Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1930-04-02 / 13. szám

10 Budapest, 1930 április 2. Bonyodalmak a titokzatosan eltűnt Liszt Ferenc téri szökőkút körül A művészeti és közművelődési bizottság leg­utóbbi ülésén élénk feltűnést keltett az a bejelentés, hogy a főváros legelőkelőbb útvonaláról eltűnt egy szökőkút. A bejelentést Felelcy Géza szerkesztő tette, amikor a Lechner Ödön-szobor helyének kiválasztásáról vitat­kozva, egyesek azzal argumentáltak, hogy a nagy építőmester szobrát nem lehet a Liszt Ferenc térre állítani, az AndrásSy út mellé, mert ott egy diszkót áll, azt körülményes onnan eltávolítani, előbb új helyet kell keresni. Éne hangzott el a meglepő észre­vétel, hogy a szökőkút már nincs is ott. Pár nappal előbb munkások jelentek meg a téren, társzekérre rakták és elszállították az egész alkot­mányt. Sem Buzáth János alpolgármester, sem Liber Endre tanácsnok, az illetékes ügyosztály vezetője mit sem tudtak erről az intézkedésről, meglepetten néztek egymásra, sőt nem tudott a dologról a díszkutak és szobrok gondozásával és felügyeletével megbízott tiszt­viselő sem. Az első pillanatban mindenki azt hitte, hogy valami élelmes tolvaj vetemedett a mai dekonjunturás világban szökőkút-tolvajlásra, elvégre már uccát is loptak el Budapesten. Az ülés végéig nem is derült ki a rejtély és a résztvevők ve­gyes érzelmekkel távoztak el. Szombaton azután megoldódott a titokzatosnak látszó dolog nyitja. A szökőkutat javítani vitték el. — Mindössze az történt — mondották nekünk a mayer Károly ucca találkozásánál levő kis belvárosi térre helyezzük át, ahova már korábban tervbe vették emlékkút, vagy diszkót állítását. — A rekonstruálási munkák befejeztével az idén tavasszal már a következő szökőkutak lesznek üzem­ben, szépítve a város képét és kellemesebbé téve a közönség szabadban való tartózkodását: A városligeti nagy szökőkút a Vilma királynő út tengelyében levő rózsarondellán, a milléniumi emlékmű előtti két szí­nes szökőkút, a Halászkút a Népligetben, ugyanott az Oroszlánkút, a Gellért-szobor alatti vízesés, a Döbrentei téri szökőkút, a Margit park két szökő­kút ja, a Vadászkát a Corvin téren, a Rákóczi téri szökőkút, a Ligettéri diszkót, a Rottenbiller-park szö­kőkút ja, a Kálvin téri Dunaforrás szökőkút, a Szent György-forrás a Halászbástyán, a Ferdinánd-liidat díszítő Podmaniczky uecai diszkót, a Gellért téri kis szökőkút és diszkót, az Andrássy-szobor előtti szökő­kút az Országház téren, a Vigadó téri szökőkút, a Mátyás kútja a Várpalotában, a Kossuth Lajos téri két medence, a Városháza udvarának kis szökőkút ja, a Práter uccai Békekút, az Ifjúság kútja a Város­ligetben (Stefánia út), a Rothermere-kút a fővárosi könyvtár-palota előtt. — Teljesen rendbehozták és kijavították a millé­niumi kiállítás idejéből fennmaradt és műemlék­számba menő nagy szökőkutat az Iparcsamok előtti téren. Ez a nagy, szikla és szoborcsoportozatokkal díszített kút a Balaton legendáját ábrázolja. A víz­sugarak sokféle és váltakozó játékával, szivárvány- színekben tündöklő szökőkút káprázatosán szép lát­ványossága és idegenforgalmi attrakciója lesz Buda­pestnek. engedttjKK A magánépítési albizottság 1930. évi március hó 31-én tartott ülésében a következő építési engedélyek kiadását javasolta a tanácsnak: A) Nagyobb és kisebb építkezésekre: 1. Dr. Margitay Valérné II., Szél Kálmán u. 8.. terv. Rottmann Elemér VIII., Jó­zsef krt. 67. 2. Fuchs és Schlichter r. t. VI., Jász u. 5., terv. Grosz Mihály és Sachsel Jenő VI., Gömb u. 76. 3. Hegedűs Jenő II., Volk- mann u. 5.. terv. Horcsik Nándor VII.. Ilka u. 35. 4. Dr. Kullmann Lajos és btársai II., Eszter u. 6/b.. terv. Abos Brúnó VIII., Lu- doviceum u. 4. 5. Bpest székesfőváros kö­zönsége (Tan. II. ü. o.) X.. Bihari és Balkán u. sarkán. 6- Báró Lukaehich Géza és neje III.. Újlaki rakpart 34., terv. Szepesy Sándor IV., Havas u. 7. 7. Tasy József és neje- VII., Öv u. 202., terv. Keffrik Sándor VII., Rá­kóczi út 55.. 8. Dr. Siklósi Józsefné I.. Törpe u. 8253. lírsz.. terv. Sipos Károly VII.. Rákóczi Út 74. B) Családiházakra: 1. Masis Gábor I., Borne­missza u. 3147/2. hrsz., terv. Szedlacsek István VII.. Lő­csei út 60. 2. Világi László és neje III., Szőlő u. 22., terv. Breuer Sándor VIII., Szi­gony u. 16/b. 3. Kemény Antal és neje X., Kelemen u. 27., terv. Jáger Tamás V., Markó u. 7. 4. Hallaerka József és neje VI., Kassai út 60., terv. Papp János VI., Kassai út 25. 5. Papp Ferencné VI.. terv. Papp János VI., Kassai út 25. 6. Dánielli János VII.. Alsórákos! rétek 30197. hrsz., terv. Balya András VII., Peterdy u. 35. 7. Molnár Dániel I.. Ervin u. 3254/24. hrsz., terv. Csa- ják Kálmán IX.. Lónyai ucca 26. 8. Kiss István és neje VII., Szentes u. 31269/84., terv. Müller Lajos. Pest­újhely, Temető u. 17. .. 9. Lauffer Leonhärd III., Ürömhegy 22017/1. hrsz., terv. Hajzel Gyula. Pest­erzsébet. C) Toldalék építkezésekre: műszaki ügyosztályban — hogy a Liszt Ferenc téri szökőkutat javíttatni vittük el. A főváros már a múlt évben megkezdte a szökőkutak rendbehozását, most erre is sor került. A Liszt Ferenc téri kút emailozott öntöttvasból készült, melynek belső vízszállító csövei megrozsdásodtak. A helyszínen ezeket a csöveket ki­cserélni nem lehet, mert az egész kutat szét kell szedni, alaposan át javítani, amit csak műhelyben lehet elvégezni. Mivel időleges eltávolításról van szó, szükségtelen volt az előzetes bejelentés. Időközben azonban a közművelődési ügyosztályból azt az értesítést kaptuk, hogy a szobrot most már ne is tegyük vissza a helyére, mert a tér Andrássy úti végébe, ahol a kút állott, a Lechner-szobor kerül. Végleges utasítást még nem kaptunk, ezért egyelőre várunk a kút visszahelyezésével, s amennyiben tény­leg másra kell a hely, újat keresünk a kedves, régi kútnak. Hogy hova kerül a Liszt Ferenc téri kút ter­mészetesen egyelőre bizonytalan. Szó van arról, hogy az Almássy térre, vagy a Hajó ucca és a Kammer­Versenytárgyalási hirdetmény Budapest székesfőváros tanácsa a székesfővá­rosi altisztek és a tűzoltólegénység részére szükséges összesen 2500 darab nyári zubbony és nadrág el­készítésére és szállítására nyilvános írásbeli ver­senytárgyalást hirdet. A szállítási és vállalati feltételek értelmében szabályszerűen kiállított, 1.60 pengős állami és 1.60 pengős fővárosi okmánybélyeggel ellátott, pecséttel lezárt, sértetlen borítékban elhelyezett,, magyar ítélvén szerkesztett ajánlatokat 1930. évi április hó 11-én (pénteken) délelőtt 11 óráig a székesfővá­ros tanácsának XI. ügyosztályában (IV., Központi városháza, II. em 235. ajtószámú szobájában) köz­vetlenül vagy posta útján kell beadni. Budapesti (Budapesten cégjegyzett) ajánlatte­vők ajánlataikat postán nem küldhetik be. Ajánlatok felbontása ugyanazon napon, a fent megjelölt helyen délelőtt 11 órakor történik és ezen a felbontáson az ajánlattevők vagy igazolt megbí­zottaik jelen lehetnek. Elkésve érkező vagy az elő­írt kellékeknek nem megfelelő ajánlatokat a tanács nem fogja figyelembe venni. A szállítási és szerződési feltételek nyomtatvá­nyai, valamint az ajánlati mintalapok példányai a székesfőváros gazdasági hivatalában (IX., Gyáli út 3/b. sz. alatt) köznaponként délelőtt 9—1 órák kö­zött díjtalanul megszerezhetők. Ajánlattevők ajánlataikkal a végérvényes dön­tésig kötelezettségben maradnak. A székesfőváros tanácsa fenntartja magának a jogot, hogy az ajánlatok között a megajánlott árakra való tekintet nélkül szabadon választhasson, a szál­lítást az ajánlattevők között tetszése szerint meg­oszthassa vagy az összes ajánlatokat visszautasít­hassa. Budapest, 1930. évi március hó 24-én. A székesfőváros tanácsa. MÉBN ANTAL ÉPÍTŐMESTER BUDAPEST, II., HATTYU-U. 7. Telefon fluí. 506-24 Az 1924. évi XVIII. t.-c. alapján szervezett IPAROSOK ORSZÁGOS KÖZPONTI SZÖVETKEZETE Postatakarékpénztári számla: 10517 — Postatakarékpénztár csekkszámla: Kisipari hitelakció: 445C0 — Girószámla: MAGYAR NEMZETI BANK — TÁVIRATCÍM. IPKÖZPONT KÖZPONTI OSZTÁLYOK: BÓIROSZTÁLY, ÉPÍTŐIPARI OSZTÁLY, FAIPARI OSZ­TÁLY, KIS.PARI HITEL­AKCIÓ, KERESKEDELMI OSZTÁLY, TEXTIL KÖZ- SZÁLLÍTÁSI OSZTÁLY aUDAP^ST, VII., KÁROLY KIRÁLY ÚT 3 c TELFFÓNSZÁM: JÓZSEF 463- 39 1. Llorváth Piroska I., Társ u. 4837. hrsz., terv. Buzadics József VIII.. Kál­vária tér 21. 2. Dr. Hám Gyula II.. Bimbó u. 135.. terr. Szabó Jenő VII., Kertész u. 42. D) Beérkezett újabb építési kérelmek: 1. Dr. Siklóssy Józsefné IV., Türr István u. 1., L, Törpe u. 6. csal. ház. 2. Blahunka Istvánné VI., Szondy u. 70., VI.. Alsórá- kosi rétek 1940-42/74. hrsz. családi ház. 3. Darázs János I., Csor­bái u. 9., I.. Kondorosi út 2926. hrsz., családi ház. 4. Tiglmann Károly VI.. Szondy u. 95., VI.. Petne- házy u. 18/b. lakóház. 5. Parkváros r. t. V.. Li- pót krt. 22., I.. Hegyhát út 26. klubház. 6. Bánfalvi Edéné III., Zsigmond u. 20., I., Tétényi út 3499/10. családi ház. 7. Blumenthál Rezső VII.. Király u. 41.. u. o. toldalék. 8. Nagy Mária III.. Búza u. 13.. u. o. családi ház. 9. Keresztes Vilmosné V.. Tükör u. 5.. I.. Zsombolyai u. 4496/3., emeletráépítés. 10. Vécsey Jenő VIII., Kisstáció u. 11.. I.. Óra u. 7/b., kertészház, stb. 11. Czáráu Péter II.. Tölgyfa u. 8., I.. Badacso­nyi u. 17. lakóház. 12. Takács Árpád VI., Bajza u. 5/a., L. Karaj u. 11. lakóház. 12. Csörsz u. ház szöv., I.. Csörsz u. 7.. I.. Csörsz u. 5. ötemeletes bérház. 14. Kalmár János I., Ke- lenhegyi út 5059. hrsz. csa­ládi ház. 15. Dr. Wiesinger Frigyes VIII., József krt. 34., III.. Dósa u. 29. nyaraló. 16. Fazlics Sándor II., Toldy F. u. 8., u. o. különf. építkezések. 17. Lőrinczy László III.. Szemlőhegy 15360. hrsz. csa­ládi ház. 18. Barbalits Lajos VI.. Szent László út 69/b„ u. o. 26971. hrsz.. családi ház. 19. Máté György VII.. Szugló u. 111., u. o. családi ház. ZIU.1H-BAL0GH GüULA •«ÉPÍTŐMESTER Budapest, I., Bornemissza u. 36 4TEL.: Lé. 2—32. NAGY JÓZSEF KÉPKERETEZÉSEK Gh/árt: ovál-, kör- és szegle- — , tes kereteket minden stíl­ARANYOZÓM ESTER ben és kivitelben. Készít: Tol„„ „■ templomberendezés, szalón­Telep és mmtaraktár. bút0rok, csillárok, termek Budapest VII, Rózsa u. 8-5 gs minaen e szakmába vágó TELEFON:' József 344—58. munkák aranyozását. GYULA MÜASZYALOS Modemül felszerelt gépűiem. Az orsz. iparművészeti kiállításon a m. kir. állami nagydijjal kitüntetve. Budapest, Val, Hungária köret 204. sz. Telefsn: József 373-81 GRÜNVALD BÉLA SZOBAFESTŐ- ÉS MÁZOLÓMESTER v«,Jf ÖVÖL DE TÉR 2. TELEFÓN: J. 306-7» PETRÓCZKY LAJOS BUDAPEST, I., MAROS U. 9. TELEFON : Aut. 508-84 Elvállal: teherfuvarozást, földmunkát, bútorszállítást csukott vagy nyitott kocsikban, helyben és vidéken KJEMES FUCHS VILMOS ELEKTROTECHNIKAI VÁLLALAT BUDAPEST VI, SZONDY UCCA 84. ill. 1. TE' RFÓN: AUTOMATA 985-48 f ÁKOS FRIGYES BUDAPEST VII., KERTÉSZ UCCA 24—28 ÉPÍTŐMESTER TELEFON: JÓZSEF 301-40 aöár Pöl lei- é* épl/6me*/er Budapest, I., Greguss a. 12 Telefon: Aut. 519-29

Next

/
Oldalképek
Tartalom