Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1929-01-02 / 1. szám

Budapest, 1929 január 2. 11 az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja. * Előfizetési árak: fél évre . egész évre 12 oengő. 24 pengő. OLVASÓINKHOZ Tizennyolc esztendő óta hirdeti a FŐVÁROSI HÍRLAP azt az erőteljes polgári politikát, amely a közös, nagy városi érdekek éber ellenőrzésével, szi­gorú, de igazságos kritikájával ennek a lapnak tá­borába gyűjtötte Budapest polgárságát. Elsősorban azokat vonzotta magához, akiknek életérdekük, hogy frissen, gyorsan, kimerítően és mindig megbízhatóan értesüljenek arról, ami a városházán történik. Immár csaknem két évtizede hirdeti ez a lap a város életének alapját tevő polgári munka, a pol­gári boldogulás szükségességét. Ez a két évtized felé közeledő lelkes küzdelem adta meg az érdemet, *amelynek alapján az Egységes Községi Polgári Párt a Fővá­rosi Hirlapot választotta hivatalos lap­jának. Viszont a Fővárosi Hirlapot is régi tradiciói vezették arra az útra, amelyen a békés, alkotó polgári munka hirdetésében elsőként találkozott Ripka Ferenc főpol­gármesternek és Kozma Jenőnek, az Egy­séges Községi Polgári Párt elnökének a konszolidáció érdekében kifejtett sorsdöntő, nagy munkájával. Két évtized komoly és becsületes munkásságá­ban is legmegelégedettebben tekintünk vissza arra a küzdelemre, amelyet Bethlen István zászlaja alatt vívtunk meg a politikai és társadalmi békéért, a múlt romjainak eltakarításáért és a polgárság jobb megélhetéséért. Ennek a mun/oUrvcnA. j-ai6ui'in>uK&ni nem kttrilnk egye­bet, csak annak a régi bizalomnak és támogatásnak folytatását, amelyben eddig is részesített bennünket Budapest közönsége. Olvasóinak és üzletfeleinek szerencsés újévet kíván a FŐVÁROSI HÍRLAP szerkesztősége és kiadóhivatala. A polgármester köszöneté a Fővárosi Hírlapnak. Sipőcz Jenő dr. polgármester a következő köszönő levelet intézte szerkesztőségünkhöz: „Tekintetes szer­kesztőség! A közoktatási ügyosztály gyermekvédelmi intézkedéseinek a főváros tanácsához tett beszámolói kapcsán különös örömmel értesültem azon nagybecsű és messzemenő támogatásról, amellyel a tekintetes szerkesztőség a főváros gyermeknyaraltatási akció­ját lapjában támogatni szíves volt. Fogadja a tekin­tetes szerkesztőség gyermeknyaraltatási akciónk si­kere érdekében a „Fővárosi Hírlapban” megjelent idevonatkozó cikkekkel kifejtett lelkes támogatásáért, —- amellyel az ország társadalmának áldozatkészsé­gét megnyerni méltóztatott, -—• a székesfőváros kö­zönsége nevében hálás köszönetem kifejezését. Sipőcz Jenő dr. polgármester. Huszonhatan pályáznak a három elöljárói ál­lásra. Az üresedésben levő három elöljárói állásra hirdetett pályázat lejárt s a választás a januári első rendes közgyűlésen lesz. A kijelölő választmánynak huszonhat pályázó közül kell válogatnia. A pályázat a„ tisztviselők között természetesen igen nagy érdek­lődést keltett s szokatlan türelmetlenséggel figyeli az egész tisztviselői kar, különösen az öregebb fő­jegyzők, hogy kik kerülnek a kerületek élére. A pá­lyázók névsora a következő: Spannberger Alajos dr. és Guth Ferenc dr. h. elöljárók, ILoltzspach Ödön dr., Gömöry Albert dr., Haidekker János dr., Gosz- leth Ernő dr., Smaderer Oszkár dr., Baltlay Imre dr., Muzsikó István, Balogh Hugó, Mihál Jenő dr., Tatár Béla dr., Károlyi József, Thordai Lajos dr., farkas Lajos dr., Vigyázó Géza dr., Sebő Gusztáv, Arany István, dr., Unger Ferenc dr. és Nagy Béla főjegyzők; Szvoboda K. Endre dr., Keresztes Mi­hály, Benedek Szabolcs dr., Matolay Viktor dr. tanács jegyzők, Hetessy Ferenc dr. v. főjegyző és Treiber Márton dr. ny. fogalmazó. Idegen pályázó ezúttal nem kísérletezik. Dulácska Jenő a fővárosi segítő alap igazgatója. A polgármester, mostani beosztásának és tanácsnok­fő jegyzőhelyettesi megbízatásának érintetlenül ha­gyása mellett, Dulácska Jenő tanácsjegyzőt bízta meg a segítő-alap igazgatói teendőinek ellátásával, addig is, amíg a segítő-alap szabályrendeletét a kor­mány jóváhagyja és a személyzeti kérdésekben vég­legesen határozni lehet. Dulácska helyettesei Haury István és Gloetzer László dr. lesznek. A főorvosi teendők ideiglenes ellátásával Kapossy Ferenc dr. kerületi orvost bízta meg a polgármester. Weisz Fülöpné halála. Az elmúlt hét társadalmi életének megdöbbentő eseménye volt Weisz Fülöpné, a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank elnök-vezérigaz­gatója feleségének halála. Ez a szomorú esemény valójában egy évek óta tartó megrendítő tragédia gyászos befejezése volt. Weisz Fülöpné már évek óta halálosan beteg volt: egyik leányának, Biró Pálné- nek halála lelkileg és testileg teljesen összetörte a ne- meslekű úriasszonyt, aki azóta budai villájában tel­jesen visszavonultan élt. Lelki összeroppanása meg­támadta szívét, amelyen néhány nap előtt az orvosok a gyengülés aggasztó tüneteit észlelték: segíteni már nem lehetett rajta. A megboldogultat december hó 28-án temették el a római katholikus egyház^ szer­tartásai szerint a kerepest temetőben. Kívánságához képest a legszűkebb családi kör vett csak részt a csöndes gyászszertartáson, férjén, Weisz Fülöpön kívül a leánya, Walkó Lajosné, továbbá Walkó La­jos külügyminiszter, Biró Pál országgyűlési képvi­selő, a Rimamurányi vezérigazgatója, valamint a megboldogult unokái. Az engesztelő szentmise ál­dozatot december 29-én mutatták be a koronázó Mátyás-templomban. Fővárosi leventék karácsonyi ünnepe. Benső­séges, meleg ünnepség keretében ajándékozták meg a főváros szegénysorsú leventéit is a karácsonyi ünne­pek akalmából a Nemzeti Torna Egylet Szentkirály­uccai tornacsarnokában. A hatalmas csarnokot szi- niiltig megtöltötték a meghívott előkelőségek és a megajándékozott leventék. Ott volt Karaffiáth Jenő dr., az Országos Testnevelési Tanács elnöke, Purébl Győző dr. szfőv. tanácsnok, Dinich Vidor kormányfő­tanácsos a törvényhatóság képviselője, vitéz Kalándy Imre, Rapaich Richard vezértanácsnokok, vitéz Sallay István főtanácsnok, a főváros testnevelési fül ügyelője, Novágh Gyula népművelési h. felügyelő, titkár, vitéz Luby Pál és Vdnka Károly tanácsnokok és még sokan. A VIII. kér. levente-zenekar „Hiszek­egy”^ után Purébl tanácsnok mondott mélyenszántó, nagyhatású ünnepi beszédet, emlékeztetve a leventé­ket arra, hogy karácsony ünnepén hittel, haza- és emberbaráti szeretettel teljék meg szivük. Az’ajándé­kozás a kerületi testnevelési' bizottságok agilis mun­kája, valamint a közönség áldozatkészsége folytán igen gazdag és bőkezű volt. Körülbelül 1200 levente kapott ruhát, cipőt, alsóruhát, élelmiszert, pénzado­mányt s távozott boldog megelégedettséggel. A sze­génysorsú leventék felsegélyezése •—- vitéz Sallay Ist­ván főtanácsnok, a főváros testnevelési felügyelőjé­nek érdeme, aki a magyar társadalom legnagyobb elismerésére és szeretetére tarthat számot. Karácsonyi szeretetademány kiosztások. Meg­ható ünnepség keretében osztotta ki a Teréz­városi Társaskör karácsonyi szeretetadományait 45 szegénysorsú gyermeknek. A Terézvárosi Polgári Dalárda által előadott Hiszekegy vezette be az ünne­pet, amelyet Dinich Vidor elnök és Steiner György ügyvezető elnök nagyhatású beszéde után a kis Stei­ner Ibolyka alkalmi versben köszöntötte a megaján­dékozott gyermekeket. Ezután Faragó J. József dr. beszélt. Délután a Tatai uccai elemi iskolában a kör angyalföldi csoportja és a Jóbarátok asztaltársasága osztott ki ruhákat. Sarkadi Sándor megnyitó szavai után Dinich Vidor mondott ünnepi beszédet. — Józsefvárosi Egységes Párt Köre Ör uccai párt­helyiségében élelmiszert osztott szét a kerület szegé­nyei között a karácsonyi ünnepek alatt. Kenyeret, burgonyát, húst, kolbászt, cukrot, rizskását, darát. Hadirokkantak, özvegyek, keresetképtelenné vált ipa­rosok és más munkások, kenyérkereső nélkül maradt kis családok töltötték meg a pártkör nagytermét, amelyben Bohn József fővárosi bizottsági tag, a Kör ügyvezető elnöke*, Molnár Dezső és a Kör jóté­konysági hölgybizottsága fáradoztak. -— A Teréz­városi Polgári Kaszinó évenkinti szokásos gyer- mekfelruházási ünnepélyén harminc szegény gyer­mek kapott teljes téli ruházatot és cipőt, továbbá 100 szegény anya kapott szeretetadományt, Scháffer Vilmos mondotta az ünnepi beszédet. TELEFON: Automata 219—69. szám 'Elővárosi iissztviselöte és * a^ok J&ossszáíaríossöinafci a legjutányosabb áron szállítunk eredeti Wellnerés Clarfelű ÍJ k ha VÍ rÓSZletre alpacca, valamint alpacca ezüst evőeszközöket 90-es pecséttel Árjegyzéket dijmentesen küldünk ALPACCA ÁRUFORGALMI VÁL­LALAT BUDAPEST, Bálvány u. 16­Pontos címre kérjük ügyelni. Clevlandi magyar asszonyok ajándéka a buda­pesti szegényeknek. A Clevlandi Amerikai Magyar Nők Segelyeyylete ezidón is nagyobb pénzadományt küldött Ripka Ferenc dr. főpolgármester kezeihez, azzal a célzattal, hogy karácsonykor osszák szét Budapest szegény éhező gyermekei között. A főpol­gármester az amerikai magyar asszonyok elnökének, Haddad Sándornénak átiratban köszönte meg a kül­deményt, a pénzt pedig felhasználás végett Liber tanácsnokhoz, a népjóléti ügyosztály vezetőjéhez küldte át. Nyomdász jubileum. Kedves ünnepe volt a Réuai-nyomdának. Az intézet egyik legrégibb mun­kása, Nagy Ignác betűszedő, a Fővárosi Hírlap egyik érdemes technikai munkatársa most ünnepelte fólszázados jubileumát annak, hogy a szakmába lé­pett. Nagy Ignác 1878-ban lett nyomdász, sokáig dolgozott külföldön és gazdag tapasztalatokkal haza­térve lépett a Révai-nyomdába, amelynek ma kitűnő szedője. A jubiláns nyomdász tiszteletére a Park szálló különtermében bankettet rendeztek, s barátai, tisztelői, kartársai ajándékokkal, emléktárgyakkal halmozták el. Az ünnepi vacsorán több mint két­százan voltak jelen. Nyomdásztársai nevében Drechs­ler Sándor üdvözölte a jubilánst és a vendégeket, a vállalat igazgatósága nevében Sziklai Pál tartott ünnepi beszédet. Vacsora után műsoros est volt, amelyen a Kassák-féle szavalókórus, a Rémi-nyomda könyvkötészetének dalárdája és több műkedvelő szerepelt, Balassa pedig szellemesen konferált. Az ünnepi aktuson képviseltette magát a Fővárosi Hír­lap szerkesztősége is. Legmodernebb gyógyintézet sebészi és belbetegek részére Dr. Pajor-szanatórium Budapest, VIII., Vas ucca if. szám Magánklinikai osztályon teljes ellátás napi 12 P. Idegbetegek, üdülők gyógyhelye vizgyógyiniézet nap- és lég fürdő TUNGSPAN (1* Á MEGBÍZHATÓ izzólámpa 'éve fennálló luSTIG EDE cég (Rákóczi-út2. szám) kizárólag a FANSZ lisztviselőinek nyújt szigorúan készpénzárban 6 havi hitelt SCHÁFFER KÁROLY oklevees mérnök Vasút-, út-, beionépitési vállalkozó kövezó-mester Budapest VII?, t ggtsleklucca 17. Telefon: József 325-88

Next

/
Oldalképek
Tartalom