba. A párt megállapította azt is, hogy a törvényhatóságiak Szigeti volt az a bizottsági tagja, aki mandátumáról is lemondott azért, hogy a Községi Takaréknál igazgatósági tagságot kapjon, akinek tehát semmi jogcíme sincs vádolni azokat, akik nem kerestek stallumokat. Ezután a pártelnök beszámolt a tanácsnok­Közúti gőz- és motorhengerlést WOLFF ERNŐ Tel.: ugyminyet 13-82 Budapest-Kelenföld, Budaörsi-flt 101 Tökéletes tűzoltókészülék mindenféle fűz esetében a PERKEO habzó anyagú tüzoltókészülék PERKEO tüzoltókészülékek gyára Rosenthal József Budapest, V, Tükör-u. 4 Rieíschel és Henneberg Részvénytársaság Budapest, Vili., Práter ucca 12. szám. Telefon: József 525—18. Központi fűtések, vízvezetéki és csatornázási berendezések választási harcokról, majd titkos szavazás állapította meg,^ hogy a párt többsége ki mellett foglal állást. A párt jelöltjeire való szavazást pártkérdéssé tették. A jelöltek nevét az elnök szerdán délután a közgyű­lést megelőzően fogja közzétenni. Beszámolt Kozma még a fővárosi törvény életbe­léptetésével várható közeli változásokról. Farkas József rámutatott arra, hogy az Élelmi­szerüzem deficites vadexportját ő tette először szóvá és bár adatait a párt útján a polgármester rendel­kezésére bocsátotta, a polgármester nem tartotta szük­ségesnek, hogy a pártot az adathalmaz sorsáról érte­sítette volna. Az Elelmiszerüzem tevékenységét, amennyiben az bizonyos működési területén az adó­zók terhére van, ő tette először szóvá és kéri, hogy ebben az akciójában a párt öt továbbra is támogassa. Szóvá tette ezután a Közmunkatanácsnak néhány in­tézkedését, amellyel lebontatott portálokat. A mai gazdasági viszonyok közt ez súlyosan érinti az érde­kelt kereskedőket, ép ezért várakozási időt kér, amíg a helyzet javul. Glückstahl Samu tett ezekután az üzemi politika tekintetében előterjesztéseket. Elsősorban jelentést tett arról, hogy a pártnak az üzemi bizottságban he­ly etfoglaló tagjai a tárgyalások során már annak­idején az üzemek nagyrészének megszüntetésére tettek vele együtt kezdeményező előterjesztést, ame­lyet a közgyűlés nagyrészt honorált is és valóban azoknak az üzemeknek nagyrészét, amelyek versenyt jelentenek az iparnak és kereskedelemnek, már meg is szüntették, A megmaradt csekélyszámú — és a ke­reskedelemmel konkurráló — üzem megszüntetése ér­dekében kérte a párt támogatását. Annak a reményé­nek adott kifejezést, hogy rövidesen az egész üzemi kérdést megoldják az ipar és kereskedelem teljes meg­nyugvására. Elegendő, ha a polgárság mai súlyos helyzetéből indulunk ki, amelynek orvoslása vala­mennyiünk politikája kell, hogy legyen. Nem tartja szükségesnek, hogy olyan adatok is vettessenek be a küzdelem hevébe, amelyek amellett, hogy valótlanok, az üzemek megszüntetéséhez semmivel sem járulnak hozzá. Amikor ő a felsőházban e kérdésben felszólalt, kizárólag ezt a politikát követte és most itt is tiltako­zik a gyanúsítások ellen, amelyekkel öt a nyilvános­ság előtt illették. Hangoztatta, hogy többet tett eddig életében, nemcsak az üze­mek megszüntetése kérdésében, hanem az összes kereskedelmi érdekek szolgálatának kiküzdése terén, mint azok együttvéve, akik most pártpolitikai demagógiától vezé­reltetve vezetik félre a nagyközönséget. A. párt nagy lelkesedéssel fogadta Glücksthal előterjesztéseit és a pártértekezlet hangsúlyozta, hogy mindazon üzemek ellen, amelyek a kereskedelemnek és az iparnak jogosulatlan versenyt támaszthatnak, a legerőteljesebb harcot veszi fel és kérte Glückstahlt, hogy már eddig is sikeres közreműködését az üzemi bizottságban a régi úton folytassa. A párt különben legközelebb beható vizsgálat alá veszi az ipar és ke­reskedelem egyéb bajait is és rendszeres előterjesz­tést fog tenni a munkaalkalmak teremtése, a hitel megszervezése, a munkanélküliség letörése, a nagy- közönséget súlyosan terhelő adók enyhítése érdeké­ben. Ehhez a programhoz a párt tagjai lelkesen csat­lakoztak. Napirend után Kopnia Jeeiö dr. a párt nevében rendkívüli meleg szavakkal üdvözölte a megjelent Ripka Ferenc dr. főpolgármestert abból az alkalomból, bogy a Budai Dalárdával Angliában tett útjáról hazaérkezett. A főpolgármester útja, mondotta Kozma Jenő •—- nem volt csupán művészi, vagy társadalmi esemény, hanem ennél sokkal nagyobb értékű, diplomáciai sikerszámba ment, mert úgy a maga sze­mélyével, mint a dalárda szereplésével a magyar nemzetnek barátokat szerzett, a magyar igazságnak pedig támogatókat, apostolo­kat. Különös sikerként hangsúlyozta üdvözlő szavai­ban a főpolgármesternek azt a sikerét, hogy megszó­laltatta a Lordot és ezzel a nagyjelentőségű nyilatko­zattal elhallgattatta azokat a befolyásokat, amelye­ket pártcélok érdekében igyekeztek egyes politikusok a magyar nemzet nagy barátjánál érvényesíteni. A főpolgármester és a Budai Dalárda londoni látoga­tása nagyjelentőségű diplomáciai misszió volt. Ö hozta meg a hírt a Lord budapesti látogatásáról és arról a nagyjelentőségű kijelentéséről is, hogy a túlzott demokráciának is vannak káros csökevényei. Ö cáfolta meg a Lordnál azokat a tendenciózus infor­mációkat, amelyeket különböző oldalról előtte han­goztattak és amelyek semmiesetre sem voltak előnyére a magyar ügJy szolgálatának. Ripka Ferenc főpolgármester Beton, makadám, aszfalt felvágásához vegyen Llska Jenő oki. gépészmérnök. BÉRKOMPitESSORT Kompressor-bérbeadó, VIII, Orczy-út22. Tel. : J. 335-4 *. közvetlen szavakkal köszönte meg a párt percekig tartó viharos ovációját és hangoztatta, hogy lórd Rothermere-ve 1 folytatott többszörös bizalmas beszél­getései a legszebb reménységgel töltötték el a ma­gyar jövendőt illetően és biztosra veszi, hogy az a barátság, amely a magyar ügy és Magyarország iránt Angliában tapasztalható volt, rövidesen meghozza gyümölcseit. A főpolgármester szavait az értekezlet nagy lel­kesedéssel fogadta és hosszasan ünnepelte Ripka Fe­rencet. A szerdai közgyűlés napirendjét tárgyalta le ezután az értekezlet, amel'y 9 óra után ért véget. A pártértekezletet társasvacsora követte, ame­lyen töb mint százan voltak jelen, köztük Dési Géza, Usetty Béla, Ugrón Gábor, Görgey István, továbbá számos felsőházi tag és országyűlési képviselő. HORTOBÁGYI JUHTŰRÚ Míndee&tt kapkaté! Törnek: Orsz. , Magy. TEJSZÖVETKEZETI KÖZPONT Talajnedves épületek kiszárítása szabadalmazott falfűrésszel Talajnedves k<5- én téglafalazatok szigetelése és kiszárítása, talajvíz-szigetelés, házi­gomba kiirtása. Költségvetések díjmentesen! PÉTER ERNŐ Ve, 5ZEMÉLYNÖK UCCA «3. VI. 2. Teleién; Aul. 181-12 TELEFON J. 418-07. ALAPÍTVA ISZS-baa Köztisztviselők kedvező fizetési fel- BJJ|1I__LBiB op__ tételek mellett kaphatnak nyuiráfryaty HAU SCHILD ALBERT fügjjőágyat, sátort és hátizsákot VH" ,5‘ Szállít hivatalok réazéro iratkfttlhevoáort, por- éo padlótSrléruhét, STOBBE KÁLMÁN építőm es ter BUDAPEST, V., VISEGRÁDI UCCA 9. TELEFON : 878—13 HEMiöKI SZAKOZLET A „GAMMA“ FINOMMECHANIKAI GÉPEK ÉS KÉSZÜLÉKEK GYÁRA R. T. ELADÁSI OSZTÁLYA ttudapest, IV., Múzeum Körút 41. TELEFÓN: AUT. 860-96. □ TELEFÓN; AUT. 860-96. *V*nn |á.iwi leTtiáu Radiátorok és fűtőtestek I wRJAI«Y8 «ö E VÄle szakszerű mázolása és fé­SZOBAFESTŐ ÉS MÁZOLÓ SSSt“ teljeS BDUAPEST V!l, JÓSIKA UCCA 3 TELEFÓN: J. 382—45 ZSOLDOS ÉS TÁRSA BUDAPEST, V., KORALL UCCA 31. TELEFÓN; All«. 824-53. Állandó raktár NeheimI fűtési és Bele* vízvezetéki szerelvényekben Tímár és Quittner OKL. MÉRNÖK, ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, V|, SZÉKELY BERTALAN U. 23 TELEFON; AUTOMATA 263—75

Next

/
Oldalképek
Tartalom