Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1930-04-16 / 15-16. szám

4 Budapest, 1930 április 16. ^otrudoäT/lmiTP Ha a polgárság meg akarja tartani vezető szerepét, önzetlenül kell dolgoznia és áldoznia a közért-------------■^■a—P’Vd—™ ----­üi pka Ferenc, Kozma Jenő és Becsey Antal beszéde a Budai Társaskör ünnepén A Budai Társaskör-nek nagy estébe volt csütör­tökön, április hó 10-én, amikor Ripka Ferenc főpol­gármester, Kozma Jenő országgyűlési képviselő, az Egységes Községi Polgári Párt elnöke és, a párt, meg a kaszinó számos kiválósága jelenlétében kétszáz új tagot, a polgári érdekek kétszáz új és elszánt vé­delmezőjét avatták föl a kör zászlaja alá. Az ünnepségen az avatóbeszédet a jelenvoltak lelkes tüntetése és zajos tetszésnyilvánításai között Ripka Ferenc, a kör elnöke mondta. Miután köszön­tötte az új gárdát, így folytatta beszédét: — A Budai Társaskörnek a megalakítására annak a szüksége vezetett, hogy konzerváló helyet biztosít­sunk a budai polgári erényeknek, amelyek nemes ha­gyományokból fakadnak. A polgárság a törvények­nek és a rendnek őre és így a szabadság megvédő je; ■—■ ez a nemzetfenntartó elem s így az emberiségnek jótevője, mely a polgári munkának köszönheti a kul­turális és gazdasági élet fejlődését. Elsőrendű köte­lességünk a polgárság megerősítése, amely most nagy veszedelmekkel került szembe. — Fel kell ráznunk a tespedő polgári társadal­mat, amely szereti ezt a gyönyörű várost, amelynek szívében él a vallási erkölcs, de ha ezt tettekkel kell bizonyítania, akkor mindig nagy erőfeszítésbe kerül ennek a megnyilatkozásnak a kivívása. Pedig ha nem sikerül felráznunk a polgárságot közömbösségéből, elveszítheti vezető szerepét. Megértetni kell a polgár­sággal, hogy hiába vágyódik egy szebb Budapest, egy boldogabb Magyarország után, ha nem viseli az oda­vezető út fáradalmait és keresztjét. Ha vezető szere­pét meg akarja tartani, akkor önzetlenül dolgoznia és áldoznia kell a közért. — A budai tornászok jelszava: — Ép testben, ép lélek! — és ha a magyar közéletnek és a magyar társadalomnak ép lesz a lelke, kigyógyulunk minden bajból úgy városi, mint országos vonatkozásban. Ez fogja valóra váltani a mi imádságos reményünket a szép, a nagy, a boldog Magyarországot. Ripka, főpolgármester beszédét követő, szűnni nem akaró taps és éljenzés után Petracsek Lajos dr. ügyved szolalt fel, aki a Budai Társaskör győzelmére és elnökének, Ripka Ferencnek egészségére ürítette poharát. Ezután Kozma Jenő dr. emelkedett szólásra és köszöntötte a Budai Társaskörbe bevonuló fiatalságot. Mhington szívtiMép r.-t. Budapest, V., Váczi-út 4. Telefon­szám : 222-10. Sürgöny­eim : Duplex. SZÁLLÍT: Gőz-, centrifugál-, turbina-, erőmű- és vácuumszivatfyúkat, minden célra és tel­jesítményre. — Benzinmotorokat. — Hűtő­tornyokat. — Kondenzációs berendezése­ket. — Autómosógépeket. ROYAL BENZINKUTAK päj@h, LÁSZLÓ alegjobbüze nanyagot é a legjobb amerikai R e a d w a y- o 1 a j a t szolgáltatják Tel.: tel. 183-58 és 290 07 BliltäpSSt, V, VáOÍ Út 18 BOROSJENÖI KÖVET: Budapest VIII, Mária u. ti Telefón; József 341-91. sz. fagyálló, 7-fé!e szintien is minőségben rajz után szállít MAYER ÉS WÜHRL okl. építész, építőmester — Az új fővárosi törvényt — mondotta — amely­nek célja egy boldogabb Budapest megteremtése, most fejezték be, új keretet teremtettek ezzel, amely­nek betöltésére a fiatal generáció van hivatva. Ke­mény harcok árán a gerinces öregek megalkották ezt az új keretet, de az ő szavuk csak a meleg polgári otthon lehetőségét védi és csupán harc volt a fiatal­ságért. A mai helyzetben a gazdasági kérdés a döntő és ezt a kérdést kell megoldani, mert sehol sem látott olyan gazdasági programot, mely ezt a féltett házi tűzhelyet melegebbé tette volna. A rapszódikus gazda­sági programok alapján nem lehet elindulni. Egységes gazdasági programot csak Olaszországban lát, ahol virul a polgári erény és ennek nyomán a gazdasági élet. Boldogan látja, bőgj’’ Magyarország vezérlő államférfia, gróf Bethlen István miniszterelnök (lel­kesen felharsanó éljenzés) most Mussolinihez indult, mert ez a találkozás és az ott látott gazdasági hely­zet nagy hatással lesz a miniszterelnökre. Olaszország­ban megteremtették a lelki egyensúlyt és ezen az ala­pon a nemzeti egységet. Ott ma lelki diktatúra van. Mert nem kell mindenkinek vezérnek lennie és nem kell mindenkinek pártot alakítania, hogy egyéni hiú­ságát kielégítse. Az utóbbi pártalakítások mindig csak valamely vezérségre vágyónak egyéni céljait szolgál­ták, pedig az országos politikában, de a városi poli­tikában is, csak az összefogó egység és a polgári erény győzhet. Kifejtette azután, hogy már az 1925-iki válasz­tásnál a tettek politikáját követte az Egységes Köz­ségi Polgári Párt, de akkor még közönyösebb volt a polgárság és kevesen sorakoztak a zászló alá, ám azóta a polgárság öntudatra ébredt és ma ez a párt a város legerősebb pártja, mely annak idején Ripka Ferenc (lelkes éljenzés) szavára indult útnak és ma már a polgárság belátja, hogy ezt kell támogatnia. — Tegnap a miniszterelnök teljes egészében el­fogadta azt a gazdasági programot, amelyet a párt számára Becsey Antal dolgozott ki, mely megteremti a munkalehetőségeket, csökkenti a munkanélküliséget. Ez a süíer elsősorban Becsey Antalé, másodsorban pedig a Polgári Párté. A lelkes éljenzés csillapultával Becsey Antal szó­lalt föl. Az új fővárosi törvényről szólott, amelynek a polgári gondolat fellegvárának kell lennie. Aztán így folytatta: — Ma oly időket élünk, amikor a politikai élet lármájának legalább egy időre el kell némulnia, hogy helyet adjon a céltudatos cselekvésnek. Az ország polgársága — amelybe a nemzeti érzelmű munkássá­got is oda kell számítanunk — a munkanélküliség ve­szedelmével áll szemben. Nincs fontosabb feladatunk, mint ezt a veszedelmet elhárítani az ország és a szé­kesfőváros felől; mindent meg kell tennünk ebben a tekintetben, amit belső erőink összefogásával csak tehetünk. Mert lehet is tenni. Pártunk, az Egységes Községi Polgári Párt felhatalmazásából emlékiratba foglaltam össze azokat a lehetőségeket, amelyekkel legalább a székesfőváros területén a munkanélkülisé­get csökkenteni tudjuk. A miniszterelnök úr közvetlen elutazása előtt hallgatta meg előterjesztésünket és haladéktalanul telefón útján adott felhatalmazást helyettesének: a népjóléti miniszter úrnak is arra, hogy az ügyet a legközelebbi minisztertanács elé terjessze és a maga számára a szükséges felhatalmazást megszerezze. Elimerés jár neki a munkanélküli munkások és ipa­rosok tízezrei részéről; és hisszük, hogy a munkanél­küliség halotti csendjét néhány hét alatt a munka visszhangja fogja felváltani. Felszólalt még Horváth Károly bizottsági tag is, aki azt fejtegette, hogy nem új vezérek kellenek a politikában és nem új pártok. Csak hűséges és vezé­reikre büszke katonákra van a boldogulni akaró pár­toknak szüksége. Miként 1848-ban mindenki büszke volt arra, hogy ő Kossuth Lajos katonája, ma az or­szágos politikában mindenki büszke lehet arra, hogy Bethlen István katonája. És épily büszke lehet a vá­rosi politikában is az, aki Ripka Ferenc és Kozma Jenő, a két testvérvezér, vagy vezértestvér katonája. Okolicsányi-Kuthy Dezső dr. főorvos, Krivoss Árpád dr. és Hoór Tempis Mór dr. műegyetemi ta­nár felszólalásával ért véget a lélekemelő ünnepség. KOVÁCS A. ODON mérníÍk Budapest, Vili., Bezercdy ncca 8 Telelőn: 382 — 93, 408 — 78. Központi fűtés-, vízvezeték-, csatornaielszeretési vállalat*» Saját érdekében lekiníse meg HIKKER réz-, vasbutorgyár készitményeil. Ágybetétek, gyermekkocsik, ágynemüek, paplanok és legújabb kivitelű kerti bútorok gyári árban, ftlintaraktár: VII., Dohány ucca 22. (Árkád bazár). Gvár: VII , Holló ucca A BANNER, ZOLTÁN okleveles építész és építőmester BUDAPEST, I., VERPELÉTI-ÚT 10. Telefon : LÁ. 0-57. Telefon: LÁ. 0*57. ROTTER ZSIQHOND terménynagykereskedő ßödapesi, V., Nádor ucca 17, sz. Telefón; 297-18, 276-94, AUER J. GYULA festékáruk raktára. Gipsz, cement, kátrány stb. NAGYRAKTÁRA! BUDAPEST, VI., Lehel u, 45/a. és Mohács u. 19 Telefón: Automata 157—56 Fal-és padiótsurkoló V fillalat KOCH ÉS SZILÁGYI Budapest, VI., Eötvös ucca 37. szám Telefonok: Auf. 9*0—73 és 296—51. H antos Testvérek rt festő, mázoló és tapétázó iparüzem Budapest VI, Horn Ede ucca 5 Tclelőnszám : Äutomata 194—51 és 185—25 KŐSZÉNBÁNYA ’S TÉGLAGYÁR TÁRSULAT PESTEN, (DRÄSCHE) BUDAPEST, V., KLOT1LD UCCA 3. TELEFON: AUTOMATA 255-54, 255—55 és 255—56. TŰZVESZÉLY ESETNÉL Oltóereje óriási és semmiféle kárt nem okoz. — Kezelés, rendkívül egyszerű. Speciális készülékeit, autók, motorcsón.- kok, garázsok »tb. részére.----------— BIZTOS VÉDELMET NYÚJT A »MIMMAX« kézi tűzoltó készüléke! Felvilágosítással szolgál a MAGYAR MINIMAX R. T. Budapest, VI., Rózsa ucca 85 (saját ház). - Tel.: Aut. 237-31 Budapesti Hírláp —BírnomMBH——IBM—■——B——B—!B a legtartalmasabb magyar napilap t Hangja előkelő, hír- szolgálata tökéletes R ÓZSyJ IVÁN lakatos mester Budapest, VI., Szondy ucca 18. Tel.: Aut. 186-59 ylutogén-Oegesxtés BOGNÁR ISTVÁN ÁCSMESTER Budapest, X, Gergely u. 69. Telefon: J. 372-48 RELLA N. és UNOKAÖCCSE Építési Vállalat ft.-T. Budapest, Vili, Népszínház ucca 13 Teletonszámok: József 436—52 és József 436—53. Magas- és mélyépítés, vasbetonépítés, HER33T FÖDÉM az egész világon elterjedt és és legolcsóbb vasbetonfödém

Next

/
Oldalképek
Tartalom