Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1930-04-16 / 15-16. szám

Budapest, 1930 április 16. gsaan JfmYwa&7íf£MFJ Forgalmi adó a forgalmi adó után Jlsnilcor a fővárosi200^000 pengőre Mrsúgtolfálf, meri nem sszámítoíf forgalmi g&óí a — fiiráőfegyeld uián NINCS KONCERT, BÁL ÉS LAKOMA, majdnem deficittel végződött a Vigadó szezonja Az élet valóban sokszor furcsa dolgokat produ­kál. Itt fekszik előttünk a Rudas gyógyfürdő szálló­jának egy szobaszámlája és azon olvassuk a követ­kező, egészen különös dolgot: szobáért 259'60 pengő, forgalmi adó 5 20 pengő és a forgalmi adó forgalmi adója 0'20 pengő. Szülte nem akarunk hinni a sze­münknek. Iíogy ma, amikor a kereskedelem es ipar évek óta harcol a forgalmi adó ellen és amikor a pénzügyminiszter már bizonyos fokú könnyítést ho­zott a forgalmi adó komplikált rendszerébe, ilyesmi megtörténhessék. Ügy gondoltuk, talán valami tévedés lesz a do­logban és utánajártunk az ügynek. A következő — szinte hihetetlennek tetsző — részleteket tudtuk meg. Mintegy két esztendővel ezelőtt a pénzügyigazgatóság egyik nagyrangú kiküldöttje megjelent a Rudasfürdő­ben, hogy a forgalmi adó behajtását megvizsgálja és ellenőrizze. Vizsgálódása során kezébe alvadt a fürdő­ben kiadott szobák számlakönyve is. — Hogyan? — kérdezte — hát önök a szobaszámla forgalmi adója után nem számítanak fel forgalmi adót? — Nem — felelte a meglepett tisztviselő. — Pedig azt fel kell számítani. Hát a fürdőjegyek után fizetnek forgalmi adót? — Nem fizetünk. A minisztériumbeli tisztviselő hazament és néhány nap múlva a város, illetően a székesfőváros tulajdonát képező gyógyfürdők igazgatósága dörge­Budapesten kevés a hangverseny- és bálterem. Hangversenyek szempontjából a Zeneakadémián kí­vül úgyszólván csak a Vigadó termei jöhetnek számí­tásba és nem különb a helyzet táncmulatságok rende­zésénél sem. így történt, hogy a fővárosnak a Vigadó­ból évről-évre igen jelentékeny bevétele volt és a sze­zonokban alig volt szabad este, amikor a Vigadó ter­meit nem bérelték ki. A főváros szomorúan sívár gaz­dasági helyzetét tükrözi vissza a Vigadó múlt évi zár­számadása, amely az előbbi évektől megkülönböztetve, felesleget produkálni alig tudott, a deficitet pedig csak úgy tudta elkerülni, hogy a kiadásokat jelentékenyen redukál­ták, a tervezett javításokat és átalakítá­sokat pedig elhalasztották. Érdeklődtünk a Vigadó gondnokságánál a rossz eredmény okai iránt és a következő választ kaptuk: — Tény, hogy úgy a pesti, mint a budai Vigadó­nál nagy arányban csökkent az igénybevétel és láto­gatottság. Ennek T eherautépotkocsik Teherautókarosszériák Autóbuszok Gyártja: NAY és RÓNA gép-, száSiítóeszköz- és sssvattyúgyár rt. Budapest, X., Kápolna tér 27-29. Telefon : J. *395-80 főokát a gazdasági viszonyok magyaráz­zák meg. A közönség részvétlensége mellett a művészi és hang­versenyvállalatok nem merték vállalni az előadások rendezésének rizikóját. Jóval kevesebb volt az elmúlt évben a táncmulatság is. A pesti Vigadóban tavaly csupán 125 hangverseny volt az előző évi 174 kon­certtel szemben, a gyűlések száma is csökkent. A hangversenyek látogatottsága az előző évvel szemben 33 százalékos visszaesést mutat. Míg 1928-ban 110.000-nél több volt a hangver­senyek közönsége, a múlt évben ezzel szem­ben alig 75.000-en látogatták a koncerteket és a 23.000 bálozó is 3500-zal volt keve­sebb, mint az előző évben. A bunai Vigadó helyzetjelentése még sivárabb. A múlt évben itt mindössze 9 hangverseny volt, míg az előző évben 29. A korábbi években pedig évenként átlag 35—40 koncert volt a budai Vigadó termeiben. Bál is csak 22 volt tavaly, lakoma pedig egyetlen egy. A látogatók száma a hangversenyeken 8300-ról 3270-re, a bálokon 15.000-ről 11.800-ra csökkent. A budai Vigadó jövedelmének fokozására a múlt esztendőben mozi-előadásokat terveztek, s akadt is volna a helyi­ségre bérlő, del e terv megvalósítását a környékbeli mozisok megakadályozták. STOBBE KÁLMÁN építő mss tér BUDAPEST, V.. VISEGRÁDI UCCA 9. TELEFON : 975-93 TUNGSRAM GYÖNCYFÉNYLÁMPA Előre keli kiépíteni az új hidak mellett a rakodópartokat A dunai rakodopartok ezidőszerint a budai olda­lon lefelé csak a Műegyetemig, felfelé pedig a Mar- git-hidig vannak kiépítve. Ezentúl lefelé és felfelé egyaránt rendezetlen, kiépítetlen partok húzódnak. A főváros a pesti oldalon már korábban tervbevette a^ Dráva uceától Újpestig húzódó partszakasz kiépí­tését, de a budai szakaszok további kiépítésére nincsen pénze a fővárosnak. A dunai rakodópartok kiépítése tulajdonképpen állami feladat és hosszú ideig maga az állam is kezelte a rakodópartokat és csak később adta át azokat a főváros kezelésébe. A székesfőváros most, amikor a két új dunahíd megépítésével az emlí­tett budai szakaszok kiépítése sürgősen aktuálissá válik, arra az álláspontra helyezkedett, hogy úgy a Műegyetemnél, mint a Margithídtól északra szükségessé váló partfelépítést az államtól fogja kérni. A tanács legutóbbi ülésén már foglalkozott ilyen érte­lemben ezzel a kérdéssel és rövidesen elkészül a kor­mányhoz intézendő felterjesztés is, melyben azt kérik, hogy mindenekelőtt a tervezett Óbuda—hun­gáriakörúti híd környékén építse ki a rak­partokat. A főváros műszaki ügyosztályának véleménye szerint mind a két parton a hídfőktől jobbra és balra 300 m hosszúságban kívá­natos a rakpartok kiépítése. Természetesen ez az építkezés mit sem változtatna a fővárosnak a rakpartok további karbantartását illető kötelezettségén. SZLEZÁIC LÁSZLÓ harang- és ércöníode, harangfelszerelés és haranglábgyár BUDAPEST, VL, Frangepán ucca 77. ssám Telefon; Aut. 913-53 Bazilika részére késsül! 7500 kg új has-ang Az 1900. évi párizsi világkiállításon díszoklevéllel, 1921. és 1923. évi vasipari kiállításon aranyéremmel, az 1925. és 1926. évi kézműipari tárlaton kormánydiszoklevéllel, 1927. és 1928. évi budapesti, székesfehérvári, szentesi és szombathelyi kiállításokon nagy aranyéremmel kitün­tetve. — Számos egyházi eiismerölevél! — Költségve­téssel díjmentesen szolgál! Előnyös fizetési feltételek! PT?35ngi«gg»aBaaaag'XJu GEIRIN6ER ÖDŰN GÉZA műszaki éa villamossági vállalat BUDAPEST, IX., LÓNYAY UCCA 54 GÉPÉSZMÉRNÖK TELEFON : AUT. 874-31 Bia ffi SS Oil Trading Company képviselete ^Idnuuru I L L i N I 3 01^Aq fäSSlCtslOfC Budapest, V., Nádor ucca 6. sz. TELEFÖfJ : AUT. 833-40, 832—77. Aszfalt és Kátrányipar RT Budapest, V. kér., Nádor ucoa 12 • Telefon: Aut. 262— 81, 262—82 GYÁRAK , { ENGLERTH M. JÁNOS kőművesmester elvállal kisebb, nagyobb építkezéseket és tatarozásokat BUDAPEST, I!., BATTHYÁNY UCCA 65. SZÁM If HIRSCH LÁSZLÓ ÚT- ÉS VASÚTÉPÍTÉSS VÁLLALAT |Ír I. KÉR. BUÍ3AFOKS-ÚT 22. TELEFON: JÓZSEF 32:-t7. SZ. ŰVEBFESIÉSZETI ÉS ÜVEGMOZAIK MŰTEREM PALKA JÓZSEF Magyarország ezfl3tkoszo.Ú8 Qvegfestőmestera Budapest, Vili., Baross-u. 59. Tel. J. 302-28. A lapít tat ott 1894 delmes leiratot kapott, amelyben azért, mert a furdo- jegyek forgalmi adóját nem szállította be, a három fürdőre 1921-ig visszamenően kö­zel kétszázezer pengő büntetést ró ki. Amiért pedig a Rudas szobái után esedékes forgalmi adónak a forgalmi adóját elmulasztotta felszámítani, a fürdőt háromezer pengő fizetésére kötelezte. Ezt az utóbbi összeget a Rudas meg is fizette. A kétszázezer pengő miatt azonban nagy lett a megrökönyödés. És joggal. Mert arra igazán senki sem gondolhatott, hogy Budapesten fürdeni sem lehet már anélkül, hogy előbb a — forgalmi adót le ne szur­kolja a fiirdőző. Lett nagy lótás-futás, tárgyalás, hete­ken át tartó huzavona, amíg végül odafent is belátták, hogy nagy méltánytalanság volna a fővárossal ezt az óriási nagy összeget megfizettetni. Végül tehát el­engedték a büntetést, de a jövőre vonatkozóan úgy a Szent Gellért-, mint a Széchenyi- és a Rudas-gyógyfürdőt is a jegy után járó forgalmi adónak átalányösszegben való meg­fizetésére kötelezték. És a fürdők azóta pontosan fizetik is a reájuk kirótt összegeket. Mi pedig — teljes tisztelettel a pénzügyi hatóságok iránt — azt kérdezzük, miféle kormányzati érdek parancsolja, hogy az ember egész­ségét, az emberi test tisztaságát szolgáló fürdőt meg­adóztassák? Hiszen ha így haladunk, maholnap már mosakodnunk sem lehet — forgalmi adó nélkül.

Next

/
Oldalképek
Tartalom