Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-05-21 / 20. szám
Budapest, 1930 május 21. Mines akadálya a függőkölcsön felvételének El kall hárítani a nyári vízmizériáik veszedelmét — Az új Rókus, a betegápolásé dijak és a gázgyár új igazgatósági épülete — Hozma Jenő dr. a modern {Karlsbad megalapításáról vánt és remélt eredménye, akkor még az idén meg lehet kezdeni e régi álom valóra váltását. Kozma Jenő érdeklődésünkre elmondotta még, hogy a 12-es bizottság mai, szerdai, ülésén vem lesz döntés a HÉV megváltása ügyében. A pártok szónokai elvi felfogásuknak fognak kifejezést adni, amikor elmondják majd a véleményüket annak a vizsgálatnak az eredményéről, amit e tárgyban a tanács 1 megbízásából Lobmayer Jenő tanácsnok folytatott. | A pártok elvi állásfoglalása után indul majd meg a beható vita, amely előreláthatóan több ülést vesz igénybe. Annyi bizonyos, hogy a döntő szót csak a törvényhatósági tanács fogja kimondani. Á városházi politikában ma minden érdeklődés a kölcsöntárgyalások felé irányul. Igaz ugyan, hogy az állami kölcsön felvételét célzó tárgyalások egyelőre háttérbe szorítják a főváros üzemi kölcsönének problémáját. Miként azonban az állam is függőkölesön felvételével igyekszik átmenetileg beruházó tőkéhez jutni, a főváros is ilyen irányban kísérletezik. Lamotte Károly pénzügyi tanácsnok az elmúlt héten tanácskozást folytatott Wekerle Sándor pénzügy- miniszterrel, akitől előzetes engedélyt kért, hogy a főváros függőkölcsönére vonatkozó tárgyalásokat megindíthassa. Hivatalosan nem tettek közzé semmi közlést, de a nyilvánosságra került hírek szerint, a főváros függőkölcsönének felvétele nem ütközik akadályokba. Ezt bizonyítja ECozima Jen© dr., az Egységes Községi Polgári Párt elnökének a nyilatkozata is, amit a Fővárosi Tlirlap munkatársa előtt tett a következőkben: — A fővárosnak az állam példáihoz hasonlóan azonnal meg kell indítania a tárgyalásokat egy 30— 40 millió pengőt kitevő függőkölcsön felvétele érdekében. Ennek a függőkölesönnek felvétele elől nem térhetünk ki, különben megakadnak a folyamatos beruházási és általában a napirenden lévő,, közmunkaszámba menő munkálatok is. Ügy tudom, hogy a kormány nem emel akadályokat a függő kölcsön felvétele elé. Annyi bizonyos, hogy a fővárosnak regarddal kell lennie az állam irányában. Viszont az állam is egyelőre csak függőkölcsön felvételét készíti elő, a fővárosi függőkölcsön felvétele tehát nem rontja az államkölcsön esélyeit. A Községi Takarékpénztár angol jelzálogkölcsönének folyósításában beállott késedelem a függőkölcsön felvétele iránt megindított tárgyalások alakulásával van összefüggésben. A jelzálogkölcsön. ügye a függőkölcsönnek a függvénye. — A fővárosnak sürgősen szüksége van tőkére azért is, hogy a halaszthatatlan üzemi beruházásokat megkezdhesse. Elsősorban a vízművek fejlesztési programjának végrehajtására gondolok. A budai lakosok között valósággal konsternációt keltett az a hír, hogy a nyár folyamán nem öntözhetik kertjüket, mert ugyanolyan korlátozásokat kell életbeléptéim, amilyenek a háború alatt voltak érvényben. Ennek a háborús korszaknak a ‘visszatérését feltétlenül meg kell akadályozni. Remélem,, hogy Aussigból kitűnő tapasztalatokkal jönnek haza kiküldöttjeink és ezeknek a tapasztalatoknak az érvényesítésével azonnal meg lehet Gyárak, raktárak, garageok, kórházak, középületek részére préselt acélajtók jikapuk ___tetszetös-tartós-tüzP1 Ö és betörés biztos. kezdeni a víz tisztítását. Vizünk különösen a budai részeken annyira szennyes, hogy jóízlésű ember nem ihatik belőle. Egyszóval úgy a víz tisztításáról, mint a budai nyári vízszükséglet kielégítéséről feltétlenül gondoskodni kell. Nem engedhetjük meg,, hogy a szennyes víz undort keltsen, vagy egészségünket veszélyeztesse és nem engedhetjük meg azt sem, hogy a vízszolgáltatásban a nyár folyamán zavarok következzenek be. Ha vízműtelepünk nem tud elég vizet termelni, akkor vagy ki kell bérelni, vagy meg kell vásárolni a római fürdő forrását. Érdeklődtünk a kórházi betegápolási díjak megállapítása körül támadt bonyodalom elintézése iránt is. Kozma Jenő ezeket mondotta: — Ez a kérdés feltétlenül í’endezésre vár és pedig úgy, hogy a főváros jogos követelését teljesíteni kell. Meg kell vizsgálni: mennyi a jogos követelés és azután az államkincstár fizesse meg ezt a jogosnak ítélt tartozást. Minden megtörténhetik, csak az nem, hogy tétlenül nézzük továbbra is a főváros és a népjóléti minisztérium között a háborúskodás folytatását. Felmegyünk a kormányhoz és követelni fogjuk, hogy üljenek le velünk a zöld asztalhoz. A mai viszonyok mellett nem lehet csodálkozni azon, hogy a fővárosnak elmegy a kedve az új Rókus-kórház megépítésétől. Pénzünk nincs, a betegápolási díjak kedvezőtlen megállapítása következtében egyre növekszik a kórházi deficit. Ilyen körülmények között érthető, ha egyre inkább a háttérbe szorul az új Rókus megépítésének a terve. — Amennyiben az új Rókus megépítésére mégis sor kerülne, — folytatta nyilatkozatát Kozma Jenő, — megfontolás tárgyává kell tenni, vájjon a gázgyár új igazgatósági épületét a Rákóczi úton,, a Kis- Rókus helyén építse-e meg a ,főváros. Én a legélesebben ellenzem ezt a megoldást, mert a Rákóczi úti telek nagyon drága. A főváros ezt a területet előnyösebben is értékesíthetné. De különben is ilyen exponált helyre nem célszerű egy nagy hivatali épületet emelni. Ha már ezt a területet erre a célra akarják felhasználni,, akkor itt létesítsenek a gázgyárnak reprezentatív épületet, amely a gázművek propagandáját lesz hivatva szolgálni. Kiállítási helyiségeket kell itt építeni a gázgyárnak, hogy a főváros közönsége ezen a legforgalmasabb helyen elégíthesse ki ilyen irányú igényeit. Kozma Jenő végül — a fürdőszezón közeledésére való tekintettel — Budapest fürdőváros gondolatának megvalósítására irányította a figyelmet. Budapest rendelkezik mindazokkal a természeti kincsekkel, amelyek lehetővé tennék, hogy itt egy modem Karlsbadot létesíthessünk. Ezt az ötletet propagálni kell és pedig elsősorban a nagyközönség körében, amelynek magának kell erre a célra herendezkednie. A Gellért-szálloda hivatva volna arra, hogy a modern Karlsbad központja legyen, ehhez azonban szükség volna a reumakórház megépítésére. Hír szerint Ripka Ferenc főpolgármester az anyagi eszközök előteremtése céljából igen értékes tanácskozásokat folytatott Londonban. Amennyiben ezeknek a tárgyalásoknak meg lesz a kiSCHEIBER MIKLÓS OKLEVELES GÉPÉSZMÉRNÖK Központi fűtés, vízvezeték és egészségügyi berendezések Budapest,VII., Vörösmarty ucca 19. Telefon: József 415-88. FISCHER ÉS HARTHAHN mézolómastersk Budapest IV, Képiró ueca 3. sz. TELEFON : Fióküzlet: IX. kér., Tompa ucca 30. szám A. 847-73 Közúti gőz- és motorhengeriést _ ____WOLFF ERNŐ Te l.: Lágymányos 13-82 BudapesJ-Kelcnföld, Budaörsi-öt 101 m f -y p t(r% §yi nmmÁn ős fazekas Ü*© Hím ^81 'JSP iss« ü ti okleveles mérnök — építőmester IX. KERÜLET, KÁLVIN TÉR 7. SZÁM Rozsdamentes. Nem csúszik. Legnagyobb szilárdság. Legkisebb kopás. Nem porzik. Magyar termék. Anyageladás. Telefón: Automata 851—43 ‘"J Az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja. Előfizetési árak: fél évre . . . ...............................12 pengő, eg ész évre............................................24 pengő. KOLLERICH PILÉS FMI RT. Budapest, IV., Ferenc József rakpart 21 TELEFÓNSZÁM: AUTOMATA 847-46 ÉS 847-47 Órófssövetek Drótfonatok, kerítések Lakatosáruk Lyukasztott lemezek Ibssísrsikisaté kősiytissekrésiyek rekeszenként minden irányban nagyobbíthatők ás pótolhatók. fsss&icTi&ys ésolcső Llnsel Károly és Fiai SIsA Magyar Faáru- és Budapest, VII. kér., Rózsa ueca 4—6. szám Kérjük 120 szebábál álló állandé kiállításún!: «egtaklniásátTOST és MOLNÁR kereskedelmi és tájkertészet TELEFÓN: JÓZSEF 396—36 BUDAPEST, VS3., Erzsébet királyné út 39 IP TÁJKEÜTÉSZETI TERVEZÉS és KIVITEL f FAISKOLA! CIKKE* \ gyümölcs-és díszfák, gyümölcs- | és díszcserjék, szőlőojtványok, 1 rózsák, évelők és minden más jj a kertészethez tartozó anyagok, fj ELSŐRENDŰ MINŐSÉGBEN g Rozsdamentes acélbetóu „SÁRKÁNY BETON“ 54125. sz. a. védjegyesve Budapest, V., Soltén ucca I *. TaisSón: Aul„ nSQ—54 Aszfalt és Kátrányipar RT Budapest, V. Iser., Nádor ucca 12 e Telefon: Aut. 262—81, 262—82 gva.ak, a.1;. ";,;'.. a-a; , ............ mm ü. kom Kész ajtók, ablakok vasredőnyös üzleti ajtók, kirakatok, állandóan raktáron BUDAPEST. P. BlliSl ÚT 1Z3 ÉPÜLET-ASZTALOS ALAPÍTTATOTT 1886 TELEFON : J. 344—50 Az áll. gyermekmenhely épületével szemben Brüx&di János udvari szállító Egészségügyi műszaki _____________________________ berendezések gyára Bu dapest, VII., Peterffy Sándor ucca 34. szám Központi fűtés. — Melegvíz készülék. — Vízvezeték. — Csatornázási- és gázberendezések. — Berendez városoknak vízmüveket, csatornázásokat és deritőtelepeket — TELEFON; József 515—19 BQROSJENfil KÖVET: Budapest VIII, Mária u. 11 Telefón: József S41-91. sz. fagyálló, 7-fé9a színben ás minőségben rajz után szállít MAYER ÉS WÜHRL okl. építész, építőmester SZÉKELY és MOTTL DKL KEMOK, ÉmSMESIER, ÉPÍTÉSI YÍIULK6ZÍK BUDAPEST, III., LAJOS U. 92, IV. EMELET. TELEFON: AUTOS ATA 625-78. SZ. ______