Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1929-09-11 / 37. szám

Budapest, 1929 szeptember 11. 5 Megérkezett főváros első pormentes szemétgyűjtő autója — ——arvw i I A második gépkocsi néhány hét múlva érkezik — A csepeli gyárban már készülnek a pormentes beöntő szerkezetek és a házakba kerülő tartályok Évekig tartó előkészületek után végre a meg­valósulás stádiumába jutott a budapesti portalan sze­métgyűjtés kérdése és ezzel egyszersmindenkorra megszűnnek azok a súlyos panaszok, amelyek a régi antihigiénikus rendszer ellen úgyszólván szüntelenül elhangzanak. A törvényhatóság, mint ismeretes, az idei költségvetésben 500.000 pengőt szavazott meg a portalan háziszemétgyiijtés próbaképen való beveze­tésére, az 1930. évi költségvetésben pedig 200.000 pengőt irányoznak elő. Ebből a 700.000 pengőből két, automatikus gyűj tőkészülékkel fel­szerelt gépkocsit és 500 higiénikusan zá­ródó vastartályt szerez be a főváros, egye­lőre. Az újszerű szemétgyűjtő autók, mint ismeretes, német gyártmányúak, s a belügyminiszter külön en­gedélyét kellett kikérni, hogy a főváros egy-egy mintadarabot rendelhessen a kiválasztott típusokból. Egyúttal megvásárolták a két típus lieenszét is, hogy a további kocsikat már hazai gyárakban állíthassák elő. A speciális gyűjtőszerkezet Balló-Weisz Manfréd szabadalom, ezeket a csepeli gyár készíti, és itthon szerelik fel a gépkocsikra. Az egyik szemétgyüjtő- autó, értesülésünk szerint, Berlinből a múlt héten Budapestre érke­zett, a másik pedig a napokban fut be a köztisztasági telep garázsába. Amint a szükséges szereléseket elvégzik és a gyiij tőtartályok elkészülnek, nyomban megkezdik a próbákat, amelyeket váltakozva különböző város­részekben foganatosítanak, és ha minden beválik, úgy a jövő nyárra ha­laszthatatlanul és véglegesen az egész fő­város területén áttérnek a modern házi- szemétgyüjtésre. A portalan háziszemétgyüjtés végleges bevezetése az eddigi számítások szerint 6 millió pengőjébe 'kerül a fővárosnak. Ez a nagy kiadás azonban csak látszólagos, mert az elavult üzem likvidálásával je­lentkező megtakarítások olyan lényegesek, hogy egyedül e réven néhány éven belül teljesen megtérül a kiadás és a portalan rendszer bevezetése végeredményben A legjobb magyar folytonégő kályhák KALORés PERPETUUM Budapest-Salgótarjáni Gépgyár és Vasöntő Rt. (HIRSCH ÉS FRANK) Budapest, VI., Aréna-út 128. Tel,: Aut. 100-20,100-28,100-29 Mintaraktár: VI., Andrássy-ut 29. Telefon: 245-63. Kapható minden jobb vaskereskedósban is. egyetlen fillér kiadásába sem kerül a városi admi­nisztrációnak. A portalan szemétgyűjtés bevezetését az őszre ígérték az illetékesek. Ez az idő most el­érkezett, s aktuálissá vált, hogy kérdést intézzünk a kilátásokat illetőleg Balló Alfréd műszaki főtanácsoshoz, a Köztisztasági Hivatal igaz­gatójához: — A közgyűlés a köztisztasági ügyosztály elő­terjesztésére, mint ismeretes, két portalan szemét­gyűjtő-autótípust választott. Mind a kettő német gyártmány. Az egyik Artfoi-rendszerü, Benz-Merce- des alvázzal, a másik Neuy-Faun-rendszerű gépkocsi, kombinált benzin-elektromotor hajtással. A Kuka­kocsi már itt van, a Faun-Ney rövidesen érkezik. A kocsikra itthon szerelik fel a mi speciális töltőkészü­lékeinket, s ha a tartályok is készen lesznek, meg­kezdjük a próbát. Egyelőre 500 tartály készül, s ezzel mintegy 20—-30 házat lehet felszerelni. A próba tartama alatt felváltva mindig csak egy kocsi lesz üzemben, a másik tartalékul szolgál. A Faun- és a Kuka-kocsik' naponta felváltva lesznek szolgálatban. A próbákat először a legsűrűbben lakott Belvárosban kezdjük el, azután a perifériákra megyünk és a budai hegyvidéken is kísérleteket végzünk, hogy a készülékek teljesítőképességét különböző vi­szonyok között megismerhessük. Mivel a gépkocsik szerelése és a tartályok elkészítése még hetekig tart, csak októberben kerül a sor a próbák megkezdésére, de lehet, hogy előbb. Kérdést intéztünk a portalan szemétgyűjtés iránt NémeShy Béla tanácsnokhoz, a köztisztasági ügyosztály vezetőjéhez is, aki így nyilatkozott: — Egészen rövid időn belül megkezdődik nálunk is a portalan szemétgyűjtés. Ez a fontos köztiszta­sági munka egyelőre a fővárosnak egynegyed-, egy­ötöd részére fog kiterjedni, s csak ha a próbák tel­jesen kielégítő eredménnyel végződtek — aminthogy eleve a legjobb reynényeket fűzzük a mi rendsze­rünkhöz — akkor fogjuk a további gépeket és ké­szülékeket megrendelni és a rendszert az egész vá­rosra kiterjeszteni. A portalan szemétgyűjtés rend­szereit a köztisztasági hivatal igazgatójával együtt a külföld különböző városaiban hosszabb időn át tanul­mányoztuk és arra a meggyőződésre jutottunk, hogy a kiválasztott rendszerek segítségével valóban higié­nikus munkát lehet végezni, Hamburg egyik előkelő villanegyedében például fényes nappal szemléltük végig a szemétnek autókba való ürítését és a por­nak, bűznek még a legcsekélyebb nyomát sem észlel­hettük e művelet alatt. Remélem, hogy a mi rendszerünk még ezeknél is tökélete­sebb lesz, mert mi a legújabb típust választottuk és annak fo­gyatékosságait \is igyekeztünk kiküszöbölni. A Balló- Weisz Manfréd szabadalmú ^ töltőszerkezet az^ egész világ szakembereinek elismerését váltotta ki és kül­földön mindenütt nagy feltűnést keltett és rövidesen számos nyugati metropolisban fogják alkalmazni. A portalan szemétgyűjtést rövidesen követni kell a kísérleti szemét­égető telep felállításának, amely célra az 1930. évi költségvetésbe újból meg­felelő összeget állítottunk be abban a reményben, hogy ezúttal, nem ismétlődik meg az az eset, hogy az erre szánt tételt törlik a költségvetésből. ,tau(ec”motoros árúkihordó Gyártja: mim Gépgyár Waggon osztálya, udapest VI. Palotai út. Tel: L. 915 02 - L. 915 12. Ma<i9AR in IPAR Pl P ESZ VILMOS UTÓDA! BUDAPEST, V., MÉRLEG UCCA 4 Telelőn 810-56 SAJÁT KÉSZÍTMÉNYE valódi bőr- és modern angol bútorok, bőr- és velourfotelok, modern ebédlőszékek, adott ter­vek és rajzok szerint is. Lak- berendezési tárgyak. Kopott bőrbuiorait és bőrszékeit javítjuk, átfestjük és átalakítjuk Köztisztviselőknek fizetési kedvezmény. Textilipari Feldolgozó és Értékesítő Szövetkezel i Budapest, , Vili., József-körút 49, szám Telefon: József 439—9'. sz. I „SANBTF Gyártja: PC aszfalt-, fedé j Budapest, V., Lipót­4 CEMENTHABARCSTÖMÍTÖ ISNANSKY ÉS STRELITZ llemez- és kátrány-vegyitermék-gyár körút 2T. Tel.: Aut. 228 29., Aut. 82-85. KŐBÁNYAI KÁTRÁh ÉRIED és GRUBER oki. mérnökök / GYÁRTMÁNYAINK : börlemez, szi­getelőlemez, asztalt fedéllemez (szagtalan), faoemenf, klöntő aszfalt, aszfalt coulé ÍY- és ASZFALTIPAR X., Gyömrői-út 64 / Tel.: J. 449-44 VÁLLALUNK: Tetőfedést minden kivitelben, szigetelési munkákat, víztelenítési munkákat, aszfal­tozást SCHIFF MIHÁLY paszomány os-m ester, Budapest, IV. Prohászka Ottokár ucca 8. (Fölemelet) EZÜST ÉREMMEL KITÜNTETVE. + TELEFON: AUTOMATA 834-76. A legszebb kivitelben készítek mindenféle butorpaszományt, plimó- (paplan) zsinórt, horgolt rózsát, csillag gombot és gomb- áthuzást. Női ruhadiszeket, bojtokat, rojtokat, őveket, a leg­precízebb, művészi kivitelben. Csillárzsinórokat, továbbá selyem- és gyapjúfonal adjusztálást és minden e szakmába vágó munkát. DONÁTHJÓZSEF gépgyár és vasöntöde, faipari é9 bőripari gépek gyára, nyomóidomok, csatornázási vasszerelvények ÚJPEST, VÁCI-ÚT 27. és BAROSS-UTCA 6—8. Telefon : 920—00 és 901—24. CIKTOR FERENC SZ.ORAFESTÖ ÉS MÁZOCÓ BUDAPEST, Vili, JÓZSEF-KÖRÚT 79. TEL.: JÓZSEF 349-83, fliexl esOnignrmnKtaiiM ésgilinimissitgl vonulat Budapest, V., Fáik Miksa ucca 26. Telefon: Aut. 209-93 Mindenféle villamossági cik­Dlsco világítótestek Schunk & Ebe gyártmányú szénkefék kék eladása nagyban és kicsinyben— Elváll al minden, nemű villamossági szerelést ÁMON ANTAL és FIAI KÖVEZŐMESTEREK, ÚT,- CSATORNA- ÉS BETON- ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓK, FÖLDMUNKA, VÁGÁNY- FEKTETÉS, MÉSZKŐBÁNYA. Vili., Futó ucca 10. Telefon : J. 303-85. TÜJKERTÉSZET TERVEZÉS ÉS KIVITEL FAISKOLAI CIKKEK gylimölcs és díszfák, gyümölcs es díszcserjék, azólőoftványok, rózsák, évelők és minden más a kertészeihez tartozó anyagok MINŐSÉGBEN ÍOSI ÉS K0LHÄR kereskedelmi és táfkertészet TtL J. 396—36 Budapest, VII., Erisébet-klrdlyné-ot 39. sí. PR0HÁ7ZKA JÖZIET ácsmester Budapest, VI., Szent László út 55. »CYKLOP« ÉPÍTŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST, BV., RÉGSPOSTA-U. 7-9 TELEFON: Auf. 879-83 és Aut. 879-84 KÖZPONTI FŰTÉSEK és egészségügyi berendezések vállalata SZEPESSY SÁNDOR UTÓDA SZ£P£SSY GYULA okleveles mérnök, Budapest, VII. Abonvl ucca 25. Telefon: t. 380-30 BRÁZAY pipereszappant használjon!

Next

/
Oldalképek
Tartalom