Fővárosi Hírlap, 1929 (18. évfolyam, 1-52. szám)

1929-04-10 / 15. szám

Budapest, 1929 április 10. 13 j/üMvo&Jtítor^ Az Egységes Községi Polgári Párt hivatalos lapja. Előfizetési árak: fél évre ...................................12 pengő: egész évre ..............................24 pengő: A P olgári Egység Klubja hétfőn este tartotta 'társasvacsoráját, amelyen több országgyűlési kép­viselő, felsőházi tag és fővárosi bizottsági tag is meg­megjelent. Kozma Jenő elnöki megnyitójában az olaszországi választásokról beszélt és ezzel kapcsolat­ban rámutatott arra, hogy Magyarországon is érvé­nyesülnie kell az egységes vezérlő akaratnak. Ezután Szabó Sándor országgyűlési képviselő mondott be­szedet, amelyben a falu és város közös érdekeit vonta párhuzamba. Farkas Elemér képviselő szólalt fel ez­után s azokról az eredményekről beszélt, amelyek Bethlen miniszterelnöksége idején valósultak meg és amelyek a nyugati demokrácia legtöbb követelményét megvalósították. Tizenketten pályáznak a tiszti ügyészi állásokra, A Várady Jenő dr. főügyészhelyettessé történt meg­választásával megüresedett ügyészi állásra összesen heten pályáznak: Hermann Sándor, Szálka Béla, Szele József, Matolcsy Kálmán Töttösy Béla, Ku- binyi Imre t. alügyész és Pákay László ügyészségi fogalmazó. Az alügyészi állásra öt pályázó jelentke­zett: Pákay László, Jablonkai Géza és Kass BGa id. hivatalnokok, továbbá Kiss Károly ügyvéd. Válasz­tás előreláthatóan a jövő szerdai közgyűlésen lesz. Az alakulóban lévő Erzsébetvárosi Társaskör első összejövetele. A polgári egység gondolatának tábora igen jelentékeny mértékben erősödött azzal a tömörüléssel, amely Szarnék Emil dr. vezetésével in­dult meg a közelmúltban az Erzsébetvárosban. Az Erzsébetváros polgárságának igen jelentékeny és ér­tékes része csatlakozott a mozgalomhoz, amely rövid idő alatt oly eredménnyel járt, hogy a legközelebbi jövőben forma szerint is megalakul az Erzsébetvárosi Társaskör, amely a XV. választókerület egységespárti szervezete lesz. Az alakulóban lévő Erzsébetvárosi Társaskörnek máris 1700 tagja van, ebből 700-nál több a rendes tag. Az új-tárasaskörből a~ hazárd j áté- kok minden fajtája ki van küszöbölve. A kaszinó helyiségét a tagok hozzájárulásával rendezték be és ugyancsak a tagok hozzájárulásával tartják fenn. Az Erzsébetvárosi Társaskör első összejövetele szombaton este volt. A vacsorán közel 500 vettek részt és a meg­jelentek soraiban többek között ott láttuk: Magyari Kossá Béla tábornokot, Szép Sándor ezredes hadbí­rót, Hegyi Imre államvasúti h. igazgatót, Varságh Jánost a Jegyintézet cégvezetőjét, dr. Perényi János h. pénzügyigazgatót, Kovács Hermann a Fűszerke­reskedők Országos Egyesülete álelnökét, Elek Arthurt a Borkereskedők Országos_Egyesii!ete alelnökét, Béla Henrik volt országgyűlési képviselőt, stb. A vacsora keretében leplezték le a kör megalapítójának és el­nökének dr. Szarnék Emilnek jól sikerült művészi portréját is. Béla Henrik üdvözölte Szarnék Emil dr.-t, majd az elnök köszönő, szavai után dr. Sándor István,, a kör ifjúsági bizottságának elnöke, és többen mások szólaltak fel. Megalakult a Tisztviselőtelepi Egységes Polgári Társaskör. A tisztviselőtelepi polgárság nagy érdek­lődése mellett vasárnap délelőtt 11 órakor alakult meg a Tisztviselőtelepi Egységes Polgári Társaskör. A népies alakuló gyűlésen, amelyet a Népligeti Nagy­vendéglő különtermében tartottak meg, a központ részéről Becsey Antal, az Egységes Községi Polgári Párt társelnöke, Fejér Ottó és Usetty Béla, ország- gyűlési képviselők, Sajó János, Pompéry Elemér és Dorner Gyula törvényhatósági biz. tagok voltak je­len. Becsey Antal tartotta a megnyitó beszdet, üdvö­zölte a polgári egység gondolatába tömörült tisztvi­selőtelepi polgárságot. Fejér Ottó, mint a kerület egyik képviselője, Sajó János pedig mint a X. kerü­leti szervezet elnöke intézett beszédet a nagygyűlés közönségéhez. Utána Usetty Béla orsz. képviselőt kí­vánta hallani a nagygyűlés közönsége. Usetty Béla beszédében rátért a mostani súlyos gazdasági hely­zetre, a polgári társadalom válságára, az ipar s ke­reskedelem megpróbáltatásaira, a középosztály küz- ködésére, majd azzal folytatta, hogy ez nem csak ná­lunk van így, hanem ezek a szomorú állapotok kül­földön is általánosak. Csüggedésre azonban még sin­csen ok,, mert már látjuk a javulás jeleit is. A mos­tani alakulás jelentőségét hangoztatta azután, rámu­tatva arra, hogy a most választott út az egyedül he­lyes, ez az út az, amelyen, ha nem is csodaszereién, nem máról holnapra, de biztosan elérjük a magyar feltámadás napját. A nagygyűlés ezután a következő tisztikart választotta meg: az elnöki széket egyelőre nem töltötték be, társelnökök lettek Talpházy ístván ny. tábornok, Born József kir. állategészségügyi fő­tanácsos, Surjánszky Vilmos bányatanácsos, dr. Lux Kálmán egyetemi magántanár; alelnökökké megvá­lasztották: Molnár Lajos és Fehér Béla iskolaigaz­gatókat, Rausz Ágoston ny. máv. főtisztviselőt és dr. Surjánszky Ferenc főorvost. Ügyvezető elnök Orbán Zoltán Géza lett, míg ügyésszé dr. Vécsey Oszkár tisztiügyészt választották. A nagygyűlés a kör meg­alakulása alkalmából táviratilag üdvözölte és ragasz­kodásáról biztosította Bethlen István gróf miniszter- elnököt, Ripka Ferenc főpolgármestert és Kozma Jenő pártelnököt. Esküvő. Nagy és előkelő esküvő színhelye volt szombaton délután a Józsefvárosi templom, ahol ifj. Purébl Győző dr. fővárosi fogalmazó vezette oltár­hoz Gyulányi Babyt. Az egyházi szertartás este 6 órakor volt a fényesen kivilágított és délszaki növé­nyekkel ékesített templomban. Az esketést Blieszner Ágoston prépost-plébános végezte Barkóczy és Zay- musz plébánosok segédletével. Az egyházi szertartás alatt a kóruson Micsey Józsa operaénekesnő adott elő énekszámokat az Operaház fúvós kvartettjének és a Budapesti Férfi Dalegylet énekkarának közremű­ködésével. A templom hajóját zsúfolásig megtöltötte a közönség, amely közel 2000 főre rúgott. A székes- főváros tanácsát Liber Endre, Édes Endre, Lamotte Károly és Vájná Ede tanácsnokok képviselték, ott voltak továbbá Bezegh-Huszágh Miklós rendőrfőka­pitány, Ágoston Géza az árvaszók elnöke, a FANSz vezetősége, Ölveczky Pál és Erdődi igazgatók, Ágo­tái/ Lajos kormányfőtanácsos és a főváros előkelő társadalmának számos más tagja. Az esküvő alkal­mával^ Purébl tanácsnokot elárasztották jóbarátai és ismerősei jókívánságaikkal és hétfőn délig több mint 500 gratuláló távirat érkezett az örömapa címére. A Nyugdíjas Fővárosi Tisztviselők Egyesületé­nek évi jelentése. Most készült el a Nyugdíjas Fő­városi Tisztviselők Egyesületének évi jelentése, ame­lyet, a Fővárosi Hírlap már ismertetett és a nemrég le­zajlott közgyűlésen olvastak fel. A jelentés szemlél­tető grafikonokban mutatja be a nyugdíjasok anyagi helyzetének szomorú aránytalanságát az élettel. Há­lával^ emlékezik meg a jelentés Ripka Ferenc dr. fő­polgármesterről, aki mindenkor napirendben tartja a nyugdíjasok problémáit és így legutóbb kieszkö­zölte, hogy karácsonyi rendkívüli segélyben részesül­jenek. Elismeréssel adózik az egyesület Butácska Jenő tanács jegyzőnek, a Segítőalap igazgatójának, aki ismertette a fővárosi segítőalapra vonatkozó és most készülő szabályrendeletet,, amelynek megtárgya­lásánál a F. Ai N. Sz. elnöksége lehetővé tette, hogy a nyugdíjasok is hozzászólhassanak e fontos kérdés­hez. A jelentés azzal a reménnyel végződik, hogy rö­videsen sikerül az 1923-as törvény megfelelő rendel­kezését az egész vonalon keresztülvinni. Készül a téli cirkusz. A főváros törvényható­sága a múlt évben hozzájárult a városgazdasági ügyosztályinak ahhoz az előterjesztéséhez, hogy a hullámos vaslemezekkel borított, s teljesen elrozs­dásodott Fővárosi Cirkuszt 60.000 pengővel átépít­sék. Az átépítésre versenytárgyalást hirdettek. A munkát a napokban kezdik meg, hogy május 1-re, mire az Aréna megnyílik, készen legyen. A fal alsó részét salak betonból készítik, a felső rész pedig ko­vaföldből épül. Az új tetőt Eternit-palával fedik. Ezenkívül ^laposan átjavítják a cirkusz minden ré­szét. A belső berendezés feljavítása nem szükséges, ellenben felmerült az a gondolat, hogy a cirkuszt fűtőberendezéssel szerelik fel, amely esetben — kül­földi nagyvárosok mintájára — egész éves szezon lehetne. A fűtés kérdését szakemberek véleménye szerint külön kazántelep nélkül meg lehetne oldani, olyképen,, hogy a Széchenyi-fürdő télen felesleges 74 fokos vizét használnák fél e célra. Ily módon az egész problémát olcsón és tökéletesen el lehet intézni. A „Téli Cirkusz” ügye legközelebb kerül a bizottsá­gok elé, de előbb várják a bérlő Beketow-csal&d ál­lásfoglalását. A „Budapest” Sport Egyesület évi jelentése. Most jelent meg a „Budapest” Sport Egyesület évi jelentése, amely az elmúlt esztendő eredmény dús mű­ködéséről számol be. E munka gerince a millenáris pálya nagyarányú kiépítése, amely a fővárosi alkal­mazottak sportegyesületének életében valóban kor­szakalkotó fejezetet nyit meg. Az évi jelentés e te­kintetben elsősorban a BSE elnökének, Purébl Győző dr. tanácsnok érdemeit emeli ki, miután a tanács­nok eredményes alkotó munkája a BSE jelen és jövő nagyságának alapköveit rakta le. Leg modernebb gyógyintézet sebészi és belbetegek részére Dr. Pajor-szanatórium Budapest, VIII., Vas ucca íj. saám Magánklinikai osztályon teljes ellátás napi 12 P. Idegbetegek, üdülők gyógyhelye vizgyógyintézet nap-és lég fürdő Az autó és egy ország útviszonyai. E két pro­bléma, ha nincs szerencsés harmóniában, lehetetlenné teszi a legkitűnőbb konstrukciókat is. Épen ezért az autót mindig egy ország speciális útviszonyaihoz kell méretezni. Magyar utakra tervezett automobilok a Tálra kocsik, amelyek kiváló szerkezeti megoldásait magyar konstruktőrök, magyar kezek munkájával majdnem kizárólag magyar anyagból valósították meg. Tartósságával, Ízléses kivitelével és speciális kiválóságaival — ép mert idehaza készül — egyálta­lában nincs arányban olcsó ára. A Tátra kocsikat dr. Doctor Guidó vezérigazgató szakszerű vezetése mellett az Unitas Automobil Ipar- és Kereske­delmi Rt. gyártja Zápolya ucca 13. szám alatti gyár­telepén. Városi mintaszalón: Nagymező uccca 19. Szegfühajtató üvegházak. A most lezajlott gazdasági kiállításon igen érdekes építészeti vívmányt mutatott be a Haas és Somogyi cég a kiállított szekfűhajtató üvegházzal. Ugyanilyen telepet szállít 500 m2 alapterületben a királyi kertek gödöllői kas­télykertészetének. A növényház teljesen üzembehelye­zett központi fűtéssel volt berendezve és a kiállítás egyik szenzációja volt. Ismerjük a cég elsőrendű be­rendezését és csak örülünk annak, hogy ebben a spe­ciális iparágban is már annyira fejlődött, hogy a külföldi hasonló cégeket nemcsak minőségben, hanem gyártmányai szakszerűségében is felülmúlja. A m. kir. osztálysors játék főárusítói kérik, hogy akik a postán küldött sorsjegyek árát még nem egyenlítették ki, szíveskedjenek a megfelelő összeget azonnal megfizetni, mert a nyereményigény és minden más jog csak úgy biztosítható, ha a sors­jegyek ára az előírt 30 fillér költséggel együtt ki- egyenlíttetett. Ha azonban bármely oknál fogva a sorsjegyeket nem akarják megtartani, küldjék azon­nal vissza az illetékes helyre, mert a főárusítoknak nagy kárt okoznak, ha azokat postafordultával nem kapják vissza. TUNG Él m Á MEGBÍZHATÓ IZZÓLÁMPA Legszebb PÁP LHN legjobb PAP LÄN lego'csobb PAP LHN keni bútor, redőny, kárpitos árú, Vas és rázbutor gyár Szőnyeg íüggöny pokröc stb. nagy választék JÄ^JOS BUDAPEST VI8., Erzsébst körút SO. Telefon J. 416-98 J. 408-40 s@droira^k©rítésf (teUesenfe,szerelve Legjutányosabb árban szállít (teljesen vidéken is) Hicker és Társa cég Budapest, IV., Ferencz József rakpart 23, Alapfttatott 1876. Telefon : Aut. 826 83. Csak BRAZAY pipereszappant használjon!

Next

/
Oldalképek
Tartalom