Fővárosi Hírlap, 1930 (19. évfolyam, 1-52. szám)
1930-03-26 / 12. szám
Budapest, 1930 március 26. gS3SE5«5B57S Kétmillió patkány elpusztítása a budapesti patkányirtó-hét programja Hetek óta, mint valami nagy premierre, úgy várnak az emberek Budapesten a közeli patkányirtásra. A lapok cikkeket írnak róla, tudományos vita indult meg a kivitel módja felett, megszületett pesti szokás szerint az első patkányvicc is, a csatornák, piacok és lichthofok kellemetlen, undortkeltő, hivatlan lakói nem is sejtik, hogy eseménnyé lettek a magyar fővárosban. Az egész patkánykérdés — mint ismeretes — onnan nyerte az aktualitását, hogy a népjóléti minisztérium néhány héttel ezelőtt leiratban ai'ra hívta fel a fővárost, hogy legkésőbb június 1-ig hajtsa végre az általános patkányirtást Budapest területén. A patkányok inváziójától ugyan nem kell Budapesten tartani, de a legutóbbi Rókus-kórházi események mégis ráterelték a hatóságok figyelmét erre a kérdésre, amelynek radikális orvoslását a rendezendő irtási napoktól várják. A patkányirtást a köztisztasági ügyosztály szervezi meg és hajtja végre a fertőtlenítő intézet bevonásával, előbb azonban kikérték a tisztifőorvosi hivatal véleményét is. Csordás Elemér tiszti főorvos általános közegészségügyi tekintetben és a lakosság élet- biztonsága szempontjából bírálta el a kérdést, amelynek technikai lebonyolításán most a közegészségi és köztisztasági ügyosztály referense dolgozik. Valóságos stratégiai, felvonulási tervet dolgoznak ki, nagyszabású hatósági apparátust kell megmozgatni, büntető szankciókat kell kilátásba helyezni, mert az egész irtási művelet csak akkor ér valamit, ha egységesen, alaposan, egyöntetűen egyidőben végzik el. Felkerestük Csordás Eíemér dr. tisztifőorvosiT" aki erről a kérdésről a következőket jelentette ki: — Nyolc évvel ezelőtt, Szabó Sándor tiszti főorvos működése alatt volt utoljára patkányirtás Budapesten. A fővárosban azóta sem romlott ezen élős- diek elszaporodása tekintetében a helyzet, nem lehet patkány invázióról sem beszélni, mindazonáltal nem árt az ilyen irtóhad járat. — A tiszti főorvosi hivatal, csupán általános higiéniai és közegészségügyi szempontok szerint bírálta el a kérdést és azt kötötte ki, hogy az irtáshoz olyan mérget alkalmazzanak, amely biztosan öl, de sem emberre, sem háziállatra nem ártalmas, amellett hatásában nem is okoz a lakosságnak kellemetlenséget. Az eszközök megválasztásában mindenesetre óvatosnak kell leírni és meg kell ismerni azoknak a külföldi nagyvárosoknak az irtási módszereit, ahol sokkal több a patkány, mint nálunk. Arra. hogy ezt a veszedelmes férget kiirtsuk, számítani természetesen nem szabad, mert ez teljességgel lehetetlen. Folyamparti és tengeri kikötővárosok, de általában minden régi város tele van patkánnyal. Nálunk aránylag még igen jó e tekintetben a helyzet. A külföldi városok állandóan védekeznek is e veszedelem ellen, főleg a kikötővárosok, ahol a hajókkal vándorló patkányok révén pestis, vagy valamely más járvány behureolá- sától kell tartaniok. A köztisztasági ügyosztályban kapott információnk a következő: — A patkányirtási napok előkészítésén most dolgozunk. A legközelebbi napokban ebben a kérdésVASs Is Kovács SODRONYFONAT-, KERÍTÉS-, ÁGYBETÉT- és VASBÜ1 ORGYÁR Budapest, 3£., Fő ucca 48 Telefon; Aut 517-87 Telefon: Aut. 517-87 M ätyassy és fia MÁZOLÓ ÉS FESTŐMESTER BUDAPEST, X, KÉR., FÜZÉR UCCA 7a TELEFÓNSZÁM: K. 74—48 ben közös értekezlet lesz a népjóléti minisztériumban, ahol az irtás módját is meg fogjuk állapítani. Ez alkalommal lesz kiválasztva az irtáshoz alkalmazandó méreg is. A legutóbbi irtás során, nyolc évvel ezelőtt foszforos pépet használtak. Szoktak alkalmazni oltatlan mésszel kevert, erősen sózott juhtúrót is, amelyet az állat felfal, majd vizet iszik rá. Az oltatlan mész a gyomrában felforr és hasfalrepedést idéz elő. Használnak különféle bacil- lusokat és vakcinákat is. Hogy nálunk melyik módot alkalmazzák, még nem biztos. Arra nézve, hogy az irtás hogyan történik, a következőket tudtuk meg: A főváros mint hatóság elrendelheti a patkányirtást, sőt a mulasztók ellen az 1876 : XIV. te. alapján büntető szankciókat is helyezhet kilátásba. A főváros közterületein, a csatornahálózatban, intézményeiben és. üzemeinél, a vágó- hidakon stb. stb. a főváros az illetékes ügyosztályok és üzemek útján maga végezteti el az irtást, magán- vállalatoknál, gyárakban és lakóházakban, telepeken stb, pedig maguk a tulajdonosok kötelesek. Már érintkezésbe léptünk e kérdésben a Háztulajdonosok Szövetségének elnökségével, amely készséggel ígérte meg a legteljesebb együttműködést. A nyolc év előtti irtás első felvonása az volt, hogy minden házban kötelező nagytakarítást rendeztek, az udvarokról, padlásokról, pincékből stb. eltávolítottak minden szemetet, hulladékot, úgyhogy akkor vonatok vitték ki a nagytakarítás eredményét. Most is valószínűen ez fogja bevezetni a hadjáratot, hogy a patkány ne találjon más élelmet, csak azt a mérgezett anyagot, amit mindenütt elhelyeznek. Az irtásnak ugyanis pontosan, percre a főváros egész területén a belvárostól a perifériáig egyszerre kell megkezdődnie. A magánosok irtását hatósági közegek fogják ellenőrizni. Akik a rendelkezéseket be nem tartják, vagy elmulasztják, szigorú büntetésnek teszik ki magukat. Az eredményes irtás egyik feltétele, hogy a patkányok tanyáit: a rendezetlen piactereket megszüntessék és az építkezéseknél állandóan ügyeljenek arra, hogy az, ami készül, patkánymentes legyen. Természetesen teljesen kiirtani a, patkányt nem lehet. Az új betoncsatornákban az állat ugyan nem él meg, de a régi téglaboltozatú csatornákból és az uccaburkolat alatti natkányj áratokból kiirtani képtelenség. A oatkánykérdés egyébként nem speciális resti kérdés, hanem komoly nemzetközi probléma. A Nemzetek Szövetségének egészségügyi csoportja 1925 tavaszán kongresszust és tanulmányutat rendezett Hollandiában. amelyen külön tanácskozási ront volt a oatkánykérdés. Ezen a tanulmányúton Szécsi Ernő dr. tisztifőorvoshelyettes vett részt hivatalosan, aki Leidenben meglátogatta Professor P. C. Flu intézetét is, amely a gyarmatok egészségügyét szolgálva., igen alaposan foglalkozik a Hollandiában veszedelmes méreteket öltő patkányproblémával is. Flu rrofesz- szor intézetében a patkányokkal állandó és igen érdekes kísérleteket folytatnák és a kérdésnek egész irodalma van. A kutatások megállapították, hogy a patkány egyike a legravaszabb, legel övi gyázatosabb, de egyúttal a legalkalmazkodóbb állatoknak is. Meglepő az intelligenciájuk is. Valóságos szervezett államéletet élnek, biztosított menetekben vonulnak ide-oda, beteges öreg állatokat szemelnek ki kóstolónak s ha észreveszik, hogv néhány elpusztul közülök valamely csalétektől, a többi már nem megy a méreg közelébe sem. A legfondorlatosabban fognak ki az ellenük alkalmazott védőeszközökön. A tengeri hajókról mindenféle ravasz trükkel jutnak ki a partra és nem egyszer artistamutatványnak beillő ugrással érik el a partot. Az ugrás biztonságát is előre kijelölt patkány rohamesapatok próbálják ki, ha kell. az életük árán is. A legveszedelmesebb patkányfajta a vörös patkány, amelyből szerencsére alig akad egy- egy példány. A tudományos kutatások megállapították azt is, hogy a patkányok szőrében található bolhák és egyéb rovarok terjesztik a patkányok között a pestist, míg a patkányok a lakosságot fertőzik meg. A budapesti patkányirtástól egyébként mintegy kétmillió állat elhullását várják, ha jól sikerül. W örner J.«» T ársa Gépgyár "Részvénytársaság Malomberendezések — Nyomdagépek — Láncgyár — Vasöntöde Telefon: L. 905-74, 905-75. Budapest, V, Váczi út 48. Alap. 1867. WOLSKY SÁNDOR BÉLA WOLSKY ALBEÜT FIA gépüzemű kefe- és ecsetárugyár BUDAPEST, Vni., MAGDOLNA UCCA 18. SZÁM. TELEFÓN: JÓZSEF 324-88 GERA LAJOS FIAI M 370—20 asztalos munkák gyára BUDAPEST, Vili., THÉK ENDRE UCCA 35 SBERHSHH l, FÉHflRO IPARTELEPE BUDAPEST, Vili., SZIGETVÁRI UCCA 6. TELEFON ; J. 343-53. ALAPÍTVA; 1887 KITÜNTETVE: WELS 1888, BUDAPEST 1896,1906,1928. ■ Üzemi konyhák felszerelései. — — ..... Sü tőformák, fém- és bádogáruk, kávégépek gyártása. AUER J. GYULA festékáruk raktára. Gipsz, cement, kátrány stb. NAGYRAKTÁRA! BUDAPEST, VI., Lehel u. 45/a. és Mohács u. 19 Telefón: Automata 157—56 r DOSENTHAL MÓR lilk ÉPÜLETÜVEGEZÉS! VÁLLALATA BUDAPEST, VI, CSENGERY UCCA 61. TEL: A. 144-77 TŰZVESZÉLY ESETNÉL Oltóereje óriási és semmiféle kárt nem okoz. — Kezelés« rendkívül egyszerű. Speciális készülékek autók, motorcsóna kok, garázsok Btb részére. ------------— BI ZTOS VÉDELMET NYÚJT A HIHIHflX1 kézi tűzoltó készüléke! Felvilágosítással szolgál a MAGYAR MINIMAX R. T. Budapest, VI., Rózsa ucca 35 (saját ház). - Tel.: Aui. 237-31 P Df ^ PTI*$ M KÁRMÁN és FAZEKAS lanlL tSxkp Ühea i Él ^ okleveles mérnök — építőmester Rozsdamentes.—Nem csúszik Legnagyobb szilárdság. Legkisebb kopás. Nem porzik. okleveles mérnök — építőmester IX. KERÜLET, CALVIN-TÉR 7. SZÁM Telefon: Automata 851—83. BELLA N. és UNOKAÖCCSE Építési Vállalat R.-T. Budapest, VliS, Népszínház ucca 13 Teletonszámok: József 436—52 és József 436—53. Magas« és mélyépítés, vasbetonépítés, &-3SR3ST az egész világon elterjedt és és legolcsóbb vasbetonfödém VAS UCCA 16 'OSCH SZOLGÁLAT eÖP Telefon: József 393-73. Proczeller Bálint kövező mester Budapest, X. Korponal u. 11. Tel.» Kőbánya 74-84